Serena Borelli

Stivali Italiani

Üdvözlünk titeket Olaszországban, a maffia főhazájában. Oldalunk fórum alapú szerepjáték, szeretettel várunk minden erre tévedőt!
 
Légy üdvözölve!
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
beszélgessünk

Feljegyzéseink

Matteo Moretti   tollából
Today at 16:12

Juri Mikail Kazakov   tollából
Today at 15:05

Luukas Frewen   tollából
Yesterday at 23:50

Vanessa Scarsi   tollából
Yesterday at 22:54

Lyudmila Sokolova   tollából
Yesterday at 14:30


Vanessa Scarsi   tollából
Yesterday at 07:12

Vanessa Scarsi   tollából
16th Október 2017, 20:05

Juri Mikail Kazakov   tollából
14th Október 2017, 15:19

szemtanúk

Jelenleg 10 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 1 rejtett és 5 vendég

Arina Chenkova, Juri Mikail Kazakov, Kalea Razin, Matteo Moretti






A legtöbb felhasználó (69 fő) 24th Március 2016, 19:54-kor volt itt.


statisztika

Csoportok
Cosa Nostra
4
2
Black Hand
0
1
RussGed
2
8
Triád
2
2
Yakuza
1
4
Fegyveres Erők
7
5
Művészek
7
7
Civil polgárok
12
6
banner csere

Az oldalunk Facebook csoportja

Frpg banner hirdetés:
Frpg.hu oldalunk helyezésének növelése Stivali Italiani Toplista

Magyarország FRPG Top 100 hirdetésünk:
FRPG Top Sites - Magyarország

Share | 
 

 Serena Borelli

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 

avatar
Civil Polgárok
Age :
25
Play by :
Selena Gomez
Hozzászólások száma :
4
Csoport :
Civilek

stivali italiani
Témanyitás Serena Borelli •• 13th Augusztus 2017, 14:34


Serena Borelli
Visszatérő

Civilek
Kor
Selena Gomez
saját
nem szeretem, ha becéznek
Szicília, 92
klub vezető, táncos
Anya, virágkötő
Apa, pék
Egyéb családtagok
egyedülálló
Róma


+ kalandkedvelő
+ kötelességtudó
+ magabiztos
+ meggyőző
+ nyitott

- kíváncsi
- szókimondó
- makacs
- lobbanékony
- tiszteletlen

Életem néhány lapja

18 évesen
A gyermekkor szépségeit, első lépéseim és szavaim hiába is taglalnám. Amúgy is csak a mendemondákból ismerem őket, s felesleges szavakat nem szeretnék rájuk pazarolni. 14 éves koromig egyke voltam, apuci szeme fénye, aki bár szerény körülmények között nevelkedett, úgy érezte semmiben sem szenvedett hiányt. Ekkor született meg öcsém, aki édesanyám és édesapám legnehezebb korszakában jelentkezett, mintegy reménysugár, amely összetartja majd a családot. Neki köszönhetően az ellentétek már kevésbé voltak a felszínen és úgy tűnt, végre minden a helyére fog állni.
De persze nem így lett. 4 évet töltött velünk ez az édes kisgyermek, akinek a szemében mindig látni lehetett a csíntalanságot, végül pedig mondhatni ez lett a veszte.
Egy csodás tavaszi napon ücsörögtünk egy kávézóban a szüleimmel és tervezgettük, hogy miután átugrom az iskola egyik legnehezebb kihívását, hogyan is tudnék továbbtanulni. Mert nekem ez volt minden vágyam. Már tizenéves koromtól fogva tudtam, hogy ügyészként szeretnék tevékenykedni. Ehhez viszont rengeteg pénzre van szükség, kevesek a jó jegyek. Tehát ezt terveztük, mindannyian gondterhelt arccal néztük a papírokat, amelyeken ott virítottak a számok, melyeket eddigi életünk során soha nem láttunk még pénz formájában. Ezt a pillanatot pedig fegyverek tüzének hangja és nők, gyerekek sikolya törte meg. Még soha életemben nem éreztem magamat ennyire tehetetlennek és elveszettnek. Nem tört ki semmiféle háború, csupán pár lövést adtak le, de bizony az egyik örökre megváltoztatta az életünket.
Franco a szökőkút mellett feküdt, kis testéből már minden életjel eltávozott, amikor én odaértem. Én voltam a családból az első. Anyámat férje tartotta a karjaiban, miközben lassan összeomlott körülöttük a világ. Életem végéig el fog kísérni a látvány, az üres tekintet, a rémült arc. Szegény öcsém felénk vette az irányt, de már nem ért el hozzánk, többé már nem lesz velünk.

Már aznap délután hívatlan látogató jött el hozzánk. Az éhes keselyük sem nyugodtak, mindenki szeretett volna egy szeletet a család bánatából. Természetesen felkapták a hírt, hiszen egy ártatlan életet vettek el, ezt pedig nehezen tudta volna bárki is eltusolni. Mi azonban nem vágytunk erre, el szerettünk volna zárkózni, eléggé sokkos állapotban voltunk ahhoz, hogy a közeli rokonokon kívül mindenkit elküldjünk messzire. A vendégünkön látszott, hogy nem a mi negyedünkből való. Megjelenése tekintélyt és tiszteletet parancsoló volt, sajnos nem volt alkalmam jobban szemügyre venni, mert engem tüstént elzavartak a szobámba. Jó tini lévén azonban, inkább a hallgatózást és leskelődést választottam. A férfi 40-45 közötti volt, hangja mély, minden szavában keveredett a sajnálat a felsőbbrendűséggel. Az arcát háromszor volt alkalmam látni, minden alkalommal más ismertetőjét jegyeztem meg magamnak, mélyen belevésve az emlékezetembe.
Nem sok mindent tudtam meg a beszélgetésből, csak a következményeivel élek azóta is együtt. Elköltöztünk, bár úgy hittem nincsen rá elegendő vagyonunk, úgy tűnik lett. Szüleim azzal takaróztak, hogy szeretnének távol lenni attól, ami itt történt és máshol megpróbálni túljutni a dolgon. Bár mégsem kerültünk annyira távol, csak a nyomorból kilépve egy nagyobb és jómódúbb házban kötöttünk ki.

20 évesen
A tükör előtt állok, s próbálom felfogni, hogy mi is történik körülöttem. Kissé szégyenlősen tárom szét a selyem köntöst, amely felfedi a testemet. Ruhadarabjaim eléggé hiányosak, de annál flitteresebbek. Lehajtom fejemet és még mielőtt bárki látná bizonytalanságomat, gyorsan visszazárom a ruhaanyagot. Az arcomról letörlök egy könnycseppet, nem akarom ezt. Egyáltalán nem vágyom arra, hogy ott rázzam magamat több tucat ismeretlen férfi előtt. De sajnos a pénz az nagyúr. Egy magamfajta lány nem tud másképpen egyetemre kerülni.
Apám pék az édesanyám virágkötő. Csak akkor van esélyem, ha valami olyasmibe vágok bele, amitől viszolygok. Napokig kellett felkészítenem magamat lelkileg, de úgy tűnik ez nem sikerült. Minden végtagom remeg, a gyomrom kavarog, ha lement volna egy falat is a torkomon, akkor az már a padlóról köszönne vissza.
Egész délután néztem az itteni lányok arcát. Sokan csak pár évvel idősebbek nálam, de lerí róluk, hogy már tömérdek rossz dolgot megéltek. Egy szőkének megvan az arca vágva. Azt hallottam, hogy valami nagykutya éppen olyan kedvében volt, hogy egy késsel hadakozott, szegény lány pedig rossz helyen táncikált. Persze ez csak pletyka. A leányzó elmesélte, hogy nem tetszett neki, ahogy a férfi üti és markolja, ezért megpróbálta leállítani. Cserébe kapott egy kis emléket, amelyet viselhet az arcán. Miközben mesélte a történetét, odaképzeltem magamat a helyébe és lassan elkezdtem megérteni, hogy mekkora bajba is keveredtem. Azonban már késő a visszautat keresni.

Az én gyomrom nem tudom, hogy lesz képes bevenni ezeket a dolgokat. Törékeny és esetlen vagyok, gyakorlatilag 40 kiló vasággyal együtt. A félretett zsebpénzem utolsó fillérjeiből vettem két fehérneműt, amiben itt villoghatok, de az itt dolgozó lányokéhoz képest túlságosan szürkének tűnök még így is. Érzem, ahogy a pánik lassan, de biztosan kerít a hatalmába. Bőrömön izzadságcseppek jelennek meg, a levegőt csak úgy kapkodom, még a szoba is forog, muszáj megkapaszkodnom a mellettem lévő kis asztalban. Fejemet ismét lehajtom, nem szeretném látni azt, aki a tükörből visszapislog rám. Elindulok egy pohár vízzel a kezemben, hogy leüljek, erőt vegyek magamon és túllendüljek a félelmemen, de nem jutok el célomig. Egyszer csak hallom a távolból a nevemet, pontosabban oly távolinak hat, ám közelebb van, mint azt remélni mertem volna. Egy dühöngő főnök viharzik be az öltözőbe, kezemet megragadja és kiráncigál. Innen már nincs visszaút, induljon a show.

22 évesen
Két éve élem a kettős életet. Nappal az egyetemista jó kislány vagyok, aki a szüleinek igyekszik segíteni, éjszaka pedig egy mocskos kis szajha, aki azért tetszeleg, hogy kiéhezett férfiak sóvárogjanak utána. Gyűlölöm. A gyomrom már sokkal jobban viseli, mint a legelején. Élénken emlékszem arra, amikor a legelső mocskos, ragacsos és cigarettától bűzlő kéz, végigszántott a combomon. A válaszom egyből egy ütés volt a férfi arcára. Cserébe pedig a főnököm olyan ütésekkel jutalmazott, amelyeknek nyoma hetekig ott díszelgett a bőrömön.
Most már okosabb vagyok ezen a téren. Még mindig nem tetszik, ha ilyen fickók tapogatnak, ezért igyekszem messziről elkerülni őket. Ha meglátom, hogy egyikük integet, akkor visszaintek neki és odaküldök egy újoncot. Mert, hogy már én nem számítok annak. A lányok sokszor cserélődnek itt. Akikkel kezdtem azok közül ketten maradtunk, a többieknek jobb esetben szerencséjük volt és tudtak dobbantani. A legszerencsétlenebb az sajnos meghalt, inkább túladagolta magát, minthogy ilyen munkából kelljen megélnie. A helyzet az, hogy megértem.
Az elmúlt két évben többször is megfordult a fejemben, hogy véget vessek az életemnek. Megtervezve több ilyen akcióm is volt, de annál tovább nem jutottam. A végrehajtás pillanatában mindig anyukám és apukám képe villant be előttem, ő velük pedig nem tehettem meg, hogy cserben hagyom őket egy ilyen mocskos világban. Ők úgy tudják, hogy egy bárban dolgozom, ami végül is nincsen messze az igazságtól. Azt hazudtam számukra az elején, hogy a raktárban pakolok, aztán ahogy egyre több pénzt sikerült összeszednem, már úgy tudták, hogy a pultban is segédkezem. Édesapám, ha rájönne, hogy korabeli férfiaknak táncolok és jó pénzért még mást is kínálok nekik, azt hiszem belepusztulna. Számára mindig az a kislány leszek, aki a szétszakad plüssmaciját maga után vonszolva fut elé, amikor hazaér munkából. Sajnos azonban az a lány, már régen nincsen ezen a világon.

A mai este nagy dobásnak ígérkezik. Valami gazdag ficsúr legénybúcsújára bérelték ki ezt a putrit. Nem tudom felfogni, hogyha valakinek sok pénze van, akkor miért éppen a város szélén található lepukkant helyet választja, azok helyett, amik a központban vannak. A bútorok régiek, a mennyezet omladozik, a fények retkesen világítanak. Ide maximum a város legalja jár, nekem pedig ezért felel meg, mert esély nincsen arra, hogy bárkivel összefussak, aki ismerhet.
Nagy a készülődés. Mindenki sürög-forog. A legtöbb lány magára kapta legújabb ruha csodáját, annak reményében, hogy mindenhogyan jól megtömik. Én viszont egyáltalán nem éreztem ezt a vágyat magamban. Főleg azért, mert a mai elméletileg a szabadnapom, így itt sem kellene lennem. Azonban Morgen, az a nagy hasú faszkalap, aki elméletileg vezeti ezt a lepratelepet, úgy határozott, hogyha nem akarok megint egy hatalmas mokkát a szemem alá, akkor itt kell lennem. Hát itt vagyok, de a lelkesedésem még annál is gyatrább, mint lenni szokott. Életem eddigi legrosszabb formájában libbenek ki a megérkező férfiak elé, hogy újfent eljátszhassam a főszerepet egy rossz komédiában. Minden eshetőségre felkészülve érkezem meg a parkettre, ám amit ott látok az elképeszt. Fejhez szorított fegyverek, pulthoz lökött alkalmazottak, térden csúszva könyörgő főnök. Ezek bizony nem legénybúcsúra, hanem mészárlásra jöttek és az egyikük éppen felém kacsintgat.
A nap sugarai táncolnak szemeim előtt. Pilláim lassan nyílnak szét, semmi ismerőset nem látok. A fejem zsong, a bordáim veszettül sajognak, jó pár percbe telik, mire elkezd tisztulni a látásom. Óvatos mozdulatokkal ülök fel. A szoba egy lepukkant, pisitől és hányástól bűzlő koszfészek, amelynek falán egy félig megrepedt tükör lóg. Első lépteim az ablakhoz vezetnek, amely éppen munkahelyemre ad kilátást. Pontosabban a volt munkahelyemre, ugyanis annak helyén már csak egy nagy halom, füstölgő hamu ácsorog. Az érzéseim kavarognak, egyszerre vagyok dühös, rémült ugyanakkor felszabadult. A felismerés, hogy többé nem kell betennem a lábamat a küszöbön, minden eddigi jó dolgot felülír. Megkönnyebbültem. Ugyanakkor nagyon zavart vagyok.
Egy újabb nyilallás jelzi, hogy nem lehetek annyira boldog. Kezemmel lassan felhúzom a póló szélét és megrökönyödve látom a hatalmas zöldes-sárgás foltot a bordáimnál. Jobban szemügyre veszem, s rájövök, hogy ez nem egy ütéstől származik, bizony többet is kaptam. Nem értem, hogyan kerültem ide és mivel hajt a kíváncsiság, apró jelek után kezdek el szemeimmel kutakodni. A székre pár ruhadarab van dobva, amelyek eléggé férfiasak és elnyűttek már, közelebb merészkedek hozzájuk és akkor látom, hogy a pulcsi zsebében kevés pénz és egy cetli található. "Élj okosabban!"
Hasznos tanács, de bizony ahhoz ennek minimum a tízszeresét kellett volna itt hagynia nekem.  
A zuhany alatt állva rémképek ugrottak be az előző estéből. A barna igéző szempár, amely meglátott, s amelynek gazdája olyan erővel lökött hátrafelé, amelyet még nem éreztem. Jó pár ütést mért rám, miközben szitkozódott és többször is megkérdezte, hogy én mi a francot keresek itt. A szemei újra és újra bevillannak, hiszen már láttam őket. Tudom, hogy ismerem, csak még nincsen meg a kép, hogy kihez is tartoznak. Ennyi van meg. Egy utolsó lökésének köszönhetően bevertem a fejemet a kis asztal sarkába és a következő az volt, hogy itt vagyok. Megmentett.

23 évesen
Az élj okosabban felhívásnak eleget téve igyekeztem elkerülni az elmúlt hónapokban az olyan helyeket, ahol a testemmel kellett gazdálkodni. Mindenféle alja munkát elvállaltam, hogy továbbra is járhassak egyetemre. Volt egy kevés félretett pénzem, amelyből mindig adtam a szüleimnek. Ők nem tudják, hogy mi történt, hogy miért tűntem el pár napra. Abban az állapotban nem volt merszem eléjük keveredni, így a jó akarómtól kapott pénzből néhány napig még élveztem a motel örömeit.
Az egyetem folyosóit sosem róttam egyedül, mindig kerestem szaktársaim társaságát. Az új munkarendemnek köszönhetően még bulizni és szórakozni is el tudtam járni velük, most már kezdtem a csapatuknak a tagja lenni, nem pedig a különc.
Volt közöttük egy fiú, Massimo. Mindenki az ő kegyeit szerette volna megnyerni. Ha az ember ránéz, egyből tudja, hogy ő bizony tényleg semmiben sem szenved hiányt. A családja több generációra visszamenőleg, tengeti a mindennapjait Olaszország legbefolyásosabb emberei között. Valószínűleg még a pelenkája is pénzből volt. Ő az, akit én messziről kerültem. Ha megjelent, akkor inkább távoztam valami kifogással vagy csak kivontam magam a beszélgetésekből. Mellette mindig rossz érzéseim támadtak, nyugtalan lettem, szívem is másképpen vert. Azt hiszem féltem tőle, pedig nem tett ellenem semmit.
Egy buliban aztán megelégelte a viselkedésemet. Amikor indulni készültem, erősen megragadta a karomat és a szórakozóhely hátsó bejáratán át, kiráncigált az utcára. Nem mondott semmit, csak némán meredt bele a szemeimbe. Várakozó testtartása feszültté és ingerültté tett, ameddig tudtam nem mélyedtem bele a pillantásába, de aztán megtörtem. Ő volt az. A szeme mindent elárult. Nem is olyan régen megmentett és egy szóval se dörgölte az orrom alá. Tud a mocskos énemről, tudja, hogy mennyire kiszolgáltatottja voltam a férfiaknak. A felismerés szikrája egy önelégült vigyort váltott ki belőle és egy heves csókkal értésemre adta, hogy a tulajdona vagyok.
Ha úgy gondoltam, hogy nem jöhet rosszabb, az eddigieknél, ekkor kellett volna belátnom, hogy bizony tévedtem. Ő sokkal rosszabb.
Kezdetben úgy tűnt minden tündérmesébe illő. Esélyem nem volt arra, hogy elkerüljem őt, s már nem is akartam. A lekötelezettje voltam, bármit megtettem neki, amit kért. Cserébe már nem kellett dolgoznom, mert ő anyagilag támogatott. Sajnos az erkölcsiség és érzelem hiányzott a dologból. Gyakori vitáink voltak, túl sokat kérdeztem, túl sokszor kértem számon. Volt, hogy napokig nem jött haza, csak azért, hogy engem bosszantson. Mert bizony összeköltöztünk, rákényszerített, de úgy csavarta a dolgokat, hogy már azt hittem én is erre vágyom. Nagyon ügyesen játszott. Nap, mint nap tiport a földbe, de egy-egy szenvedélyes és vad együttléttel igyekezett a bennem gyűlő haragot és ellenszenvet visszaszorítani. A taktikája nagyon is jó volt, egyetlen egy ponton omlott össze, bemutatott a családjának.
Egy meleg nyári napon esett meg az incidens. Izgatott voltam, már fél éve gyilkoltuk egymást, ezalatt pedig voltuk fent és lent. Megjártam a poklot, testileg soha nem fenyített, de olyasfajta lelki terrort alkalmazott velem szemben, amelyekről csak a pszichológia könyvekben és a filmekben hallottam addig. Most úgy tűnt jók vagyunk. Napok óta nem volt közöttünk feszültség, bár én éreztem, hogy valami nincsen rendben, megtanultam, hogy nem szabad annyit kérdeznem.
A nagy házhoz begurulva izgatottságom eltűnt és lassan a pánik vette át a helyét. Már az épület is tekintélyt parancsolóan magaslott, hát még a körülötte lévő környezet. Az ajtó felé vezető úton megszámoltam a bejárat előtt ácsorgó kocsikat, hat darab volt. Tudomásom szerint Massimonak öt testvére van, tehát az egyiknek a gazdája még névről is ismeretlen lesz számomra, vagy ha szerencsém van, akkor az a családfőé. Mindenkiről tudom, hogy mi a foglalkozása, mennyi gyereke van, kit vett feleségül, avagy kihez ment férjhez. Jól be vagyok tanítva, tökéletes színdarabnak kell lennie a dolognak, ahhoz, hogy a férfi, akinek az oldalán tipegek, boldog legyen.
A kötelező körökön hamar túlestem, mindenki megjátszott kedvességgel fordult felém, úgy tűnt nem igazán zavarja őket, hogy ki vagyok. Ám a beszélgetés egy pontján a vér is megfagyott bennem. Massimo apja megjelent és én újra az öt évvel azelőtti lány voltam a kisszobában, aki hallgatózik. Ez a férfi volt az, aki testvérem halálakor eljött hozzánk, számomra ő volt a gyilkosa. Hirtelen sötétült el a tekintetem, nem is tudtam, hogy ilyen rejtett indulatok vannak bennem. Kedves köszönés és tisztelettudó viselkedés helyett, egy hisztis tinivé váltam pillanatok alatt. Viselkedésem elfogadhatatlan volt, tőmondatokban és tiszteletlenül társalogtam, hiába próbáltam visszaszorítani indulataimat, nem sikerült.
Az ellenszenv oda vissza megvolt. Auróra, a ház asszonya már az első pillanatban megvetéssel nézett rám, s mikor látta bennem a férje iránti gyűlöletet ez még jobban felerősödött. Az ebéd előtt félrehívott a virágoskertjébe beszélgetni, ahol közölte velem, hogy én nem illek ide, tűnjek el, amilyen gyorsan csak lehet. Megfenyegetett, s mikor ezt Massimoval közöltem, a család szeme láttára ütött pofon. Életében először.

A kapcsolatunk innentől mély zuhanásba kezdett. Én ki voltam kelve magamból, nem ismertem a határokat. A számonkéréseim követelőzőbbek és hisztisebbek voltak. Támadásaim kiéleződtek az apja irányába, szépen lassan ráébredtem, hogy bizony itt mocskos üzletekről is szó van. Többször Massimo fejéhez vágtam, ő pedig dühödt vadként csapott le rám újra és újra. De tűrtem. Azt hittem ez változni fog és majd rájön, hogy én többet érek, mint a családja. Tévedtem.
Egy keddi napon romantikus vacsorával, mély beszélgetéssel, vágyakozva vártam őt haza. Meg is érkezett, de hangulata már az ajtó becsapódásából is érzékelhető volt. Próbáltam jó asszony lenni, félretettem minden sérelmemet, de ő mégis úgy kezelt, mint egy kutyát, ezért választás elé állítottam. A családja vagy én. Ő hiénaként felnevetett és az ajtó felé mutatott. Nekem pedig nem kellett ennél több, üvöltöztem, becsméreltem, olyan kirohanást produkáltam, amelyet még a világ nem látott. A fejéhez vágtam minden sérelmemet, legutolsó szó, ami elhagyta a számat az volt, hogy 'gyilkos'. S már csattant is a keze, olyan verést kaptam, amilyent még korábban nem. Hiába sírtam, könyörögtem, a számat betömte egy zoknival, vert, ahogy csak bírt. Az eredményez az lett, hogy a kórházba kerültem. Ismeretlen nőként tartottak számon, akit az utcán talált egy járókelő.
Massimo levette a kezét rólam. Szabadulásom a családtól egy életre szóló emlék maradt, amelynek nyomait mai napig viselem magamon.

24 évesen
Több hónap telt el, mire kihevertem a Cavataio család által okozott sérelmeket. Arra jó volt az ő életükbe való belecsöppenés, hogy megerősödtem. Messzire menekültem, egészen Firenzéig meg sem álltam. S bár úgy vélem fondorlatosabb lettem, mint valaha, de a bosszúvágyam csak még nagyobb lett. Sajnos nem vagyok elég erős ahhoz, hogy egyedül hadjáratot indítsak ellenük, de a tervem az, hogy majd az egyetem végeztével fordítok csak rájuk nagyobb hangsúlyt. Már csak egy évem van, utána ha minden jól megy ügyészként fogom tengetni a mindennapjaimat. Ahhoz azonban, hogy sikerüljön elvégeznem az elkezdett tanulmányaimat újfent pénzhez kell jutnom.
Ezért kerültem a VoH-ba. Tudtam, hogy több pénzhez juthatok vele, mint holmi takarítással, s már érzem magamat annyira erősnek, hogy ne kelljen hánynom, ha valaki hozzámér. Ez a hely összehasonlíthatatlan első munkahelyemmel. Exkluzív, tiszta és figyelnek a lányokra is. Nem kell belemennem olyan dolgokba, amit nem szeretnék, ez pedig sokat jelent. Persze nekem már mindegy, játszom tovább a darabot, amíg szükség van rá, hogy aztán egyszer csak robbanhassam a bombát.

25 évesen
Nem sokáig töltöttem ott a mindennapjaimat. Pár hónap alatt ráébredtem, hogy nem nekem való ez a hely, szerencsémre jött egy kiskapu, gazdag és jóképű kivitelben. Nem kellett sokat fűznie, szabadulni vágytam, ő pedig ígért egy jobb életet, hát ugrottam egészen Rómáig.  Nem kell az hinni, hogy ez egy tündérmese, nem jelent meg értem a lovag, hogy aztán elvegyen és boldogan éljünk, amíg csak lehet. Egy darabig a titkárnői állásban tetszelegtem, mellette pedig nyomtam tovább az egyetemet, de aztán ráébredtem, hogy ez nekem nem az életem. Egyezkedések árán, de visszatértem az éjszakai életbe, egy kissé más szerepkörben. A pénzes úriember keze alá tartozó egyik klubnak a vezetője lehetek, s ha éppen úgy adódik, akkor táncikálhatok én is az itt dolgozó lányokkal. Egyesek szerint túlságosan fiatal vagyok, belátom én is, hogy a seggemen majdnem ott van még a tojáshéj, azonban ez nem azt jelenti, hogy ne tudnám elrendezni az ügyeket, melyeket kell. A legfontosabb döntések, amúgy sem az én kezemben vannak, mindig ki kell kérnem a főnök véleményét, de úgy érzem most mégsem vagyok megkötve annyira, mint eddig. Hogy kielégít-e ez a szerep? Egyelőre igen, bár még nem tettem le arról, hogy az ügyészi hivatásban találkozzam újra néhány ismerőssel.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

avatar
Inaktív
Age :
34
Play by :
~~~
Hozzászólások száma :
188

stivali italiani
Témanyitás Re: Serena Borelli •• 15th Augusztus 2017, 19:27


Visszahozott karakter!


Gratulálunk elfogadva!
A NAGY EMBEREK NEM SZÜLETNEK NAGYNAK, DE AZZÁ LESZNEK.

Kedves Serena!

Nocsak-nocsak, újból összesodor minket az élet, így immáron a 2.0-ás kezdést szintúgy velem ünnepelheted Very Happy Ahogy már említettem neked a négyszemközti beszélgetésünk során, engedd meg nekem, hogy itt se rejtsem véka alá a gondolatomat: éreztem, hogy a te pályafutásod többre hivatott az oldalon, mint amennyi legelsőnek csurrant-cseppent belőled Very Happy Ezúttal ígérd meg nekem, hogy nem kell megint azt a zavaros utat bejárnunk, mint annak idején... Laughing

Én a magam részéről mindig is vallottam azt, hogy ott kezdődik el a karakteralkotás, amikor meglátunk egy avatart és hozzákapcsoljuk a plotot; vagy pont fordítva, a plot megszületése után hirtelen, mintegy isteni sugallatként vetül fel a play by-ok sokasága. Akárhány előtörténetet olvastam, mindig foglalkoztatott a kérdés, miszerint helytálló, hogy pont az lett, aki, de kik lettek volna a további lehetőségek? Mert ugye mi már készen kapjuk meg a száz százalékban összekovácsolódott karaktert, de annak megformálásában egy hosszas folyamaton kell átesni. És ennek végeredményeként én nagyon örülök, hogy Selena került ki győztesként Serena arcát illetően (had jegyezzem meg, imádom a nevek közti összefüggést Laughing  ) Hiszen amilyen kislányos bájjal rendelkezik ugyan úgy benne van a vadóc jellemző, ahogy el tudom képzelni azt, hogy a gyenge, a világ viszontagságaival szembemenő lányból egy érett, kaland- és bosszúvágyó nő lett belőle. Ez, ahogy a karakteredben, úgy tökéletesen benne van Selena különleges szépségében is. Nagyon örülök, hogy megláttad, és kellően meg is ragadtad a benne rejlő lehetőséget, hiszen elszakadva a ráaggatott kliséktől mertél újat vállalni, és egy új színben tüntetted fel előttünk a színész- és énekesnőt, ezt pedig én személy szerint nagyon köszönöm neked Smile

Az előtörténeted tökéletesen lefesti az "érzelmek hullámvasútja" életérzést Mégis mesterien formálva az irományodat kiélezetté vált benne az, hogy különleges figyelmet fordíts arra, hogy sokkal inkább érezhessük magunkat a hullámhegyek és völgyek váltakozását tekintve a mélyebb, tengerszint alatti hágókban Very Happy
Én a magam részéről mindig is szerettem az "in medias res" kezdéseket, mint ahogy azzal te is előrukkoltál, miként felhívtad a figyelmünket arra, hogy voltaképpen értelmetlen arról fecsegni, hogy mit élt le az első tizennégy évében, tekintettel arra, hogy az semmi érdekességet nem tár elénk Very Happy Így ismertettél meg minket egy drámai, ízig-vérig tragikus kezdéssel, ügyet se vetve arra, hogy esélyt adj az embernek a történetbe való beilleszkedésre -bár, később természetesen mindenre megkapjuk a választ Wink - vázoltad elénk az akciófilmek színpalettáira illő képsorozatot; a lövéseket, a páni félelmet az emberek arcán, a mardosó kétségbeesést, és a -talán- sok halott közti egyetlen, számunkra legfontosabb személyt: Serena öccsét a vérébe fagyva, élettelen tekintettel meredve az égre. Ezt a látványt a szakavatott rendőrök is évek múltán tudják feldolgozni, most mégis egy tizennégy éves, fiatal lány lett ennek első szemtanúja.

Hogy mégis mi az, ami nekem legjobban tetszett az előtörténetedben? Hogy mindennek meglett az értelme. Kíváncsian vártam azt, hogy vajon a titokzatos férfi még fel fog bukkanni? Ahogy arra is kerestem a választ, hogy a barna szempár a lepukkant lebujban vajon megszemélyesített gazdára talál? Hogy a kötelességtudatba feledkező, mégis a saját szakmáját rosszalló lány vajon fog találni magának valami éltető erőt a fiatal kora ellenére ért rossz atrocitások közepette?
És mégis, mindenre meglett a tökéletes válasz, nem engedted meg azt a luxust magadnak, hogy a hosszú előtörténet ne foglalja magába a kíváncsiskodó emberek számára fontos információkat. Sok esetben megmosolyogtam, vagy éppen álmélkodtam az összekapcsolások során Very Happy Fantasztikus, hogy miként formáltad meg az előtörténeted szerkezetét, és, hogy ennek során, cirka hat év lefolyása során miként változtattad meg Serena személyiségét. Bár, nem tagadom, én a magam részéről ezt a folyamatos szívesen láttam volna lefolyni a játéktéren, de természetesen ez már az én személyes véleményem Very Happy
És, hogy aktualitást is nyerjen az elfogadó Very Happy : nagyon kíváncsi voltam, hogy miként fogod értelmezni a "változást", aminek hírét elvétetted nekem egy bizalmasabb felületen Very Happy Voltaképpen nem számítottam rá, hogy a képbe lassan be fog úszni Róma, ezzel együtt pedig az újbóli, reménységgel kecsegtető úriember is, aki, elnézve a mostanában fellendült Cosa Nostra népességét, nem valamiért sejtetni engedi, hogy bizony, hogyha a RussGed táptalaja nem eredményezte a karakter szárnyalását, hát ezúton az olaszok bizony be fognak cserkészni. Vagy csak én akarom a túlkomplikálást alkalmazni? Laughing

Írói stílusodat leginkább a "fantáziadús" jelzővel tudnám illetni Smile Könnyedén forgatod a szavakat, sokkal inkább a karakteredre koncentrálva a benne dúló érzelmeket ragadod meg, mintsem a környezeti jelenségeket, helyszín- és tájleírást. Én a magam részéről nagy kedvelője vagyok mindkettőnek, és elmondhatom, hogy a tiéd kifejezetten élvezetes volt számomra Wink

Nem is tartanálak fel tovább: foglald le az arcodat, aztán eredj, öltsd fel a csinos ruhát és mutasd meg az előkelőségnek, hogy mire is vagy képes Cool

Nagyon jó játékot kívánok Neked! :bounce:

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 
Serena Borelli
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Stivali Italiani :: Karakteralkotás :: Elfogadott karakterek :: Civil Polgárok-
Ugrás: