Árnyjáték

Stivali Italiani

Üdvözlünk titeket Olaszországban, a maffia főhazájában. Oldalunk fórum alapú szerepjáték, szeretettel várunk minden erre tévedőt!
 

Share | 
 

 Árnyjáték

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 


avatar
Cosa Nostra
Age :
28
Tartózkodási hely :
Róma
Hozzászólások száma :
11
Csoport :
Cosa Nostra

stivali italiani
Témanyitás Árnyjáték •• 9th Augusztus 2017, 19:51


Eleanora Genevra Alighieri, duchessa di Roma
karakter   títulusa

Cosa Nostra
Kor: 28 éves
Michela Quattrociocche
saját
beceneved
Róma, 1989. november 15
CSOPORTON BELÜLI RANG:
Foglalkozás
Anya: Isabella Verga
Apa: Giorgio da Silone
Egyéb családtagok: Gyermek: Damiano Alighieri, duca di Roma; Férj: Michele Alighieri, duca di Roma (halott)
CSALÁDI ÁLLAPOT: özvegy
TARTÓZKODÁSI HELY: Róma

Nem hiszem, hogy bárkire is tartozna, miféle érzelmek tombolnak bennem. Nem kell, hogy arcomról leolvassák, mennyire vagyok épp elkeseredett, vagy boldog. Mosolygok, ha mosolyogni kell. Ám azt is kevesen tudják, hogy töretlenül állok ki a családomért, akár a családommal szemben is. Lehet, ez túl határozott jellemre utalna, de az vesse rám az első követ, aki másként cselekedne. Apám mindig azt mondta a tisztaságomat anyámtól örököltem. Nem tudom igaz-e ez? Mennyire tiszta az, aki ölni lenne képes? Még sem érzem magam elveszettnek. Igen, határozott vagyok.

Életem néhány lapja

2008. március 16.-a, Virágvasárnap

A Santa Maria Maggiore előtti téren népes tömeg gyűlt össze. Nem csoda, hiszen virágvasárnap van. A délelőtti áldást adó Isten tiszteleteknek már vége, ám a turisták ettől még nem távoznak, nem lesznek kevesebben. Nem csak ők gyűlnek a bejárat közelébe. A levegő várakozással telik meg. A ruhák színpompásak, gazdagok, kész divatbemutató. Mindezt már a tér túlsó feléről látom, ahogy a négy fekete ló által vontatott, nyitott, virággal dúsan felékesített hintónk lassan begördül. Nem vagyok boldog, még is annak kell látszanom. Apám óhaja.
Giorgio da Silone fiú örökös nélkül öregedett meg. Gyermekáldás tekintetében nem mondhatta magát szerencsésnek. Négy feleségtől csupán egy igen későn született leánygyermekkel büszkélkedhetett. Ez lennék én, Eleanora Genevra da Silone, hamarosan Alighieri, duchessa di Roma. Lehet-e ennél jobb üzletet megkötni?
Hányni lenne kedvem az egésztől, ha nem rettegnék annyira. Rosszul vagyok. Hátamat a hintó támlájának döntöm, engedem, hogy a kevésbé párnázott rész belenyomódjon a bőrömbe. Hófehér ruhakölteményben pompázom, melynek szoknyájában annyi anyag van, amivel az egész teret le lehetne teríteni, uszálya hat méter hosszú. A fátyol hossza ennek épp a duplája. Jövendőbelim nem spórolt semmin. Igaz, a Nostra is felajánlotta, hogy állja az esküvő költségeit, de Michele nem engedte. Azt mondta, náluk ez családi szokás.Még óriási szerencse, hogy a legújabb modell, és nem valami több száz éves, levendulától, és molyirtótól bűzlő családi örökséget kellett magamra húznom. Cipőmben még egy lépést sem tettem meg szinte, még is úgy érzem, hólyagosra törte a lábam. Hogyan fogok végig vánszorogni a bazilika mozaikjain? A viselt ékszerek súlya lehúzza a fülem, karom, nyakam. Bennük szikrázva szórják vissza a napfényt körömnyi gyémántok.
Túl sok. Számomra legalább is. Simán megelégedtem volna egy szimpla esküvővel, de persze, ebbe senki nem egyezett bele. Halvány tiltakozásomat Leonardo Martelli szigora nyomta el ideje korán.
Vőlegényem velem szemben foglal helyet, a legújabb Armaniban, elegáns, fekete. Nem tagadhatom még önmagam előtt sem, hogy igazán jóképű. Egy baj van vele csak. Éppen kétszer annyi idős, mint én. Michele Alighieri hat éve özvegy, gyermektelen, dúsgazdag műkincskereskedő. Róma főnemesei közé tartozó családfával.
Jómagam árva vagyok, most már teljesen, egy szűk éve. Tizenegy éves voltam, mikor anyámat autóbaleset érte. Emlékszem apám hogy őrjöngött, igazságot követelt magának, pedig ezúttal senki nem tehetett semmiről, anyámat kivéve. Ha nem hajt olyan gyorsan, ha nem iszik annyit…
Úgy emlékszem, anyám temetése után kezdett apám tanítani. Lassan, sok beszélgetésen és mesélésen keresztül nyílt fel számomra egy új világ, egy felszín alatt burjánzó élet ajtaja. Egy olyan közösségé, mely nem ismer könyörületet, csak engedelmességet és vakhűséget. Cserébe korláltan védelmet biztosít, és egyéb juttatásokat ad. A hálózat szerteágazó. Szerintem senki nem tudja, hogy csápjai meddig is érnek el. Egy rohadt polip.
Michele-t két éve ismerem, akkor egy estélyen mutattak be minket egymásnak. Néhányszor megfordult a házunkba, nyaralni is voltunk együtt, de Apám féltőn óvott. Csak tudnám mitől. Nem az esetem a fickó. Túlságosan is korosnak tartottam mindig. Végül, bő egy éve kérte meg a kezem. Hogy ebben mennyi közrejárása volt az öregemnek, nem tudom. Ahogy azt sem, hogy a Nostra csuklóig, vagy könyékig tolta bele a karját. Mindegy is. Tavaly virágvasárnapkor volt az eljegyzésünk, hatalmas vendégség keretében, az il Palazzo Alighieriben. Több hektáros birtok közepén elterülő park fái között magasodik a három szintes épület. Falai barna kövek, tornyai nincsenek, csak négy sarkában nyúlik a tető fölé egy-egy bástya. A bejárat előtt elterülő teraszra két oldalról vezet ívesen lépcsősor, előtte füves tér terül el. Itt rendezték meg a fogadást, legalább akkora pompával, mintha már is az esküvőt ülnénk.
Két hónappal az eljegyzésem után váltam végleg árvává, s vett óvó szárnyai alá a Nostra, személy szerint nem más, mint Leonardo Martelli. A hintóból is ő segít ki. Őszhajú, még ereje teljében lévő, idősödő férfi. Határozottságot sugároz magából, ahogy értem nyújtja a kezét. Ha végig pillantok a tömegen, ismerős arcok köszönnek vissza. A pillantások mélyén öröm fénye csillan. Csak tudnám, ők mitől boldogok?
Ahogy körül hordozom a tekintetem egyetlen szempár az, mellyel egy szívverésnyi időre összevillan pillantásom, hogy aztán már lépjek is tovább. Kezem a felém nyújtott karba fonódik, Signore Martelli lesz apám helyett, apám. Még megvárjuk, amíg mindenki beözönlik a Santa Maria Maggioréba, majd lassú léptekkel elindulunk befelé.

2017. július 18.-a

Nem volt szerelem, de a szeretett valamilyen szinten megszületett. A házasságunk viszonylag nyugodt volt, már-már békés. Az üzlet, és a Nostra sem háborgatta sokáig. Néha tényleg elhittem, hogy gond nélkül élek az óriási birtokon, Róma egyik kertvárosában. Hittem ezt egészen két héttel ezelőttig. Akkor találták holtan Michelet a belvárosi kiállítótermünkben.
Most pedig itt állok egy nyitott gödör mellett. Olyan, mintha valaki kiharapott volna egyet a földből. Gyászt érzek, mégis valahol az a mély fájdalom, melynek el kéne uralnia a lelkemet, hiányzik. Vagyis hát… nem, nem hiányzik. Tudom, hogy ezt kéne éreznem. A veszteség gyötrődését. Még sem érzem. Aggódást érzek.
Ujjaim kicsit rászorulnak a közöttük tartott aprócska kézre. Lepillantok. Szőke üstökű, kék szemű fiúcska pillant fel rám. Kérdés, vajon mely családból kapta-e jegyeket? Bár a régi képeimen, amikor én voltam hasonló korú, nekem is szöszke fürtök repkedtek az arcom körül. A szeme színe meg… hát az talán épp az apja családja. Egy Alighieri. Damiano Alighieri duca di Roma. Épp csak elmúlt öt éves.
Felsóhajtok. Ha valamiért a fájdalom összeszorítja a lelkem, akkor az a fiam miatt van, aki nagyon is értő tekintettel, könnyes szemekkel bámulja a méretes, mahagóni színű koporsót, melyben az apja teste nyugszik. Az apjáé, akit erőszakos kéz szakított el családjától. Mintha tudná, érezné, mekkora felelősséget tett férjem gyilkosa az ő törékeny vállaira. Újra megszorítom kicsit a kezét, ő pedig cserébe hozzám bújik. Átölelem a vállát.
Ahogy felpillantok tekintetem egy mély tüzű íriszen akad meg. Régóta ismerős az a szempár. Tehát a Nostra sem marad ki a gyászolók közül. Sokszor találkozott már össze a tekintetünk a különböző összejöveteleken. Legelőször úgy emlékszem, az esküvőmön láttam.
A távolban mennydörgés kél, villám tépi ketté az eget. Egy pillanatra néma csend lesz, hogy a következőben a pap hangját elragadja egy újabb mennydörgés.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég


stivali italiani
Témanyitás Re: Árnyjáték •• 10th Augusztus 2017, 20:56


Gratulálunk elfogadva!
A NAGY EMBEREK NEM SZÜLETNEK NAGYNAK, DE AZZÁ LESZNEK.

Kedves Eleanora! Very Happy  

Felesleges a szabadkozás, hiszen a vesztett órákat már nem tudjuk visszahozni, de az illedelmesség szóljon most belőlem: bocsáss meg, hogy idáig várakoztattunk az elfogadással, de épp emiatt is szeretném rövidebbre, tárgyilagosabbra fogni az értékelést, hogy mielőbb kikerülj a játéktérre. Hiszen valami nagyon azt súgja nekem, hogy bizony van a Nostrában potenciál, és meglévő -elfogadásra váró?- karakter várja, hogy végig ess a "rituálén" Very Happy

Egyre jött a felismerés, hogy sok rejtély lapul a személyed mögött, amit egyből megelőlegeztél az előtörténetednek adott címmel, ki se várva azt, hogy az előtörténetben találjam meg a misztikumot Very Happy Márpedig egyértelmű, hogy számos kérdőjel lebeg az irományod felett, természetesen értve ezt a jó értelemben. Hiszen a te fejedben megfogalmazódott a tökéletes sablon, amiről csak a játéktéren kívánod levonni a leplet, de azért ezen a felületen is csurrant-cseppent nekünk valamicske ezekből, hogy ingereld a kíváncsiságot... okos húzás volt Razz Megelőlegezett bizalommal kezdtem bele a lapod olvasásába, hiszen magam levontam az esettanulmányt: hogyha egy, a szerepjáték talaján kevésbé ismert arc jelenik meg, akkor elkönyvelhető a félsiker, ami a kreativitást, a hétköznapi kliséktől való elrugaszkodást jelenti. Michela (a vezetéknév leírására nem tudom rászánni magam Very Happy ) látszatában tökéletesen tükrözi azt az erőtől és határozottságtól tündöklő nőt, akinek személyiségét elénk tártad. A jellemleírás olvasása közben merült fel egy érdekes mondat, melyen én magam kellően sokáig tétováztam: Ám azt is kevesen tudják, hogy töretlenül állok ki a családomért, akár a családommal szemben is. Magam se tudom, hogy az utóbb leírt família szinonima vajon a széles hatótávolságú Nostra-t kívánja jelezni, vagy csak túlreagálom az ellenmondást Very Happy Egy azonban van, ami teljesen magától értetődő: egy hozzád hasonló, erős női személyt megkíván a maffia apraja-nagyja is, még ha a szebbik nem elnyomásban is él a férfiak ádáz világában.

Nem fogok kertelni: az előtörténeteddel elvarázsoltál Smile Már az első bekezdés, az érzékletesség, a tájleírás magával ragadó volt, amivel felvázoltad a bazilika előtti téren látható helyzetet Very Happy Könnyed volt, mégis elragadó és valósághű képet festettél le a szavaiddal. Ez a légiesség tovább is jellemezte az irományodat, a történések tömkelegét, amivel betekintést nyertünk a karakter múltjába, amolyan "lepergett előttem az életem" effektussal, hiszen nem rejtette véka alá az esküvővel kapcsolatos ellenérzéseit, összevonva azt a Cosa Nostrával támadt ellenszenvével, annak munkásságával és a tág értelemben vett fennhatóságával, ami a polip csápjaival őt is elérte. Azt hiszem az idézés mutatja, hogy mennyire tetszett az általad formált hasonlat Very Happy Leonardo Martelli felbukkanása azonban meglepetés volt a számomra, és bizony itt ötlött a fejembe Alessandro Martelli és az ő kedves menyasszonya, Lilian alakja. Azt hiszem ez az, amikor elmondhatjuk, hogy keresztezik egymást a szálak Smile A titokzatosság pedig új alakot öltve jelent meg az ez évi bekezdésedben, a férj temetésén felbukkant szempár képében... Tudod, egyre inkább kíváncsi vagyok, hogy miféle plot fogja övezni a kettősötöket Very Happy

Hiszen a lenyűgözöttségemet a stílusod iránt már megfogalmaztam, így a megígért, tömörített elfogadóval bocsájtalak utadra Very Happy Kérlek foglald le az arcodat, aztán irány a játéktér Smile

Nagyon jó játékot kívánok Neked! :füty:

Vissza az elejére Go down
 
Árnyjáték
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Stivali Italiani :: Mafia Italiani-
Ugrás: