On the 17th day - Page 2

Stivali Italiani

Üdvözlünk titeket Olaszországban, a maffia főhazájában. Oldalunk fórum alapú szerepjáték, szeretettel várunk minden erre tévedőt!
 
Légy üdvözölve!
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
beszélgessünk

Feljegyzéseink

Matteo Moretti   tollából
Today at 16:12

Juri Mikail Kazakov   tollából
Today at 15:05

Luukas Frewen   tollából
Yesterday at 23:50

Vanessa Scarsi   tollából
Yesterday at 22:54

Lyudmila Sokolova   tollából
Yesterday at 14:30


Vanessa Scarsi   tollából
Yesterday at 07:12

Vanessa Scarsi   tollából
16th Október 2017, 20:05

Juri Mikail Kazakov   tollából
14th Október 2017, 15:19

szemtanúk

Jelenleg 10 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 1 rejtett és 5 vendég

Arina Chenkova, Juri Mikail Kazakov, Kalea Razin, Matteo Moretti






A legtöbb felhasználó (69 fő) 24th Március 2016, 19:54-kor volt itt.


statisztika

Csoportok
Cosa Nostra
4
2
Black Hand
0
1
RussGed
2
8
Triád
2
2
Yakuza
1
4
Fegyveres Erők
7
5
Művészek
7
7
Civil polgárok
12
6
banner csere

Az oldalunk Facebook csoportja

Frpg banner hirdetés:
Frpg.hu oldalunk helyezésének növelése Stivali Italiani Toplista

Magyarország FRPG Top 100 hirdetésünk:
FRPG Top Sites - Magyarország

Share | 
 

 On the 17th day

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Russij Geduska
Hozzászólások száma :
543

stivali italiani
Témanyitás Re: On the 17th day •• 13th Szeptember 2017, 14:11


On the 17th day
„Change of Heart"

+21Eszem vesztem a vágytól, hogy mellette lehessek, szétesek a mohó akarástól, nem tudom megállítani és nem is akarom. Inkább csak hagyom, hogy úrrá legyen rajtam és legyűrjön, kikészítsen, elhitesse velem, hogy lehetnék még boldog is, pedig csak karnyújtásnyira vagyok tőle.
Olyan halkan lép a szobába, hogy csak akkor hallom meg, amikor felé fordulok, éppen titkot súgok Miron fülébe, arról, hogy nagyon hasonlít az apjára, márpedig ebből kiindulva gyönyörű.
Inkább megérzem a jelenlétét, semmint meghallom. Tekintetem élére tűzöm, látványától összepréselődik a szívem. Elmosolyodom, ráharapok az ajkamra, hogy ne mondjam el mennyire jól áll neki, hogy rövidebb lett a haja, hogy ne udvaroljam körbe. Pillantásom a kezére siklik, erősebben harapok a számra, kioktatni sem akarom, pedig annak is ideje lenne. Jobban is vigyázhatna magára, különben megbaszom, hogy tudja mi a fájdalom.
Szememmel követem ahogy az ágyhoz sétál, felsóhajtok, meglebben a bébi haja. A vágyak elsöprik az ellenállásom. Nem merek ellépni az ablaktól, a kölyök halkan szuszog a vállamon, jelzi, hogy neki lámpát kapcsoltak agyban, ellepi a jótékony álom, egyszeriben megirigylem. Úgy szeretnék ilyen biztonságba lenni, ilyen békésen hortyogni.
Rápaskol az ágyra, meglódul a gyomrom, pedig tudom, hogy nem nekem szól, nem úgy szól nekem. Ha mellé teszem Miront, ő máris boldog. Lehet nem is én kellek mellé, lehet csak a gyerek kell. Elbizonytalanodom, mi van akkor, ha leteszem a kölyköt és nekem mennem kell? Nyelnem kell, hogy ne vessem rá magam. Ha nem lenne egy alvó kölyök a kezemben, de van...
Az ágyhoz sétálok, lassan, céltudatosan, hogy az ágy közepére fektessem a csomagom, féltérdemmel az ágyra támaszkodom, Miront a párnák alá csúsztatom, pontos választóként. Feje alól lassan csúsztatom ki az ujjaim, akár a feneke és háta alól, óvatosan, vigyázva, hogy ne zavarjam meg a végre rátörő álmot.
Végül mellé fekszem az oldalamra, hogy befogadjam Dim látványát.
- Kicsi...- becenév, neki, biztosan érzi, hogy dallamos szólamom neki szól. Nem fejtem ki, hogy nincs egyedül ezzel a gonddal, erre vagyok én, hogy ebben kisegítsem. A másik fele pedig az, hogy bár a kölyök fájdalma a testéhez képest grandiózus, de tudunk neki segíteni, csak ne aggódja magát halálra. Nincs miért. A kicsi már sokkal jobban van, most is békésen szuszog.
- Meg tudod oldani, képes vagy rá. - átnyúlok a bébin, hogy Dim orrára simítsak az ujjammal, onnan az ajkára bucskázom le.
További szavaira visszahúzom a kezem, a kölyök lábán simítok, tekintetem le sem veszem róla, a szemeit vizslatom, a szájára pillantok. A döbbenettől kitágul a pupillám, most jön a hol az anyámban voltam, hogy ezt neki kellett intéznie...
- Kurva jó. Megölték a 204-ben, hát ez nem sok bizalomra ad okot. Mit gondolsz? Üzenni akartak vele? - jelenleg nem pörög rá az agyam, nem akarok ezen gondolkodni, nem is tudok. Mert folyamatos célpont vagyok, nekem már nem meglepő, hogy az életemre utaznak, hogy börtönbe csuknának, támadási felület vagyok és azzá válik így a 204, a VoH és Hunter is. Főleg mióta Dim a lábát nem tette a Hunterba sem, most azonban ő mozdult helyettem a dolgom tette és a keze sem százszázalékos, de legalább a haját levágta.
- Aysa... - halkan elnevetem magam, az a csaj nem százas. Úgy esett nekem, mint egy kiéhezett szuka. Biccentek. Rendben van, nem engedjük Miron közelébe,
- Elvinném pár napra. Moszkvába, már nem Aysát, ha nincs ellene kifogásod. - gondolom, hogy nem lesz, vagyis remélem, de a szívem összevissza ugrál, csaponganak a gondolataim, csak rá figyelek, látom, befogadom, megőrülök olyan rettentően akarom, semmi sem érdekel, csak Ő, hogy öleljem, simítsam.
- Cosimo járt oda sokat, máshova is, szedett ezt azt, és ő maga is lehetett célpont, azonban biztos vagyok benne, hogy keresni fogják rajtunk, de félni miatta nem kell. Inkább az aggaszt, hogy mi indította ezt el. - csapong minden gondolatom, mert igazából csak ő érdekel. Vele akarok lenni. Érte nyúlok, ujjaim a karján simogatnak, az oldalát érintem, nem tudom, hogy hozzam a tudtára, hogy szeretem, csak Ő számít, és most biztonságban vagyunk, együtt, mi hárman.
Illata a tudatomba kúszik, kiszárad az ajkam annyira vágyom egy csókra, pár érintésre. Sóhajom erről mesél. Most valahogy örülök, hogy a kicsi köztünk fekszik, így nem ugrom rá, teperem le, hogy aztán elutasíthasson. Mert ezt tenné? Nemigaz?
- Rettentően hiányzol! - a vallomás kiszalad a számon, pedig rettegek, hogy rossz célba találok vele, feldühítem, elijesztem.
I remain who I always wanted to be
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése Online

Russij Geduska
Hozzászólások száma :
428

stivali italiani
Témanyitás Re: On the 17th day •• 15th Szeptember 2017, 13:39


'Till the sandman he comes
[zene]

Megkapó intimitás ott az ablaknál - egy időben tűzbe mentem volna érte, a meggyőződésért miszerint én, s csakis én láthatom Jurinak ezt az oldalát.. Irigység horgad fel bennem, önző és féltékeny acsargás a szív, a józan eszem - vagy valami hasonló - pedig fejcsóválva tartja a territoriális viselkedés ugródeszkájáról hirtelen magasba szökő önzőséget: bezárnám, hogy csak az enyém legyen, hogy csak nekem legyen s csak én láthassam - ennyi szépség, mennyi szépség...
Felkavart a csókkal, elsodort pedig három hete máshol sem járok, csak ingoványon - tizenegy napja ugyanitt, kint a fészerben az az ölelés lehetett volna akár búcsú is, Lev lakásának fürdőszobájában... Azt szokták mondani, hogy az élet túl rövid ahhoz, hogy haragot tartsunk. Túl rövid ahhoz, hogy eltaszítsunk magunktól valakit anélkül, hogy meghallgatnánk, amit mondani szeretne. Jobb persze nem lesz tőle semmi, de talán egyfajta lezárást jelentene -  Juri tartozik nekem egy magyarázattal. Én pedig tartozom neki azzal, hogy meghallgassam.
Nem állok készen a beszélgetésre. Nem állok készen arra, hogy elengedjem - most még dughatom a fejemet homokba, őrületbe, a saját seggembe, üresjáraton kattogó agyam olykor elringat a deja vu érzéssel, miszerint ez az egész csak hallucináció, ez az egész meg sem történt; A harag múltával képes vagyok a perspektíva váltásra, nem egy, de százegy szemszögből megszemlélve ugyanazt - felfedezéseimet, kétségeimet, gondolataimat jó volna megosztani vele, a legjobb barátommal, de... Máris ugyanott vagyok, ahol a part szakad: csak vele tudnám megbeszélni, s pont ő az, akivel nem akarom megbeszélni. A Sorsnak van humora, igaz?
Míg felém sétál a gyerekkel, hézagosra eresztem le az automata redőnyt - Mironnak éppenséggel nem kell sem sötét, sem pedig félhomály, egyedül a melegre érzékeny (a klímaszerelő valóságos vagyont keresett rajtam); Nem kell sötét, félhomály nekem sem az alváshoz, tizenkilenc éves korom óta akár atombombára való villanófény, esetleg stroboszkóp mellett is képes vagyok bekómálni.. Mégis kell most, elbújni a világosság elől, Juri andalító illata s a bébi szuszogása mellett csak egy kicsit elringatni magam, csak egy kicsit megnyugodni - az olyan hülyék, mint én, a reménnyel gyötrik magukat.
Ingatom a fejem, de lehet hogy csak a tekintetem mond nemet - meg tudom szervezni, hogy a gyerek minden segítséget megkapjon, hogy fájdalma elviselhető, nem létező legyen; Tudok neki gyógyszert adni, zsibbasztót, akármit sőt, azt is tudom hogy ez természetes folyamat, a láz ellenére sem beteg... Idegileg nem bírom el ezt a helyzetet, s nincs rá racionális magyarázat, hogy miért is nem - nem a szívem szakad belé, nem a lelkem sajog, hanem írd és mondd kikészít az állapota.
Sóhajt szusszanok a simító érintésért, lehunyt szemekkel - megállom, hogy ne csókoljak rá az ujjára, elnyílt ajkaim közül csak a forró leheletem cirógatja viszont; a babát simogatja már, mire megrebbennek a szemhéjaim, mikor tudatosul hogy ez ennyi volt, szám sarkából nem vándorolnak gyengéd ujjbegyei az állam, a torkom felé, le a mellkasomra s tiszteletkört tenni a mellbimbóm körül...
- Cosimoval üzenni? Mit? Szerintem ő csupán zsírosabbá tette volna a csontot, amit aztán a bulvár elé vetnek - a rendőrség a zsebünkben van, de a média nincs: egy ilyen visszhang nem egyszerűen árt az üzletnek... Mindenesetre a megfelelő körökbe eljuttattam az üzenetet, miszerint időt és energiát nem kímélve tönkreteszek bármilyen sajtóorgánumot, ha a neved, vagy bármi rád utaló dolog kedvezőtlen kontextusban jelenik meg. - Egyszerű közlés. Csinálhat belőle büszkeségi kérdést, de igazság szerint nincs befolyása a beindított gépezet működésére - mind a RussGed, mind az ő jól felfogott érdeke az, hogy ne irányuljon felénk a reflektorfény.
Aysat illetően nem a nevetés az, amit válasz gyanánt remélek - nem tudom mit remélek egyébként, de biztosan nem ezt: miért mosolyog? Tud valamit a nőről, amit én nem? Több van közöttük munkakapcsolatnál, bizalmas viszony? Úgy érzem kimaradok valamiből, ami kellene a helyzet átlátásához - nem mintha álmatlan éjszakákat okozna, hogy igazságtalanul bántalmaztam...
- Magángéppel mentek? Benéztek anyámhoz is? - Persze, hogy nincs kifogásom ellene, épségüket féltem - Mironnak kell néhány papír ugyan, anyakönyvi kivonattal ellátott útlevél például, de nem hinném hogy az aláírásomat igényelné a procedúra: Juri törvényes szülője a gyereknek, ráadásul papíron házas. Aki ezek után gecizni merne, annak utánajárunk.
- Taras megszállta a város kameráinak felvételeit, egyrészt eltünteti a nyomokat, másrészt visszaköveti Cosimo útvonalát hozzánk, hátha... Nem tudom. Valami azt súgja, hogy nem mi leszünk a jó lovagok, akik kiszolgáltatják a polgármesternek a felelőst - viszont ha mégis előkerülne a betonból, akkor van bűnbakunk; Amennyiben megbízhatónak bizonyul a fazon, akkor van egy jó építési vállalkozónk. - Avagy külsős bevonásával raktam el a hullát - nem szokás, így ha rákérdez akkor készséggel elmagyarázom a döntés miértjét főként, hogy lebaszás ide vagy oda, ez már így marad. Jah nem, a vállalkozót még ki lehet nyíratni.
Nem húzódom el a simogatás elől, sőt, a fejem alá gyűrt párna síkjáról sütögeti a tekintetem békült lágysággal - viszonozni mégsem... merem, talán ez a jó szó rá, nem merem viszonozni, hiszen ki tudja mit szabadítanék el: nincs energiám veszekedni, nem akarom hogy megforgassa bennem a kést megint - olyan nagy kérés, hogy maradjunk így még egy kicsit, nagyjából örökre?
Sóhaja olyan húrokat pendít meg bennem, melyeken nem fog sem harag, sem távolság, s elvásik azt rágván az Idő vasfoga is - ismerem ezt a sóhajt, tudom mit jelent, pillantásom hamarabb siklik le a szájára, mintsem végiggondolhatnék bármit is, kezem előbb mozdul ösztönnek engedelmeskedve, mint ahogy az önuralom beérné s megállítaná - alkarján simítanak alulra eső kezem ujjai, pedig forgatja bennem a kést.
- Te nekem sokkal jobban.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Russij Geduska
Hozzászólások száma :
543

stivali italiani
Témanyitás Re: On the 17th day •• 16th Szeptember 2017, 11:30


On the 17th day
„Change of Heart"

+21Rettegek, hogy az intim pillanat messze kúszik az éjben. Szinte látom magam előtt, ahogy a szívéhez kap és rájön, hogy tulajdonképen gyűlöl. Teste azonban ellentmond mindannak, amit a szavaival üzen nekem, jól lehet, mostanában sem beszélgetünk kettőnkről, mintha elvesztünk volna a múltban, sosem, lettünk volna. Talán csak képzeltem, mint amikor szól a fejedben egy régvolt nóta emléke, egyszerűen nem találd a szavakat, sem a foszlányokat, csak az emlék tombol az ereidben, olyan élénken, hogy szinte fáj, mégsem nyúlhatsz ki érte, nem érheted el.
Hiába simít az ujjam az ajkán, mégis azt érzem, hogy tilos. Pedig reagál rá, lehelet megégetni érzeti az ujjam. Minden vágyam, hogy az ajkammal simítsam ajkait apró csókokkal szeretném felfalni, ízlelni.
Szavai kirántanak a veszett álomképek közül, visszatérek a földre, hozzá. Tekintetének kéksége felmarja a múlt sebeit bennem. Másról szeretnék most beszélgetni, Rólunk. El akarom mondani, hogy kell nekem, akarom, mindennél jobban. Szerelmet súg a pillantásom, ujjbegyem érzésekről mesél.
- Rendben, nagyon nagy jelentőséggel bír a média, nem hazudom, hogy meg tudjuk vezetni, de abba is gondolj bele, hogy a negatív reklám is reklám. Azonban...- biccentek a szavaira, valahol dolga megvédeni engem, de nagyon szeretném azt hinni, hogy szerelemből teszi, s biztos is vagyok benne. A teste mesél nekem, úgy szeretnék közelebb húzódni, tombol bennem az akarás. Összeugrik az alhasam a képlékeny forróságtól. Rettegve akarom és nem teszek ellene. Most nyitott és Dim az a vas, akit addig kell ütni, míg formálható.
- Azonban, oké, hogy a holttest nem fog előkerülni, azonban elkövettétek a hibát, hogy a lány életben maradt. Ha elkezdik keresni a holttestet, eljutnak hozzánk, össze fog állni a kép benne, hogy hazudtatok. Félni fog, esetleg rossz helyre fordulni segítségért. - szavaimmal alá is írom a lány halálos ítéletét, már csak Aysában kell tudatosítani, hogy a dolgok nem éppen annyira fényesek, mint annak Ő látja. Bár a csaj nem hülye, sejti, hogy nem vagyunk éppen a jó fiúk.
Elmosolyodom, ahogy rábiccent Miron megutaztatására. Jólesően biccentek.
- Természetesen. Persze, elviszem hozzátok is. - csak velem lehessen, magamhoz húzhassam, enyémként tudhassam. Imádom, hogy Dimnek eszébe sem jut megvonni tőlem, sőt talán örül neki, hogy vigyázok rá, imádva szeretem. Előre boldog vagyok, hogy magammal vihetem.
- Üm, azt hiszem megtartalak, nagyon jól végzed a dolgod. - vidáman mosolyodom el a bébi felett őt kémlelve. Kivárnám a fejleményeket, mert ez most megtörtént tovább kell néznünk, az okokat tudni pedig még van időnk. Egyszerűen csak rá tudok figyelni.
Sóhajom a világ összes imáját és kérlelését sűríti magába. Ha nem lennék rest, könyörgőre fognám, de nem alázhatom meg vele. Mégis nekem ad mindent, a reakcióval, Látom a tekintetél elsötétülni az így is feketében fürdő szobában. Ajkamra vetülő nézése biztos jelet küld, nem merek moccanni, nem is olyan rég elvettem volna, amit mindketten akarunk, már csókolnám, harapnám, most mégsem tehetem, mert félek,hogy őz a bozótosban, elriasztom már azzal is, hogy levegőt veszek. Érintése okán összerándulok, kéjes óhaj gurul végig a nyelvemen, erő költözik a testembe. Végre merek lépni. Lehunyom a szemem egy pillanatra, míg tűzet csihol a légcsövem.
- Vitatkoznék! - mégsem teszem, hangom is arról sző ódát, neki mond imádatot, nem bírok magammal. Mélyet sóhajtok, feltolom magam az ágyról, kibontom a takarót magam elöl, az ágy szélén képzek belőle gátat, hogy aztán kijjebb húzzam a bébit. Tudom, hogy érdeklődve figyel, mozdulataimba igyekszem némi tüzet csempészni. Elsimítom a kölyköt, meg sem ébred a mozgatásra, jól lehet csak keveset mozdítom ki. Végül megkerülöm az ágyat, kérdés nélkül csúszom mögé az ágyra, hogy neki simuljak.
Arra számítok, hogy ledermed, nem szól ellenem, egyszerűen csak megfagy a helyzetben. Ha nem kezd el elmászni, akkor hátához préselem a mellkasom, ölem a seggéhez szorítom, combjaimat az övé mögé simítom. Egyik kezem a fejem alá hajtogatom, másikat merészen a mellkasára csúsztatom, hogy magamhoz húzzam.
Illata fénygömböket robbant a tudatomba, testének hője lángra lobbant, muszáj felsóhajtanom. Lehunyt szemeim mögött események játszanak szerepet, mégsem merem végig gondolni, mert félek, hogy hozzá érő ölem bajba sodor, ám nem lenne titok.
Szétfeszített ujjaim között érzem a mellkasát, szívének szapora dobbanását, ami felel az enyémre.
- Köszönöm, hogy vigyázol rám! - olyan halkan súgom el, hogy lehet meg sem hallja, nekem a fülemben dobol a vérem, levegőt alig merek venni.
I remain who I always wanted to be
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése Online

Russij Geduska
Hozzászólások száma :
428

stivali italiani
Témanyitás Re: On the 17th day •• 17th Szeptember 2017, 00:53


'Till the sandman he comes
[zene]

Homlokomon finoman összeszaladnak a ráncok, mintegy egyet-nem-értésem jeleként a negatív reklámot illetően: általánosságban igaza is lenne, hisz a gyarló emberi kíváncsiság egyedül az éttermek kapcsán fogadja meg talán - talán - a kritikusok óva intését; Ám a haláleset túl nagy nyilvánosságot jelentene, kibaszott szar reklámot a 204nek - a kuncsaftok pedig nem azért hagynak ott bizonyos pénztárcákhoz mérten súlyos összegeket, mert a lányok akkora tálentumok lennének az ágyban. A diszkrécióért fizetnek, hiszen valamennyien tisztes polgárok a közélet számára, feddhetetlen hatalmasságok - nálunk levedlik magukról ezt a kitalált, fenntartott arculatot, levetik a drága öltönyt és a ropogósra vasalt inget, s ott állnak perverz vágyaktól fénylő szemekkel; Olyan éjszakai ragadozók ők, akik nem állhatják a reflektorfényt - elvileg hatalmukban állna segíteni, de a gyilkosság gyanúja... Olyasfajta stigma, melyhez nem akarják, hogy közük legyen.
- Amikor elkezdik keresni. Manapság a hitelkártya-adatok alapján próbálják meg először kézre keríteni az eltűnt személyt, és Cosimo ezen adatok alapján még most is életben van, valahol Németországban... - Az persze nem vall rám, hogy egy potenciális tanút életben hagyjak, van igazsága.
- Aysahoz ment először és ő haza zavarta. Az öltözőben többen látták a kiborulását... Nem csak őt, de vagy féltucat lányt le kellett volna ölnöm, hogy ne fecsegjenek, utána meg a többit, akik keresni kezdik az első hatot. Ezek nem luxusprostikként kezdték, Juri. Oké, most sem azok, de a legtöbb az utcán strihelt, a kukák mögött kúrt, verte a stricije és alig-alig jutott pénzhez... Holnaptól átveszem annak a hülye picsának a helyét a 204ben, amíg nem találunk valakit, akinek van elég agya egy bordély elvezetéséhez. - A lányok ismernek. Jelentem már ott meg többedmagammal rendet tenni, mikor még Kendra élt, látták mit művelek a balhés vendégekkel, és hogy a fenyegetőzések - miszerint csúnyán megbánom, hogy kezet emeltem XY-ra - valahogy soha nem váltak valóra. Orosz vagyok, a kíséretem nem nyikhajokból áll és Kendra megbízott bennem - aki ebből nem tud kilegózni legalább egy sejtést, az olyan naivitással baszik a kenyeréért, amit egy kurva nem engedhet meg magának ebben a világban. Aysa ehhez képest? Nos örülhet, hogy csak a 204ből zavartam el, és nem az országból - de hogy a gyereknek a közelébe sem mehet ezek után jódarabig, az hótziher.
- Anyám vigyáz rá, ha olyan dolgod lesz.. - Nem kérdezem minek megy, mit intéz, kivel találkozik, de azt sem kérem hogy pontosítson azon a "pár" napon - néha emlékeztetnem kell ugyan magamat, de Juri azon kevesek közt van, akire rábíznám a saját életemet is: néhány évig ő felelt az én biztonságomért, nem szorul hát sem instrukciókra, sem pedig feleltetésre.
Megrándul a szám, ami éppenséggel lehet egy érzelemmentes mosoly is a dicséret hallatán - remekül idomított kutya vagyok, talán a legjobb, sőt - a maffia nevelése: az átlagembernek nem kézenfekvő megoldás, rutinfeladat amit én az éjjel megtettem, nekem meg az nehézkes, amit mások számára természetes.. Például önszántamból beszélgetést kezdeményezni olyanokkal, akik nem tartoznak a bizalmi körömbe, vagy nincs ellenük terhelő bizonyítékom.
Vitatkozna. Jóleső is lehetne ez az egy szó, konok kijelentés, de mozdul és nem adja magát a válasz, hogy miért - éberebb leszek, pupilláim tágabbak, fáradt izmaim ugrásra készek ám mégsem ülök fel, mégsem kérdezem meg mit csinál, hova készül: a birtokot legfeljebb kerékpáron hagyhatja el... Nem próbálom megakadályozni, ami nem jelenti, hogy nem esne mélyen legbelül rosszul a gondolat, hogy most lelép. Persze teheti, hisz én voltam az aki pontot tett a kapcsolatunkvégére, én voltam aki lehúztam a gyűrűt és az asztalra tettem elé, hisz házasságunk jelképe többé nem volt egyéb drága fémkarikánál, melyen a megtörő fény az elárultság gúnymosolyával vakítja el látásomat; Mely akárhányszor megpillantom, vagy hozzá érek a másik ujjammal, elborzaszt, hisz valahol legbelül én is csak ember vagyok - amikor egy nap rádöbbensz, hogy nem is vagy számára különleges, csak egy a sok közül...
Kintebb igazítja a gyereket, hogy biztosan ne feküdjek rá - szívem körül furcsa zsibbadás a hála, amiért gondoskodik róla, rólam, rólunk: alamizsna, de aki koldus ne válogasson, hm?
Nem látom a szemét a sötétben, pedig igyekszem elkapni míg a látóteremben mozog - s mikor kívül kerül nem fordítom utána a fejem: várom az ajtó nyitását-zárását, hisz a hangja alapján... de hát tévedtem, s nem is baj, így van jól; A gyerek miatt jött eleve, s bár a saját biztonsága miatt túsz itt a hotelban, a tényen nem változtat - Miron alszik, és ez az egész róla szól, nekem meg nincs jogom az epekedéshez hisz - még egyszer mondom - ő hagyott el, de a kapcsolatnak én vetettem véget.
Súlya alatt moccan a matrac, a szívem félrever hirtelenjében én pedig előírásosan ledermedek - hogy aztán mozdulatlan maradjak, míg elhelyezkedik, s még tovább, hátha így jobban kifürkészhetem a szándékait... Annyira adja magát a dolog, hogy éppen hozzám bújik, hogy utolsóként gondolok erre az eshetőségre, előtte pedig sok másra - bődületes baromságokra.
- Amíg a szívem meg nem szűnik dobogni. - Mormogom magam elé, talán meg sem hallja olyan halkan - kézfejére simítom az enyémet, s moccanok az ágy közepe felé, magammal húzva őt is ilyképp, hogy több helye legyen;
- Olyan szinten alszom szarul egyedül, hogy lehet, most el fogok ájulni egyik pillanatról a másikra. - Mert az illata körülvesz, testmelege beteríti a hátamat, seggemnél a... de nem szalad tovább a gondolat, hisz tőlem karnyújtásnyira ott szuszog Miron.
Kezét otthonos, megszokott mozdulattal húzom feljebb, a fejem alá - betakarózom vele; Jobb volna persze a zuhanyzás után magamra rángatott melegítőtől megszabadulni, de hát nem tudhatom hogy lesz-e ebből alvás, marad-e...
Nem tudok semmit.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Russij Geduska
Hozzászólások száma :
543

stivali italiani
Témanyitás Re: On the 17th day •• 18th Szeptember 2017, 08:33


On the 17th day
„Change of Heart"

+21Őszinte leszek, leginkább magammal. Leszarom, hogy mi történt a 204-ben, ennek holnap reggelinél pont annyira ideje lesz, mint lenne ma este. Azonban teljesen mára vágyom, érintése alatt életre kell halottnak hitt bőröm, belezavarodom. A szerelem szerte fut a gerincemen, hogy apró kis pontokkal marjon meg tűzzel.
Biccentek, Dim okosan tette a dolgát, de emiatt az aki, emiatt kéne neki a posztomon ülnie, de azt hiszem, hogy kényelmesebb neki így. Szolgálni jobban tud, mint kiszolgáltatni magát. Én egy kicsit azt érzem, hogy így teszek, rájuk bízom, hogy védjenek, hogy gondolkodjanak helyettem. Ahogy a mellékelt ábra mutatja teljesen profi ebben, IS!
Simítása reménnyel tölt el, elhiteti velem, hogy van még minden bízni, innentől kezdve semmi nem is érdekel, csak Ő és Én. Leszűkül a világ, arra amit én akarok, nem tehetek ellene semmit, s nem is akarok. Ő kell nekem, s ezért mindenre hajlandó vagyok. Akár arra is, hogy mindent sutba dobjak, kezdve a büszkeségemmel.
A szívem szapora dobbanásai felforralják a vénám, tüskéket lőnek a bőröm alá, hogy a szőrszálaim égnek meredjenek.
Biztos vagyok benne, hogy az én anyám is vigyázni fog rá, hiszen Miron az unokája, akármit tehetne is ellene, nem tud, ezek a kurva tények. Ez a kisfiú itt mellettem, a sajátom, nem mert papírt írtam alá, ami ezt bizonyítja, hanem, mert a vérem dobolja ezt, az agyamba vert gyökeret. Miron az enyém és aki el meri venni, annak foggal tépem fel a gigáját.
Forróvá válik a levegő a tüdőmben, ahogy felkelek és a kicsit helyezgetem, mint életem egyik fontos legó darabkáját. Ki kell használnom, hogy Dim nem mérges, nem akarja letépni a fejem, hogy ugyanazon vágy csillog a szemében, mint nekem. Jól lehet, engem a szexuális is maga alá temet, de ismerem őt, tudom, hogy neki nem erre van igénye. Tojáshéjon sétálok, ahogy mögé telepszem, hiszen elég egy elutasító mozdulat és belőlem kiszalad minden bátorság. Akkor elfutok. Nem vagyok elég bátor szembenézni vele, hogy nem kellek, ha nem kellek.
Forrón lehelek a tarkójára, hogy közelségemben megfeszülnek az izmai, mégsem áll ellen. Mögé simulok, nyelni nem merek, nehogy elrontsam, összezúzzam a pillanatot, hiszen olyan boldogság lopakodik fel a lapockámba, amivel nem tudok mit kezdeni, túl sok.
Túl meleg lesz körülöttem, forr a világ, nehezen kapok levegőt, illata elégeti a tüdőm, olyan fájón hiányzott, mindent meg kell tennem, hogy ez után életem része legyen. Muszáj neki, mert enélkül nincs életem, nincs semmim. Érezni szeretném a bőrét, minden kis finom mozdulatát. Meztelenül neki préselődni, bár abból nem sok jó sülne ki.
Szorosan követem, ahogy beljebb csúszik, hogy felvegyem testének formáját.
Csak hallani vélem, a vallomást, nem vagyok benne biztos, hogy jól értem, vagy ezt akarom hallani.
Elfogadja, hogy mögé gömbölyödöm, sőt magához húz, nekem pedig elönti az agyam a bűvös szerelem. Mosoly fut az ajkam szélére, a fülébe súgok, arról, hogy milyen jó az illata. Orrom a hajába fúrom, milyen rég volt ennyire rövid, ellep a béke sajátos íze, a hazatalálásé.
Édes jó istenem, hogy én erre mennyire vágyom, milyen mélyről akarom. Nem bírom nélküle, hát nem érti? Nekem nélküle nincs holnapom, nincs tegnapom, nincs semmim, senki és semmi vagyok. Amíg ő nincs nekem, én nem vagyok, csak akkor leszek valaki, ha Ő annak tekint.
Közelebb húz, kezem a feje alá párnázza, újra elmosolyodom.
- Itt vagyok! - lehelem, ajkam a fülének ívén szalad végig, apró csókot nyomok mögé, hagyom pihenni. Hatalmasat nyelek, hogy elfojtsam milliónyi kikívánkozó vallomásom arról, hogy milyen őszintén szeretem, hogy mennyire sajnálom, hogy elbasztam, hogy sosem választanék senkit helyette.
Dörömből a szívem a mellkasomban, nekifeszül a hátának izmainak. Börtönben vagyok, a sajátoméban, a reszketegben.
Fülledt levegő járja át a szobát, érzem, hogy meleg van. Neki simulok, csípőm feszes seggének nyomódik, nem tudom és nem is akarom elrejteni a vágyam, noha nem várom el,hogy foglalkozzunk vele. Sőt. De nem tudom elrejteni, kínos helyzetbe sem hozni magunkat, főleg nem őt, de már olyan régen nem voltam senkivel, hogy nem tudok tenni ellene. Imádnám, ha nem lenne kőkemény a vágyam, ha vissza tudnám fogni magam, ha tehetnék ellene. Igyekszem nem figyelembe venni, hogy megdöglök, hogy úgy vágyom rá, amitől zúg a fülem, de ő nem a kurvám, hogy megtámadjam.
Lehunyom a szemem, leteszem a fejem a karomra, kifújom részletekben a levegőt, halkan beszélni kezdek, hogy elhiggye elalhat.
A 80 napunkról mesélek, az első csókról, ami azért esett meg, mert a Nevenincs kapitánya fel akarta szedni, s mert mókáztunk egy csókkal. Szentimentális vagyok, kalandozom és ugrálom a sztoriban, csak, hogy hallja a hangom. Álomba akarom ringatni, hogy ne kelljen azzal foglalkozni mennyire kívánom, hogy szétfeszít a vágy. Kalandot súg, egy másik meséből, Mironról mesélek, rólunk. Csak a hangom akarom, hogy hallja, hogy érezze nem tud élni nélkülem.
Mégis szétvet a mohó vágy, a búja akarás, a szívem zakatol, a fülemben rockkoncertet dobol a világ. Végül mégis sztorikkal vallok, hiszen magunkból merítem a boldogságunkból, nem befolyásolni akarom, egyszerűen muszáj. Millió dologról beszélnék még neki, aki a legfontosabb. De nem lehet, nem merek.
Imádnám, ha meztelen lenne, nem, nem csak a szex miatt, pedig amiatt is, hanem, mert érezném a bőrét a bőrömön.
I remain who I always wanted to be
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése Online

Russij Geduska
Hozzászólások száma :
428

stivali italiani
Témanyitás Re: On the 17th day •• 18th Szeptember 2017, 22:37


'Till the sandman he comes
[zene]

Tarkómon égnek merednek a pihék és a géppel rövidre nyesett hajszálak forrón égető lehelete alatt - gerincemen reszelős nyelvével indul meg lefelé a borzongás, én pedig egy mihaszna pillanatig élőnek érzem magam, kételyek nélküli boldognak, biztonságban; Várom, hogy acsarogni kezdjen a sötét, hogy megjelenjen apám, vagy felsírjon a kicsi, s az öröm vékony tükörjege ezernyi rianással hulljon szilánkjaira... Vágyakozó szomorúság, nyugalom ver bennem tanyát, fáradt tagjaimban újult erő fut szét, véremet pezsegni érzem - az okát nem is kell keresni, hiszen a közelsége váltja ki, tette mindig s fogja mindig; Súlya a matracon, mellkasa szorosan a hátamhoz simulón, szívének erős dobbanásai mintha az enyémhez akarnának áttörni - enged a húzásnak, követ beljebb az ágy közepe felé... Álmodom ezzel. Álmodom vele. Hogy orrát a hajamba fúrja, hogy szusszanásaival szétkergeti, majd letüdőzi a szálakat, morog érte és fodrászt javall de a hangjában mosolygó elégedettség - álmomban belé kapaszkodom, és nem a párnát fojtom hülyére, de az ébredésbe zuhanva... Keresem. Egy kicsit belehalok minden reggel, hogy nincs ott: ó igen, szabadon a fejemre lehet koppintani, hogy egyem csak meg amit főztem, hisz én döntöttem úgy ahogy - ám ahogy döntök s ahogy, amit érzek, agy és szív. Elárult minket, de nem szűntem meg, s nem szűnök meg szeretni.
Hosszú napok, tizenhét nap alatt most először nem akarom kiokádni a szívem maradékát, hogy a cserepeket a kezébe, vagy a lábai elé szórjam, tizenhét nap óta először nem fohászkodom Istenhez álomtalan álmokért, viszont félek: most itt van...
- Itt leszel akkor is, ha felébredek? - A szervezetemnek, elmémnek szüksége van az alvásra, de ezen szükségletről lemondok s inkább ébren maradok, mintsem arra ébredjek, hogy nincs már velem; Csókja doromboló zörejt, morranást szül, de szemhéjaim nem ereszkednek meg amíg nem válaszol.
Elnyugszom s nyughatatlanná válok, hangja elandalít míg nekem feszülő, lüktető keménysége zúgó katlanná kavarja a vérem - nem tudok nem tudomást venni az övéről, míg a magaméról igen: higgyük csak azt, hogy a gyerekre való tekintettel;
Meséje végtelen történet, tudom hogy hallja a mosolyom, olykor érzi az enyhén rázkódó nevetést - megfordulok, mire a végére ér, megfordulok még a közepén, s míg hangja képeket fest, nyugalmat ad s elűzi a sötétet, ujjaim az arcán simítanak, durva borostája szurkálja a tenyerem. Bejárom profiljának minden szegletét ujjbegyeimmel, hunyt szemmel, vakon haladva az ismerős térképen - magas homlokát, szemöldökének ívét, a karvalyorr éles vonalát s a lehetetlenül puha, szigorú száját. Szám a szájára simít, de nem vetemedek csókra, csupán cirógatok - érzékeimet, jobbik felemet, az életemet.
- Szeretlek. - Szúrom közbe, vallom meg súgva feleletet nem várva - csak beszéljen még, meséljen még, hagy halljam a hangját: ne kelljen félnem az elalvástól, a holnaptól, a hiányától.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Russij Geduska
Hozzászólások száma :
543

stivali italiani
Témanyitás Re: On the 17th day •• 19th Szeptember 2017, 10:11


On the 17th day
„Change of Heart"

+21Telnek a percek, félek, hogy túl gyorsan, talán annyira, hogy lemaradok valami nagyon fontosról, Róla. Forró bőre átüt a melegítőnadrágon, a pólón, a saját farmeremen, túl vastag pólómon, érzem a szíve vad lüktetést, minden dobbanás értem kiállt, érzi a belsőm. A vakságom világosságra ébred és immár TUDOM, hogy pontosan annyira szerte, mint én Őt. Mellkasomban vad döngöléssel feszülnek az érzéseim a bordáim szűk ketrecének. Fájon dobban minden szó a számon, hogy a fülére súgjam, csókkal hintsem el. A bennem lakó mélysötét feketeség oszlásnak indul, fellebbenti szárnyát a jóllakott fény. Testem éhesen feszül az övének, bármit tehetnék ellene, nem tudok, hogy vágyam életre keljen, de nem foglalkozom vele, úgy teszek, mintha nem lenne jelen, pedig feszít, modortalanná tesz.
Gőzöm nincs, hogy lehet nélküle élni, hogyan tudnék ezen valaha is tovább lépni? Milyen módon felejthetném el, azt, hogy valami lehet ennyire jó?
Megaláznám a könyörgésemmel, ha ennyire akar, és így simul alám, akkor fogadjon vissza. Értse meg, hogy bár a döntés rossz volt, amit hoztam, mégsem hittem, hogy ekkorát kockáztatok vele. Szerelemet súgok a bőrére, sóhajaimmal a szőrszálait rendezem pihés, katonás sorba. Megkattanok, csípőm a seggéhez simul, előre mozdulok, finoman tolakodom, felnyögök. Nem követelek, nem kérek semmit, egyszerűen csak meghalok a hiányától.
Kérdése megráz, lavinát indít el bennem, majdnem a tarkójára sírom a választ. Édes, drága, nem alszik nélkülem? Féltő szerelemmel súgom a fülére a választ, hogy itt leszek vele, akkor is, amikor felébred, hogy őrzöm az álmát, a békéjét, a nyugalmas leszek.
Hosszú mesét szövök a múltunkról, a kiteljesedésünkről, hogy emlékszik milyen buta játékból jutottunk el ide? Kezdő csókból, kíváncsi ölelésből, féltékeny vallomásból? Mondd, emlékszel az elsőre? A ringó hajóra, amikor már megvesztem a féltékenységtől, pedig akkor még nem is hittem, hogy lehet bármi, aztán annyi minden volta lehetetlen hosszú úton, ahogy az volt a mienk is. Mondd csak, emlékszel egy másik hajóra? A Fúriára? Emlékszel Kicsi, a könyvedre, hogy mennyit szívtam a véred vele? Tudod még milyen összesimulni? Vidám kalandokat mesélek, nem hagyom, hogy a szívem megszottyadjon, hogy rettegés marjon a gerincem aljára, onnan kúszva szét a szervezetembe.
Kiengedem a szoros ölelésből, hiszem, hogy vége, eltávolodik, elhagy. Hiába érzi jól magát elég volt neki belőlem ennyi. Felsóhajtok, mégis engedem. Keménységemtől fut, pedig, nem terhelem vele.
Kidurran a használt levegő a tüdőmből, ahogy szembe fordul velem, a mellkasomhoz simul, olyan közel, hogy lávává válik a vér az ereimben. Lázadva ég a csontom, reszket a szám. Tovább mesélek. Tekintetem sötétje az ő kékjét issza, pislogni is alig merek, ahogy levegőt is csak ritkásan veszek, nehogy megzavarjam az én rianó őzem.
22 nappal ezelőtt is hibás voltam már, csak ő még nem tudta, de akkor most rávetettem volna maga, szaggatnám a ruhát a testéről, hogy csókokkal barangoljak a testén, lapos hasán, a köldökét akarom ízlelni, mellbimbója körül írni koncentrikus köröket a nyelvemmel, orommal… megőrjít a visszafojtott vágy. Akadozva mesélek, érintése okán elnémul a szám, hogy a finom érintésekkel emlékezzek tovább, vállnak vonalán futok a könyökéig, onnan az oldalára, muszáj, hogy a pólója alá bújjanak ujjaim. Tovább beszélek hát.
Tudod még, milyen volt az első józan,retteget csók, hogy kiborultál, ott lent, az alagsori zuhanyban, pedig egymásnak kellett volna esnünk, vagy a bokszterem… ujjaim a bőrére simítom, hogy felhajtom az oldalán a pólót és alá tolakszom, mintha illetlen területen járnék.
Vádlim az övére simítom, ebben a közelségben kiválóan érzem saját vágyának vérrel telitett megnyilvánulását. Tenyerem a hátán fut keresztbe, hogy szétterpesztett ujjakkal húzzam közelebb, még közelebb.
Tudom, hogy nem szabad, de moccan a csípőm, nem bírom lefogni magam, összepréselődünk, tűzforró a leheletem, amint tovább gördítem a szófoszlányokat. Már csak szavakat súgok, képeket idézek, szerelmeseket. Ajka millió emléket ébreszt, ahogy az enyémhez ér, hagyom, hogy haladjon a saját tempójáéban, pedig… tépni akarom, a fogaimmal marcangolni, nyelvemmel lopni a nyálából. Istenem, mennyire éhezem, soha nem éreztem még ezt a kőkemény kínt, hogy nem eshet neki, nem tehetek vele, amit akarok. Rá akarok feküdni, súlyommal nyomni a matracba, miközben lüktető vágyam az övét simogatja.
Alig hallom meg a vallomását. Mégis tágra nyílik a szemem, levegőt nem veszek, a szívem sem dobban.
- Mondd megint! – hangom suttogás az éjszakában, könyörgés a mesében. Csak hallani akarom csak tudni, hogy tényleg ezt mondta.
- Mindennél jobban! – előzöm meg, ha mégis kimondaná megint. Érzem a késztetést, hogy a seggére markoljak, a lábujjaim izgatott táncot járnak, mégsem teszem, nem zaklatom a szexuális vágyaimmal. Nem nyomom rá a saját nyomorom, főleg, hogy ő arra vágyik, biztonságban aludjon, nem pedig a nyomulásomra, annak ellenére tudom, hogy a teste szinte hív, kőkemény akarása jelzés számomra.
Ujjam a mélyen ülő gerincén szánt lefelé. Nem merem, nem merek többet elvenni, mint amit Ő akar nekem adni.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése Online

Russij Geduska
Hozzászólások száma :
428

stivali italiani
Témanyitás Re: On the 17th day •• 20th Szeptember 2017, 22:10


'Till the sandman he comes
[zene]

Múlnak a percek s bár tudatom hátsó traktusában csupán lehunyja szemét a szomorúság, de el nem tűnik, az örömet nem árnyékolja be amit közelsége jelent számomra - szavakkal nem is írható le igazán ez a visszásság; Távol tőle tudom, hogy miért vagyok tőle távol, még ha beledöglök is - elvből és megcsalt szívből, múló harag alól előbukkanó keserűségből, elárultságból, de most... Hiszen könyörögnie sem kellene, ha értené, s ha értené akkor azt is tudná, hogy nem én, most nem én leszek az aki meghajlik, de török - vagy már el is törtem, meg is törtem? Bomló elmém lázának enyhet ad forró teste, lüktető vágya, lélegzetvételei s dorombolón csendes hangja - nem vagyok büszke elismerni, hogy nagyobb szükségem van rá, s egyedül őrá, mint bármire a világon. Megvallhatná bárki a szerelmét, fogadhatna örök hűséget és a változatosság kedvéért be is tarthatná, nekem nem kell a más szerelme, igaz hűsége - lelkemnek akkor is az övé a párja, ha életem végéig rútul bánik velem.
Nekem nyomul, de most nem tartok ellen hívogatón hagyom, hogy előrebillentsen csípője önkényes-önkéntelen ringásával hisz itt a gyerek - ezzel takarózhatom - hisz ott az a sok kimondatlan szó, melyek felgyűltek haragomban, melyeket erőszak képben próbáltam ráokádni a világra; Nem vagyok rabja a vágyaimnak, míg neki igen - nem tennénk jót magunknak s az sem biztos, hogy szeretkezés lenne: félő, hogy... Csak elvennék, elvennék, hogy végül amikor elmegy ő legyen az aki mindent elvett, s a lelkem egy újabb darabkájával távozott; Nem gondolok a szexre, csak arra ami most van - a köztünk lévő intimitás őszinte testiségek nélkül is noha pont, hogy a testiségek árán értük el: minden érintés, szívdobbanás és levegővétel igazi, minden amit súg és amiről szavak nélkül vall... Egy valamiben vagyok biztos, s még csak nem is mosttól, de egy évvel ezelőttről, a nyolcvan napunktól kezdve - megbánni soha nem fogom, hisz ez... ez ami köztünk volt, köztünk van olyasvalami, amiért megérti, megérte küzdeni.
Le merem hunyni már a szemem, mosolyt szusszanok ki, néha vigyort hümmentek ahogy tovább szövi a mesét - lehet megrettenne ha tudná, hogy minden lefestett emlékkép élesen él bennem, nem kopik és nem változik - tizenhét napja kínoz történetünk fel-felvillanásokban, a hiánya olyan erős keserű méreg, mely csontjaimra olvasztja a húst. Meg kell fordulnom most, hogy tudom marad míg elalszom s itt lesz amikor felébredek, már meg merek fordulni - éhes érzékeimet etetem érintésekkel, illatával, szusszanásainak meleg csiklandásával hajnyírógéppel megzabolázott szakállamban;
Elkalandozó ujjainak útját másolom a sajátjaimmal, meséjét oldalán, gerincvonalán rajzolom a bőrére pólója alatt - húzásnak engedve, összepréselődve nyögést lehelek magam elé, szájának ívére, korán deresedő borostájába: igazmondó vallomásom először megriaszt, mintha nem én lennék az aki tabut állított tizenhét pokoli nappal ezelőtt; A szoba fakón derengő sötétjében tágra nyíló szemeiben egészen feketének tűnik az írisz, pillantása felperzsel, engedelmességre késztet - kimondom megint, hogy halvány bólintással legyek a szavaira - nem azért, mert bizonytalan vagyok, hanem mert kikúrt fáradt.
Állam vonalát megemelve zárom a köztünk lévő alig-alig távolságot, szám óvatos puhán, álmos könnyedséggel tapad az övére - nyelvem lassú simítással éri az ajkait, nyelvem játszani hívja az övét: sürgetés és lobogó láng nélkül, de a csók se nem hideg, se nem rideg; Az a jég amit ő lehelt a szívemre, közelségében megolvad - felülre eső combomat combjai közé csúsztatom, összefonódni és egymásba olvadni akarok... Vágyam ékes bizonyítékát biztosra veszem, hogy érzi ahogy én az övét, mégsem dörzsölöm magunkat - direkt lenne, agresszív és ide nem illő, kimerültség és a gyerek; Simogató tenyerem, ujjaim felfedezik a testét az egyre feljebb túrt póló alatt.
- Mindennél jobban.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Russij Geduska
Hozzászólások száma :
543

stivali italiani
Témanyitás Re: On the 17th day •• 21st Szeptember 2017, 14:21


On the 17th day
„Change of Heart"

+21Elvesztem a lényem azon részét, ami a bánatért felelős. Hiába vagyok mérhetetlen boldog, mégis valami beárnyékolja. A tilalom maga, hogy mégsem az enyém, nem lehet az, mert elcsesztem, a lelkiismeret napok óta csipked a májamból. Én basztam el, én egyedül, neki ehhez semmi köze, pedig esküszöm, úgy szeretnék kicsit benne is tapicskolni, hogy legyen bűne, ne érezzem a fájó nyomást. Mégsem tenném, mert a szerelem a szívem lobogtatja égő tűzzel. Lefolyik az ereimbe a csontjaimba mar, hogy nyomot hagyjon bennem, ha már nem tette meg így is örökre. Olyan megmásíthatatlanul az enyém, hogy rettegek nélküle fél ember lennék. Sőt, az is vagyok, még annyi sem. Porhüvely, üres mása önmagamnak.
Most mégis elégedetten nekem simul, ajka pont úgy szerelmet súg, mint minden egyes mozdulata. Most valahogy nem tudom elhinni, hogy élhetünk külön. Lehetünk egymástól távol, jól lehet olykor nem is érzem azt, hogy életben vagyok. Csak teszem a dolgom, most pedig pezseg a vérem, végre él minden egyes porcikám, neki simul a mellkasom, ajka az enyém simítja.
Mozdulatai fáradtak, elcsigázottak, elszégyellem magam, hogy ébren tartom, ócska vágyakkal tolakszom a köreibe. Forró vér hajtja a mozdulataimat, tenyerem alatt a bőre olyan puha, ismerő, amitől csak jobban dobol a vér a fülemben. Annyira csókolnám, ízlelném, harapnám, falnám.
Kérésemre újra vall, szétesek, olyan mámorító finomságba, amitől gyomromból morgok fel.
Kivárom, hogy megcsókoljon, tenyere alá simulok, bőröm azonnal reagál. A vágyak szétmossák a külvilágot. Nem a szexualitáson van a hangsúly, pedig ahhoz is lenne bőven kedvem, ez most mégsem arról szól. Döglődöm.
Kőkemény akarásom zavarón lüktet a combjaim között, úgy szeretnék nem tudni róla, nem észrevenni. Annyit tehetek mégis, hogy nem foglalkozom vele, pedig a figyelmem jó részét leköti. Senki mással nem szorult soha háttérbe, csak vele. Amióta csak tudomásom van arról, amit érzek iránta többször nyomom el, mint foglalkozom vele. Előzékenyen haladok a tempójában, tettem eddig is, teszem ezután is, a többi meg, majd valahogy megoldódik.
Finom simítása a számon elégedett sóhajra sarkall.
Elönt a hála, már nem szövöm a mesét, most jelenleg újat írunk, másnak, egymáson.
Ha szeretsz, miért nem bocsátasz meg?
Ő pont annyira vak a világban, mint én nélküle, nincs semmi ott, ahol a jelenléte nem hoz színt. Finom száját ízlelem, megőrjít. Magam alá akarom gyűrni, ráfeküdni, simulni, vágy hergeli nyugvó tudtatom, kínzó erő kell, hogy nyugton maradjak. Nyelve az ajkamra siklik, azonnal nyitom a szám résnyire, hogy a levegő ne marja fel a bensőm, habozás nélkül viszonzom, pont olyan nyugodt feltérképezéssel, ahogyan ő teszi velem, kottázom a kölyökcsókot, tudatosan nem lobbant lángra, hagyom. Íze mégis belém robban, ismert emlékeket csal elő, a múlt árnyait festi a falakra, hagyván, hogy a jövő reménye nem ijesztőbe fojtsa. Kiéhezve csókolom, figyelnem kell, hogy ne vadítsam el, ne húzzam magamra. Muszáj a combjához dörzsölnöm magam, egyszerűen nem tudom megállni, lehetetlen. A szívem szapora lüktetése, az, hogy simulok a kezébe akaratlan. De nem bírom megállni a mozdulat mégis finom, nem incselkedő, nem követelő, nincs jogom hozzá.
Ujjaim a bőrén járnak felfedező táncot, sokat adnék, ha levenné a pólót, nem bántom esküszöm, csak… csak had simuljak neki. Imádom kemény izmait, mégis lehetetlen puha bőrét, nyelvét a számba.
Többet akarok, mindent. Mégsem kérem rá, jelzést sem adok, reszketeg sóhajjal fújom ki a levegőt, helyezkedem, hogy a póló szaladjon felfelé.
Kíváncsi tenyerem az oldalán fut versenyt a hasára, amit elérek önmagamtól.
Elválok a szájától, hogy visszhangozza a vallomásom, vigyort csillantok felé, orra hegyére illesztem az ajkam, majd az orrnyergére.
Illata álmos, fáradt, elcsigázott.
Ölelésembe fojtom, nyakamba húzom az arcát.
- Pihenj… - fülére sóhajtok, mert félek, hogy nem bírok megállni, ha így folytatjuk, szükségem van rá, igazából perverz nagyon, de kedvet érzek kilibbenni a zuhany alá, hogy… a gőz elmossa retkes vágyaim, amik annyira nem ide illők, hogy szégyen rágja az agy agyam miattuk, nem illik és nem szabad. Könyörgöm.
Finoman megringatom, hogy érezze, biztonságban van. Itt vagyok! Olyan halkan súgom, hogy ne zavarjam meg vele.
Agyamba képek élnek, szeretkezni szeretnénk vele. Annyira, annyira….
I remain who I always wanted to be

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése Online

avatar
Russij Geduska
Age :
36
Play by :
Charlie Hunnam
Hozzászólások száma :
428
Csoport :
RussGed

stivali italiani
Témanyitás Re: On the 17th day •• 22nd Szeptember 2017, 09:06


'Till the sandman he comes
[zene]

Valahogy... Olyan érzés, mintha eddig - tizenhét napja - egy rettenetesen szűk, levegőtlen és hideg helyre lettem volna bezárva, saját keserű haragomba, mely a vaknál is vakabb, hisz nem látja: nincsenek sem falak, sem rácsok, börtőnőr de még lánc sem; Végre lélegzem, s az ő illata telíti el a tüdőmet - most már nem fázom, hisz bőre forró, ölelése pedig szoros - izmaim nem feszülnek most, tizenhét napja először ugrásra készen, hogy ez a pattanásig feszültség végül gémberedett zsibbadásba vonja minden tagom... A belé vetett hitem, bizalmam roppant meg, míg a szerelmem soha nem volt s nem is lesz kérdéses - ahogy tagjaimba, csontjaimba lopja magát az öröm, úgy hagyok fel a töprengéssel, tervezgetéssel, a folyvást sötéten látott jövő legyen most az egyszer a holnap gondja; A mosttal foglalkozom, s csak kettőnkkel, hisz a bébi alszik - nem merném határozottan kijelenteni, hogy Juri nem nyúlt feketemágiához Miron békéje kedvéért - a ház pedig csendes annak ellenére, hogy reggel van: nem mintha deviáns viselkedés és hangzavar lenne jellemző általában, de most a beteg gyerek, alvezér veszélyben és fáradt elmebeteg mesterhármasa megteszi a magáét; Sokat költött a hotel építtetője a hangszigetelésre, én meg még többet a renoválásra, ennek ellenére szinte biztosra veszem, hogy azt is lepisszegik aki hangosabban mer levegőt venni a kelleténél.
Számba sóhajt epekedő hanggal, mely visszhangot ver csigolyafüzéremen, lúdbőr rohan végig a karjaimon - viszonozásra találó csókkal mállik el tudatom gondolkodni és kétkedni kész fele: álmosan, felfedezőn és végtelenül puhán falom fel, megvallok mindent de úgy lehet, hogy csupán a lényeget bonyolítás, szívfájdalom és csalódás nélkül; Dörzsöli magát, engem, morgást lélegzem nyelve hegyére, vágyam lüktet, tenyerem a seggén - karmokká görbített ujjaim mégsem marnak rá a farpofájára, nem rángatom közelebb, magamra, de pulzáló simogatással vándorlok le térdhajlatig és vissza. Tudom, hogy megbolondul, érzem - mégsem szolgálom ki az igényeit, s nem dacból, elvből, kegyetlenségből: fáradt vagyok, végtelenül fáradt s most először egyedül a fejemben tizenhét nap után - a póló enged, ő enged, ujjaim s tenyerem alatt egyre több a meztelen bőr, s az övé alatt is talán, hisz ha nem is fordulok úgy, hogy kényelmesen hozzáférhessen a hasfalamhoz... behúzom azt kissé, szerencsétlenül.
Orrom hegyén, nyergén a csókja bizalmas gyengédség, sóhaja nem kérés, nem is parancs de varázszó - orrnyergemet állának vonala alá támasztom, járomcsontom körül érzem érverését dobolni; Illata, lélegzetvételeinek a hangja, forró bőre, ringatása szinte azonnal elaltat - suttogásra mozdulattal válaszolok, de talán érti, tudja mit akarok mondani vele: Ujjaim közt pólójával kezemet ökölbe szorítom, mintha csak ezen múlna...
- Ne menj el, élet.



lng live the king
GO - TO - HELL & TELL - THE - DEVIL - I'M - NOT - THAT - FAR - BEHIND
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

avatar
Russij Geduska
Age :
39
Play by :
Joe Manganiello
Hozzászólások száma :
543
Csoport :
RussGed

stivali italiani
Témanyitás Re: On the 17th day •• 22nd Szeptember 2017, 10:23


On the 17th day
„Change of Heart"

+21Nem tudom mikor váltam szerető féllé, mikor lettem gyenge és elesett nélküle? Talán ebben van a kulcs. Már nem emlékszem arra az időre, amikor nem volt velem és most kihűl a szívem a gondolatra, hogy amikor megébred majd, a szíve is életre kel, ahogy az agya is és elzavar megint a közeléből. Elér a fáradtsága, én sem aludtam semmit, hiszen Mironnal voltam, míg ő betonból épített dzsungelt, mégis dúl az ereimben a vastagon szedett energia, ami a bőréről pattog a vérembe. Simító érintése viszonzásra lel nálam, soha máshoz nem érek, ha azt kéri, csak maradjon meg nekem. Most letenném a nagyesküt bármire, olyan szenvedéllyel akarom. Sajnos bennem kergeti magát a kokain, életet súg a fülembe, pezsdülést a csókba. Nem akarom megkívánni, mert tudom, hogy kínt csepegtet a véredényeimbe, szíven szúr, én pedig néma sikollyal eltűröm, mert ez a dolgom. Kiterített vámpír vagyok a napsütötte réten, s nem akkor haldoklom, amikor csontjaim porrá égnek, hanem, amikor ellép mellőlem és magával viszi az enyhet adó árnyékot.
Csókja finom, játékos, éhes, provokatív kissé, főleg tenyere a seggemen, mégsem fut elébe, hogy tegyünk bármit és ebből tudom, hogy fáradt. Mert harag most nem doboltatja a vérét, ismerem őt. Ha most nem lenne a foglya saját érzéseinek, nem bújna a nyakamba, sóhaja nem melengetné a torkom, kíváncsi ujjai nem a pólóm túrnák.
Maga alá gyűri a hetek óta tartó kialvatlanság, még én is nyúzom az energiáit, belém plántálja, érzem, ahogy feltöltődöm vele.
A szeretkezésre vágyó részem kínlódik, szenved, fetreng kínjában, ordítva veri a koponyám, hogy használjuk ki, elég ha csak fekszik és végig nyalhatom minden kis porcikáját. Kőkemény akarásom, vadul lüktet, követel, könyörög, rimánkodik, elnyomom magamban.
Magamhoz húzom, csókkal nyugtatom, szavakkal, szerelmes ringatással.
- Nem megyek sehova! – tudom, hogy elhiszi, ismer, mégis érzem a pólómba kapaszkodó ujjait, a félelmet, hogy magára hagyom. Drága, hogyan tenném meg? A becézésre elmosolyodom, édes balzsam a szívnek, kenőzsír a léleknek, hogy gördülékenyen tudjam venni a levegőt, élettel telít.
A kinti fények megszűrve jutnak el hozzám, hallom, ahogy légzése egyenletesre válik, elnyomja a mohó álom. Ujjaim a haját túrják, tarkóján simítanak, bőrén táncolok, éppen, hogy érintem, hogy ne keltsem fel, ne legyek nyomulós, de ne csiklandozzam, mint egy pofátlan légy apró talpai.
Hosszú percekig ringatom, finom ölelésembe, szavakat súgok a fülére, megpróbálkozom a ráhatással. Elmondom, hogy szeretem, hogy sajnálom, hogy bántottam, mindent megtennék, hogy visszacsináljam, hogy kell nekem, ne hagyjon el. Aztán elhallgatok, hogy álmait se zavarjam meg. Illata feloldozást rúg a bensőmre, ragaszkodása összefacsarja a szívem.
Úgy szeretlek.
Most hiszek benne, hogy van remény, álmodom róla.

Gyerekhangok szűrődnek keresztül a lakatlan ház domborzatán, felemelő érzés, kiránt a kábulatból, a pánikból. Kezemben fegyver, szemben az ellenség és én nem tudom kilyukasztani a homlokát, minduntalan mellé lövök. Nem emlékszem, hogyan kell célozni, a Magnumot tartani. Mi a …. Valahol Miron a közelben van, hallom panaszos gügyögését, nem sír, nem követel, csupán felébredt és valaki azonnal pattanjon, vagy beindul a riasztó csengő. Körbe nézek a ház falai között, honnan jöhet a sírás, eltalál egy golyó… felreppenek a levegőbe és kipattan a szemem. Álmosan pislantok a karjaim között fészkelődő szőkére, onnan az órára, még alig látok. Párszor pislognom kell, hogy megállapítsam, rekordot aludtunk, majd 6 órát. Zsibbadt vagyok, mindenem az, végig simítok Dim tarkóján, nem akarom megriasztani, de muszáj elhagynom a terepet és ehhez fel kell kelnie, ha más nem míg felfogja, hogy Miron figyelemért beszélget.
Mégsem tudok szebbet elképzelni, mint mellette kelni, elmormolok egy néma imát, hogy kitartson a szíve melegsége, hogy a megbocsátás megmártotta benne sokszínű ecsetét és ez kitartson. Ne legyen jéghideg, ne küldjön el, ne érezzen máshogy, mint azt hajnalban tette, hogy a tudata még érezzen engem. Félek, hogy a nap nem úgy indul, mint kéne, akkor is ha délután van, hogy még mindig szeressen, még mindig akarjon, akkor is ha ujjai már nem markolják a pólóm, mert elcsendesedtek az izmai. Csak... kicsit szeressen. Akarjon még megérteni, akarjon még engem és ne legyen ez is egy olyan álom, ami nem válhat való. Csókot nyomok a hajába, tudatosan szívom le álomittas illatát, Kell nekem, mindenen keresztül KELL. Harcba szállok ezer démonnal, minden erőmet erre kell összpontosítanom, mert Ő a tűlelésem záloga.
Kihúzom a fejem alól a karom, megmozdítom, kis híján felordítok, ahogy a vér újra birtokba veszi.
Feltolom magam az ágyról, feszülnek a hólyagjaim, több sebből vérzik ez a szép reggeli kelős sztori. Mennem kell, minimum ezer helyre.
Miron éberen pislog felém, a fürdő felé evickélek, annyit kibír még, ha más nem, felveri a házat, ahogy azt szokta.
Vizelés közben öblítem ki a szám fogkrémmel, kézmosás közben pedig szájvízzel. Arcot mosok, tornáztatom a tagjaim, hogy az élet fájón térjen vissza, Öreg vagyok, bassza meg.
20 évesen még azt hittem én basztam a spanyol viaszt, mára tudom, csak rábasztam. 30 évesen már éreztem, hogy fáj itt ott, közel a 40-hez hiába vagyok edzett, már a térdem sem a régi, a derekam sem, a hátamat meg lecserélném. Kokain nélkül pedig a reggel is nehéz.
I remain who I always wanted to be
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése Online

avatar
Russij Geduska
Age :
36
Play by :
Charlie Hunnam
Hozzászólások száma :
428
Csoport :
RussGed

stivali italiani
Témanyitás Re: On the 17th day •• 24th Szeptember 2017, 17:42


'Till the sandman he comes
[zene]

Hallom. Álomtalan álomba szövöm doromboló mélységekben rejlő hangját, szavait, illatát, könnyed érintését és táncoló ujjait, de a görcsös szorítás csak később, sokkal később lazul s enged fel: talán akkor, amikor az ő lélegzetvételei is egyenletessé válnak;
Miron hangja messziről, és sokára ér el hozzám, az ébrenlét tolakodó kelletlenséggel ér el, míg az ébresztő ujjakat viselném még, visszaaludnék még. Kell néhány hosszúnak tűnő pillanat míg összerakom a három darabos puzzlet: a gyerek ébren, Juri itt van, Juri mocorog mert rajta tehénkedem - oldalt marnak az ujjaim a farmer korcába, ne menj el, maradj itt, megígérted, hogy értelmemre találva engedjem szökni; A gagyarászó baba felé hunyorítok fél szemmel, aki előbb az apja mozgását követi le s csak utána sandít felém - hát ez itt hagyott, baszd meg - én pedig mély szusszanással egyet értek. Nyílik az ajtó, a szobáé és nem a szobához tartozó fürdőé, ami mögött Juri eltűnt, Michaela mozdul a látóterembe - felveszi a bébit, az éjjeliszekrényről pedig a bébiőrt, mely a leghatározottabban nem volt itt amikor elaludtunk... Lehet, hogy vannak házban avatatlanok, de nem félek attól, hogy amíg mi aludtunk, addig illetéktelenek kilestek - akárki is volt, éli a bizalmamat, az enyémet legalább, különben a többi a büdös életben nem hagyta volna neki. Csupán finom szemöldökráncolás jelenti, hogy pát intek a párosnak, de visszabukni abba a jóleső kómába, amiből alig lehetett felszínre rángatni, immáron nem megy.
Csukott szemmel ülök fel az ágyon, átizzadt pólómat küzdöm le magamról először, hanyagul a földre dobva - fejemet térdemre hajtva hallgatom a kora délutánt, vakon tapogatózva a mobilom után; A melegítőnadrág zsebében volt amikor feljöttem reggel, most természetesen nincs ott, de a ráncosra gyűrt takarók közt csak meglesz a kis hamis... a kijelző kiégeti a retinámat, az üzenetek közt dadogó értelmi képességekkel görgetek: semmi olyan amiért azonnal ugranom kellene, de ahogy azt várni lehetett, néhány óra alatt nem oldódott meg minden varázsütésre.
A fürdőből kiszüremlő hangok elérik az ingerküszöbömet, sorfalat állok az ajtónak támasztott homlokkal, és félig az ajtófélfába kapaszkodva, félig Jurinak dőlve blokkolom a potenciális zuhanást. Bajszom alatt mormogva felajánlom neki a gardróbomból a saját ruháit (felújításkor végülis fel lett számolva az itteni szobája, a cuccai meg átkerültek hozzám) - kell nekem három perc egyedül, míg örvendhetek a veseműködésnek, s nem csak az élet nagy dolgain, de a fogkefémen is elrágódom; Egykedvűen konstatálom, hogy bár lényegesen kevesebb hajam lett, ezt sokkal jobban el lehet feküdni - nem mintha a a baseball sapkát nem pont ezért találták volna fel. Megmosom az arcomat, inkább csak megszokásból, inkább csak azért, mert megizzadtam alvás közben - nem fogadnék rá még én sem, hogy jottányit is éberebbé válok a friss, hideg firenzei víztől.
Ráfogom a fáradtságra - mert az a hat óra nem volt elég, kellene még hozzá harminc legalább, vagy Juri minden estére és akkor beérem fél órákkal is életem végéig, hiszen vele egy ágyban... khm. Hacsak el nem hagyta a szobát - ha megtette akkor geci morcos leszek - akkor arccal előre zúgok vissza az ágyba, arra az oldalra ahol ő feküdt az elmúlt pár órában hacsak nem fekszik ott; Tekintetem örök hidege hívja, ha már ahhoz nem volt merszem, hogy csuklójánál fogva rángassam vissza a takarók közé, mert nem szeretném... nem tudom. Vágyni rá és helytelennek érezni, hogy vágyom rá nem ugyanaz, mint egy éve volt - holott - s most is inkább elővigyázatos vagyok, mint rideg: óriási károkat okozhat ha belekezdünk bármibe, aminek nem érünk a végére mert bedühödök és bezárkózom, hisz a hirtelen jött húzd meg ereszd meg elutasítás...
Felemelem a mobilomat mutatóba, miszerint híreim vannak - de a kezemet kinyújtva tartom felé, ami megvilágítja a kimondatlanul ott húzódó vágyat, sóhajtásra való sóvárgást: nem alvezér és szeku vagyunk, még ne legyünk - maradhatnék az, lehetnék az még egy kicsit, aki mindig is lenni akartam.
Az övé.



lng live the king
GO - TO - HELL & TELL - THE - DEVIL - I'M - NOT - THAT - FAR - BEHIND
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

avatar
Russij Geduska
Age :
39
Play by :
Joe Manganiello
Hozzászólások száma :
543
Csoport :
RussGed

stivali italiani
Témanyitás Re: On the 17th day •• 25th Szeptember 2017, 14:23


On the 17th day
„Change of Heart"

+21Hideg vizet eresztek a tenyerembe, hagyom végig csorogni az ereimen, hátha lehűti a vérem és ettől kicsit hamarabb térek magamhoz, mert jelenleg az ágyba vágyom vissza, nem teljesen az alvás az ami vonz a puha párnák között. Őt akarom köztük tudni magamat pedig rajta, hogy biztos ami ziher ne szökhessen el túl messzire.
Arcot mosok, fogkrémen fintorgok, hazug mese, hogy reggel kelve milyen jó a szex, meg a csók, főleg, hogy az emberiség 99%-ának retek büdös a szája egy kiadós, vagy kevesebbé relaxáltató álom után. Bőrömön még érzem buja álomillatát, elfog a démoni vágy, hogy kifelé valósan magam alá gyűrjem, addig szimatoljak a nyakába, míg csak meg nem adja magát, tarkítanám harapással és csókokkal, végig akarom nyalni a mellkasát, öhm. Nem gondolok inkább ilyenekre. Mielőtt bajba kerülök.
Arcomba löttyintem a hideg vizet, hiányolom a kokaint, olyan szinten, hogy megrémiszt. Ideges remegés fut végig az ujjaimba, le a karomba és még a hasamba is bukfencet vet. Ki kell bírnom nélküle, noha erős a függés, de legalább megkaphatom. Elgondolkodva simítok végig nyelvemmel a fogaim felszínén, megbökdösve egyiket, másikat. Tudom, hogy ennyi idő alatt még nem állnak neki hullani,de  a kokain veszélyes szer.
Az arcom tanulmányozom a tükörbe, kibújok a pólómból, kell egy másik, jobban nem állok neki vetkőzni, mielőtt a szebbik felem futásnak ered félelmébe, hogy mit is akarhatnék tőle. Csúnya mosoly kúszik a szám szegletébe, Ó igen, pont azt, vagy annál jóval többet, a nagy büdös mindent. Őt. Felfalni, neki esni, kényeztetni és végül leigázni, a testébe robbanni. Jó, oké,nem az volt, hogy ezt abba hagyom?
Elfordulok a túl őszinte tükörtől, kifelé veszem az irányt, hogy ott a vágyott szőke a mellkasomnak koppanjon, akár egy cserebogár.
Ösztönből simíttok a tarkójára, ölelem csupasz mellkasomra, a szívem örült tamtamot lejt, biztos kiveri a fogait. Szorosan vonom magamhoz, illata megőrjít, érintése pedig ódára késztetne, ha lenne költői vénám. Meztelen háta simul az ujjaim alá, a derekáig sietek, hajába lehelek csókot, mielőtt útjára engedném.
Biccentek, rendben van, meglátogatom a gardróbot, ne aggódjon. átöltözöm, ha nem viseli el a szagom. Möhö.
Rácsukódik az ajtó, a visszatérő félhomályba tekintetem Miron után kutat, de ha jól sejtem fürge róka lábak megvonták tőlünk és már jóízűen ragadozik valahol, valami papin csámcsogva. Irigylem, éhes vagyok, de engem most ki lehet elégíteni valami mással is.
A beépített szekrény felé lépek, inget ragadok magamhoz, meg farmert, mázli, hogy felismerhetően az enyém, különben a bokámig sem érne és valószínűleg a csípőmön is lenne némi probléma, a gombolással nem is bajlódnék.  
Míg a fürdőben tevékenykedik farmert váltok, neki esek az ing összegombolásának, visszaülök az ágyra.
Le kéne lépni, nem kéne megvárni, ami azt illeti az egész kecoból el kéne robbanni, hogy az ügyem után járjak. Valami mégis visszatart. Magam mellé ejtem a rabul ejtett zoknit, felhúzom a párnát magam mögött és vissza helyezkedek az ágyba. Jól lehet félig ülő helyzetbe.
Szeretnék beszélgetni, mellé erősen nem kizárt, hogy nem fogok.
Hökkenten figyelem meg magamon, hogy ideges vagyok. Lebontom a Mironnak húzott vackot, a takarót magam mellé fektetem. Várakozok mint szűzkurva a nászéjszakán. Pedig egyik sem igaz rám, maximum a kurva.
Légzésem egyenletességén dolgozom ujjamon zsibbad a gyűrű, amit én hordok egyedül a párja is nálam pihen, csak az a lakásomban. Lábaimat keresztbe pakolom egymáson, ez valami elzárkózás, de az ideg a gerincemen rág. Kell beszélnünk, muszáj, akkor is, ha Ő nincs kész rá. Engem felemészt. Mellé a remény rabja is vagyok, ha nincs többé mondja el, és akkor... akkor végzek vele, esküszöm a jó égre, hogy ha az enyém nem lehet, nem lesz másé sem. Nem bírok úgy élni, hogy... de úgy sem, hogy nincs a világon, azt az űrt nem lehet elviselni, ami akkor következne. Ha meggyilkolja a reményt, elhagyom Olaszországot, olyan messzire megyek, ahol nyomom nem találja senkit, talán az örök nemlétbe.
Feszülök, testileg. A kokain hiánya teszi, tudom, és hiába, mégis felkur, az állkapcsom is összepréselődik, a fogaim szinte csikorognak. Hiány. A kokainé és a szexé, az utóbbi jobban fáj.
Nem gondolok rá, nem szabad! Mire visszajön az ágyban talál álló fasszal, mennyire lenne szánalmas, és tessék, éppen hogy rágondolok. A zsebemen keresztül igazgatom kínom, jó, hogy a lábaim össze vannak zárba combtőnél. Khm.
Rányalok az ajkamra, ahogy visszatér a szobába, nagyot nyelek.
Bólintok, hogy értem én, hírei vannak, csak takarodjon ide, vagy én megyek oda és akkor nem állok jót magamért vagy azt már de?!
- Nem várhat? - persze nagyon érdekel, hogy mit tudott meg, merre hajtjuk ma a mókuskereket, csak jöjjön már kicsit ide, közelebb, még közelebb kis báránykám.
Most én paskolok magam mellett az ágyra. Ott a helye, de az ölembe is ülhet, sőt... úristen, mennyire vágyom rá, hogy súlya a combom nyomja, ágyéka nekem feszüljön, miközben a nyelvem a szájába szalad és... nem gondolhatom még végig sem, hát rettegek.
- Édes, kérlek! Csak egy kicsit, gyere ide! - vegye észre, hogy nem bírom ki, nem kell vele foglalkozni, leszarom a lüktető akarásom, azt, hogy megkattanok, csak had ölelem magamhoz kicsit.  
I remain who I always wanted to be
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése Online

avatar
Russij Geduska
Age :
36
Play by :
Charlie Hunnam
Hozzászólások száma :
428
Csoport :
RussGed

stivali italiani
Témanyitás Re: On the 17th day •• 26th Szeptember 2017, 23:11


'Till the sandman he comes
[zene]

Bődület, hogy mennyire megszokott forgatókönyve volt a reggeleimnek - igen tudom, hogy dél elmúlt - a lépten-nyomon Juriba botlás, leheletének, simító ujjainak érzete a hajamban, a bőrömön... Kómához közel, alig pislákoló tudattal is világos számomra, hogy tizenhét-nyolc napja most vagyok először jól, a fejemben pedig egyedül - hogy Miron most először nem nézett rám néma szemrehányással, zaklatottan; Ha nem lennének fájdalmai, tuti, hogy most átaludta volna az éjszakát az idegen hely ellenére is, hisz bár az én szobám, nem élek, nem lakom itt, a matrac és a takaró nem őrzi az illatom, szagom - nem tudom, hogy amikor Vele van otthon akkor hogy viseli magát... A majd' hat hónapos bébinek nem egyszerűen honvágya, de Jurivágya van - bár az anyja halott, mégsem csonka családba érkezett, és noha a szakirodalom későbbre teszi, hogy a gyerek egyik vagy másik szülőhöz húz-e, MJ-ről már most elmondható: apás, Jurista. Utóbbival nincs egyedül.
- Ennél kényelmetlenebb ruhát nem találtál? - Biccentem oldalra a fejem, míg tekintetem álmos fénnyel simít végig még fekve is jól érvényesülő szálfa termetén - melegítő, póló, tutira van itt neki tisztára mosott edzős cucca; Itt mindig minden tisztára van mosva, a ház ha nem is ragyog, és itt-ott megül vékony rétegben a por, de nincs lakatlan állotság a levegőben, ahogy a kertnek sem volt eddig módja elvadulni... De maradjunk csak a farmer-ing dolognál, talán a kérdésből kiérzi az utalást is, miszerint feleslegesen öltözött fel - innen nem megy sehova egyelőre, szóval fetrenghetne kényelmesebb gúnyában is akár. A mobilomat zsebre vágom, várhat, minden várhat, főként hogy nem csak én kaptam meg az üzeneteket, a gépezetről pedig mind tudjuk, hogy működik az alvezér, vagy akár a szekuk mikromenedzselése nélkül is; Ha valami fontos történés lesz, arról úgyis értesülünk.
Talán egy gondolattal hamarabb mozdulok felé, mint ahogy megpaskolná maga mellett a matracot - vonz a közelsége, a fürdőszobalátogatás ellenére sem váltam annyira éberré, hogy ne tudnék visszakómálni: persze visszásnak is tűnhetne akár, hogy itt van mellettem, velem egy ágyban én pedig elalszom - ma nem lehet drágám, fáj a fejem - de talán neki nem kellene magyarázkodnom miatta; Pontosan tudja, hogy akkor kezdtem el igazán jól, mélyen és rémálmok nélkül aludni, amikor Velence megengedte a távozásomat s hazaköltözhettem, hozzá költözhettem - ismer régről, tudja, hogy esetemben az ilyesmi kurva ritka vendég.
Oldalamra feküdve nyúlok ki mellette az ágyon, könyöke-, felkarja alá nyúlva húzom-vonom magamhoz - végre erőt érzek a csontjaimban, életet az ereimben, ölelésem előbb szorítássá, majd ringató cirógatássá válik; Tudom, hogy saját magamat baszom át a palánkon, ha nem lenne szükségállapot, ha nem lenne beteg a gyerek akkor nem valószínű, hogy most egy ágyban feküdnénk - elővenné a Kazakov-konokságot és szarna a saját biztonságára...
- Tényleg átöltözhetnél, ma itt leszünk, sötétedésig biztosan. - Simít fel a kezem torkára, onnan hátra tarkóra, hogy a hajába túrjak - felelőtlen nemtörődömség, hisz egyazon mozdulattal simulok hozzá közel... Csend. Hosszú, hosszú csend.
- Köszönöm.




lng live the king
GO - TO - HELL & TELL - THE - DEVIL - I'M - NOT - THAT - FAR - BEHIND
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

avatar
Russij Geduska
Age :
39
Play by :
Joe Manganiello
Hozzászólások száma :
543
Csoport :
RussGed

stivali italiani
Témanyitás Re: On the 17th day •• 28th Szeptember 2017, 10:54


On the 17th day
„Change of Heart"

+21Szemmel tartom visszatérő alakját, ajkamba harapok, hogy ellenálljak az agyamat toló utasításnak. Felé lendülnék, vissza kell magam fogni, hogy ne essek neki. Egyszeriben zúgni kezdek, akár egy kas méh, csak jöjjön közelebb, legyen itt. Nem tudom eltitkolni a túlbuzgó vágyam, mellékesen nem is akarom. Ezer éve nem tudok élni nélküle, talán soha nem is tudtam, csak magamnak sem lehetett beismerni. Rettegtem, hogy majd nem viszonozza, ahogy most is ettől félek, de már megtanultam együtt élni vele, csak ne fájna olyan bitangul. Szívemig hatol a túlburjánzó vágy, a bennem lakó féltő démon végig karcol a gerincemen, a hasamba karmol, összepréselődöm, apró leszek. Pedig esküszöm, úgy szeretnék erősnek tűnni, látványosnak, csábítónak, magamhoz vonzani, akár fény a lepkét.
Tekintetem szerelemről vall, sugárzom felé, akár egy mini Csernobil, csak nem okozok sérülést másokon. Még csak ez sem igaz, fekély vagyok, métely, melyet le kéne vágni, mint a gazt, ami befedi a szép, zöld pázsitot.
Beiszom a látványát a kósza félhomályban, annyira akarom, amitől a hang belém szakad, nincs válasz. Biccentek csak, találtam volna kényelmesebbet, de nem is kerestem, nem gondolkodtam ebben. Azt hittem megyünk, tesszük a dolgunk, mellé pedig.. és ezzel szembe sem nézek. Nem vallom be, lehajtom a fejem, hogy ne olvasson a lelkemben, pedig teszi így is. Érzem a néma szemrehányást, hogy útiruhában vagyok, mennék, menekülnék, magam elől. Beszélni szeretnék, tettekkel. Neki akarok mindent elmondani, amitől félek, ami bennem tombol, hurrikánként lakja csontjaimra, húsomra kicsinek bizonyuló bőrömet.
Lesütöm a szemem, eltettem vele a mobilt nem érdekel semmi. A házat sem veri fel panaszos gyereksírás. Miron valószínűleg kézről-kézre jár, hogy mindenki kicsit megszeresse. Micha már kilőtte délutánra. Sosem tudom, hogy tulajdonképpen Mironért rajong vagy és vagy Dimért is. Látom a pillantását, felismerem benne a tüzét annak, amit én is érzek. Életemben először fog el a félelem, hiszen Ő együtt él jószerivel Dimmel, Aysa nem jelent többé veszélyt.
Felnyögök a rám törő érzés súlya alatt.
Macskaként lép felé, elnyúlik az ágyon, zsibbadni kezd a szívem. Mégsem mozdulok, míg nem ad jelet. Nem akarok rámászni, nem tudnám uralni a képlékeny vágyakat. Mégis mind kielégülni akar, noha most nem tehetem meg. 22 nappal ezelőtt most magam alá gyűrném, letépném a ruhát róla, ájulásig szeretném. Ég a szám, veszekedetten vágyom a bőrét érinteni, ajkammal simítani végig a mellkasán, le a hasára… Nem. Nyugalom, nem lehet.
Érzed vajon, hogy megőrülök? Tudsz a mohó vágyról? Éled a nyughatatlanságom? Hogy bírod? Miért nincs szükséged rá, hogy élvezz? Miért nem hajt a kölykök akarása, amit én 15 éves korom óta nem tudok uralni? Hogy lehet, hogy idebújsz mellém és a pórusaidból nem árad a kielégítetlen vágy? Nem voltál senkivel, igaz? Csak add a tudtomra, hogy nem. Hajnalban minden mozdulata, szava arról szőtt mesét, hogy akar mindent. Álmomban együtt voltunk, csodálom, hogy az ébredésem nem sikerült tinisre…
Mellém siklik, mozdulatlanná dermedek egy pillanatra, míg érintése a karom éri, kilibázik a bőröm, felforr a lágyékom, keményen feszülök a szűk farmerben. Oké, talán valóban melegítőt kellett volna venne, most nem hozna kínos helyzetben, áruló testem. Sürgősen tennem kell ellene, már azt is tudom mit, le kell mondani róla, hogy ne bánthasson. Jó hülyén hangzik.
Engedek a vonzásnak, minden értelemben, oldalra fordulok, kínosan vigyázva, túlbuzgó vágyam elrejtésére, de már az előbb is küzdöttem vele. Neki simulok, bőrének illata felforgatja bennem az orosz medvét. A fülére sóhajtva veszek el az ölelésében, hogy aztán a mellkasomon érezzem szíve vad dobbanásait.
Ringató ölelése eléri, hogy a szívembe vonat költözik, félek a füst a fülemen fog előpattogni.
Egyik karomra rátámaszkodom, másikkal a pólója alá matatok, hogy a bőrét érintsem, nyitott tenyérrel kalandozok a gerincének egyenes vonalán.
A nyelvemre harapok, hogy ne kérjem, segítsen átöltözni, hiszen nem ugyanarra vágyunk. Ő bújna, cirógatna, teszi is… Én pedig, nos én magam alá temetném, marcangolnám, a torkán harapnék végig, izmos combjai közé siklanék, hogy… Nem!
- Lenne dolgom. – lehelem lehunyt szemmel, előre billen a fejem, ahogy ujjai a hajamba sétálnak, ráérős nyugalommal, amitől megőrülök, erőnek erejével fogom magam vissza. Nem is tudom mikor kínlódtam utoljára ennyire. Talán, amikor igazság keringett a vérében, én pedig a lábai közé tolakodtam és csókoltam a száját, vágyammal az övéhez simultam, akkor éreztem ezt… ezt a vágyat, ami kiüríti a fejet, képeket vetít az agyba.
Hozzám simul, nem kellenek szavak. Ujjaim a hátán keresik az utat, magamhoz húzom, a bőrébe marok, leheletem tűzforró lesz, érzem, ahogy visszacsapódik a hajából.
Megőrülök az elnyúló ölelésben, a sokrétű csendben. Dobol a vérem, a kokain hiánya nem segít, sem a lüktető, tomboló akarás.
Dadogó szívverésem a válasz mindenre, ha megszólalok, tudom megérzi a hangomban, de azt is tudom, hogy máris tudja, vállalja a kockázatot, teszem hát én is. Arcommal simítok az arcára, ajkammal az övé után kutatok, abban biztos vagyok, hogy a csókot nem vonja meg, pont annyira akarja, mint a többi pedig a jövő kérdése.
Ha nem tesz ellene, egy finomkodó csók a válaszom, hogy tudja nincs mit köszönnie, inkább nekem lenne mit.
Türelmesen ízlelem, miközben a testem tol felé, ordít bennem a visszafogott vadállat, letépné láncait, melyek a falhoz béklyózzák, fel akarom zabálni, élvezni akarok, vele, neki.
I remain who I always wanted to be

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése Online

avatar
Russij Geduska
Age :
36
Play by :
Charlie Hunnam
Hozzászólások száma :
428
Csoport :
RussGed

stivali italiani
Témanyitás Re: On the 17th day •• 2nd Október 2017, 22:55


'Till the sandman he comes
[zene]

Érzem, a szoba másik végéből is érezném a testéből áradó vibráló erőt, ahogy azt is, hogy milyen nehezen is fogja vissza magát - ösztöneim felelnek ennek az erőnek, inkább a tudatalatti, inkább a vágyak, inkább a hiányzás; Kihúzom magam kissé, vállaimat pedig leejtem - szögezzük le, hogy nem vagyok és soha nem is voltam piperkőc, de annál tanulékonyabb főként, ha olyantól tanulhatok akinek minden rezzenése bírja odaadó érdeklődésemet. Tetszettem neki, s akartam tetszeni, izzón felprédáló tekintetének, szex ígéretétől nehéz illatomat reszketve megraboló orrcimpa, ragadozómosoly... Pontosan tudni, hogy milyen hatással vagyok rá nagy merszet növesztett, merszet ahhoz, hogy láncra kössem és megbüntessem, hogy gyönyörködjem sóvárgó meztelenségében: ösztöneim engedelmeskednének, álmos öntudatom mégis félszeg-mód visszatart; Nincs már az ujjamon a gyűrűje, nincs, és én voltam az aki lehúzta.
Haragom múltával a hiány maradt, a csalódottság szomorú lenyomata, s a felismerés... de nem, nem felismerés, hiszen tudtam ezt már azelőtt is, hogy beleszerettem - tudtam akkor is, amikor bevallotta az árulást, s tudtam a tomboló harag, elmémet felzabáló őrületem közepén is: szükségem van rá. Ebből - belőle - nem lehet kigyógyulni, az Idő gecire nem lesz megoldás semmire; Az én világom szűkebb, egyszerűbb, árnyalatok nélküli letisztultság - az én szerelmem nem felhorgadó hormonokból összefont futótűz, mely ezer fokon ég, tombol...
- Elintézik neked. - Az emberei, az embereink, a falka mind ugrásra készen várnak avagy éppen cselekszenek már a legfontosabb megbízásukon túl, hisz mindenki fülel és figyel az Ivadékra, míg az a világ ezen szegletét pásztázza gépesített szemek százával; Juri nem szeku, alvezérként pedig a legvégső esetben sem kerülhet tűzvonalba - oda, ahol most nekem lenne a helyem. Ám az elsikkadásra ítélt részletekkel kibélelt mobilomban nincs semmi, ami akkora erővel bírna, hogy itt hagyjam - közelsége nem engedi meg a sötétnek, hogy eluralkodjon rajtam várakozó feszültség formájában: talán ez a csend még ijesztőbb is, mintha az utcákon folyó lenne vérből... Itt biztonságban van, biztonságban vagyunk, s ezen izolált környezet megteszi azon hatását amire hivatott, amiért anno megvettem ezt a hodály hotelt: nem pörgök a megoldásért, mint a láncos kutya;
Juri illatával van tele az orrom, bőrömön éreztem a fürdőszobában, párállja a párna és a takaró - érzékeim nem tudnak eléggé belakni a simogatással, tizenhét nappal ezelőtt is egy hétig voltam távol; Hátamon forró érzet a tenyere, marása fojtott nyögés, jóleső - erejére azonban erő felel, nem a ribancok megátalkodott sóvárgása arra, hogy valaki - Juri - végre ledominálja őket... Bedühödök a gondolatra, bedühödök mert féltékeny vagyok és mert féltékeny vagyok, haragom, nyelvem a szájába robban - keménységem lüktető pokollá válik. Aszexuálisnak tartanak, hogy a közöny tőlem tanult ridegnek lenni, mert én képes vagyok nem tudomást venni arról, ha feláll a farkam - világom egyszerűségében a vágy egészen sokáig nem válik kínzóvá, élvezem, hogy kívánom... Hajában lopakodó ujjaim a tarkójára szorítanak, mintha soha nem lett volna simogatás, csípőm pedig előrebillen - farmerban sínylődő akarásához dörzsölöm magam, sóhaj helyett a nyelvére morgok: merő álszentség lenne zihálva megkérdezni, hogy mégis mi a jó retkes francot művelünk, hiszen ennyire nem vagyok lassú, pontosan tudom, de a miérteken elvérezne ez is. A szerelem a válasz, de a szerelem nem ment fel engem a megszállotság-, őt pedig az árulás vétsége alól - zaklatottságom ereimben zúg, eltépem magam a szájától és elbújok előle. A nyakához hajtom a fejem, kedvem lenne a torkát harapni, fogaimmal nem csak karcolni de sebet ejteni... Sliccére tapad tenyerem, farmeron keresztül is okozhatnék akár fájdalmat - ha képes lennék bántani - ujjaim sürgetőn kottázzák a cipzárt; Rövidre nyesett körmeim a boxer anyagán keresztül karistolnak, s nem hagyom, hogy lemásolja mozdulataimat - szükséglete az enyém, ahogy tizenhét napja szükségem volt rá, hogy szüksége legyen rám, most...
- Fordulj meg. - Fogaim közt szűrt haragvó, csendes mélység, az őrület kopogtat, kétségbeesés. Most... elveszem.
Ahogy fordul - ha fordul - fél kézzel lököm lejebb csípőjéről a farmert, s vele sután az alsót is talán: nem jobban, mint amennyire kell, csak amennyire kell, csak érjek hozzá, férjek hozzá; Akarom.




lng live the king
GO - TO - HELL & TELL - THE - DEVIL - I'M - NOT - THAT - FAR - BEHIND
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

avatar
Russij Geduska
Age :
39
Play by :
Joe Manganiello
Hozzászólások száma :
543
Csoport :
RussGed

stivali italiani
Témanyitás Re: On the 17th day •• 3rd Október 2017, 12:12


On the 17th day
„Change of Heart"

+21Alig hiszem el, hogy itt vagyunk, hogy együtt vagyunk, Miron hiánya ugyan fájók kering a véremben, de tudom, hogy ha kilépek a szobából és sétálok pár lépést, akkor a fiam megint a kezemben tarthatom. Az összessége annak, hogy itt vagyunk egymásnak, elönt forró lávaként, hogy feleméssze a húst a csontjaimról.
Magamhoz paskolom, végig nézem, ahogy macskaléptekkel közeledik.
Egy pillanatra lehunyom a szemem, hogy a látványt magamba fogadjam. Annyira imádom, ahogy mozdul, izmos combjai finoman rezdülnek, lapos hasa, széles mellkasa, finom ívű nyaka, keskeny ajkai, elképesztően kék szemei.. élénken élnek előttem, mert a szoba félhomálya sejtetni engedi mindezt.
- Annyira...tetszel. - Ami fura, nagyon, elképesztően fura, mert nekem a férfiak nem szoktak tetszeni, meg sem nézem őket, csak, mint leendő katonáknak, hogy elég "stabilak"-e? De Ő. Annyira bejön minden porcikája, a nyelvem alá kívánom, az ajkam simítására, érezni, és tudni Őt. Ízlelni, kóstolni és végül felfalni.
Elképesztően kívánom, összerándulok tőle, nem tudom a vágyakat visszafojtani, nem tehetek semmit ágaskodó akarásom ellen, így eltitkolom, amíg lehet.
Az ágyra telepszik, szűzlányként ugrik nagyot a szívem, a torkomban tombol a tűzijáték. Nagyot nyelek, hogy túlélhessem a belőle áradó pokolbéli tüzet.
Közelsége felbolydít bennem egy nem létező hangyabolyt. A bőrömön násznak, a szívembe jutnak, hogy zavart keltsenek az erőmben. Alig várom, hogy mellém heveredjen, hozzá érhessek.
Minden érintésem vallomás, a simítások a pillantások, az ahogy hozzá állok. Akarom tudatni, mit jelent nekem, ugyanakkor félek is, hogy rájön mennyire senki és semmi vagyok Nélküle. A szívem vad dallamot dobol, alig hallom a fülzúgásomtól.
Jól eső mosolyt villantok, csókkal forrók a szájára, nem érdekel semmi és senki, amiben Ő nincs benne. Éhes vagyok rá, kiéhezett vándor, csak nála érek haza.
Kőkemény akarásom a nadrágnak feszül, minden idegszálammal azon vagyok, hogy ne foglalkozzak vele. Ujjaim a hajába keresnek menedéket, egyetlen pillanat alatt érzem meg, ahogy a finom kis játékos csók elfajul valami mássá. A számba feszül, átengedem magam. Birtokló lesz, elvevős, felnyögök az erejétől, átengedem magam a létezésemmel, semmire sem vágyom jobban, minthogy a magáénak tekintsen. Ujjai megfeszülnek a tarkómon, gyengédsége tova illan, csípője az enyém felé billen, nekem dörzsöli magát, minden titkom oda. Hangos nyögéssel felelek a szájpadlásra. Csakis tőle  tűröm el, hogy maga alá gyűrjön, bármilyen tekintetben. Én vagyok a vezető fél, én vagyok, aki elvesz, de neki átadom magam.
Kiszakít a csókból, utána kapnék, tudatosan foszt meg a folytatás esetleges lehetőségétől. Lázad a vérem. Akarom. Olyan mélyről, aminek félnék utána járni. Amit odalent találnék a pokol bugyra lenne, vele együtt tervezek ott elégni.
Forró tenyere keménységemnek simul több réteg ruhán keresztül, viszonoznám a kedvességet, de ellenállásba ütközöm, hagyom. Pedig megbolondulok érte, hogy érintsem, a markomba fogjam. megtettem már jó párszor, mégis minden alkalommal durván újdonság, hogy én ezt élvezem. Neveltetésem azt sulykolja ne tegyem, váltson ki undort belőlem merev szerszáma, mégis vágyat lobbant, hogy köré fonjam az ujjaim és a számba fogadjam.
Nem tudom megszokni, eltelni vele. Mégis mozdulni is félek, rettegek, hogy kirántom, hogy haragja zúdul rám vágyai helyett. Félek érte. Rosszat tenni, durvát mozdulni. Máskor... leteperném, vigyorogva venném el, ami kell, most pedig átadom magam.
A cipzár hangja édes dallam a fülemnek, ujjai a vékony anyagon keresztül perzselik fel puha bőröm. Tenyere felé moccan a csípőm, a kezébe tolom magam, körmei sajgó kéjjel kecsegtetnek.
Hajából a bicepszére fogok, kapaszkodom a duzzad izmokba.
- Üüüüüm. - sóhajom könyörgés. Ez a tökéletes férfi példány engem akar és ettől... Mi?
Nagyot nyelek, tekintetem egyetlen pillanatra keresi az övét, de nem találom. Érces parancsa a fülemben cseng. Dobbanó szívem kihagy egy ütemet. Hangja nem kedvesen kér, morózusan utasít. Minden félelmem ellenére fél pillanat alatt cselekszem. Lenyelem az összes félelmem elengedem a karját, és zokszó nélkül fordulok a másik oldalamra, neki háttal. Pontosan tudom mire megy ki a játék.
Akarom. Túl régóta akarom, de félek is tőle. Sejtem, hogy nem szeretkezni fogunk. Ez most nem annak az ideje. Ismerem Őt, túl rég. Elvenni készül, amire vágyik, egyáltalán nem lepne meg, ha nem lenne tekintettel rám. Ugyanakkor mélységesen ellene menne mindennek, ami Ő.
De tisztában vagyok vele, hogy fel van izgulva, illata is elárulja, ha eltekintenék a kézzel fogható tényektől.
Meglep a belőle sütő a haraggal vegyes düh, nem értem mit rontottan el? Hol csesztem el? Hiszen nem történt semmi, a fejébe pedig egy ideje nem látok bele.
Megkérdezném, de nem kapnék választ.
A vágy lóerőkkel húzza az agyam, letisztulok szexualitásra, ilyen egyszerű vagyok.
Csak érjen hozzám, az ujjait akarom, hogy érintsenek, hogy az energiái engem érjenek, Őt akarom tudni magam körül.
Mozdulatsorom közepén megtartom magam, hogy lesodorhassa rólam a farmert, a feszülős boxerral egyetemben. Mégis azon kapom magam, hogy fellélegzem, mert túlgondoltam kissé a dolgokat. A nadrág megakad a seggem felénél, nem mozdul tovább, Ő nem mozdítja tovább. Az ing megfeszül a vállamon, ahogy a kezem a fejem alá gyűröm, akármit kér, szó nélkül megteszem, mert akarom, hogy hozzám érjen, csak ne fosszon meg attól, hogy én is simogathassam.
Ha tudnék dorombolni azzal csalnám magamhoz. Visszatartott lélegzettel várok rá, legyen bármi, de szívből remélem, hogy nem hagy magamra, az nem lenne vicces.
- Édes...- hátra tapogatok, hogy elérjem, húzzam magamhoz. Hangom merő vallomás, bőröm forrósága neki Andersenkedik. Zsizseg a vérem, nem és nem bírok magammal, muszáj mozdulnom, a testrészeim nem engedelmeskednek. Felé pulzálok, neki sóhajtok.
Soha többé egy percet sem akarok nélküle lenni, menten meg is vallom, csak jöjjön közelebb.
I remain who I always wanted to be
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése Online

avatar
Russij Geduska
Age :
36
Play by :
Charlie Hunnam
Hozzászólások száma :
428
Csoport :
RussGed

stivali italiani
Témanyitás Re: On the 17th day •• 11th Október 2017, 10:00


'Till the sandman he comes
[zene]

Nem ösztönös, de hamar megértett és jól megtanult - kellető - a mozgásom, lépteim melyek felé és hozzá vezetnek: azt hiszem bárki más járna az én cipőmben, az most menekülne inkább.. Vonz engem, sötétet a fény, lepkét a gyertyaláng - igen, ez a legtalálóbb - pedig lepkének tán túl intelligens lennék: míg a rovar agya nem, én nagyon is tudom, hogy égetni fog, és hülyére perzseli józanságom maradékát, de ahogy ott fekszik, vibrál s azt mondja tetszem.. Nem vagyok, nem voltam soha piperkőc - egy piperkőc nem vörösödne el, és nem sütné le a tekintetét a másodperc törtrészére sem.
Illata, körülötte a levegő sűrű, tüdőmet csak dadogva tudom telíteni vele, de tizenhét-nyolc nap, plusz egy hét távol: gyötrődő elvonás, s mint az alaposan beszűkült gyomor számára a bőségtál... Az én szerelmem nem felhorgadó hormonokból összefont futótűz, mely ezer fokon ég és tombol, az én szerelmem nagy mélységek izzó parazsa: elolthatatlan, megfojthatatlan, elvan táplálék nélkül is, de nem természete a koplalás. Magam alatt vágom a fát - megint - de képtelen vagyok... Megőrjít a nézése, a szájpadlásomra rezgett nyögés, a megadás melyre hódító seregekként rontok, holott nagyon is leigáztak már; Megőrjít, hogy ilyen forró a bőre, bordaketrecében heves a tamtam, hogy tudom, milyen a teste a süket ruhadarabok alatt, milyen az ha súlya rám nehezedik, milyen ha szex közben elveszíti a konrollt s a szeretkezés meghittségében úgy kefélünk, mint az állatok; Tudom - ha lehunyom a szemem, ha kizárom a külvilág zaját, ha csak fekszem a sötétben apám lakásán és nem tudok, nem merek elaludni: az én poklom az ő hiánya.
Elvenni tőle, hogy tudja mit dobott el, hogy a kibaszott konok eszébe vésse egyszer és mindenkorra, hogy ilyen nem lesz mással - főleg ha kiirtok minden retkes ribancot; Elvenni tőle azért, hogy ne csak nekem legyen rá szükségem, de neki rám.. azt hiszem rohadtabb dolog, mint kiverni csak azért, hogy végre összpontosítani tudjon. Ma szarok a munkára, arra is, ha ránk gyújtják a kurva várost - meg akarok merítkezni a ziháló kéjpárában, eltelítődni az érzéssel, amit csak ő, a teste képes kiváltani belőlem; Kevés rám a bőröm, kevés a levegőm, a forróság pedig pont annyira édes, mint amennyire nyughatatlan - a tenyeremhez, markomba löki magát, ujjaim pulzáló mozdulattal terpesztenek szét, mint két dobbanás közt a szívizom, majd lágyságba oltott kérlelhetetlenséggel zárják körül a keménységet, szöveten keresztül téve kísérletet visszahúzni a bársonyos bőrt... Felingerel, hogy nem férek hozzá, s megijeszt a tétovázás árnya a mozdulatai közt - mielőtt igazán bedühödhetnék, amiért komédiázik velem, csókol és kíván, de mégsem akar, önnön logikátlanságom kihúzza a lábam alól a talajt, hogy lássam talán másik szemszögből: látom. Úgy hat rám a felismerés, mint egy pofon - Juri azt hiszi, hogy én... és így... hagyná, engedné, megtenné. Szédülni kezd a fejem.
A boxer korcát a golyói alá akasztva futtatom végig - végre - durva tenyeremet selymesen puha keménységén, hogy ujjaim alhasán terpesszenek míg közel húzom, seggének feszülök: ha nő lenne, már benne lennék, szárazon, durván és fájón, most viszont csupán szöveten keresztül dörzsölöm magunkat, akarásom lüktető követelés.
Számhoz emelem a kezem, mielőtt nyálamtól fénylő ujjaim körülzárnák - leheletnyit húzom vissza csupán a bőrt, mutatóujjam felfelé szalad a féken, körülrajzolja s ingerli az apró rést; Hangom mélyről jövő sóhaj, nyögés, kezem lassú mohósággal pumpál, csípőm önkéntelen mozdul ellen - hátának nyomódó mellkasomon keresztül ütvefúrónak érezheti a szívemet, a váll és a nyak találkozásánál bőrbe-ingbe mélyesztett fogaimat pedig birtokjelnek.




lng live the king
GO - TO - HELL & TELL - THE - DEVIL - I'M - NOT - THAT - FAR - BEHIND
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

avatar
Russij Geduska
Age :
39
Play by :
Joe Manganiello
Hozzászólások száma :
543
Csoport :
RussGed

stivali italiani
Témanyitás Re: On the 17th day •• 11th Október 2017, 12:37


On the 17th day
„Change of Heart"

+21Érzem, hogy nem bírok el vele, nem tudom megtartani magam ebben a helyzetben. Összeolvadok a világgal, mégis különálló rész leszek, egy kis sziget a magány nevű hajón evezve a vízesés felé. Le fogok zuhanni és nem bánom, majd valaki kiment, ha meg nem, hát fulladás lesz a halálom.
Riadtan fordítok hátat neked, abban a hitben, hogy megtörténik, aminek már régen meg kellett volna, ha lennék elég bátor, őszinte hozzád és magamhoz, ha már rég megvallom, hogy őrülten vágyom rád, nem magam miatt, Neked akarom megadni. Félek, hogy az én egóm nem engedi majd élvezni, hogy a múltba nyúló emlékeim bélyeget festenek köröttem a falakra, belém harapnak majd és nem engedik, hogy felszabaduljak, de amíg nem próbáltam nem tudhatom.
Haragod elsöpri a kételyeim, megacéloz, magabiztossá tesz, készen rá, hogy megtörténjen, megadjam magam neked. Akarom, hogy átéld, megérezd milyen különleges az én testemben élvezni a fojtogató forróságot. Ha csak fele annyira izgat közben engem hallani, mint nekem, amikor te nyögsz, sóhajtasz a fülembe… akkor megérted, hogy mennyire különleges. Talán azt is, hogy nem tettem volna kockára minket, s nem csak azért, mert az életemnél jobban szeretlek, hanem mert veled vagyok teljes. Olyan egész, amit máshogy nem kaphatok meg, de garantálom, hogy Téged sem vár a világban már semmi, ami nélkülem elképzelhető. Hiszen ugyanaz a vak akarás tombol benned, amit érzek jómagamban is.
10-es skálán 9 pontot adnék a szex fontosságának. Hisz nekem már nem sok időm van teljesen azt nyújtani, ami járna neked, nem vagyok hülye, én is tudom, hogy az idő engem is fel fog emészteni, maholnap 40 vagyok, talán érthető a problémám gyökere.
Engedelmesen fordulok el tőled, pedig a szád falnám, csókokkal vallanám meg, hogy mennyire vágyom vissza az életünkbe, hogy milyen mérhetetlenül sajnálom, hogy árulóddá váltam. Bármit és mindent neki, hogy megértsd ezt, ahogy azt is, hogy mennyire sajnálom. Soha nem akartalak bántani, hiszen most sem bírom el, csak lásd, értsd..
Megköszönném, ha távoznál...:
 
I remain who I always wanted to be
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése Online
 
On the 17th day
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Stivali Italiani :: Olaszország :: Észak - Itália :: Firenze :: Otthonok :: Casa Sergievszkij-
Ugrás: