Choi Song Hyuk

Stivali Italiani

Üdvözlünk titeket Olaszországban, a maffia főhazájában. Oldalunk fórum alapú szerepjáték, szeretettel várunk minden erre tévedőt!
 
Légy üdvözölve!
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
beszélgessünk

Feljegyzéseink

Matteo Moretti   tollából
Today at 16:12

Juri Mikail Kazakov   tollából
Today at 15:05

Luukas Frewen   tollából
Yesterday at 23:50

Vanessa Scarsi   tollából
Yesterday at 22:54

Lyudmila Sokolova   tollából
Yesterday at 14:30


Vanessa Scarsi   tollából
Yesterday at 07:12

Vanessa Scarsi   tollából
16th Október 2017, 20:05

Juri Mikail Kazakov   tollából
14th Október 2017, 15:19

szemtanúk

Jelenleg 10 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 1 rejtett és 5 vendég

Arina Chenkova, Juri Mikail Kazakov, Kalea Razin, Matteo Moretti






A legtöbb felhasználó (69 fő) 24th Március 2016, 19:54-kor volt itt.


statisztika

Csoportok
Cosa Nostra
4
2
Black Hand
0
1
RussGed
2
8
Triád
2
2
Yakuza
1
4
Fegyveres Erők
7
5
Művészek
7
7
Civil polgárok
12
6
banner csere

Az oldalunk Facebook csoportja

Frpg banner hirdetés:
Frpg.hu oldalunk helyezésének növelése Stivali Italiani Toplista

Magyarország FRPG Top 100 hirdetésünk:
FRPG Top Sites - Magyarország

Share | 
 

 Choi Song Hyuk

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 

avatar
Yakuza
Age :
23
Play by :
Lee Jong Hyun
Hozzászólások száma :
2
Csoport :
Yakuza

stivali italiani
Témanyitás Choi Song Hyuk •• 19th Június 2017, 17:50


Choi Song Hyuk
Little Prince

Yakuza
22
Lee Jong Hyun
Saját
Becenév: SongHyuk, Sonnie
Születési hely és idő: Japán, Tokió - 1994. 08. 24.
Csoporton belüli rang: Shingiin
Foglalkozás: Énekes, zenész
Anya: Choi Shin Na
Apa: HiraokaTakumi
Egyéb családtagok: az Ikrek - Choi Jong Gi (öccs) és Choi Jong Hye (húg); a szinte családtagnak számító nyomorult - Lee Hyun Woo
Családi állapot: Nőtlen
Tartózkodási hely: Róma

Hiraoka Takumi, 50 éves, apa:
Song Hyuk… ő mindig is az én kicsi Daisuke-m marad, az a buzgómócsing, nyughatatlan lelkes kisfiú, akinek a szemében a mai napig felsejlik az a gyermeteg jókedv, a világra való rácsodálkozás, mint mikor még a család egy kerek egészet alkotott. Mindig is nagy becsben tartottuk, már ha szabad így fogalmaznom ő a család kicsi kincse, hiszen sokat várakoztuk az elsőszülöttre, ő pedig fényt, új színt és mérhetetlen boldogságot csempészett az életünkbe a maga különleges, lehengerlő személyisége által. Abszolút fáradhatatlan, szakmáját tekintve eltántoríthatatlanul küzd a céljaiért, és bár néha gyerekesnek hathat a viselkedése, a munkában nem ismer viccet.

Choi Shin Ha, 41 éves, anya:
A saját gyereke iránt az ember mindig elfogult. Legyen szó a külső jellemzők dicsőítésétől kezdve a kiforrott személyiség felemlegetéséig, az adott személynek mindig a tulajdon gyermeke a különleges, a fantasztikum. Sokáig nem tudtam felfogni ezt a nézetet… Song Hyuk azonban megértette velem azt, hogy ez az anyai ösztönök elengedhetetlen kelléke. Ez az élettel teli energiabomba fiú melegséggel töltötte el a szívemet és könnyel a szememet, mikor elsőként fogtam a karjaimban és mélyeszthettem sajátjaimat az ő, szinte fekete íriszeibe. Az iránta táplált szeretetem és gondoskodásom a mai napig végigkíséri útján, és csak ámulattal tudom konstatálni azt a munkát, amit nap, mint nap véghezvisz. Nem ismeri a fáradtság fogalmát, azonban a hiperaktivitás jellemzőit nem tudja magáról lemosni. Ázsia szerte ismertté vált a neve, ez viszont nem biztosított neki kellő indokot arra, hogy levetkőzze valós személyét: továbbra is megmaradt annak a tündéri, szerethető, mérhetetlenül kedves, gondoskodó fiúnak aki mindig is volt. Szereti a viccet, szereti sajátos személyiségével felvidítani az embereket, nincs olyan, akivel ne találná meg a közös hangot. A tény azonban tény: ha van, amit komolyan vesz, számára szent és sérthetetlen az a családja és az elhivatottsága.

Choi Jong Gi és Choi Jong Hye, 13 évesek, testvérek:
Nem tudom, mit kell csinálni…
Ne legyél már balfék, Jong Hye!... Song Hyuk a legjobb barátom, szövetségem, hogyha valami turpisságban töröm a fejemet, akkor biztos, hogy ő segít benne. Ha másban nem, hát eltereli a gyanút rólam, hogy anyu előtt ne váljon nyilvánvalóvá, hogy ki tett megint rossz fát a tűzre. Jobbára viszont bajtársam, ő az, aki végrehajtóként áll a rendelkezésemre, míg én kiötlöm a haditervet. Csak az a baj vele, hogy Jong Hye ellen valahogy sose akar harcba szállni…
Persze, mivel Song Hyuk udvarias, sose ártana egy lánynak veled ellentétben! A bátyám egy igazi lovag a lányokkal szemben, legalábbis nekem issza minden szavamat, és igyekszik minden ponton a kedvemben járni. Nagyon kedves, és nem nézi le a lányos játékokat, hogyha igényem tartja, neki pedig az ideje engedi, leül velem babázni minden kérlelés nélkül.

Életem néhány lapja

A magasba kúszó szöuli üvegóriás határokat átívelő intézménye előtt megannyi taxi várja a Koreába érkező vendégeket: kiváltképp a gyanútlanok pénztárcájának tartalmát. Hatalmas tömegek mozdulnak az ajtóknál, a kifelé érkezők sokszor rácsodálkozhatnak, hogy, bár ők már kijöttek az utcafrontra, mégis újból a mozgólépcsők arzenáljával néznek farkasszemet, mint teszem azt én is idült vigyorral a képemen. Vidámságom okát képezi a magas decibelszintet átható két gyermeki hang csicsergése, valamint anyu lágyan dorgáló, dallamos szónoklata. Valószínűsíthető, hogy maga se tudná eldönteni, hogy melyikkel vonja jobban magunkra a figyelmet: ha az otthoni, kevésbé kulturált módjában teszi helyre rosszalkodó csimotáit, vagy ha hagyja őket kiélten visítozni az előcsarnokban. A gondolat, bár megér egy rövid eszmefuttatást, egyik oldalon se helytálló. Valahogy mindig elfeledkezik arról, hogy legidősebb fia egy koreai idol… a feltűnés ettől fogva garantált, így az is, hogy aki ügyet fordít arra, hogy elcsodálkozva meredjen rám, a munkáját végző édesanyára már kevésbé fordít figyelmet.
Akusztikus gitárom csapkodja a hátamat minden egyes léptemnél, a kezemben szorongatott elektromos társa lágyan ringatózik a combom mellett, néha összeütközve a hátam mögött húzott bőrönddel. A mögöttem zajló polgárháború továbbra se hagy alább, mi több, egyre szélesebb körben válik érdekelté az emberek körében az ikrek csacsogása. Többszörös hátrapillantás okán bizonyosodom meg arról, hogy anyu jobb híján a halántékát dörzsölgeti, és az isteni visszaigazolást várja, miszerint miért kellett neki ez a két rosszcsont. Nem bánja ők, hogy ketten vannak, de néha jobbnak ítélné, hogyha az azonos nem szülöttei lépdelnének előtte, világi nagy problémát generálva az alábbi kérdésből: ki vigye Song Hyuk harmadik bőröndjét. Hiszen, bár abszolút terhelhető vagyok, a két bőrönd és két gitár alatt még nekem is meggörbül a hátam.
- Jong Gi, hát nem hiszlek el, add már odaaa! –sokadik alkalommal hangzik el az erőteljes kérlelés, melyet fokozandón pár lesújtó csapás tesz nyomatékosabbá. – Anyuuu, szólj már rá! –Jong Hye sipákoló hangja ezúttal anyánkat találja meg célközönségéül, aki nem tesz mást, mint kezével legyezget előre, néma utasítást adva a felől, hogy inkább haladjanak.
- Jong Hye… -lágyan simítom felszabadult kezem ujjait a fekete tincsek közé, felborzolva ez által a rendezett, masnival közretűzdelt hajzuhatagot. – Jong Gi éppen csak a férfiúi udvariasságot gyakorolja, hogy legyen miből merítenie, mikor a suli legszebb lányát akarja meghódítani. Ugye, öcskös? –virgoncan kacsintok el húgom feje felett, ezzel is alátámasztva a testvéri szövetségünk alappillérét. Minden ponton kötelességemben áll megvédeni a fiatalabbik énemet a család női képviseletével szemben. Hiszen az elutazásom után ő lesz az egyetlen, akinek tartania kell a frontot férfi téren.
- De Soonieee, én neked akarod segíteni! Jong Gi meg ráér máskor udvariaskodni! –csicsergi az elszontyolodott kislány, hordozva a nálánál nagyobb sporttáska egyik fülét, míg a másikat bátyja rángatja nagy lelkesülten.
- De drágám… nem segítetek azzal, hogyha az utolsó együtt töltött perceinket is vitatkozással töltitek –enyhén dorgáló szavaim megtalálják az illetékes füleket, mire nagy egyetértésben néznek egymásra. Hiába a folytonos veszekedés, ettől függetlenül tagadhatatlan, hogy megvan közöttük az ikertestvérekre jellemző összhang. Egy emberként sóhajtanak fel, én pedig értékelve a néma gesztust kaparintom magamhoz a kettejük által hurcibált, megtépázott táskát.
- Hát… itt volnánk –málhás szamárként totyogok a várótermi széksorok között, lépten-nyomon megszabadulva egy-két poggyászomtól, hogy végül tárt karokkal forduljak szembe az ikrekkel. Bepárásodott szempárok keresik az enyémet: hiába a független hercegnő és a kemény vandál fiú küllem, az arcukon lecsordogáló könnycseppek megmásítják a látszatot.
- Muszáj elmenned? –elcsukló hangon szegezik a kérdést immáron a mellkasomnak. Bőrömön érzem, hogy a kósza sírásnyomok átáztatják a pólómat.
- Muszáj –ujjaim a sűrű fekete loboncokat simítják, mikor nem a hátukon nyugtatom kezeimet.
- Miért?
- Hogy visszahozzam Hyun-t, ahogy apuval megegyeztünk.
- És utána te is hazajössz, ugye? –Jong Gi felpillantva rám tünteti el a szemébe gyűlt könnycseppeket. Hiszen egy erős férfi soha nem sír.
- Természetesen!
- Küldesz nekem babát? –a pillanatnyi szomorúság szinte elillan Jong Hye felől, helyét átveszi a gyermeteg lelkesedés. – Úgy hallottam, hogy nagyon szépek vannak Rómában.
- Hát persze, prücsök, neked bármit –anyuéval találkozik a tekintetem, nagy egyetértésben nevetjük el magunkat a kérdésen. Hiába, a gyerekeknek is vannak prioritásaik.
- És nekem videojátékot? –érkezik a replika: ez csak természetes, ha az egyiknél ellágyulok, a másiknak is szembeötlővé válik a gyengeségem.
- Azt is, ígérem –hiszen szerető bátyjukként mindig epekedve lestem minden kívánságukat, így mindkettejük szobája csordultig van olyan játékokkal, amiket életükben egyszer használtak, aztán bedobták a közösbe a sok használatlan figura mellé.
- És én mit kapok? –tűnik fel anyu is a családi idillben, közelebb araszolva hozzánk.
- Hm… hát talán egy Opera összest, bezsákmányolt tradicionális recepteket, egy I <3 Róma pólót és egy Colosseumos hűtő mágnest –elgondolkodva emelem tekintetemet a mennyezetre, majd elnyúló vigyorral vonom magamhoz anyámat.
- Az én kis fiam… -alapjáraton gyengének tartott karjaival skatulyába zár, szinte érzem, ahogy ropognak a bordáim. – Olyan hamar felnőttök… elhagyjátok a szülői házat, elhagyjátok a családot, mindent, ami egykor fontos volt, és járjátok a saját utatokat, néha emlékeztetőül visszatekintve a múltba… -dünnyögi a vállamba mintegy sértetten, de annál nagyobb szomorúsággal.
- Anyu –vállánál fogva tolom el magamtól, hogy az enyémmel hasonlatos szempárba meredhessek. – Te is tudod, hogy nekem a családnál nincs fontosabb.
- Tudom, tudom… de mégis olyan szürreális. Tegnap még totyogóként kellett utánad rohangálni, nehogy nekimenj valaminek, most pedig nagyobb méreteket öltött a kalandvágyásod, és nem csak a házat, a várost, de az országot is magad mögé utasítod –lágyan simít végig arcomon, kitessékelve a kósza tincseket a szememből. Hiába, anyám mellett a korom ellenére se tudom magam felnőttként értékelni… mellette mindig az egykor volt kisfiú maradok, aki az anyja szoknyája mögé bújva kémlelte a világot, míg meg nem győződött arról, hogy az nem tartogat magában veszélyeket.
- De visszajövök, megígértem –ahogy ő, úgy én is végigsimítok arcának vonalán, melynek tökéletes mása a sajátom. Mindig is rá hasonlítottam… - Most viszont mennem kell. Ha odaértem első dolgom lesz felhívni benneteket –egy utolsó családi ölelésre futja csak, mielőtt magamhoz ragadnám a megannyi tárgyból álló utazási kellékeimet.
Hát akkor… vigyázz Róma, jövök!

Nem voltam elég őszinte anyámmal. A telefonom még mindig a nadrágom zsebének rejtekében pihen, kikapcsolt állapotban, ahogy azt a repülőn kérték landoláskor. Tört angolsággal tudatom a taxissal, hogy legyen oly’ drága és tolasson vissza két háznyit, hiszen azt adtam meg úti célomul. Piszmogva az orra alatt, valószínűleg az olasz nyelv szépségével küld el melegebb éghajlatra, de megteszi a kérésemet. Kifizetem a jussát, kipattanok a járműből, hogy egyenként pakolhassam a fűre a bőröndök, gitárok sokaságát, valamint az egy szem állathordót, amiben Fluffy továbbra is az igazak álmát alussza. Csak akkor kezd mély dorombolásba, mikor a doboz biztos talajt ér. Tudatában annak, hogy minden cuccom a ház előtti gyepen pihen, búcsút intek a sofőrnek, ki kényszeredett vigyorral hajt el.
Csípőmre tapasztott kézzel állapodok meg a nagy halom mellett, tanácstalanságom visszatükröződéseként vetem le magam az egyik, jól megpakolt bőröndre. Az akusztikus szépséget előbányászva kezdem azt halkan hangolni, majd megköszörülve torkomat, annak teljes szakadtában kezdtek bele a Hyunnak címzett szerenádomba, a versszakok minden sorában éltetve a név képviselőjét. Fluffy nagy dörgedelemmel csatlakozik a kántálásba, bagzó macskákat megszégyenítve remekelünk a duónkban.
Számomra érthetetlen nyelven érkezik a fejemre szórt átok a szomszédos házból, amelynek egyik ablakában meredezik egy élemedett korú öregasszony, rózsaszín, szedett-vetett köntösben, hajában csavarokkal. Valószínűleg az alábbit jelentheti a monológja: Mi a rossebet művel maga itt éjnek évadján?! Más ilyenkor már aludna!
Én azonban ügyet se vetek rá, kaján vigyorral kacsintok felé, és addig meg se szakítom a percek óta tartó éji zenét, míg ki nem nyílik a számomra illetékes ajtó…

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

avatar
Inaktív
Age :
27
Play by :
none
Hozzászólások száma :
35
Csoport :
everywhere

stivali italiani
Témanyitás Re: Choi Song Hyuk •• 19th Június 2017, 23:36


Gratulálunk elfogadva!
A NAGY EMBEREK NEM SZÜLETNEK NAGYNAK, DE AZZÁ LESZNEK.

Kedves Song Hyuk!
(Ha még sokan jöttök, lassan megtanulom, hogy kell használni a neveteket. Very Happy)

Engedd meg, hogy mindenekelőtt hivatalosan is üdvözöljelek az oldalon! Külön öröm visszatérésemet egy ilyen kiforrott és csodaszép köntösbe csavart karakter elfogadásával kezdeni. Wink Nagyon remélem, hogy tartalmas és izgalmas játékokban gazdag lesz a köreinkben töltött időd. Smile

Úgy döntöttem, kényelmes maradok, és a „járt utat járatlanért el ne hagyj” örök igazságát követve az arcod felé teszek egy kitérőt az elfogadásodban. Very Happy Khm... említettem már, mennyire nem vagyok otthon Korea pofijaiban? Komolyan mondom, szabályosan szégyellem magam, amikor nektek kell elfogadót írnom, és tulajdonképpen egy értelmes mondatot, vagy legalább egy összefüggő szószerkezetet sem tudok kötni a PB-hez, mert egyszerűen lusta voltam elmerülni egy kicsit a világukban... No Bocsánat. Nézzétek el nekem, amikor kicsit elveszek a sok Lee, Yong és Hyun között, de higgyétek el, igyekszem.

De azt hiszem, kicsit eltértünk a tárgytól. Very Happy

A személyiséged felépítését különösen imádtam. :*-*:  Láttam már hasonló módon megfogva a jellemleírásokat, de ezért a formáért mindig oda vagyok és vissza, elvégre mennyivel egzotikusabb mások szemszögéből megismerni valakit? Magunkról hazudhatunk, állíthatunk féligazságokat, feltüntethetjük magunkat álságos dicsfényben, vagy épp ellenkezőleg, beállíthatjuk magunkat Lucifer oldalbordájaként... de azt, hogy mások – akik ráadásul egész életünkben, vagy a saját születésüktől fogva ismertek – hogyan látnak minket, nos, azt már kevéssé tudjuk befolyásolni. 🇧🇯 Főleg, ha a szüleinkről van szó, akik a saját szemükkel látták, hogyan válunk pólyás karonülőből gügyögő padlócirkálóvá, hiperaktív óvodássá, megszeppent iskolássá, majd a kínkeserves kamaszkor leküzdése után érett felnőtté. Very Happy Vagy csak gondoljuk, hogy azok vagyunk? Én mindenesetre nagyon szerettem a felépítésen kívül az elénk vetíttet képet is egy ambiciózus, lelkesen küzdő, örökmozgó, a családjáért tűzbe menő fiatalemberről. :bummy: Akaratlanul is felmerült viszont bennem a kérdés: hogy jön a képbe a yakuza...? 😕

Hasonló érzéseim támadtak az előtörténeted olvasása kapcsán is. Egy nagyon szerethető, idilli, mégis kicsit fájdalmas családképet vetítettél elénk, és én gyermeki szívemmel örömmel olvastam minden sorát. :bounce: Manapság annyira ritkaságszámba mennek az összetartó, szerető és szét nem szakadt családok, hogy nagy becsben kell tartani még a papírra vetett formáját is ennek a fajta feltétlen szeretetnek. :luf: Még az ikrek civakodását is csak szeretni lehetett, de az biztos, hogy a búcsú pillanatai tették fel az i-re azt a bizonyos pontot. :gyaa: Imádtam első betűtől az utolsóig, a gyermeki törekvés az ajándékok reményében, és a meghazudtolhatatlan anyai szív, ami örökké kis totyogóként láttatja előtte a szeme fényeit. 🇸🇿 Tökéletesen megfogtad a családi összetartozás minden kis momentumát, ezért szívből gratulálok!

Külön öröm volt látni, hogy a soraid között többször is felbukkan említés szintjén egy már aktív játékosunk, akihez ha minden igaz egyenesen házhoz jöttél. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy min töritek a fejeteket ti ketten. Wink

Azért bevallom... így mindenen túlesve van egy enyhe hiányérzetem. Suspect A csoport besoroláson és a rangodon kívül semmilyen utalást nem kaptunk a yakuzára, vagy arra, hogy mi közöd van neked a mocskos fajtájukhoz hozzájuk, szóval most éppen erőteljes furdalásoktól szenved az oldalam. Razz Remélem, hamar megesik rajtam a szíved, és megtudjuk, miben sántikálsz! Cool

Most viszont nincs más hátra, mint előre: ne várakoztassuk tovább az utánad ácsorgókat, nyomás foglalózni, aztán vedd be Rómát, és az egész játékteret! :h2:

Nagyon jó játékokat kívánok neked! :hh:

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 
Choi Song Hyuk
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Stivali Italiani :: Karakteralkotás :: Elfogadott karakterek :: Yakuza-
Ugrás: