Marco R. Hong

Stivali Italiani

Üdvözlünk titeket Olaszországban, a maffia főhazájában. Oldalunk fórum alapú szerepjáték, szeretettel várunk minden erre tévedőt!
 
Légy üdvözölve!
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
beszélgessünk

Feljegyzéseink

Matteo Moretti   tollából
Today at 16:12

Juri Mikail Kazakov   tollából
Today at 15:05

Luukas Frewen   tollából
Yesterday at 23:50

Vanessa Scarsi   tollából
Yesterday at 22:54

Lyudmila Sokolova   tollából
Yesterday at 14:30


Vanessa Scarsi   tollából
Yesterday at 07:12

Vanessa Scarsi   tollából
16th Október 2017, 20:05

Juri Mikail Kazakov   tollából
14th Október 2017, 15:19

szemtanúk

Jelenleg 10 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 1 rejtett és 5 vendég

Arina Chenkova, Juri Mikail Kazakov, Kalea Razin, Matteo Moretti






A legtöbb felhasználó (69 fő) 24th Március 2016, 19:54-kor volt itt.


statisztika

Csoportok
Cosa Nostra
4
2
Black Hand
0
1
RussGed
2
8
Triád
2
2
Yakuza
1
4
Fegyveres Erők
7
5
Művészek
7
7
Civil polgárok
12
6
banner csere

Az oldalunk Facebook csoportja

Frpg banner hirdetés:
Frpg.hu oldalunk helyezésének növelése Stivali Italiani Toplista

Magyarország FRPG Top 100 hirdetésünk:
FRPG Top Sites - Magyarország

Share | 
 

 Marco R. Hong

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 

avatar
Civil Polgárok
Age :
20
Play by :
Kim Seok Woo /Rowoon/
Keresett :
Hozzászólások száma :
12
Csoport :
civilek

stivali italiani
Témanyitás Marco R. Hong •• 2nd Május 2017, 12:10


Marco R. Hong
Nem!

Civil
19
Kim Seok Woo /Rowoon/
Keresett
Marco / RiHyun
Seoul, Dél-Korea - 1997. 06. 12.
Csoporton belüli rang: CIVILizálódó tökkelütött nyomozópalánta
Tanuló (gimi, majd rendészeti főiskola)
Anyuci: Kim Shin Hyeon
Apuci: Hong Jong Hyun
Meg a ribike: Reira Hong
Családi állapot: *tüsszent*
Tartózkodási hely: Róma

- Játszunk egy játékot. Egy szónak a szótagjaival kell kezdened a mondatot, de nem gondolkodhatsz sokáig. Menni fog?
- Ööö, nem biztos, de mehet.
- - 미kor belenézek a tükörbe, csak egy sima átlagos koreai srácot látok visszakacsintani. A tükörfiú homloka már el is veszik a keret miatt, elvégre magasságom felülmúlja a társaim számértékét, vagyis az európai átlagba tökéletesen beilleszkedem, netán még az olaszoknál is magasnak hatok, így sokakat kénytelen vagyok lenézni. Jóképű egy tükörkép, nem igaz? Nem? Jó. Én elfogadok mindenféle kritikát, nyilvánvaló, hogy húsvér emberként sokkal megragadóbb tekintetem van, mint annak a majomnak az üvegvásznon. Az öltözködésem passzol a mediterrán viseletekhez, kényelmesen, ám mégis divatosan öltözködöm.
- - 친os húgomhoz hasonlóan én is jól be tudtam illeszkedni az iskolába, bár vele ellentétben én nem a szexi miniszoknyáimról vagyok híres sajnos vagy nem sajnos. Jó beszélgetőpartnernek tartanak, aki bármikor végighallgatja a másikat és segít, ha szükség van rá. Szeretem ezt csinálni, kiskorom óta mindenféle problémákat oldok meg és az évek során megtetszett ez a dolog. Nem csak hogy hobbimmá vált kinyomozni, hogy ki vehette el az osztálytársam cipőjét és ugyan hová dughatta el vagy fel, hanem komolyan ezzel szeretnék foglalkozni a jövőben is. Egyesek szerint tehetségem van hozzá. Legyen igazuk.
- - 사mos olyan alkalom volt életem során, amikor leszidást kaptam az apámtól, amiért kiskoromban késtem fél órát a megbeszélt időponthoz képest, vagy nem a legjobb osztályzatot kaptam, mely nálunk elvárt. Mégis azt mondhatom, hogy nagyjából sikerül tartanom a szüleim által kirajzolt utat. Nem érdekem szembeszállni a felmenőimmel, bár kiskoromban olykor kifakadtam a szigorúságuk miatt, most már felnőtt fejjel belátom, hogy nálam - a húgomnál nem annyira - nagyon is megérte belém égetni a fegyelmezettséget és azt, hogy nem lehet hibával dolgozni, elvégre sokszor nincs második lehetőség az életben.
- - 람 sok jelző vitathatatlanul igaz, köztük megannyi negatív jelentéssel bíró is, akár az, hogy bunkó, kíméletlenül őszinte és pluszban gyakran kiparodizáló személyiség tudok lenni. Hát skacok, ez van. Azért sosem bántok meg valakit okkal, csak alapjáraton van egy rideg stílusom, amit a kisebb lányok lehet menőnek éreznek, a haverok pedig kiábrándítónak. Inkább vezető személyiség vagyok, mint követő, ugyanakkor jobban szeretek egyedül "dolgozni", mint csapatban, mert akkor úgy érzem, hogy gyorsabban haladok és nem kell másra várnom. Persze szabadidőm nagy részét társaságban töltöm, de ha egyedül kell megélnem a sivatag közepén, akkor sem esek kétségbe, megpróbálom mindig a lehető legjobbat nyújtani és optimistán hinni minden elérhetetlenben, hogy kemény munkával bizonyára elérhetővé válnak. *Megkönnyezte a bölcs szavakat*

// 미["Mi"] - 친["Chin"] - 사["Szá"] 람["Rám"]; Egyben: "őrült ember" //

Életem néhány lapja

Keservesen nyikorogva engedi csak magát a szekrényem ajtaja, hogy kinyissam, de péntek délután pont nem finomkodok vele, gyorsan bedobálom a használatlan füzeteimet és besöpröm a táskámba a hétvégére szánt tanulnivalót. Egy elégedett sóhajt követően zárom be a szekrényemet, majd a következő másodpercben pedig kis híján le is fejelem azt. Testem rezzenéssel jelzi a barátomnak, hogy sikerült ismételten halálra ijesztenie azzal a tarkón csapással, amit én szenvedtem el az ő jóvoltából. Megmasszírozom a kipirosodott bőrfelületet és csúnyán nézek rá, hiszen már annyiszor kértem, hogy szokjon le erről a köszönésfajtáról, de úgy néz ki, még nem bírt eleget tenni az óhajomnak. Haragudni, avagy leszidni viszont nem tudom, mert a jókedvét látva inkább eltekintek a kis fájdalomtól.
- Na mit csinálunk? Ugye nem azt akarod mondani, hogy hazamész és már megint az autódat fogod szerelgetni? - kérdezi tőlem és bevallom, jogosan mivel ez volt az elképzelésem egyenesen idáig. Egyik hobbim közé tartozik a szerelgetés. Sokak örömére amolyan ezermesternek számítok, szeretem is megfejteni, hogy hogyan épül fel az autóm és én úgy gondolom, a férfiaktól elvárható, hogy egy anyát meg tudjanak fogni és ha úgy adódik, hozzá tudjanak nyúlni a saját járműjükhöz. Én legalábbis szeretem ezt csinálni, kikapcsol és eltereli a gondolataimat a felesleges aggodalmakról.
- Dehogy! - felelem, persze ő is pontosan tudja, hogy headshot-ot lőtt.
- Akkor nem akarjuk megnézni azt a karaokebárt a belvárosban, amiről múltkor beszéltem?
- Mehetünk, de hét előtt ne induljunk el - felelem, mert végül is miért ne érezhetnénk jól magunkat, nem vagyok semmi rossznak az elrontója, ráadásul engem is érdekel az a bár.
Elköszönünk egymástól az iskola kijáratánál, ő rohanni kezd a buszhoz, én meg fogom magam és felpattanok a biciklimre. Nem lakok annyira messze, hogy ne engedhetném meg magamnak a bringázást, igaz gyalog már sok lenne, de én szeretek sportolni és jó reflexeimmel apám is tisztában van, szóval engedi, hogy áthajtsak a város ezen szakaszán. Reirának ezt feltehetőleg nem engedélyezné már, bár a húgomat hagyjuk ki ebből, ő szerintem be sem vállalná, hogy a koszos autókipufogók között tekerjen.
Otthon alig tudom levenni a cipőmet, mikor a már-már villának számító ház túloldaláról meghallom apánk igen erőteljes és mélyen csengő hangját. Egyből kihúzom magam és sürgetve indulok a szobája felé.
- Igen Apa! - hangom tisztelettel teli, magatartásom akárcsak egy diplomatáé. Nem vagyok ilyen, de a gazdag családfő előtt így kell viselkednem. A kanapéja mellé lépek és hátratett kezekkel várom, hogy felszólaljon.
- Megengedtem ma a húgodnak, hogy elmenjen a barátnőjével egy fesztiválra. Éjfélig mászkálhat - tudatta velem érces hangon én pedig bólintottam, noha fogalmam sincs, hogy ezt nekem miért mondja el. Vagy engem is elenged, hiszen nem rossz apuka ő, csak megköveteli a tiszteletet, vagy pedig befog hajcsárnak. Tekintetét ezidáig először rám emeli és nagy komolysággal a szemembe néz. - Kövesd és vigyázz rá! Óvd meg a testvéredet, ha valaki bántaná! - Ez egy kérés, de nálam sokkal inkább parancs. Elszomorodom, hiszen ez nálam azt jelenti, hogy oda a ma esti programom és egész idő alatt csak futkosni fogok a ribanc húgom után, hogy senki se tudja megkörnyékezni, mégsem mutathatom ki e negatív érzéseimet az apánk felé, így csupán a koreai szokásokhoz híven meghajolok előtte.
- Igen Apám - ígérem meg neki, hogy vigyázni fogok a felelőtlen húgomra, bár szerintem apánk nem ismeri őt valójában. Kisétálok a szobájából és amint a folyosóra érek arckifejezésem megváltozik, közel vagyok a kiboruláshoz, hisz nem először kaptam ezt az utasítást és nagyon nem jó buli nekem. Mi van, ha nemet mondtam volna? Akkor apám csalódna bennem, én pedig meg akarom mutatni neki, hogy olyan fia vagyok, akit ő elképzelt, nem hibázhatok. Különben is, ha nyomozó akarok lenni, akkor az ilyen megbízásokat mosolyogva teljesítenem kell és nem ellenkezhetek a megbízómmal. A nappaliban a falnak döntöm a hátamat és telefonálni kezdek.
- Szia, lenne valami, ami közbejött... - kezdem el és hosszasan elmagyarázom a barátomnak, hogy miért nem tudok vele elmenni a bárba és mi helyette a feladatom.
- Nem baj, majd megyünk jövőhéten. De annyira unatkozom, hogy elkísérlek ma. Két óra múlva találkozzunk nálunk - mondta valószínűleg hátán feküdve az ágyában és hangjából ítélve a fejét függőlegesen lelógatva az ágypereménél.  

Két óra múlva lépek be hozzájuk. Az anyja egyből kínálna csokoládéval, de nem fogadom el, úgyis udvariasságból teszi. Az ő autójával megyünk, mert az enyémet egyből kiszúrná a húgom, én pedig már unom azokat az eseteket, amikor szó szerint biztonsági őrt játszok és ő itt tisztában van azzal, hogy egyfolytában bámulom. Mikor beletapos a gázba, én a telefonomon nézem a várostérképet, illetve a fesztivált, hogy pontosan merre van. Szerencsére ez egy utcai mulatság és nem egy rendezvényteremben alakították ki, így nem kell egy térben lennem a csajszival, elég, ha távolról figyelem. Haladunk a főúton, már tudjuk merre kell menni, mikor hirtelen felkiáltok.
- Várj! - Ezt annyira komolyan is veszi a barátom, hogy egyből ugrik a sebességünk harminccal, a mögöttünk lévő sofőr meg tesztelheti a fékjét és hál'istennek működik, pont amennyire a biztonsági övem is. Ez csak egy felkiáltás volt a részemről, ahogy megláttam a húgomat tízcentis sarokkal csoszogni a fesztiválutca felé. Lecsúszok az ülésen, az arcomat pedig semmittevően takarom az arcommal, hogyha az úttestre néz, ne tűnjön fel neki az idegen kocsiban ülő bátyja.
- Jól van mehetsz, te barom, nem kell rögtön satuféket nyomni! - csipkelődöm vele és próbálom nem elveszíteni a babát a láthatáron. Szép is lenne, ha az orra előtt törnénk össze az autót és magunkat, oda lenne a tekintélyem. Csak viccelek, az a húgom tekintetében sosem volt, én legalábbis ezt érzem.

A fesztiválon már nehezebb dolgunk van. Rájövünk, hogy a szomszédos ház tetejéről tökéletesen belátható a legnagyobb szakasz, szóval letesszük az autót és felliftezünk, majd fellépcsőzünk a tetőtér kertként kialakított teraszára. Én előrébb szaladtam, mert tudom, hogy nem lesz könnyű újra megtalálni a húgomat, szóval a derékmagasságig érő betonpadkánál könyökölök és egy távcsővel pásztázom a tömeget. Percek telnek el, de én úgy belemerülök az akcióba, hogy megtaláljam a sok ember közül a gyilkost, akarom mondani a húgomat, hogy nem foglalkozok az idővel. Mire végre megpillantom a csoszogó meztelen lábát, kifújom a bent tartott levegőt.
- Hallod, megvan - mondom és azonnal fordulok is hátra a barátomra, akinek helyén max néhány levél mozdul az őket felkapó szellőtől. Csak pislogok, hogy hol lehet már és miért nem ért még ide, de szerencséjére épp kiér a lépcsőházból, kezében a fagyival, melyet két pofára eszik. Édes istenem! Asszem emelkedik a pulzusom.
- Ez most komoly? - kérdezem tőle unott hangon, bár nem lepődöm meg rajta. Akkora az elszántsága, hogy megtaláljuk a húgomat, mint egy borneói törpeelefántnak.
- Tudod milyen jól néztek ki? Hogy tudsz te csak úgy elszaladni egy baromi nagy fagyis pult mellett, ráadásul akkora gombócokat adtak, hogy csillogott tőlük a szemem - magyarázkodott kissé hadarósra fogva, elvégre nem bírta megállni, hogy ne nyaljon megint az eperbe. Én meg csak forgatom a szemeimet. Igaz, az őrködés csak nekem létfontosságú feladatom, ő felajánlotta, hogy jön és nem hagy egyedül, úgyhogy egy szavam sem lehet.
- Legalább hoztál volna nekem is - dörmögöm az orrom alatt, de inkább visszaemelem a szemeimhez a távcsövet és megint meglesem a nőszemélyt.
- Eltűnt! - Nincs ott, ahol eddig volt, pedig lemertem volna fogadni, hogy leült társalogni a barátnőivel. Aigoo, nem igaz, hogy ezt kell csinálnia velem, hogy nem tud egy helyben ülni a seggén. Ha ezt még megcsinálja párszor a mai nap folyamán, biztos lerágom a farkam. De hát én vagyok a szerencsétlen, értem én. Homlokomat vakarom, aztán reményt vesztve fordulok háttal a betonpadkának és rogyasztott lábakkal seggre ülök a földön.
- Mennyivel egyszerűbb életem lenne, ha te lennél a testvérem és nem az a ribi - nyögöm elhajítva a távcsövet pár méterrel, de a barátom is tudja, hogy nem adom fel ilyen könnyen, ez csak egy pillanatnyi kiakadás. Csak röhög és nyalja a nyalni valót, mintha egész életében mást se akarna csinálni, inkább nem szól a dologhoz.

A nap - este? - többi szakaszában végig a nyomában voltunk RiNának, az eddigiekhez hasonlóan folyton elvesztettük, aztán megtaláltuk. Tíz környékén is ez a helyzet, kiszállunk az autóból és én lendületesen lépkedek az emberek között, hogy megleljem a pofiját - testvérek között: pofáját -, a barátom valahol mögöttem, vagy tán teljesen más útvonalon halad. Most ő is nagyon belelendült. Kezdek frusztrált lenni, hogy tán Reira elhagyta a teret. Megnézem még valahol, teszek vagy ötven lépést, amikor kis híján nekem nem jön egy épületből kisétálva a barátaival, fiúk és lányok vegyesen. Megijedek tőle, persze ha nem épp őt kerestem volna, akkor nem zavartatnám magam, hogy ő sem figyelt a lába elé. Mentálisan viszont egy másodperc alatt megnyugszom és úgy teszek, mintha én is bulizni jöttem volna.
- Hé te! Figyelhetnél jobban is  - vágom a fejéhez még egy kicsit erősebben véve a levegőt, ahogy normálisan szoktam. Közben szerencsémre utolér a barátom is, így még inkább úgy tűnik, hogy csak szórakozni jöttünk. Elvégre nekem is szokásom.
- RiNa, végre megvagy!! Már mindenhol kerestünk, egész nap csak futkosunk jobbra és balra távcsőveee... - Felettébb lelkesen kezdi, majd ahogy meglátja, hogy én kurvára idegesen fogom a fejemet ott mellette, végül elharapja a mondat végét és mint egy kiskutya visszahúzza fülét-farkát. Gratulálok te seggfej, sikerült végképp a porba döngölni a húgom előtt oly régóta építeni próbált tekintélyemet. Sose leszek olyan bátyó a szemében, akire büszke lehet és azt gondolhatja róla, hogy "Na igen, nekem nagyon menő bátyám van. Szeretlek RiHyun!". Szóval igen, csak fogom a fejem, de végül sóhajtok egyet és elengedem a dolgot.
- Sejtettem - szól Rina miközben rámosolyog a barátomra, majd rögtön utána rám tekint a gyűlölettel lepi íriszeivel. Húzom a számat, sejtem, hogy nem hagyja ennyiben a dolgot. - De az a szomorú, hogy nem vártam mást. Örülök, hogy láttalak - teszi még hozzá és egyben üdvözli a barátomat egy apró érintéssel, aztán lelép az ismerőseivel. Várok egy kicsit, hogy messzebb érjenek.
- Bocsi nem tudtam, hogy titok. Már annyiszor kellett utána futkorásznod, hogy azt hittem, ez egy megszokott dolog, csak te fújod fel ennyire titkosügynökösre - kér azonnal bocsánatot, mert ő is érzi, hogy most ezt nem kellett volna.
- Persze hogy századszorra futkosok utána, mint egy őrült, mi mást tehetnék, ha apám ilyenre kér? Nekem sem érdekem ezt tenni és Rina különösen utálja, ha a nyomában vagyok. Szerintem azóta utál, vagyis érezhetően megromlott a kapcsolatunk, ezért próbálom mindig leplezni. Már sehová sem járunk el kettesben, mivel nem akar velem lenni, fél, hogy beköpöm apának. És ha netán véletlenül összefutunk esetleg egy fesztiválom, ezentúl nem fogja elhinni nekem, hogy nem akarom lenyomozni. - Aggódok, hogy nem fogunk mi normális testvérek lenni. Rinának is van egy stílusa, ami elutasító és már csak a nézése is azt sugallja egy jó ideje akárhányszor rám néz, hogy menjek a francba. Ribanc, vagy sem a húgom, mégis könnyebben átölelek egy idegen lányt, mint őt és nem tudom miért.
- Lepd meg őt ajándékkal, vagy nem tudom - adja tanácsként zsebre dugott kezekkel.
- Ki vagyok én, a pasija? - Még mindig túl idegesen válaszolok neki, de vagyunk már annyira jóban, hogy ezt tudja kezelni és megértő velem. Az ötlete sem rossz, de mint bátyó, mit adhatnék neki? Neki nincs húga, szóval nem értheti, de nyilván hálás vagyok, hogy próbál segíteni.
- És most? - Jogos a kérdés.
- Menjünk haza.
- Nem fog apukád mérges lenni rád, hogy csak úgy félbehagyod a feladatod?
- Ha nem tudja meg, akkor nem lesz baj. Rina is tudja tanúsítani már, hogy végeztem a feladatomat,szóval inkább menjünk és nézzünk nálatok egy filmet. - Amúgy nem vagyok annyira jó kisfiú, mint apám szemei előtt. Ha nem találkoztam volna a húgommal és nem szólta volna el magát a barátom, most gond nélkül folytatnám a feladatom. Nem is tudom, hogy kinek akarok jobban megfelelni, a húgomnak, vagy apámnak. Mindkettőnek igen nehéz.
- Gyere te palacsintaképű - karolom át a vállánál és megveregetem kicsit. - Legalább neked nem kell megfelelnem - A hosszúra nyúló röhögésünket csak egy kérdés tudja megszakítani:
- Van nálatok chips?


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

avatar
Inaktív
Age :
27
Play by :
Song Joong Ki
Hozzászólások száma :
89
Csoport :
Fegyveres erők

stivali italiani
Témanyitás Re: Marco R. Hong •• 3rd Május 2017, 12:12


Gratulálunk elfogadva!
A NAGY EMBEREK NEM SZÜLETNEK NAGYNAK, DE AZZÁ LESZNEK.

안녕하세요! Kedves Marco!  :bbb:

Röstellem, hogy eddig kellett várnod, de... hát mint az lenni szokott, a folyamatosan pörgő gépezetbe mindig talál magának szabad rést az a szemtelen homokszem - persze akkor amikor nem kellene  - ami aztán megállíthatja a fogaskerekeket, de most úgy döntöttem, hogy semmi nem érdekel, számban fogkefével, félig pizsamában, félig már "kisestélyiben" de még vizes hajjal, egyik lábamon mamusszal másikon elegáns lábbelivel elfogadlak, ha törik ha szakad Very Happy - azért értékeld a drámaiságot, pont most villámlott és dörgött egyet az ég, szóval ez így fog történni -  

Ám még mielőtt belecsapnék itt a közepébe és egekig magasztalnálak, engedd meg, hogy üdvözöljelek az oldalon s nem különb fejezzem ki örömömet annak tekintetében, hogy egy keresett karaktert sikerült megalkotnod.  :bounce:
Marcoban, Reira leírása alapján rengeteg lehetőséget látok és ugyan így potenciált is, épp ezért nem tartom meglepőnek azt, hogy viszonylag hamar lelt megalkotásra az úriember Very Happy Hajh, hát mindig öröm egy szép arcot és egy hozzá illő, meglehetősen erős személyiséget elfogadni, nem is lepődök meg azon, hogy meglepően nehéz mazsolázgatnom a sok információból, hogy mit is vesézzek ki jobban. :alél:  Talán ott kezdeném, hogy nagyon ötletesnek, különlegesnek tartom azt a módot, ahogy bemutatod Marcot... azt, hogy a tükörképével áll szemben s kitérsz olyan apróságokra is, hogy annak kerete félbevágja az arcát a homlokánál, vagy megemlíted, hogy bár ugyan azt látjuk a sík felületen mint való életben, de mégis kihangsúlyozod, hogy kevésbé hat életszerűnek a tükör rejtette világban, mint azon kívül.  🇨🇨 És mind ezen túl engedd meg, hogy párhuzamot vonjak a saját karakteremmel, hiszen minél tovább olvastam a jellemzésed sorait, úgy találtam meg benne Theo-t is főleg annak terén, hogy jobb szeret egyedül dolgozni    Persze ő nem azért, mert jobban halad, sokkal inkább mások biztonsága érdekében dönt úgy, hogy inkább dolgozik egyedül, hiszen senki se szereti azt látni, hogy a társa szitává válik igaz-e? Neki pedig volt már ehhez szerencséje. Kíváncsi vagyok, hogy ezek alapján milyen nyomozó válik majd a fiatalúrból, kiköt-e valamelyik rendőr hölgyemény vagy úr mellett azok közül akik most az oldalon vannak, vagy szépen lassan elkezdi felépíteni majd a saját terepét, bár meg kell hagyni, felfelé mindig a létra legalsó fokától vezet az út  :nn:   És legalább ugyan ennyire kíváncsi vagyok arra is, hogy lesz-e olyan pont az életében, mikor megfeledkezik azon életszemléletéről, miszerint "higgyünk optimistán még az elérhetetlenben is". Ez a momentum nagyon megragadott, remélem ez nem fog pillanatok alatt elszállni a karakter életéből, hogy aztán búskomor, pesszimista valaki legyen belőle - ezt nem rosszból mondom, csupán nagyon-nagyon sok ilyen karakterrel találkoztam már életem során Értem én, hogy kell a karakternek a jellemfejlődés, de sokan pikk-pakk eltérnek a pozitivitástól amit leírnak a lapjukban, mert játéktéren egy szomorkodó, kiskutyaszemű valakit kapunk. Marcot pedig olyannak szeretném látni amilyennek leírtad, mert egy baromi karakteres, erős és különleges srác lett! -  🇧🇱

No de még mielőtt ódák, litániák és egyéb irodalmi műremekek születnének itt csak a jellemedről, kicsit kitérek az előtörténetre is, ha már dolgoztál vele Razz - na meg amúgy is Very Happy -
Az első ami igazán meglepő és kicsit kiábrándító pontnak számít számomra - természetesen azért, mert ilyen még mindig van a világban és sok-sok fiatal kell, hogy megtapasztalja az apja elvárásainak eleget tevő szigort - , mint az örege jelenlétében való alárendeltség. Mint akit katonák neveltek, úgy vágja magát puccba, szinte látom ahogy kihúzza magát, tekintetét meredten maga elé tapasztja valamelyik fal repedezett vonulatára és csak hallgat, bólint, egyetért. Nem tudom... szerintem öcsémmé fogadlak Theoval, mit szólsz?  :pand:  :nn:  Két ember aki ennyire tart az apjától, de legalábbis nem akar neki ellenszegülni, csak jól megtalálja a helyét a másik társaságában nem?  :gyaa:  Ezen túl pedig a szigorú otthoniak mellett úgy hiszem, Marco élete egyik fénypontja nem más, mint a kedves haver. Minden mozdulatával és megszólalásával mosolyt csaltál az arcomra, egy életvidám, tipikus "másodhegedűs", aki azért van, hogy elvigye a show-t, valamint lökjön a főhős szekerén, aki ezek után csak szépen lassan együtt halad az árral. Nem tudom, hogy megakarod-e majd őt hirdetni, szerintem egy próbát megérne, kíváncsi lennék arra, hogy együtt játszva mit alakítanátok Very Happy - de ez csak egy tanács, NJK-ként is megállja a helyét és talán nem akarsz neki akkora szerepet, mint én szeretném Razz - örülök, hogy ennek a kis kettősnek a folyamatos diskurzusán keresztül  vezeted végig a szerepjátékos példát és közben bele-belecsempészel olyan információkat, amit Marcoról és az életéről érdemes tudni.

No de ahelyett, hogy tovább jártatnám a számat, összefoglalva: egy nagyon kellemes, kora délutáni... na jó, délelőtti olvasmányt kaptam tőled, aminek igazi fénypontjaként csillogtattad meg a fiatalember személyét, valamint a kedves barát hiperaktivitását Very Happy biztos vagyok benne, hogy Reira nagyon vár már téged, szóval irány lefoglalni a kötelezőket és láss neki a kisasszony .... terelgetésének? Razz Idegesítésének? Mi lesz itt?
Jó szórakozást és remek játékokat kívánok Wink  

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 
Marco R. Hong
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Stivali Italiani :: Karakteralkotás :: Elfogadott karakterek :: Civil Polgárok-
Ugrás: