woodrow, alain

Stivali Italiani

Üdvözlünk titeket Olaszországban, a maffia főhazájában. Oldalunk fórum alapú szerepjáték, szeretettel várunk minden erre tévedőt!
 

Share | 
 

 woodrow, alain

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 


avatar
Law & Justice
Age :
27
Hozzászólások száma :
11
Csoport :
fegyveres erők

stivali italiani
Témanyitás woodrow, alain •• 2nd Május 2017, 22:59


Alain Jeremy Woodrow
not your ordinary pretty boy

fegyveres erők
huszonhat
Nguyễn Thanh Tùng
saját
ne becézgesd
New York, Amerikai Egyesült Államok, 1990. december 04.
papíron a rendőrségi archívum levéltárosa
információ gyűjtő-, és rendszerező, aktatologató szakember és kisegítő nyomozó
Yvonne Woodrow - nevelőanya (47)
James Woodrow - nevelőapa †
a mostohatestvérei: Johnny (9), Helena (14), Linda (16) és James Jr. (20)
családi állapot: nem érdekelt
tartózkodási hely: változó

Első látásra semmiben sem különbözik a korabeli fiataloktól; már messziről lerí róla, hogy kora jogán még nem komolyodott meg egészen, talán valahol mélyen gyerek még, ugyanakkor van benne valami, amitől az ember hátán kétszer is végigfut a hideg; mintha csak az ébenfekete szemek pillantása rejtene valamit, amit ő maga mániákusan próbál eltitkolni és a "normálisság" álarca mögött tudni. Igaz, kevesen vannak, akik próbálnak álarca mögé látni; az emberek elkerülik, mert a rossz híre mindenhol megelőzi és a többség csupa negatívumban emlegeti őt, már ha egyáltalán a szájára meri venni a nevét.
Pedig nem olyan rossz ő; csupán valamivel különcebb, mint az átlag, mert kerüli a társaságot és inkább elzárkózik mindenkitől, minthogy emberek közé menjen; rosszul érzi magát a rengeteg, figyelő tekintet kereszttüzében, mert tudja, hogy ha hangosan nem is mondják ki, de biztosan magukban véleményezik, méghozzá elég negatív kontextusban.
A többség minden bizonnyal fájdalmasan átlagosnak tartja; csak kevesen nézik ki belőle, hogy a sors átlagon felüli intelligenciával áldotta meg, és képes arra, hogy fölösleges jegyzetelés és akták lapozása nélkül meglepően logikus és életképes következtetéseket vonjon le... Már amikor figyelmét épp annyira le tudja kötni egy-egy üggyel, hogy pár perc után ne nézzen valami más foglalkozás után; és szeretné azt mondani, hogy ez csak egy afféle fanabéria, amit valahol a tinédzser-évei alatt szedett össze, de azzal hazudna - hiszen az aktáiban is benne van, fekete betűkkel a fehér papíron, hogy állandó gyógyszeres kezelés alatt áll, hogy betegségeit kordában tartsa annyira, hogy beilleszkedhessen a társadalomba és megtarthassa a munkáját, amit hivatalosan a rendőrség archívumában végez, legalábbis papíron.
Egészen gyerekkora óta kezelik Tourette-szindrómával és figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarral; ez előzőt antipszichotikumokkal és szorongásoldókkal kezelik, így tikkjeit, amik egykor nagyon megnehezítették az életét, sikerült annyira elnyomni, hogy akár hónapokig is tünetmentes legyen - ellenben a fokozott stressz, szorongás vagy hirtelen öröm még akkor is tüneteket válthat ki nála, amennyiben gyógyszereit rendszeresen szedi (bár hajlamos arra is, hogy néha elfeledkezzen róluk, ilyenkor szintén súlyosbodnak a tünetei) -, és olyankor mániákusan dobol minden fellelhető felületen, ha épp nem az ujjaival, akkor a lábával. Mellékes hatásként jelen van még nála a Tourette-szindrómában szenvedő betegekre jellemző "tökéletességre törekvés" is, ami úgy jelentkezik nála, hogy gyakran kényszeresen ismétel cselekvéseket, amíg azokat tökéletesnek nem érzi; ez ugyanúgy rá is vonatkozik, hiszen állandóan csak a hibákat látja magában és a kudarcokat, amiket egész életében átélt, egészen eddig a pontig, ahol most van; hajlamos az autoagresszív viselkedésre és hangulatingadozásokra, amiket kényszerbetegség-címszóval kezelnek nála.
Ellenben a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarra stimulánsokat kap, hogy kordában tudja magát tartani annyira, hogy ne legyen problémája a társadalmi beilleszkedéssel; ennek kezeléséből alakult ki nála valami rendszerezési mánia, ami jelen van mind a munkahelyén, mind a magánéletében. Mindennek kell, hogy meglegyen a saját helye; irritációval reagál arra, ha a tárgyakat nem ott találja, ahova tette őket vagy ha valaki akár egy kicsit is változtat azon a rendszeren, amit létrehozott a környezetében. Kezelőorvosának ajánlása szerint mindent rendszerez, határidőnaplók és jegyzetfüzetek tucatjait teleírva tervekkel és elvégzendő feladatokkal és gyakran lábjegyzetekkel is, olyan dolgokról, amik véletlenszerűen jelennek meg néha a fejében - legtöbbször ezek emlékfoszlányok a gyerekkorából vagy beszélgetésdarabok, amiket véletlenül hallott meg és amiket a tudatalattija elraktározott.
Összességében azt lehetne mondani róla, hogy elég magának való, szinte már emberkerülő egyén, akit a sors szinte már embertelen intelligenciával és logikával áldott meg; hűvös affinitása sikeresen távol tartja tőle az emberek többségét, leszámítva azt a pár személyt, akik eltűrik excentrikus viselkedését és nem próbálják minden áron megváltani. Igaz, bizalmát nehéz kiérdemelni, mert nem hisz senkinek sem, még magának sem és gyakran elvárja, hogy az ember bizonyítsa is az intencióit, ne csak beszéljen róluk, mondván, hogy beszélni mindenki tud. Még ő is; még ha gyakran meggondolatlanul is viselkedik, de szavait mindig gondosan válogatja össze, mintha csak könyvből olvasná őket. A gyógyszeres kezelés ellenére is hajlamos az agresszióra, és bár dühkitöréseit gyakran saját magán vezeti le, autoagresszív formában, előfordul olyan is, hogy irritációját másokon élje ki, olyan mélyen gázolva verbálisan mások lelkébe, amilyen mélyen csak lehet. Talán épp ezek miatt nem helyezték hivatalosan is aktív szolgálatba; és azért, mert a pontosság semmi esetre sem erénye, ráadásul időbeosztásán kívül a feladatmegoldási szokásai is rengeteg kívánnivalót hagynak maguk után - főleg azt, hogy gyakran nem fejezi be, amit elkezd és utána másokkal kell bajlódniuk azzal, hogy kibogozzák, mire is gondolt, amikor félszavakban jegyzetelt fel olyan dolgokat, amikről rajta kívül senki sem tudott.

Életem néhány lapja

2009
- Kinyírlak, baszd meg! - A szék hangos csattanással borult a földre, hangja megsokszorozódva verődött vissza a falakról; mert minden látogatóterem fala fehérre volt meszelve, eleget látott már belőlük, hogy tudja. Az asztalon átvetődve ugrott a torkának, hogy kinyírja, bassza meg.
Aztán jöttek az őrök.
A látogatótermeknek volt az a rossz szokása, hogy az ilyen szituációkban mindig ott termett néhány őr, három vagy négy, hogy leszedjék őt a férfiról, aki az asztal túlsó végén ült.
Az volt az utolsó alkalom, hogy látta az apját.


Haza is ritkán látogatott; évente csak egyszer és drága ajándékokat hozott a fiatalabb gyermekeinek, a két lányának és az idősebb fiának, taktikusan elfeledkezve a legfiatalabbról, aki autistának született és a legidősebbről, aki meg akarta fojtani. Sosem maradt sokáig; átlag három órát és tizennégy percet töltött el a lakásukban, aztán a kapucniját mélyen a szemébe húzva távozott, az utca árnyékos oldalára húzódva.
Évente csak egyszer jött; és miután távozott, ő addig püfölte a falat, amíg a saját vére alaktalan foltokat nem hagyott a koszos téglákon és a fájdalom villámként nem cikázott végig az összes idegszálán.
2014-ben jött csak kétszer.
Másodjára holtan.
Vagy legalábbis az, ami maradt belőle.


2014
Legalább háromszor képzelte el, milyen lett volna befeküdni a lakkozott mahagóni koporsóba.
Kíváncsi volt arra, vajon hányan tudták, hogy csupán apja keze és bal füle van benne; annyi, amennyi maradt belőle, tekintve, hogy az adósságokat, amiket életének hosszú évei során kreált, nem tudták vele együtt eltemetni.
Nem volt ott a temetésén; amikor anyja és testvérei a férfi koporsója fölött sírták ki a szemeiket, ő egy padon üldögélt, nem törődve azzal, hogy a szakadó esőtől lassan csatakossá vált a haja és a cigarettáját negyedszerre sem tudta meggyújtani; nem akart ott lenni, mert gyűlölte, teljes szívéből, de nem tudta, hogy maga miatt, vagy azért, amit tett velük.


Bőrkabátba bújtatott háta tompán puffant a csupasz téglafalon és a vörös por az arcába hullott; lelki szemei előtt már látta is, ahogy nyomot hagy hóka bőrén, de nem volt ideje ezen gondolkodni, mert el kellett hajolnia, mielőtt ellenfele ökle az arcába csapódott volna, eltörve nem csak az orrát, de minden bizonnyal több, másik csontot is.
игра.
Azt mondták, csak egy játék lesz; egyszerű, pusztakezes harcok, az első vérig vagy amíg valaki a földön nem végezte, de hamar rá kellett jönnie, hogy ez nem így működött; háromszor törték el az orrát, mire rájött, hogy itt a szabályok jóformán csak dísznek voltak, a fair harc pedig olyan hiú álom volt, amire jobb volt nem is gondolnia.
Egy pillanatnyi figyelmetlensége elég volt, hogy a földön végezze; ellenfele bakancsa a bordáira nehezedett, kiszorítva a levegőt a tüdőjéből és a vér íze is szétáradt a nyelvén, mikor köhögve próbált oldalra fordulni, hogy kiköphessen.
- Hagyd élni.
Mikor rájött, ezek a szavak mit jelentenek majd számára, azt kívánta, bárcsak hagyták volna meghalni.


2017
- Nem. Nem. Jól vagyok. Igen. Persze. Megpróbálom.
A lüktető fájdalom a bordáiban egyre erősödött, idegsejtjeiben pulzált és gerince mentén karmolt végig; a kanapén hevert, a telefont a füléhez szorítva és szabad kezét az oldalára, a rajta éktelenkedő, sötét lilás-zöld véraláfutásra. Fájt. Mocskosul fájt.
- Hogy hol? Még mindig Olaszországban. Igen, dolgozok. Megpróbálok. Aha.
A szeme sarkából figyelte csak, ahogy átsétál a szobán, nyomában a vanília és narancsvirágok gyenge illatával; tekintetével követte, és észre sem vette, mikor kúszott fel egy halvány, félszeg mosoly az ajkaira. A nap utolsó sugarai félszegen csillantak vissza a haján, ezernyi apró szilánkra törve rajta; egy hosszabb pillanatra el is feledkezett arról, hogy telefonált, és ajkai közül kiszakadt egy apró sóhaj is, amivel magára vonta az ő figyelmét is.
- Mi? Nem. Megoldom. Hogy mennyi maradt még? Túl sok.
Tizenhét harc még, amit meg kell nyernie, hogy kifizesse apja tartozásainak a felét. Utána még három-négy év, hogy a másik felét is kifizesse.
- Nem. Nem tudják. Persze. Üdvözlöm a kicsiket. Igen. Szia.
Szinte megkönnyebbül, mikor végre megszakítja a hívást; hanyag mozdulattal dobja félre a készüléket az alacsony kávézóasztalra, és csak a szeme sarkából veszi észre, hogy nincs egyedül a szobában, és hogy Ő összerezzen erre; és ő maga is sietősen ugrik fel erre, az alsó ajkába harapva fojt el egy fájdalmas nyüsszenést ahogy odalép hozzá, aztán karját félve simítva a derekára vonja őt magához, hogy homlokát a vállának támaszthassa.
Végre hazaért.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég


stivali italiani
Témanyitás Re: woodrow, alain •• 4th Május 2017, 16:43


Gratulálunk elfogadva!
A NAGY EMBEREK NEM SZÜLETNEK NAGYNAK, DE AZZÁ LESZNEK.

Kedves Alain!  :bbb:


Ugyan már jó ideje jártatom neked a számat ilyen-olyan formában és gondolom már a hócipőd tele van velem -  :nn:  - mind ahányszor felbukkan a képem, de engedd meg, hogy itt, ahol mindenki szemtanú lehet, köszöntselek az oldalon, Olaszországban!  🇨🇨 Bízok abban, hogy egy ilyen különleges karakterrel megtalálod közöttünk a helyed, jól fogod érezni magad és megfelelő játékostársakat fogsz találni  ahhoz, hogy Alain személye, története és egész lénye kiteljesedjen    No de egyelőre ennyit a felvezető jókívánságokból, nézzük azt a kőkemény jellemet  :wee:  :gyaa:

Bevallom neked, hogy az első mondatod megmosolyogtatott és nem rossz értelemben véve Very Happy Idézem: "Első látásra semmiben sem különbözik a korabeli fiataloktól; "... és akkor most végy egy pillantást kérlek a jellemrész melletti gifre, vagy arra, amit feljebb tettél be, esetleg a profilodba szánt felsőre valamint alsóra... :qeg:  Kérdem én: Tényleg nem különbözik a korabeliektől? Razz Hosszú, lila haj? Mesébe illő vonások? Kéééérlek  :nee:  Very Happy Csak, hogy drága jó édesanyámat idézzem: "Pont annyira hasonlít rájuk (...) mint vakond a zsiráfokra" Very Happy Nolátod Razz És miután ilyen jól kiszórakoztam magam, lapozzunk... *még mindig kuncorászik az orra alatt  :nn: *
A következő bekezdéseddel viszont egy az egyben egyet értek. Ha már kicsit másabb, különcebb valaki a megszokottnál, ha másként ível a szeme, sűrűbb a szemöldöke vagy épp anyajegy van az orra hegyén, kicsit "sötétebb" jelenség, már eltávolodnak tőle és megkérdőjelezik a személyét. Nem tudom, hogy ez alapjáraton rossz vagy sem, előítéletnek viszont mindenképpen előítélet, hiszen nem ismerik ezeket az embereket. Nem is akarják megismerni őket, máskülönben miért vonják le rögtön a téves következtetéseket? Rájuk aggatnak egy számukra kellemetlen jelzőt, addig mondogatják és bizonygatják míg az adott illető is elhiszi magáról, hogy rossz, nem az emberek közé való. Annál pedig véleményem szerint nem sok szomorúbb dolog van az életben, hogy ha valaki saját maga érzi azt, hogy az emberek kinézik maguk közül, esetleg azon teketóriázik, hogy épp mit gondolnak róla. Jót? Rosszat?...  :snee:

Meglepőnek és figyelem felkeltőnek tartom azt, hogy egy fiatal fiú álarca mögé beültettél egy különböző betegségekkel, szindrómákkal küzdő zsenit. Nála kicsit eszembe jut a mondás, miszerint: A zsenit és az őrültet csak egy hajszál választja el... lehet, hogy nincs Alainben semmi őrültség, lehet, hogy semmi köze nincs hozzá alapvetően ennek az idézetnek, de minél inkább olvastam a sorok között, a gyógyszeres kezelés, az aktatologatás, különböző tikkek, kényszeresség, talán mégis lehet benne valami.  😕  
.... És szerintem az a jóhiszemem, miszerint nincs ennek a gyereknek semmi baja, addig tartott ki, míg meg nem említetted a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavart. Drága barátom, hát meddig szeretnéd még kínozni szerencsétlen fiút?  :ijj:  Very Happy már az, hogy zseni, elég nagy érvágás tud lenni nem? - már csak ha az Agymenőkre gondolok Razz - Erre még elhalmozod itt szegényt különböző bajokkal, zavarokkal? Milyen élete lesz neki?  :alél: Lesz egyáltalán valaki, aki megtalálja vele a közös hangot? Talál majd valakit, akire mindig számíthat? Mert szerintem nem megoldás az, hogy magának való és elvan a maga kis világában. Vagy csak én látom így?
De mind ezek ellenére őszintén mondhatom, hogy minden stiklijével, minden kimagasló tudásával egy elragadó karaktert alkottál. Egy hibákkal, problémákkal, félelmekkel, tartózkodással teli lényt, akinek szerintem egy nagy adag vaníliafagyira, cukorszórásra és egy jó társaságra lenne szüksége... *fagyit akar enni, csak azért mondja Very Happy * Imádtam a jellemleírás minden egyes sorát! Azt azért megjegyzem, hogy cseppet megijedtem a hosszától, de ilyen összefüggésekben és kifejtésben írni valamiről, valakiről... le a kalappal!    🇧🇱

Éééés természetesen sikerült már megint csak és kizárólag a személyiségről beszélnem itt szuperlatívuszokban. Lassan megkérem majd az embereket, hogy hagyjanak engem békén az ET résszel, nekem csak jellemet hozzanak, mert tökéletesen jól elvagyok velük hosszú oldalakon keresztül Very Happy Very Happy
Húúúúúhúúú.. a 2009-es bekezdés nem mondom, pofán vágott. Kicsit úgy éreztem magam mint az a szegény fal amin vérplecsni nyomok maradnak, annyi különbséggel, hogy én fájok és nem az aki üt Very Happy Csak én érzem úgy, hogy egy jól megkomponált horror filmre hasonlít? Az a rész legalábbis egész biztosan, amivel zárod:
" 2014-ben jött csak kétszer.
Másodjára holtan.
Vagy legalábbis az, ami maradt belőle."
szinte látom magam előtt az emberdarabokat... és ha horror talán még nem is lesz ezáltal, de thriller mindenképpen  *nem bírom a horrort, ezért mondok inkább thrillert x"D * a koporsós rész voltaképp kicsit Van Goghosra sikerült azzal a füllel - bocsáááánat, művészeti ártalom Very Happy - de van egy nagyon erős drámaisága a bekezdésnek, aminek megelevenedésén még többet dob a fogalmazásod. Az, ahogy érzékelteted a karakter problémáit, ahogy bemutatod a környezetet, és írj bármilyen brutális dologról, legyen bármennyire véres vagy elrettentő, mégis nyugalmat, természetességet áraszt. Nem tudom, hogy volt-e már olyan ember akitől láttam volna szj téren ilyen írói stílust, de engem megvettél kilóra! Olyan, mintha egy könyvet olvasnék aminek minden egyes szava, mondata, még vesszője is alaposan átgondolt, mégis annyira könnyed, annyira természetes, hogy az ember pont emiatt nem érzi görcsösnek vagy túlgondoltnak. Nagyon egyedi és szerethető!  :hh:  
Örülök, hogy itt vagy, hogy vagy és, hogy olvashattalak! De azt azért megjegyzem, hogy így a lap végére érve már értem azt, hogy sokan miért tartanak Alaintől Razz :twisted:

Még mielőtt elkapna a hév és tényleg nem tudnám abbahagyni, inkább utadra engedlek jó? A többit úgyis mondani fogom menet közben, mert engem már nem tudsz lerázni, ebben biztos lehetsz Very Happy    :rr: foglald hát le a kötelezőket és futás játszani! Very Happy
Jó szórakozást kívánok neked  :füty:

Vissza az elejére Go down
 
woodrow, alain
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Stivali Italiani :: Law & Justice-
Ugrás: