Grace

Stivali Italiani

Üdvözlünk titeket Olaszországban, a maffia főhazájában. Oldalunk fórum alapú szerepjáték, szeretettel várunk minden erre tévedőt!
 

Share | 
 

 Grace

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 


avatar
Commerce & Service
Age :
29
Tartózkodási hely :
Firenze
Hozzászólások száma :
214
Csoport :
Civil

stivali italiani
Témanyitás Grace •• 27th Szeptember 2017, 10:44


to my Boss
Embrace the shadows.
L
Piszkos vagyok. Fáradt. Mégis hajt, tol előre az adrenalin. Nem tudom kit kellene sejtenem és hol. Hogy hova menjek. A házaspár olyan nagyon kedves. Aggódnak. Milyen régen nem aggódott értem senki, egész elfelejtettem milyen érzés. És én is aggódom. Persze nem magamért. Nem bántott senki, nem kaptam semmit. Csak elfáradtam. Mégis gondolataim folyamatosan visszajárnak a babához. Folyamatosan. Kiszállok az autóból, sűrűn kérek elnézést. Sűrűn mondok köszönetet. Mást sem teszek az elmúlt majdnem egy évben mint mindig köszönetet mondok. Elindulok felfelé.
Fájt, rettentően, égetően fájt amikor megütött. Pont elég volt ahhoz, hogy ne akarjak kiugrálni a kocsiból többet. Terveket mesélt, nevetgélt. Dédelgette, hogy mi lesz eztán. Elmondta, hogy a Főnök meghal, meg, mert nem volt elég együttműködő, elég kezes. De ő, ő jó ember, mert nem lőtte le mint egy kutyát. Némaságba süppedve hallgattam csupán szavait. Nem tért ki rá, hogy mit adott neki, csak a halálát hajtogatta. És, hogy mindene az övé lesz. Mindene. Noha még fejben sem gondoltam soha bele a Nagyszerű anyagi dolgaiba, de némi pénz megéri mindezt? Próbáltam követni egy ideig, hogy merre kanyargunk, de lekötött az émelygés. Leintett. Minek az, semmi bajom, a terhesség ilyen. De ha összehányom a kocsit, sem én nem leszek többé, sem a gyerek gondolata. Nem vitatkoztam. Néhányan kurva büszkék lettek volna rám. Néhányan egyenesen hátba is veregettek volna! Ideges voltam, nyeltem a félelmet. Fantáziáltam erőszakról, halálról..voltaképpen mindenről. Rossz volt. Borzasztó. Nem akartam félni, hiszen nem nyúlt hozzám, bár különös dolgokat beszélt a MI gyerekünkről. Nyugtattam magam. Ziher, hogy nincs semmi MI, ha netán a Nagyszerű meg is halt, akkor is csak ÉN leszek. ÉN ÉN ÉN. Beteg bunkó.Az órák teltek, mire megálltunk valahol. Kértem a mosdót. Kértem enni. Semmi. Majdnem estig semmi. Az étteremben bámultak minket, a hátam átégett a tekintetektől, mégis kisiettem. Gondolkodni. És kimászni a mosdó ablakán. Konténerbe bújni egy sikátorban. Várni. Gondolni arra, hogy nem csak magamért felelek.
Látom az arcokat, de nem számít. Izmaim fájón feszülnek. Fáradt vagyok. Olyan nagyon fáradt. De meg kell tennem. Ezt a helyet is figyelik? Keresnek? Vagy őt keresik? Nem tudom, hol az otthon, hol a biztonságos. Hol az, ahol megpihenhetek. Olyan sokan vannak körülötte. Neki élnie kell, nem baszhat ki velem. Nem fogadhatja a halál ölelését. Még nem. Lépcsőzöm, már a lift is gyanakvással tölt el és nem vágyom saját magam csendjére sem. Azt akarom, hogy lássak biztató arcokat, hogy minden rendben van. Halljam a mélyen zengő hangot, hogy lenyeleti velem a telefont. De mit számít egy kütyü ami nem bírt ki ennyit? Semmit. Eddig sem számított semmit.
Különösen méregető arcok, hisz nem vagyok bizalomgerjesztő. Leginkább őrült. Hisznek nekem. Hiszik, hogy egy ostoba férj elől menekülök. Végül is, valami olyasminek szánta magát az a seggfej. Egy templomban alszom. Hidege és a pap aggodalma jót tesz. Menedéknek nevezték régen, hisz mindenki előtt nyitva állt. Mára ebből a szent védelemből mi sem maradt. Semmilyen pap hangzatos szavai nem hatnák meg a keresőket, ha be akarnának jönni. Hálát rebegek, megannyit és sokat. Gyónnom is illenék, ha már sorozatosan vétkezem. Mégsem jön ki hang a számon. Nem az a pillanat ez, amikor bárkivel az életemről kívánnék beszélni. És telefonálhatnék, ha tudnám a számot, vagy ha szabadna. A jóindulattal azonban visszaélni nem szabad. A reggel mintha pillanatok alatt jönne el. Pár percig nem is tudom, csak álmodtam-e az egészet. Azonban az atya megnyugtató hangszíne tudatosítja, hogy nem. Muszáj megkérdeznem hol vagyunk. Firenzétől nem messze. Nekem miért nem tűnt ez fel hamarabb? Mintha a házak soha nem akartak volna elfogyni. Mennem kell. Haza kell jutnom. Haza...Hajléktalan módra kapok ruhát, melyért a szívem szakad meg. Rászorulóknak kellene én nem vagyok az, bár ebben a percben jobban mint bárki. Nem az én méretem egyik sem, de örülök neki. Búcsúzom. Mennem kell. Rohannom. Pénz híján vagyok, taxit kizárom. Stoppolni nem merek. Marad a vonat. A bírságokat kibírom. Bár egy wc-ben ücsörögni megállókon át attól félve, hogy ki nyitja rám legközelebb azt az ajtót..pokoli. Gyűlölöm az érzést. Ha lenne nálam..mi? Fegyver? Mit tennék? Tömegközlekedési eszközön állnék le lövöldözni? Leszállok, tolvaj mód szállok le Firenzében remélve, hogy nem lát meg senki. Már csak..haza kell jutnom, biztonságos helyre kell jutnom. A VoH-ba akarok menni, de az az idióta tudja, hogy kié. Biztos figyeli. Talán benn is van, hisz járt be. És mi van a főnökkel? Életben van? Jól van? Ott van? Nem. Nem mehetek be. Nem lehet. Gondolkodnom kell rajta. Pörgetem a neveket, az ismerősöket, mindenkit aki szóba jöhet. De veszélyt jelentek, a kurva kockázatot ahogy hónapokkal ezelőtt valaki már említette. Önző lennék bárkihez elmenni. Külsős kell. A terem! Hát persze! Irdatlan rossz tekintetet kapok ajándékul, de nem csapják az orromra az ajtót. Zuhanyozhatok, gondolkodhatok. Ehetek is. És megengedi, hogy maradjak, nagyon nem is kérdez, csupán annyit, hogy a rendőrség elől menekülök-e. Fejem rázom. Maradhatok és kapok szendvicset is. Irónia netán, hogy az egyébként jó étvágyam megcsappan, mert ilyenek történnek. Kit hívjon? - szól a kérdés, arra is rázom a fejem. Nincs meg a telefonom, nem boldogulok nélküle. Nem merek a VoH-ba telefonálni. Nem merek. Majd reggel. Majd reggel átgondolom.
Előre dőlve, combjaimra támaszkodva lihegek az ajtó előtt. A megoldás mindig akkor születik meg amikor a legkevésbé várnánk. Ki hát az, aki nem a főnök, elég önálló és képes magát megvédeni szerintem? Kirill. Ki más. Kopogok egyszer. Kopogok még egyszer. Kérlek, könyörgök legyél itthon. Anyázás hallatszik, előbb látom meg a fegyvert, mint őt. Meghökkent baszd meg szalad ki a száján. Kimerülten is elmosolyodom. Kinyílik az ajtó. Megölelem. Nem szereti, nem is érdekel. Valaki, aki szilárd pont.
- Bejöhetek Kirill? Kérlek.. - esdeklek, legyen rendes.
Látszólag meghökken, most ébredhetett. Telefonért nyúl, telefonál. Bambán ülök le. Először érezve napok után, hogy nem lapul ellenség a spájzban. Megkapom a kérdést, mégis hol voltam? Kirill meg a diszkréció. Le sem tagadhatná kinek dolgozik.
- Templomban. - felelem halálosan komolyan mire mindkettőnkből kirobban egy különös nevetés - Életben van? - kérdezem, nyilvánvalóan JMK-ra gondolva.
Perszézik. Mintha ez magától értetődő lenne. Megfagy a pillanat. Nem tudom mit kellene mondanom, kérnem. Ő sem tudja mit mondjon. Újból telefonál, ezúttal bele is szól. "Megvan. Nálam." - csupán ennyi. Talán adnom kellene némi magyarázatot.
- Nem tudtam hová mehetnék. - szabadkozom, végtére is ő sem a haverom, nem a szeretőm, jóformán senkim, de valaki kellett aki nem ágyútöltelék. Akit talán gondolnak annyira lényegtelennek, hogy ne figyeljék merre jár és kivel. Kirill egyébként is a VoH-t viszi a főnök távollétében. Ilyen téren nem érdekes személy.
És várunk. Megnyugszom. Három nap után, megnyugszom.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar
Russij Geduska
Age :
39
Tartózkodási hely :
Firenze
Hozzászólások száma :
562
Csoport :
Solntsevskaya Bratva / RussGed

stivali italiani
Témanyitás Re: Grace •• 2nd Október 2017, 10:20


Demon's grace
„On the 21th da"

+21Az elmúlt három napom másról sem szólt, mint próbáltam minden dühöm ellenére éber maradni. Volt 24 órám a zúgó káoszban, álom és valóság peremén sétáltam, gondolatban többször is meghaltam, hogy aztán sikoltó fájdalommal a csontjaimban térjek magamhoz. 24 óra pokol köszöntött rám, mire Sir P.-t levadászták. Stellának hűlt helye volt, a retkedék azt sem tudta, hova lett. Arról azonban biztosított, hogy a nő életben van, ám a kölykömet kirugdalta belőle. Mérhetetlen haragom miatt eshetett meg, hogy az ellenszérum után ellazultam, a köcsög meg kicsúszott az ujjaink közül.
Valljuk be, gyűlölök arra magamhoz térni, hogy ágyban fekszem, egyedül, körülöttem gépek pityegnek, a szőkém pedig az életemért könyörög, vagy hozzám vagy máshoz, egészen addig, míg a haragja ki nem robbantotta mellőlem a szobából. Végül Ő hozta elém a lovagias angolt, ő szedte ki belőle a szérum fellelő helyét, az egész savas köd számomra, de azt nem tudom, a kedves angolunk meddig él a beszerzett sérülésekkel, plusz elveszett testrészei nélkül. Ahogy azt sem, hogyan vesztettük nyomát.
Dim persze kapitulált, ahogy kiderült nem döglöm bele, gondolom a nyomába eredt, mint hű vadászkutya, az sem lepne meg, ha tudná hol van, csak hagyja lapulni.
Menekül még Ő is, tőlem, nem bírja elviselni, hogy bajba kerültem. Először ordított, később morózus magányban beszédbe elegyedett a képzelt apjával, majd dühösen lebaszott, közölte, hogy forduljak fel, tekintete ezer mást súgott, aztán elfutott előlem.
Két napja kerestettem a nőt, mára fabatkát nem adnék az életéért. Gyomorcsavaró az érzés, nem mondom, hogy gyászolom. Már tűnt el egy hétre, lássuk be akkor sem jószántából, rág az ideg, akár a rák.
48 órája nincs hír Stelláról, sem arról, hogy a gyerekem/ünk, életét erőszakkal vették el. Akkor felperzselem Firenzét, míg az a seggfej elő nem kerül. Nem hagyta el a várost, azt tudnám, ha csak nem paktált le a vágott szeműekkel, vagy az olaszokkal, a nostra vagy a yaka elrejthetné előlem, de nem félek, hogy a csíkszeműek előbb vagy utóbb kiadják. Lojálisabb nép lévén, azonban az olaszok nagy szarrágok, törtetnek, hogy újra  kezükbe legyen az ország területe, lehet nekik jól jön egy ex orosz barát. Félő, hogy a nostrta felé húzott csöppnyi szíve. A yakákban több a bizodalmam, holnap tárgyalok Genova és Korzika kobunjával, meglátjuk, mire jutunk. Róma Capija kéne még nekem, de ott nem őrzök csókos viszonyokat, a Geduska meg egyértelműen segíti az ügyem.
Nem tudom elképzelni hova tűnt el a nő, hiszen P. azt nem mondta, ha meghalt volna, neki az úgy nem lenne bosszú, a végére már azt sem tudta kiről beszélünk, elmenekült a tudata elől, persze Dim ebben az ügyben nem faggatta túlértékelten, hiszen a gyereket halottnak tekinti, mellé Stelláról sem bánná.
Még nem vagyok az igazi. Kiutaltam magamnak pár nap szabit, hogy összekapjam magam, addig is a meleg ágyban lábadozom, gyengék a tagjaim, a gyomrom nem visel el ételt, csak löttyöket és némi gyümölcsöt, azt érzem, hús nélkül félember vagyok. Miron társasága rángat ki csak a magányból, Dimhez bújnék, de nem lehet. A veszteség kardja pedig a fejem felett lebeg, hogy bármikor lecsaphasson.
Kirill dolgozik az ügyön, szemmel láthatóan fájna neki Stella elvesztése. Gyanúm szerint lobbanékony érzéseket táplál a pultosok gyöngye iránt, még csak nem is zavar. Az eszement vakfutása sem, hogy előkerítse, tegye meg, hozza elém.
Ikuya, Genova feje, aki kegyetlenségéről híres, azt mesélik, a szíve egy dobozban pihen egy széfben. A legnagyobb mázlim, hogy a vérengző kobra tagja a szívesség bankomnak, felröppenti a hírt, hogy az ős öreg angol menekülő feléjük felbukkanhat, nem esik bántódása. A helyzet az, hogy ez simán meg is eshet, lehetek én a balfasz az ügyben. Ikuya megbízhatatlan, mégiscsak seftes, maffia, a nuncsakuval bánik úgy, mint a szavakkal. Láttam már, hogyan köti meg az embereit, olyan erős a póráz, hogy láncfűrész nem vinné. A 40-es férfi kemény, mint azt acél, szíve helyett agya dobog a mellkasában, pont emiatt legalább annyira kiszámíthatatlan, mint amennyire megbízható. Ha térdig gázol a vérben, sem lehetsz benne biztos, hogy a te fejed nem hullik a porba. Nekem pedig hinnem kell neki, mert nincs más választásom.
Szórakozottan tolom a Bugatti gázpedálját lefelé, végre normálisan látok, az elmúlt 72 órámban ez is kétséges volt. Alex felreppentette, hogy ha szemet nem is tudunk szerezni, akkor legalább vakvezető kutyát találhat nekem. Kaptam is egy csivavát fél napra, de majdnem éhen halt, így visszavitte az esedékes nőjének.
Megcsörren a mobilom. A kijelzőn Kirill neve villan fel, feldobban a szívem.
Megvan. Nálam. Ennyi az infó, én pedig az összes forgalmi szabályt megszegve fordulok meg a 4 sávos utón. Dudaszó harsan, imádom, hogy engem itt istenítenek. Meg valószínű anyámat is a szájukra veszik.
13 perc alatt parkolok le a ház előtt, a szívem vadul dobol. Látni akarom, hallani a hangját, tudni, hogy jól van/vannak. Könyörgöm, a gyereket ne. Már olyan szépen elképzeltem egy szép kislányt, aki játszhatna Mironnal, sőt a bátyjai vigyázhatnak rá, meghiúsíthatják az összes faszi közeledését. Örökre az én független hercegnőm marad. Elnevetem magam a képtelen gondolatra.
Ráérősen hagyom el a fedélzetet, nem fogok rohanni, le kell kicsit higgadnom. Kokain megvonáson vagyok a méreg miatt, az energiáim felesleges mozdulatokra sem elengedőek. Liftbe szállok a már jól ismert épületben.
Dübörög a vérem. Sok okból kifolyólag, azt, hogy aggódtam érte, nem vallom be, még magamnak sem, pedig tettem. Okés, és ezzel be is vallottam.
Koppan az ujjam a kemény fán. Fél pillanattal később nyílik, nocsak, engem itt vártak. Kirill felöltözve pillant rám, apró mosoly kúszik a szája szegletébe, értem én, hogyne tenném. Fontos neki a nő és még nem is tudja, hogy tőlem terhes. Már csak az érdekel, hogy ez a hír pontot tesz-e majd a „barátságunk” végére.
Biccentek, vállon veregetem, félre állok, hogy elhagyhassa a saját lakását. Megteszi.Bent. Közli bizalmasan, hogy beszélnünk kell, de túldobolja a vérem a kérés hangerejét, csupán a szájáról olvasom le.
Biccentek és rácsukom az ajtót.
Sietősen lépek a szöszihez, kérdés nélkül húzom magamhoz, a bőrdzsekim hideg a testéhez képest, mégis erősen szorítom a mellkasomra. Jobommal a tarkójánál fog a fejére, orrom a hajába fúrom, beszívom ismerős illatát. Hát tényleg él. Van még szerencse a csomagban, ami nekem kijár. Balommal a hátán simogatok.
- Hol a faszomban voltál?– dünnyögöm dorgálóan.
- Szétbaszott az ideg, te hülye picsa. – kedves vagyok, mint a smirglipapír. Eltolom magamtól, szemügyre veszem, jobbom kézhátulja kérdően a hasán simít, mintegy kimondatlan kérdésként. Tekintetemmel nem eresztem az övét, onnan akarok olvasni. Közelsége megzavar, gyűlöm, hogy nem tudok semleges lenni irányába, pedig annak kéne lennem, hogy egy másik szőke, ne legyen berágva miatta.
Sajnálom, hogy nem tudtam megvédeni. A sötét karikák a szemem körül, nyúzottságom árulkodhat róla, hogy nem habzsidőzsiztem az elmúlt ezerhatszáz órában.
I remain who I always wanted to be
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar
Commerce & Service
Age :
29
Tartózkodási hely :
Firenze
Hozzászólások száma :
214
Csoport :
Civil

stivali italiani
Témanyitás Re: Grace •• 2nd Október 2017, 15:40


to my Boss
Embrace the shadows.
Nehéz, majdnem lehetetlen küldetés volt. Akár egy katona egy számára ismeretlen gerilla harcmodor ellen próbálna bújni a dzsungel rejtekében. Egyszeriben ami lényegtelen semmiség volt, lényeges lett. Amire soha nem figyeltem volna oda, az lett búvóhelyem. Nem szégyellem, hogy egy konténerben éjszakáztam. Szarba is másztam volna igazából ha így élhetek. Ha szabad lehetek. Fogalmam sem volt haza tudok-e jönni, van-e hely ahová haza jöhetek, vagy sem. Mi az, ami biztonságos? Mi az ami nem? Bérleményem, mentsváram a VoH, JMK lakása? Bármilyen ép ésszel rendelkező személy össze tudná rakni félelmében, hogy negyedik alternatíva kellett. Olyan, ahol reményeim szerint szívesen látnak és adnak egy telefont, vagy tudják értesíteni a három napja nem látott Nagyszerűt. Mert nem halt meg, ő nem halhatott meg. Nem tudom mit kapott, de életben kell lennie. Jó ideje ő a rohadt kapaszkodóm a világban, a mentőövem, a kar ami visszaránt, hogy bele ne csússzak a szakadékba. Igen, nehéz vele, velem sem könnyű. Nehezen alakultunk, magam sem értem feltétlenül minden mozzanatát, de most itt vagyunk. Nem telt el egy hét, nem voltam belőve semmivel, ő igen. Mégsem ő jön hozzám, hogy illesszük össze a kirakót, segítsek neki megérteni ami kiesett, hanem én keresek utat hozzá.
Saját életemért is képes vagyok küzdeni, mert azon a találkozón megtanultam, hogy maximum egyetlen percünk van dönteni merre lépünk feszes helyzetben. Egyetlen perc, ami fordultával életet hoz vagy halált. Élni akarok, mindig is élni akartam. És Babszem, aki még nem tud semmit, nem érzékel jóformán semmit. Kiváltotta az aggódást. Kétszer meggondoltam merre forduljak, hol másszak ki és nem csupán azért mert JMK feliratú kaszát véltem volna felfedezni lehullóban az égből, hanem mert az enyém. Bennem növekszik, az én kisbabám lesz. És persze a Nagyszerűé, akit már csak heves vérmérséklete okán sem tudnék ebből kihagyni, mint ahogy azt olyan roppant hatásosan a tudtomra is adta. Olyan lehengerlően ügyesen kerülgettük egymást mint a forró kását szokás, vagy mit mondanak a közhelyek. Nem beszéltünk róla, bár ezzel semmi nem lett könnyebb, mert a létező információ ott volt. Kivártunk, mint ellenfelek a hidegháborúban. Támadsz, én is támadok. Nem támadsz én is kivárok. Toltuk, mert kellett, hiszen nagy dolog. Nem tudom mi lesz, de tőle, a közeléből vittek el, találkozni akarok vele. Találkoznom kell vele. Mégis felüti fejét a kétely, hogy érdekli-e? Megmozdul-e benne az, hogy ő is látni akar? Hogy érdekelte mi történik velem és Babszemmel? Kérlek, érdekeljen!
Kirill nem kérdez, többnyire ugyan évődve szól be, mégsem teszi most. Megértem, nem festek úgy, mint aki most esett be egy kifutóról. A ruhák nem a méreteim, fésűt napok óta nem láttam, de legalább zuhanyoztam. Kapok inni, narancslevet. Kérdőn nézve rá, csak annyit felel, vodka mellé mindig jó. Három nap után először elmosolyodom. Nem haragudnék ha lenne benne fél liternyi, kicsit könnyebb lenne a tompa világ élessége. Kiiszom a pohár tartalmát, a kopogásra összerándulok. Ugye nem? Félelem gyúl tekintetemben. Kevés híján kérem Kirillt ugyan vegyen már fel egy páncélt, kapjon fel egy aknavetőt, vagy legalább menjen guggolva az ajtóhoz, csak épp a hangom nem akar előjönni. Csak ne az a pasas legyen, csak ne akarjon megint elvinni! Kérlek, kérlek istenem, ne vigyen el! 3 napot kibírok, de még egy G.I. Jane küldetést nem tudom végigcsinálnék-e alvás nélkül. Ágyban alvás nélkül. Lehunyt szemmel állok fel, noha lövést, dulakodást nem hallok. Félve, óvatosan nyitom ki szemeimet, hogy meglássam sziluettjét a 3 napja nem látottnak. Él. Életben van. Talpraállt. Ajh a kurva életbe, hála istennek! Elönt a megnyugvás, Vasember túlélte. Egy nyögésféle szakad ki ajkaim közül, ami felér egy három nyelven előadott üdvözlő ódával. Iszom a látványát, feldolgozom. Él ő is.
Magához húz, belecsapódom illatába, jelenlétébe, tétován, bénán ahogy nálam általában szokás ha nem én kezdeményezek. Sóhajtása elvegyül az enyémmel, tenyereim befutnak kabátja alá, fel a hátára, lopva melegét. Izmokat érintek, azokba kapaszkodom, lapocka mentén. Nincs vádlás részemről, mit sem tudott tenni figyelmeztetéssel, egyéb segítséggel. Így alakult Főnök, sose bánd! Hátamon tenyere megnyugtató, szavai hallatán a kabátba mosolygok. Nem is ő lenne, ha épp nem morogna rám valamiért. Kis híján mellkasára borulva sírom ki, de nincs miért sírnom. Nem bántottak, leszámolva azt az egy gyomron vágást ami sajgott egy ideig. Nem bántottak, senki sem bántott. A kicsit sem.
- Megszöktem. - hallgatom szívdobogását - Muszáj volt. Nem mertem.. - rázom meg a fejem a kabátján - nem mertem maradni. - ismerem be - Nem mertem.
Valahol, valamelyik részem belehempereg mondandójába, hogy igen aggódott. Tehát számított neki mi van. Hogy ezt milyen felelősségvállalás vagy egyéb mondatja vele, nem érdekel. Aggódott. Nem gyűlöl. Hasamat végigcirógató keze izmokat rándít össze. Nézem. Felnézek rá, szemeiből kérdés süt ki. Azt hiszi, hogy már nem? Érdekli a kicsi, de nem mer kérdezni? Nehéz lenne? Akarod a babát? Újabb út nyílik meg. Második lehetősége annak, hogy elmenjek és örökre itt hagyjam Juri Kazakovot, a világát, az életét. Nem tudok neki hazudni. Képtelen vagyok rá. Kimondom én, mit ő nem mer megkérdezni.
- Minden rendben van vele is. - fonom rá ujjaimat csuklójára, lepillantva fordítom el kezét, hogy szétnyissam az ujjait, felhúzva a kölcsön pulóvert, hasamra fektessem. Ugyan nem számottevő, nem óriási a változás, de érintett már meg, észre fogja venni.
- Konténerben aludtam. Templomban. Vonaton és a teremben, utána idejöttem. - sóhajtva vázolom neki mi történt - Nem mertem se haza, se a VoH-ba, se magához menni. Nem tudtam él-e. Mi a francot kapott? Méreg? Drog? - nézek rá, tekintetem kérdő - Lemerült a telefonom, de nem is mertem volna telefonálni. Kirill volt az egyetlen, akiről tudtam, hogy képes magát megvédeni ha arra kerül a sor. De jól vagyok. - bólintok rá, hisz tényleg. - Maga viszont nem fest a legjobban. - mosolyodom el, nem mintha engem vihetne most bálba bárki.
Tudom, hogy beszélnünk kell. Érdekli a kicsi. Vigyáztam a kicsire. Ez mit jelent vajon ha egybevetjük? Mondd meg, mit jelent??
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar
Russij Geduska
Age :
39
Tartózkodási hely :
Firenze
Hozzászólások száma :
562
Csoport :
Solntsevskaya Bratva / RussGed

stivali italiani
Témanyitás Re: Grace •• 4th Október 2017, 10:20


Demon's grace
„On the 21th da"

+21Gyűlölöm már számolni a napokat. Legyen az oka bármi, akár a Dim nélkül eltöltött idő, akár az, hogy mi lehet Stellával, már lassan fibonacciban telnek a napjaim. Fáradt vagyok, elcsigázott. A méreg minden értelemben lassan ürül a szervezetemből, nem csak fizikálisan, de mentálisan sem vagyok toppon.
Sejthettem volna, hogy Kirill lesz az, aki felvonultatja nekem a Nőt. Hiszen benne bízik. A seku pedig szerintem szerelmes, vagy csak erős vonzalmat érez iránta esetleg megdugná. Azt is csak remélem, hogy nem tette még meg. Főleg ne most, hogy a gyermekem hordja a szíve alatta, ha még...
Ölelésembe zárom, illata nem frissességet sugároz, mégis magamba olvasztom, hogy érezze valaki gondolt rá, nincs egyedül. Főleg, mert az én hibámból került bajba, megint. Óhatatlanul része vagyok az életének, tönkre vágom azt. Vajon hol tartana nélkülem? Máshogy élne? Boldogabb lenne? Nem lenne pecsét a homlokán örökre. Megváltoztattam az életét visszavonhatatlanul, ahogy ő az enyémet, hiszen ajándékot ad nekem, a testéből, vért a véremből, ha ugyan. Nem csak ez az oka annak, hogy aggódtam érte. Valamiért fontos nekem, a szívembe zártam, ha nem is szerelemmel, de érzésekkel bírok iránta. Féltem. Féltettem. Mert én okoztam a bajt, én hoztam rá a poklot és nem akarom, hogy a démon belé is beköltözzön.
Arcom a hajába fúrom, érzem a reménytelenség szagát, mert ez nem illat. Finoman megringatom, a szívem szaporán ver. Örülök, hogy látom, hogy él, hogy élnek... remélem.
Szavai a mellkasomba döngenek, mégis tisztán hallom olyan fülrepesztő a csend körülöttünk. Ujjaim a tarkóján simítanak, tenyere égeti a bőröm az ing alatt.
- Sajnálom, hogy egyedül kellett megoldanod. - súgom halkan, tényleg idegbeteggé tett, hogy nem voltam ott, hogy megvédjem, amikor a bajt én hoztam. Sokadszor. Talán kéne vele beszélnem, hogy távol tarthassa magát tőlem, csak... hát a gyerek. Légzésem szaporábbá válik, csak örülök, hogy él, de a szájába mászok, hogy eddig várt.
Hátra lépek, ujjhátaimmal simítok a hasára. Tekintetem az övébe fúrom, kérdőn tágul a pupillám. Észre sem veszem, hogy nem szívok be levegőt, amíg ki nem mondja, amit hallani akarok.
- Jól van! - sóhajtom ki a megpunnyadt levegőt a tüdőm legaljáról. Jól van. Engedelmesen fordítom a tenyerem, csúsztatom a hasának csupasz bőrére, a változás olyan apró, én is csak érezni vélem. Felforr a vérem, nem hazudom, hogy nem kívánnám meg, ha nem lennék sokkos, és nem szednék ellene gyógyszert. Közelebb lépek, hogy ujjaimmal jobban érinthessem.
lehunyt szemmel hallgatom a mesét, hogy merre járt, minek tette ki magát és a gyermekem. Idegesen megugranak az ujjaim.
Csak megrázom a fejem, hogy kifejezzem, ilyen nincs, mindez miattam. Ha a gyerekkel bármi történik az az én hibám, az én bűnöm, miattam, nekem szól. Kockáztatom az életét a nőét is, azzal, aki vagyok. Talán el kéne mondanom, hogy tudja ki vagyok, mi vagyok, hogy távol maradhasson.
- Adok majd egy címet és egy számot, ahova bármikor mehetsz, akármi történik, teljesen biztonságos. - előbb is eszembe juthatott volna. Carát még GC korából ismerem, amikor Ő ült a trónuson és Letizia vezette meg, azóta sok víz lefolyt az Arnon, de Cara maradt. A finom olasz nő mindig is jó barát volt, tettem szívességet neki, ő is tesz nekem. Minden gyanún felül áll, egy apró kis antikváriumot vezet, könyvek és csecsebecsék cserélnek gazdát nála, meg némi információ. Pár napig elrejti nekem a nőt, akármikor.
Kihúzom az ujjam a pulóver alól, az arcára simítok. Szeretném kifejezni, hogy aggódtam érte és ez ezekkel a mozdulatokkal megy, szavakkal jobban nem.
Biccentek. Mérget. Mire ellenszérumot szereztünk és a köcsög geci kicsúszott az ujjaink közül, de Stella nem hiszem, hogy célpont, szerintem a faszi menekülőben van.
- Jól tetted, hogy ide jöttél. Kirill jó döntés.- amíg nincs köztük több, mert nincs igaz? Mégis elmosolyodom, de természetesen nem akarom igazából tudni, maximum Kirillnél léphetek ebbe bele, mert ő okos kutya, a legjobb.
- Sok életem van, engem ne félts. - megint előre hajolok, apró csókot lehelek a homlokára és ekkor esik, hogy túlzásba viszem, az aggódást is és azt is, hogy pátyolgatom. Torkot köszörülök, hátra lépek. Érdekes, hogy változik a kapcsolatunk. Szexuálisna már nem merek gondolni rá, hiszen Dim belém verte, nem, nem azt, hanem az elképzelést, hogy így tegyek. Stella talán nagyobb tabu nekem, mint bárki a világon, másrészt, több lett, mint a nők, akikkel keféltem. Hiszen maradandót alkottunk. Mi ketten. Emiatt lehet el is válok.
- Nekem is voltak, kisebb gondjaim, de jól vagyok, csak... hosszú volt ez a pár nap. - vallom meg, ellépek mellette. Pedig szeretném újra megölelni, megköszönni, hogy vigyázott Rá, és persze magára is. Nem tudom, ha nem lenne benne valaki belőlem, akkor is ennyire a szívemen viselném a sorsát? Remélem nem, mert akkor Dim jogosan gyűlöli.
- Mit szólnál egy forró fürdőhöz, addig én főzök egy kávét, aztán beszélgessünk - szívem szerint vele tartanék a fürdőbe, hogy ellenőrizzem minden rendben. Nem kérdezem járt-e dokinál, mert biztos vagyok benne, hogy nem, de felkurni sem akarom. Kihasználnám, hogy életben van, hogy a gyerekem is él benne, hogy talán minden rendben van, kivéve, hogy az életem romokban hever.
A seku addig nem jön haza, míg én másként nem utasítom, garázdálkodom a lakásában, mintha otthon lennék, de töltök itt elég időt ahhoz, hogy felajánlhassam a kádját és a szappanját, tán tiszta törölköző is van a szekrényben.
I remain who I always wanted to be
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar
Commerce & Service
Age :
29
Tartózkodási hely :
Firenze
Hozzászólások száma :
214
Csoport :
Civil

stivali italiani
Témanyitás Re: Grace •• 4th Október 2017, 15:56


to my Boss
Embrace the shadows.
Sokat gondolkodtam, míg kerestem a kiutamat. Nagyon sokat. Élni akartam és felütötte fejét annak felelőssége, hogy növekszik bennem egy élet, aki nem tehet a létezéséről, nem tehet arról, hogy szülei nem élnek házasságban, nem lobbantak szerelemre egymás iránt és azt sem tudják mit akarnak. Szoros elvek mentén végiggondolva egyszerűbb lett volna, ha nem Firenze irányába indulok vonattal, hanem máshová. Bárhova Délre. Kilépni az életéből, soha nem látni újból. Félek tőle, de ez nem az a félelem, amit a mumus iránt vagy a befizetetlen csekkek iránt érzünk. Más, ez zsigeri, hisz hat rám, eddig is hatott. Most pedig a gyerekével vagyok várandós. Talán elhitte volna, hogy meghaltam. Belenyugodott volna abba a tudatba, rám sütve a Lelépett bélyeget elengedett volna. Mondjuk sosem mondta, hogy nem mehetek. Hogy nem vagyok szabad. És abba sem gondolt bele vélhetően soha, hogy a gyerek hírével fogom egyszer fogadni. Talán illenék bocsánatot kérnem. Talán, de nem erőszakoltam meg. Vágyam felelt az övére, az övé felelt az enyémre. Vegytiszta kémia, bár ez így túlságosan egyszerű ösztönlény sablonnak hangzik. Megmentette az életem, megmentettem az övét. Nem hagyott szétesni, amikor meglazultak az összekötő sejtjeim. Elkártyázott, de adott bizalmat. Provokáltam mert nem tudtam mit kezdeni a jelenlétével. Hideg voltam, mert nem akartam a hatása alatt szenvedni egy hiánytól, amit felébresztett. Belebotlottam minden helyen, ahol nem számítottam rá, mintha láthatatlan tenyér lett volna a hátamon, ami mindig tolt és tolt felé.
Nem mentem el. Itt vagyok, itt állok előtte. Ép vagyok és egészséges és nem hangosan kimondva, de örülök, hogy látom. Örülök, hogy életben van és egészséges. Nem tudom miért, de így van. Visszajöttem és noha nem szeretek ilyesmit bevallani, de szükségem van rá. A jelenlétére. Az erejére és a fasz stílusára is. Aggathatnék rá pár nevet, jelzőt, hogy ki ő nekem, mi ő nekem, de talán nem is szükséges. Nem szerelmesem, nem is látom ezt problémának. Nem ködösül az elmém ha eszembe jut, olyannak látom amilyen. Már amennyit ismerek belőle persze. Becsomagolom magam ebbe az ölelésbe, a viszontlátásba. Illatába és tenyerem alatt lélegző, dobbanó melegébe. A férfi erejébe. Aki a jelek szerint aggódott. Értem-e mint önállóért, a kicsiért, kettőnkért, nem tudom és nem is számít. Szívdobbanása megnyugtat. Itt vagyok, itt vagy.
- Nincs semmi baj. - súgom, mintha nyugtatnám, bár lehet teszem is egy kicsit, ami történt megtörtént, nem az ő hibája. Még akkor sem ha talán így gondolja. - Már vége van.
Nem tudom, emlékszik-e arra, hogy ő tanított meg miként kell szorult helyzetben cselekedni. Hogy magammal kell törődnöm, de csináljam ésszel. És éljek túl. Elfelejtette vajon? Igaz, akkor ott volt velem. Fogta a kezem, beletolt az életbe a golyók süvítése között. Más kérdés miként végződött, de ha sommáznám is arra jutnék, hogy élünk. Túléltük.
Tenyerét a hasamra fektetem, kimondom a kimondatlan kérdésre a választ, sóhaja különös zeneként szólal meg bennem. Félt? Aggódott a kicsiért? Igazán? Megzavarodom. Nem beszéltünk erről, kikerültük egymást és a témát is. Hirtelen szakadt ránk és túlságosan súlyos volt, hogy elsőre megbirkózzunk vele. Nekem sem ment. Azonban a napok pergésével, bennem ez átalakult. Megváltozott. Láttam őt a VoH-ban, bújtam tekintete elől, bezárkózott előttem ennek az egésznek tudatával. És most? Változtak az ő gondolatai? Jaj nekem megroggyanok a sok behatástól. Itt vagyok és minden rendben, mégis annyi kérdés szaggat belülről, hogy hirtelen nem is tudok mit kezdeni. Közelebb lép, tenyerének melege belém áramlik, mintha bizonyosodna benne. Nem tudom, istenem, nem tudom.
- Lehet még ilyen? - nézek szemeibe, tudnom kell, bár a kérdés is majdnem felesleges.Hisz eddig is történtek már körülötte különös dolgok, legutóbb is az alvilági pasast említette és azt is, hogy nem tanácsos nagyon belemélyednem az ügybe. Kényes kérdés a bizalmi kör, hisz én beengedtem őt az életembe. kértem tanácsát, a segítségét is. Én mégis úgy érzem vajmi keveset tudok róla. Lévén magam sem tudom milyen alapokon áll kettőnk kapcsolata, nem igazán mélyedtünk bele beszélgetésekbe, nem csináltunk csak úgy semmit. Mi nem voltunk haverok. Nem nekem mondja ha valami nyomja a lelkét és szigorúan tekintve a beosztottja vagyok. Még egy ideig. - Köszönöm ha megadja. - felelem végül, mert noha szeretném hallani, szeretnék kicsit belelátni, de nem erőltetem. Talán még nincs itt az ideje ennek sem. Arcomra simító ujjai megrezzentik szempilláimat. Lehunyt szemekkel sóhajjal felelek. Én érte aggódtam. És magamért. És a kicsiért. Nehéz körforgás. Tenyérhátát cirógatom végig. A méregre felnézek, aggodalom költözik tekintetembe.
- Iszonyatosan nagy szerencséje volt. - adok hangot ennek, mert akármi lehetett volna, akármilyen velejáróval. Nem feltétlenül a halál a legrosszabb. A méreg okozhat súlyos károkat is. Mit tenne ha lebénulna? Ha nem látna? Mindig van rosszabb. Mindig.
- Máshová nem igazán tudtam volna menni. - ismerem be, miután már út közben is végiggondoltam mindenkit, Niától kezdődően a klubig. Azt kerestem ahol olyan ember él, aki szükség esetén megvédi magát. Noha ez a hely nem egy atombunker, de nem is nagyhatalomként küzdök valaki ellen. Olyan szerepért lettem áldozat, melyet nem töltök be. Vagyis csupán egy részét. Még azt sem biztos, vagyis de. Basszam, nem tudom. Visszacsorog belém, hogy ki is vagyok itt én? Ki vagyok én az életében? Homlokomra nyomott csókja meglep, megdöbbent. Nem tudom, nem értem. Nem értelek! Nem azért, mert nem szokott rám vigyázni. Nem azért, mert bunkó velem, de most valami más. Valami megváltozott a tekintetében is.
- Ne hajszolja a végét. - rázom meg a fejem - Nem teheti. - szalad ki, ugyan miért nem tehetné? Mert nem. Mert férj és apa. Az én gyerekem apja is. Önző vagyok, igen. És ehhez nincs jogom, de visszajöttem hozzá. Visszaszaladtam hozzá, amint lett menekülőutam. Jöttem. Kerestem az utat vissza.
- Kórházban is volt? - kérdezem óvatosan, tapogatva, hogy vajon mennyire volt ez az egész súlyos, míg én játszottam a hajléktalant a kukában és a templomban. Min ment át JMK, mi volt az ő kálváriája? Jelen állás szerint én voltam távol, de ő szenvedett egy méregtől. Ő küzdött az életéért. Én nem közvetlen életveszélyben voltam. A szabadságomat kerestem. A szabad döntésemet. Hogy ott lehessek ahol én akarok. Ezen gondolat megijeszt, felteteti a kérdést, hogy itt akartam lenni?
Ellép tőlem, hiánya megüt. Megzavar. Nem értem. Őt sem és magamat sem. Forró fürdő? Kávé? Akaratlanul mosolyodom el. Mindkettőre szükségem van valahol, bár előbbit vissza kell fogni. Tenyerem hátára simítom. Ne meneküljön el, most ne. Akarom a beszélgetést, igen. Félszegen húzom vissza kezem.
- Abból a fürdőből zuhany lesz, de a kávé jól esne. - nem kezdek bele, hogy első trimeszteres vagyok és a forró víz okozhat vérzékenységet mert, mit tudom én, nem beszélünk erről, nem is tudom mit mondhatnék. Elkap egy ostoba zavar. Köhintek. - Kirilltől majd, elnézést kérek. - nyitom ki a szekrényét, szokás szerint némileg önhatalmúlag cselekszem, de nincs nálam ruha, nincs mit felvennem. Legalább egy ing, vagy egy pulóver kell. Vakon veszek ki egyet és mellette ellépve a fürdőszobába megyek és ráfekszem az ajtó lapjára. Mi ez a hülyeség? Látott már néhány szögből ruhában és anélkül is. Mégis olyan faramucin fest. Egy másik férfi lakásában vagyunk, mindketten idegenként rendelkezve a berendezéseivel, a holmijaival. Tapintat mi? Kibújok a templomi kölcsönruhából és belépek a zuhanyzóba. A vízsugár simogat és ellazít. A női tusfürdőn azért meglepődöm. Mégis hány puncit hord ez ide? Mosolyogva csóválom a fejem és legyen ez akárkié is, most elorzom. Azért a néhány perc csend, annak tudata, hogy nem fogja semmilyen idegen pasas rám törni az ajtót, megnyugtat. A tudat, hogy a Nagyszerű is itt van. Elfáradtam. Igen, elfáradtam az elmúlt napokban. Törpeciklon doktornőm valószínűleg már kifényesítette a bilincseit az ágykeretemen. Jó lesz vele megküzdeni. Megint.
Kilépve törölközőért nyúlok, megtörölközve pedig felveszem Kirill valamilyen ingét. Néha előny, hogy annyival másabb a testfelépítésük mint az enyém. Köszönöm a kölcsönt, majd visszaadom neki. Némi gőz kíséretében, hajamat törölgetve sétálok ki. Kávéillat. Kávé. - Van női tusfürdője. - osztom meg vele a felismerésem mosolyogva és keresek egy helyet leülni, mentem annyit már.
- Minden rendben van? - kérdezem óvatosan, de félreérthetetlenül, beleszagolok a kávéba. Végre nem valami kávénak álcázott lötty, végre! - Aggódtam magáért. - nézek rá végül. Nincs ebben szégyen, legutóbb már közöltem vele, hogy hiányzott. Emellé már igazán nem lepheti meg, hogy aggódtam is érte. Mondd, merre tartunk most?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar
Russij Geduska
Age :
39
Tartózkodási hely :
Firenze
Hozzászólások száma :
562
Csoport :
Solntsevskaya Bratva / RussGed

stivali italiani
Témanyitás Re: Grace •• 11th Október 2017, 14:33


Demon's grace
„On the 21th da"

+21Szavaid elérnek, a lelkem egy olyan bugyrában, amit magam előtt is rejtegettem. Ujjaim a hasadon siklanak, befelé üzenve, hogy sajnálom, jobban kéne az apró jövevényre nekem is vigyáznom. Nem csak a te dolgod lenne, az enyém is. Féltem, hogy elvesztettem ezt a meccset és rettegtem. Nem vagyok túl érzelgős, de most érzek kedvet, hogy a lábaid elé térdeljek, arcom a hasadra fektessem, és féltő szókat súgjak be, a véremnek. A kis lény a sajátom, a minek, ha őszinte akarok lenni, de nem tudok kettőnkben gondolkodni, csak benne és bennem, de ígérem ez meg fog változni, csak attól, aki a szívem facsargatja kapjak engedélyt a közeledben lenni. Csak értse meg, hogy te és én nem úgy tartozunk össze, hogy attól kéne félnie. De azt sem tagadom, hogy fontos vagy nekem, és előtte sem teszem.
Ismered az érzést, amikor valakivel volt sok izgalmas dolog együtt, aztán valami közétek  áll, és megmarad a szeretet a gyerekkori barátság, a kötődés, de már nem lehet ugyanaz? Próbálod menteni, ami lehet, kiszedni belőle, ami boldoggá tesz? Nem szakítás a miénk, mert nem voltunk együtt, mi nem vagyunk egymásba szerelmesek. Pedig volt idő, amikor azt hittem beléd fogok szeretni, sőt azt is hittem, hogy már megtettem, de a Dimmel való lángolás a szerelem, sőt A Szerelem.
De szeretlek titeket, téged is, és Őt is, aki meg sem született még, de már a részem, zsigereimben érzem, hogy tökéletes lesz, és adja isten, hogy kislány. Apró kis királylány, aki majd egy mosolyával vetet magának pónilovat, és toronyórát lánccal, hidd el, Csöpi, hogy a felét Dim fogja a kezébe adni, ha csak fele annyira tekinti majd a sajátjának, mint én Miront…. A különbség annyi, hogy neked Csöpi van anyád, lesz is. Ő ringat majd a legtöbbször álomba, és igen, vele fogsz élni, de esküszöm, hogy része leszek az életednek, hogy támogatom majd anyát, hogy a társa leszek, nem baj, ha beleszeret valakibe, amíg téged, Csöpi nem vesz el tőlem.
Siklanak az ujjaim a feszes hasfalon, a változás még leginkább csak a fejünkben létezik,a tiédben és az enyémben.
Megrázom a fejem. Még te vigasztalsz engem? Elnevetem magam. Ujjaim hasadról az arcodra siklnaka, vigaszt adó szádra, hogy összezárjam ajkaid. Ne mond ezt, ne vigasztalj, ne ments meg, én akarok a kar lenni, az erős, a veszélyt sugárzó, hogy a közeledbe se menjenek.
Annyi minden változott az elmúlt pár hónapban. Társra leltem, helyre jön az életem talán, maffia lettem, már nem vagyok rendőr, már csak Paolora támaszkodhatok és az ezer beépített társára, hogy nyomokra bukkanjak.
Annyira nincs vége! Hiszen a kiállításon megtudtam, hogy noha Katusto nem kapott mérhetetlen összeget, valaki mégis a fejem akarja, nekem még nincs vége. Valami most kezdődik el, annyi minden mással együtt.
Tekinteted nem árulkodik bizalomról, miért is tenné, hiszen cserben hagytalak, de majdnem belehaltam, a méreg lassan emésztett fel, mint egy jól begyakorolt tornagyakorlat. Elfáradtam.
- Nem. – mondom olyan határozottan, ahogy csak tőlem telik, és az elég kell, hogy legyen.
- Ilyen többé nem lesz, azonban… mellettem nem lehetsz biztonságban. – most fordul meg először a fejemben, hogy elküldelek. Talán biztonságosabb lenne neked, vagyis inkább neki. Önző vagyok, ezt tudjuk rólam, nem titok sem ma, sem holnap. A kicsit meg kell védeni. Mégsem teszem meg, mert a része akarok lenni, azt szeretném, hogy azt a zenét is hallgassa, amit én szeretek, hogy a hangom része legyen kicsit, persze a tiéd jobban az lesz, de ti össze vagytok nőve, máris olyan kapcsolatotok van, amilyen nekem soha nem lehet vele. Így van ez rendjén, az anyák sorsa, hogy életük végéig kötelezettséggel tartoznak, a te sorsod ez. Én is része akarok lenni, amennyire tőlem telik és amennyire  a szerelmem engedi, mert Őt nem veszíthetem el.
Biccentek, megadom Cara elérhetőségét, nála mindig lesz menedéke. A nő olyan régi ismerősöm, még valami kis kapcsolat is volt köztünk, de nem szerettem bele, nehezményezte. Elváltak útjaink.
Érintésed bizalmat lop a kettősünk közé, szavaid megnevetettnek újból.
- Nos, az angol nem így gondolja. – bár szerinte is szerencsém volt, de neki nem volt az a társammal. Alig élte túl, nem is értem, hogy oldott kereket, de vendettát szimatolok a levegőben.
Összerántom a szemöldököm. Mi van a családoddal? Hozzájuk miért nem mehettél volna? Szégyent égettem a bőrödre igaz? Gyalázatot ültettem a méhedbe? Bélyeget a homlokodra, mert házasságon kívül fogant a gyerek. Hiszen a bátyád Palermóban Caporegie, biztosan menedéket adott volna, ha már apád vére az ujjaimon szárad, ha nem is a szó szoros értelmében nem is.
Mély sóhajom jelzi, hogy valami átfut az agyamon. Talán a kölykömnek nem kéne megtudnia, hogy anno megöltem a nagyapját, nemigaz?
Fájón rándul össze a szívem, minden út ugyanoda lyukad ki.
- Rendben van. – nekem teljesen jó, ha zuhany alá állítod magad, csak az út porát hagyd a lefolyó alján.
A kávéfőző mellett ezerrel kattog az agyam. Milyen ronda ez a világ, hiszen Antonio miattam halt meg, illetve nem miattam, én a végrehajtó kéz voltam, de tudjuk a II. Világháború óta, hogy nem mentség a parancs. A végrehajtó ugyanúgy kötelet kap a nyakába, mint az, aki elugatta mi a dolgod. Támasztom a pultot a szívem szaporán ver, még nem vagyok teljesen jól, a kokain is veszettül hiányzik, de nem működnek jól együtt a méreg elleni szerrel, abba akár bele is pusztulhatok. Imádnék riadt álmomból Dimhez dörgölődni, de nem adatik meg, egyedül vagyok minden éjszaka, Miront nem merem elhozni, félek, hogy nem tudok vigyázni rá teljes erőbedobással.
Mi lesz a saját gyerekemmel, ha a nő, aki várja, nem mehetett vele haza, amikor halálra volt rémülve? Ha engem holnap fejbe lőnek? Ha valamelyik ellenségem megint a nőn talál fogást, aki a szíve alatt hordja? Pánik fut végig a gerincemen, hogy a tarkómba mélyessze fogait.
Lefő a kávé, hallom a zuhany mámorító hangját, istenem, de jól esne nekem is. Gondolatok fogócskáznak a fejemben, mint a fürge lábú kisdiákok, akinek már elég jó az egyensúlyuk, a testük könnyű, gyorsak, fordulékonyak, mint a whippetek, a könnyű agarak. Egyszer voltam egy agár versenyen és bizony meglepődtem, mennyire komolya, amikor.. Hangod ránt ki a merengésből, ujjamon a gyűrű nekikoccan a kávékiöntő üvegének. Talán mesélnem kéne neked Róla, hogy megértsd ezt a különleges köteléket, hogy tudd, miért nem választhatlak téged.  
Azonban félek. Nem attól, hogy buzinak bélyegzel, azt hiszem bizonyítottam, hogy nem vagyok az, láttál több nőt is megfordulni az irodámban is, hallottad kalandjaim hírét.
Inkább az zavar, hogy még Katyusa sem értette meg kapcsolatom Gyimával. Hibának vélte, kinevetni valónak, amikor ez még küzdelem neked is. Szélmalomharc. Annyira szeretnék megfelelni hogy lépten-nyomon elbaszom.
- Tényleg? – mosolyogva öntök kávét kettőnknek, hogy leülhessünk mellette.
- Éhes nem vagy? – felbontom a hűtőt azért, hogy ne ajánlkozzak, ha nincs semmilyen sem a jó embernek. De talán jobb, ha csokit nézek, ha kérsz. A hűtő, ha nem is üres, számomra semmi ínycsiklandót nem tartalmaz.
Sóhajtva csukom rá az ajtót.
- Kirill nagy nőfaló, nem vagyok meglepve, hogy tanga is van a szekrényében, ha nem ő hordja. – feléd kacsintok, oldjuk kicsit ezt a fura beszélgetést, mert mindketten tudjuk, hogy néhány igazságnak eljött az ideje. Látom, hogy te is tudod. Visszalépek a kávéhoz, elkészítem, ma én vagyok a soros, tudom, hogy mit szeretsz bele, a fejemben maradt, pedig egyszer mondtad el, tej és 3 cukor, igaz? Dim már falra mászna ettől, de meg kell értenie, hogy ha vétkeztünk is, kötöttünk egy bizonyos fajta szövetséget, te és én, a Csöpivel, ő a végpontja.
A kezedbe nyomom a bögrét, nem aprózom el a kávét, noha tejeset kinyírtok belőle, neked is és magamnak is. Felkapok egy zacskók kekszet, ezt sem Kirill vette az is ziher,  tányért ragadok hozzá, a nappaliba kormányozlak a kanapé felé. Ülj le, beszélgessünk, mint eddig még soha.
- Kirill, kicsit talán… - torkot köszörülök, ahogy feléd pillantok, cinkos mosolyt engedve meg magamnak. Kicsit talán odáig van érted, fejeződne be a mondtad. Noha tudom, hogy nem nyúlna hozzád, levágom a 10 ujját, egyenként, aprólékosan.
- Veled, minden rendben? – nem számítok, ezt meg kell értened, te számítasz és Ő.
- Detto. Nem aludtam túl sokat, az embereim átkutatták Firenzét, azt hittem… nem találunk meg többé.  – beleiszom a kávéba, hogy lekössem magam, kibontom a kekszet, a tányérra öntök a zacskóból, és újfent a kezembe veszem a bögrém, hogy abba kapaszkodjak, míg felhúzom a fél lábam, oldalam döntöm a kanapé hátuljának, karfájának pedig a hátam. Tanulmányozlak, szembogaram közepére tűzlek.
- Azt hittem, hazamész Palermoba…- tudsz vajon a Nostráról? A Geduskáról? Tudsz róla, hogy noha nem vagyunk ellenfelek, de barátok sem? Hogy eltüntethetnének előlem? Hogy háborút robbanthatnál ki? Tudsz a maffiáról, Stella? Tudsz róla bármit?
- Játszunk, jó? Kérdezek és kérdezel, nincs hazugság. Ha nem tudnál őszintén válaszolni, akkor mond, hogy nincs válasz. – megvárom, hogy biccents, nem akarok csak 2-3 kérdést feltenni és aztán beszélgessünk.
- Megfordult a fejedben,  hogy lelépsz? – a gyerekkel együtt, de tudod, hogy miért kérdezem. Félek, most azt hiszed, csak érte aggódtam, pedig nem, de ezt nem vallanám be, még magamnak sem, már azt, hogy mennyire.
I remain who I always wanted to be
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar
Commerce & Service
Age :
29
Tartózkodási hely :
Firenze
Hozzászólások száma :
214
Csoport :
Civil

stivali italiani
Témanyitás Re: Grace •• 11th Október 2017, 20:27


to my Boss
Embrace the shadows.
Sok mindenre számítottam. Vagyis nem is igazán tudnám ezt megfogalmazni. Nem feltételeztem, hogy nem éreztél bizonyos fokú aggodalmat, de most valamiért annyira más vagy. Hozzászoktam, hogy szigorú vagy, szigorúan kezelsz bizonyos esetekben. Hittem, hogy majd lebaszol miért nem próbáltam meg telefonálni és értesíteni, de hogyan magyarázhatnám el, hogy három nap rejtőzködésben gondolkodtam is, hogy biztosan feléd vezetnek-e az utak. Mindig is sokra tartottam a szabadságot, a szabad mozgást, a te lényed pedig gyakran ellentmondást nem tűrő és végtelenül határozott a véleménye mellett. Nem tehettem meg, hogy megpróbállak elérni. Főleg mert féltem, hogy meghaltál és a vonal vége néma marad. Vissza kellett jönnöm, hogy tisztán lássak, hogy akarjam a visszajövetelt és tudjak, tényleg tudjak tenni érte. Mondd, megértenéd? Egyáltalán az érdekelt Én hol vagyok, vagy az, hogy Babszem, akiről nem beszélünk hetek óta milyen sorsra jutott? Ez a gondolat meg talán csak a fejemben értelmes. És a te hibád, igen a te hibád, hogy már értelmes gondolataim sincsenek! Mert összezavarsz. Azt hittem, gyűlölsz. Hogy egy nap elém fogsz állni az irodádban és közlöd, nem kell a gyerek és ha nekem igen, akkor csak odafele jegyet váltsak már hazafelé. Vagy ha nem, akkor is. Azt sem tudom elmondtad-e végül otthon. Nem is tudok erről sem semmit. Egy ideje szokom már a gondolatot, hogy növekszik bennem egy élet. Nem is tehettem meg, hogy nem gondolok rá. Te gondoltál rá? Már apa vagy, tudod milyen érzés. Tudod milyen, ha valaki vér a véredből és úgy néz rád, hogy egyetlennek hiszed magad a világon, aki megtestesíti a jót és a gonoszt, az óvót és a hőn szeretőt. Én nem tudom.
Miért fojtod el szavaimat? Miért siklik ujjad ajkaimra? Nem vagyok egy vakon vigasztaló, de láttam már rossz gondolatoktól terhesen kavarogni a tekinteted. Akarom, hogy tudd, nem hibáztatlak. Nem szándékosan nyújtottál át, hiszen nem te írtad az üzenetet. Amikor kártyán adtál át trófeaként a vénségnek, joggal haragudtam, bár nem volt komoly természetű a düh. A mostani eset azonban más volt. Csak a szemeid tudtak beszélni, de azok sem elég hangosan. Nem tudtam mit tenni, nem tudtam másképp lépni. Elhiszed? Elhiszed nekem?
Muszáj vagyok kérdezni. Tudnom kell megtörténhet-e ez megint. Mi van ha igen? Most még kivitelezni tudtam, de ha Babszem velünk marad és telnek a hónapok, már képtelen lennék rá. Fizikai korlátaim lennének. De hogyan kérhetném, hogy add szavad, megvédesz? Magam sem tudom hol rejlik a megoldás vagy épp miben. A mi életünk ugyan bizonyos pontokon összekapcsolódik, mégis teljesen másképp élünk, másképp éljük azt, ami adatott. Így is sokkal tartozom és ez mindig növekszik különös módon. Hirtelen és határozott a válasz, felvont szemöldökkel figyelek, figyelem szavaidat. Koppan bennem. Melletted nem?
- Értem. - valójában nem értem azt inkább, hogy ezzel mit akarsz nekem mondani. Mégis menjek el? Mert ez lenne a kockázat? Nem ejtettek fejre, bizonyos dolgokat össze tudok rakni, noha a felszín alá nem igyekeztem soha belátni azt illetően, hogy kit takar a neved és mivel foglalkozol még a bordélyon és a VoH-on kívül. Mit kerestél azon a találkozón ahol az alvilági fegyveresek özönlöttek? Nem értelek, segíts nekem! Menjek el inkább? Térjek vissza délre a családomhoz?
Nevetsz. Szeretem hallani, annak a pöcsnek említésére mégis elkomorul az arcom. Valójában köpök rá mit gondol. A Halálcsillagot nem így építjük. Nem rabolunk el nőket, engem főleg mert még engedelmes fogolynak sem vagyok túlságosan alkalmas, mint azt a mellékelt ábra mutatja. A belenyugvás és az elfogadás ilyesmibe nem nekem szánt dolog. Nem, amíg tudok bármit tenni ellene. A nő neve is olyasmi, amire remélem valahol, hogy nem lesz szükségem bár nem is tudom miért adod meg, mikor szavaiddal nem ilyesmit sugallsz. Zsibbadnak a gondolataim.
- Tudni, hogy hol van? - kérdezek, mondd meg. Kell aggódnom? Visszajöhet? Azt mondtad nem fordulhat többet elő az, ami pár napja. De ha él, ha nem tudod merre van, honnan tudod mi következik majd? Félrepillantok, elszakítom tekintetem rólad. Mennyit tudhat a pasas? Nem költözhetek ide Kirill szexfészkébe, van egy élete és nem vagyok senkije. Azonban váltanom kell. Kezdem már megszokni, hogy megyek mindig valamerre. De most hol legyen az a hely? Kikönyörgöm a szívességet ha kell, amíg ezt kitalálom. Csak a pasast ne lássam többé.
Sóhajod mesél, próbál mesélni de nem értem mit. Kérdőn nézek fel rád. Milyen gondolatod született? Kérlek ne fukarkodj szavakkal. Most ne. Nem tudom mi következik, mit akarsz. Sokszor azt sem én mit akarok. Igazat szóltam, Firenzében nem tudtam volna máshoz menni, ha hazamegyek nem jöhetek vissza. Sosem hagynák. Ismerem a családomat, anyám értékrendjét pedig főleg. Kapnék beutalót netán egy férjet, vagy szépen függöny mögött zajló életet és egy halotti bizonyítványt egy halott férjről. Nem lenne pletyka, nem lenne gond. Itt pedig? Pörgött a névsor. Nia, a doki és a többiek, te, akiről azt sem tudtam él-e vagy sem, de tán a pöcs tudta, hol laksz. Kirill maradt.
Inkább a zuhany. Igen, az talán rendben lesz. Meg a beszélgetés is. Bár egyre erősebb a balsejtelem, hogy olyat fogok hallani, ami leginkább az istenhozzád. Erre készüljek? Erre nem lehet. Egy éve már, hogy itt élek. Hogy megcsókoltam Harley-t és téged keresve gyorsfelvételiztem a klubodba. Elreppent, de eseménytelennek nem lehetne nevezni. A víz nem gyógyít, nem mossa el a nehezedő gondolatokat. Örülök, hogy élek és minden rendben van. Örülök, hogy itt vagy. Ha egyszerűbb lenne, elviccelhetnénk évődve, ahogy tesszük mindig ha valami súlyosabb után vagyunk. Most azonban alatta, benne, közben, nem igazán van min. Felöltözöm, legalább a ruha tiszta. Jó tudni, hogy Kirillnek sem a mosótündér dolgozik be, bár inkább nem akarom tudni mi folyhat olykor ebben a fürdőszobában. Kilépve a konyhába csalogat a kávé illata. Betöltöd a teret, nem tudom tudod-e. Leülök és közlöm aggódásom. Kérdésedből ítélve mosolyogsz.
- Igen. - bólintok, ez szerintem előtted sem volt titok eddig sem. Ha valaki tud hiányozni, annak épségéért is tudunk aggódni, még ha nem is direkt, egyszerűen csak jön az érzés. És jött, mindhárom nap. Ma is, noha Kirill nem említette, hogy kit értesít, mégis megnyugvás volt hallani tőle, hogy minden rendben van. Hogy élsz. Megrázom a fejem.
- Nem, nem vagyok éhes. - mosolyodom el halványan, a kérdés mindenesetre jól esik. Való igaz, hogy nem ettem túl magam az elmúlt napokban, de minden vagyok csak kajára éhes nem. Majd egy váratlan pillanatban szokás szerint, ami hajnal kettő, vagy délután 4-5 magassága.
- Lehet éppen a titkaiba nyúltam bele ruhalopás közben. - mosolygok, a kő pedig odébb mozdul bennem. Arra pedig nem akarok valamiért gondolni, hogy Kirill tangában és fűzőkben parádézik valami showban. Vagy csak itthon. Nem bántom a fétiseket, mindenkinek akadnak, de az agyamba égne a kép. Kezemben a bögrével figyellek, mit csinálsz. Te vagy éhes? Megindulok a nappaliba, ha már kimondatlanul ragaszkodsz hozzád. Mintha a vendéged lennék és te lennél otthon, holott én fogadtalak itt mikor megérkeztél. Leülök, hátamat támasztva a kanapé hátuljának és végre beleiszom a gőzölgő kávéba. Torokból nyögök fel, finom. Te jó isten, finom. Ahogy szeretem. Köré akarok tekeredni olyan jó. Hálásan mosolyogva nézek rád. Nem felejtetted el. Mégis értetlenné válik a tekintetem. Kicsit talán..?
- Talán túl sok nőt hord ide? - nevetek fel - Nem akarom tudni a háremének nagyságát. - ismerem el, valóban nem érdekel pontosan hányat meg hogyan, a magánügye. A jó dolgozó pedig általában egyik főnökét sem képzeli el az ágyban. Egyszer sem. És főleg nem mászik bele abba az ágyba. Kirillt nézve valóban minta munkaerő vagyok. Téged nézve, rohadtul nem. És valamiért szeretném tudni, hallani azt is, hogy minden rendben veled. Azt hittem meghaltál és rájöttem, sosem kérdeztem meg ezelőtt. Néha bennem él egy oroszlán, máskor pedig csiga módon húzódom vissza a házamba. Talán ha többet..nem, ezt a gondolatot is elsüllyesztem. Neked van kitől hallanod az aggódást, van ki megkérdezze minden rendben van-e.
- Azt hiszem, igen. - és csak hiszem, de nem tudom. Mit hinnél ha elmondanám, kezeltek kórházban, emellett kukában aludtam, lógtam a vonaton és sorolhatjuk, hogy zabálok, pár hete megijedtem egy bababoltban, de persze, egyébként rendben vagyok. Csak terhes. Talán beleférnek a furcsaságok. Hogy emellett éppen nem merek hazamenni, nem voltam orvosnál és nem tudom mi lesz. Kérlek, nem lehet ez a kérdés komoly. Belekortyolok a kávéba, még mindig jól esik. Nagyon jól. Feléd fordulok. Aggódtál? Tényleg ezt hitted? Tekintetem tágra nyílt, őszintén meglepődöm. Más körülmények között ezt venném egy vallomásnak, vallomásnak egy olyan férfitól akivel szerelmesek vagyunk, de mi nem vagyunk azok. Én is buta vagyok, hisz ha tudtam neked hiányozni, aggódni is tudsz értem, ahogy teszem érted. Feléd nyúlok, felkarod simítom végig.
- Úgy látszik nem csak egyikünk játssza azt a kilenc életet. - mosolygok rád végül és kezem visszahúzva a bögrét ölelem mindkettővel. Figyelsz, külön szenzorom van a tekintetedre, oly sok minden sugárzott már felém belőle. Elgondolkodva húzom fel a térdeimet. Fejem megtámasztom a háttámlán és feléd fordulok sóhajtva.
- Ha hazamegyek... - nyelek egyet - nem jöhetek vissza. - mondom ki végül. Ez végletesen hangzik, viszont igaz. Szicília egészen más közeg és a családom szigorú elveket követ a megítélés kapcsán. Tudod mit jelent ez? Hogy most látnál utoljára, vagy talán egy másik országba menetel előtt, mikor aláírod a gyereked papírját, hogy hozzájárulsz. Már ha elfogadnák, hogy te vagy az apja, amit nem tennének meg. Istenemre, nem akarom velük a huzavonát.
Érdeklődés csillan szemeimben, noha félek a kérdésektől. A válaszoktól. Magamtól. Tőled. De csináljuk. Örökké nem futhatunk. Biccentek. Kifújom a levegőt.
- Igen, meg. - bólintok, azt mondtad legyünk őszinték, az vagyok - Mióta elmondtam Bab.. - talán még nem kéne ezt így belemondani az arcodba, hogy becézem - a terhességet, valami megváltozott. Tudom, hogy házas. Hogy van egy élete, aminek én nem vagyok a része. És úgy gondoltam jobb lenne így. - felelem szusszra - De nem éreztem fairnek, csak így lelépni. Nem ilyen vagyok.
Őszinte vagyok veled, eddig is az voltam, kivétel az ide érkezésem indokaival kapcsolatban, de azt sosem kérdezted. Talán nem érdekelt, talán gondoltad, hogy apámhoz van köze. Lévén mint kiderült, mi ketten már találkoztunk egyszer évekkel ezelőtt. És ismeretlenül is megfenyegettelek. Én kérdezek.
- Azt akarja, hogy elmenjek? - kérdezem egyenesen, ne kerteljünk mert nincs értelme. Ha azt kéred, mérlegelni fogom és elfogadni a tényt, hogy végiggondoltad és így látod a legjobbnak, magadért, a párodért és értem is. És ebben nincs benne a gyerek, akiről nem tudom akarod-e, hisz már édesapa vagy. Végül is minek akarnál gyereket valakitől, aki nem a társad?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar
Russij Geduska
Age :
39
Tartózkodási hely :
Firenze
Hozzászólások száma :
562
Csoport :
Solntsevskaya Bratva / RussGed

stivali italiani
Témanyitás Re: Grace •• 14th Október 2017, 15:19


Demon's grace

„On the 21th day"

21Régebben biztos voltam benne, hogy nem félek semmitől, hogy az élet nekem nem hozhat már új dolgokat. Hittem ezt, amikor az életemben felbukkant Taras, akire nem számítottam, aki titok volt előttem, majdnem 20 évig. Taras lobbanó szerelemgyerek, az anyját azt hiszem szerettem, amíg tartott a röpke románc. Akkoriban biztos voltam benne, hogy meghalok a harcmezőn, hogy nem jutok haza a háborúból, pedig tombolt bennem a vágy, hogy megéljem ezt is. Férfi lévén az apám arra tanított, hogy legyek kőkemény, semmi se befolyásoljon, legyek érzéketlen. Veréssel befolyásolt, övvel és kézzel osztotta az észt. Kezének lenyomata sokáig égett bennem, rettegtem, hogy örök nyomot hagy, hogy a bizalom mint olyan elúszik az életemből, mindig mindenkiben a rosszat keresem majd.
Sosem akartam kívülálló lenni, olyan, aki nem küzd meg azért, amire vágyok.
Mindig is akartam gyereket, és kaptam, Mironnal, attól, akit a világon a legjobban szeretek. Most pedig itt vagy te, ülsz velem szemben a kanapén és én nem tudok neked biztosat ígérni, nem tudom azt mondani, hogy nem lesz baj, mert hazudnék és neked tudod kell, mivel állsz szemben, mit hozhat a jövő. Mégsem mesélhetek a maffiáról, nem mondhatom el minek vagyok a részese, mert ha megteszem az olyan bizalmi kör, amiből nincs kiút. Nekem szabályaim vannak, még veled kapcsolatban is.
Kérlek értsd meg, hogy nem avathatlak be, nem tehetem meg veled és vele. Tekintetem a hasadra siklik, oda, ahol az élet lakozik, amire rettentően vágyom. Amióta tudom, hogy a gyerekemet várod, minden más lett. Máshogy tekintek rád, annak látlak, aki vagy. Nőnek. Szépnek, kívánatosnak, szexinek és a gyermekem anyjának.
Nem kértem ezt a sorsot én sem, és neked sem ajánlottam volna, hiszen nem látom, hogy lennének barátaid, hogy a családod törődne veled és rettegek. Mi van, ha én sem tudom megadni, ami ahhoz kell, hogy bizalommal várd a gyermekünk?
Hiszen én nem lehetek a tiéd, nem vigyázhatok rád, nem alhatok melletted éjszaka, nem húzhatlak magamhoz, nem lehet nyugalmad a karjaim között. Azt sem tudom, vágynál-e erre tőlem? Pedig átölelnélek, fejed a mellkasomra vonnám, hogy szívem erős dobbanása elhitesse veled, nincs mitől félni, a szörnyek bennünk laknak, már kiköltöztek az ágyak alól.
Csak tudod, én vagyok az, aki a legtöbb bajt hozhatja rád, akitől távol kéne lenned, aki farkasa a farkasnak, aki bírálja a törvényt, felette áll, mert mások aranykoronát nyomtak a fejére. Nem hazudom, hogy nem én akartam így, de most érzem a súlyát, a veszélyét annak, hogy bajod eshet. Félek, hogy elbukok, s velem együtt te is. Ha nem vagyok, már senki nem tud megóvni téged, és a gyerekemet sem. Pedig ő vér a véremből, szív a szívemből. Már most féltem,  leginkább magamtól.
Csak nézlek, ahogy ülsz, ahogy higgadsz lassan, elhiszed, hogy rendben lehetnek a dolgok, de nem vagy buta, tudod jól, hogy a baj nem jár egyedül és én nem ígértem meg neked, hogy ez a dolog nem ismétlődhet meg, pedig ugyanez nem fog, ahogy az életedbe sem lép már be az angol. Neki már csak egy célja van, befejezni a művét, ehhez neked már csak annyi közöd van, hogy a gyerekre utazhat, és félek, tenné is, de a fejére pályázom, le fogom tépni.
Veszélyes világban élünk, ide vállalunk gyereket, úgy, hogy nem vagyunk egy pár. Még az sem biztos, hogy a nézeteink egyeznek, hogy Te ugyanúgy akarod majd nevelni ahogy én, hogy nem viszed haza a családodhoz, ahol egy másik maffia tagjai, más világban lennének, sőt lesznek is a rokonai.
Mennyire szeretném tudni, mit tudsz te? Mennyire vagy tisztában az életünkkel, az életeddel? Azzal, hogy ki vagy? Albertini vagy, neked múltad van és jövőd is akad, tőlem is függetlenül, mégis én vagyok az, aki útmutató lesz neked, mert az én gyerekem a te életed pecsétje.  Nem hagyhatom figyelmen kívül, amit te szeretnél, ahogy te se teheted majd meg velem. Nálam nem lesz mentséged, de nem is akarlak bántani, nekem te nem egy Szöcske vagy, mint Gyimának volt Kendra. Együtt akarok veled működni, konszenzust kötni, de félek,hogy eltérőek vagyunk nagyon.
Látom finom vonású arcod, hosszú ujjaid. Emlékszem érintésedre, illatodra, arra, hogy milyen volt a testedbe hatolni és ez nem jó, határozottan nem jó.  
Aggódom érted, mert fontos lettél, mert eddig sosem hagytál cserben, mert a női hiszti nem volt előrébb való annál, hogy meneküljünk, hogy embert ölj, hogy magadhoz térj, amikor a Róka fogait beléd mélyesztette.
- Azt hiszed? - csak azért kérdezek vissza, mert akkor fel kell jegyezni, hogy nem hinni kell, hanem tudni. Nem én leszek az, aki orvoshoz kísérget, de adok valakit melléd ha kell, csak.. csak legyünk biztosak. Most, hogy tudom akarom a gyereket, vigyázni akarok rád, hogy te vigyázhass rá.
A kávémba kortyolok, meglepett tekinteted megmosolyogtat. Nem látod az embert bennem, igaz? A vadat látod, a kíméletlen hegyomlást, azt, aki nem teketóriázik, ha gyilkolni kell, akinek nincs gyengéd oldala, hiába voltam már veled többször is? Nem látod az embert mögöttem, nem észleled a halandót, engem kevesen látnak annak, aki vagyok, érző embernek.
Érintésed megborzolja a bőröm, forrósággal tölt el, nem lep meg, csupán kiábrándít önmagamból. Még mindig hatsz rám?! Még mindig eléred a testem és nem fizikálisan gondolom, hanem a lelki vonalon, amin mi most egy különleges utazáson veszünk részt. Akárhonnan nézem egy darab belőlem ott van benned. Nem úgy, ahogy a hús volt, élvezettel teli, sóhajokkal, nyögésekkel tarkítva.
Elmosolyodom, ahogy visszahúzod a kezed, a bizalmi érintés sokat jelent, azonban nem akarlak hitegetni.
- Tudom. - tudom ki a családod, én tudom, hogy a nostra nem egyezkedik velünk, ahogy azt is, hogy a Csöpi fegyver lenne a kezükben, ellenem és ellened is. Neked béklyó, nekem pedig fájó pont. Nem engedhetnélek el vele, kérlek értsd meg. Érts meg engem is, nekem is fontos, hogy tudd, ki vagyok, mégsem mondhatom el. Pedig, lehet máshogy döntenél, lehet hazafutnál úgy, hogy semmit mondtál volna el nekem.
A maffia kemény dió, s én nem kis hal vagyok, talán félnél tőlem, ha látnál annak, aki vagyok, mégis vágyom rá.
Játékba kezdünk és te engedelmesen jössz be velem a félelmekkel teli kis utcába. Sok kérdésünk lehet, amire a válaszok nem fekszenek.
Biccentek. Jól tudod, házas vagyok, valahol belül reméltem, hogy belekérdezel, hogy mesélhetek Róla, de nem kérdezel, nem válaszolok.
Igen, van egy életem, aminek nem vagy része, s aminek nem is lehetsz, ahogy neked is van életed, de én örökre kirakós darab maradok, ahogy te is az enyémnek, hiszen a gyermekem anyja vagy,
Nem akadok meg a félbe hagyott szón, becézgesd, szeresd, dédelgesd, legyen boldog a bébink, ahogy Miron is az, noha két apja van, abból az egyik kicsit szociálisan analfabéta.
- Valóban nem lett volna fair, de megértettem volna. - de ha megtudom, utánad mentem volna és levadászlak, mint egy nyulat, akinek lenyúzzák a bőrét és a húsából lakmároznak. Nem akarod ezt, igaz?  Nem bántanálak, nem szívesen. De a gyerek az enyém is.
Kérdésedre elnevetem magam, fájó,maró gúnnyal. Ilyennek látsz? Olyannak, aki nem mondja el, hogy mit akarok? Hát nem látod ki vagyok? Mennyire kíméletlen? Milyen mérhetetlen kegyetlen? Ha azt akarnám, hogy elmenj, akkor azt mondom old meg egyedül, adtam volna pénzt abortuszra, te pedig dönthettél volna egyedül.
- Miért akarnám? - nem értem, nem értelek. Honnan veszed ezt a hülyeséget. Tanulmányozom az arcod, próbálok belőle olvasni, ha nem is regényt, de néhány kusza kérdésre már tudom is a választ, lehet értelek, vagy csak akarlak.
- Nem akarom, hogy elmenj, azt akarom, hogy biztonságban legyetek. - azt akarom, hogy Dim kibéküljön velem, hogy megértse a fontosságod, hogy megérintse a gyerek mibenlétét, hogy tudja imádom Miront.
- Van egy kisfiam, Stella. - várok, hogy vegyél egy levegőt , feldolgozod az infót magadnak, mert ez egy nagyon fontos tényező, hogy tudd ki vagyok, hogy közelebb kerülj hozzám, a lelkemhez. Ha volna két életem, egyet neked adnék.
- A fiam, már fél éves és tudom, hogy nagyon nehéz vele, még úgy is, hogy nem nevelem egyedül. - bár mondjuk éppen nem élek együtt a vér szerinti apjával. A hír azonban minden szempontból meglephet téged, hiszen sem a terhes feleségem nem láttad, sem a feleségem ala nature és a fiam sem hordom magammal, na nem mert nem vagyok veszett büszke rá, pedig nem sokat tettem a nemzésébe, sőt semmit.
Nem akarom, hogy megijedj, hogy azt hidd magadra hagynálak, hogy nem számíthatsz rám, de muszáj kérdezned. Akarom tudni, hogy érdekel. Fontos nekem. ha nem kérdezel, nem tudom mi érdekel, márpedig olyat nem akarok rád zúdítani, ami esetlegesen nem érdekel. Tekintetem le sem veszem rólad, a testbeszédedben akarok olvasni, a fejedbe látnék, könnyebb lenne.
- Gondolkodtál rajta? Hogy...- rád mutatok, onnan magamra, nincsenek szavak arra amit akarok kérdezni. Hogy fog ez zajlani köztünk mond?
Nyugtass meg, hogy nem lesz baj, pedig én vagyok az erősebb, nekem kell támasznak lennem feléd.
I remain who I always wanted to be
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar
Commerce & Service
Age :
29
Tartózkodási hely :
Firenze
Hozzászólások száma :
214
Csoport :
Civil

stivali italiani
Témanyitás Re: Grace •• 25th Október 2017, 09:34


to my Boss
Embrace the shadows.
Azt hiszem. Szófordulat, megszokott szófordulat. Persze a te füleidnek talán ez inkább nehezebb gondolatokat ad, mi van ha kezdetűeket. Erre adhatnék női módon egy teljességgel kimerítő választ. Valamit, aminek hosszúságától csak fájdalmadban sóhajtoznál, hogy jó lesz már Stellácska, a lényegnél maradjunk. Jól vagyok, azt hiszem. Fizikailag mindenképpen. Lelkileg? Hogy beszéljek neked a kavalkádról ami bennem kavarog? Kezdek rájönni, hogy ez a világ, a te világod teljesen más szabályok szerint működik. Elraboltak és te nem a rendőrségre mentél. Elraboltak és én sem a rendőrséget hívtam fel, noha nem mondtad, hogy ne tegyem meg. És itt vagyok, visszajöttem. Már megint. Láttál és éreztél, megöleltél. Minden rendben. Nem én akartam a pszichopata doktornővel a találkozásokat, nem is hiszem, hogy különösebben segítettek volna, hisz a lényegi részleteket, a neveket ki kellett hagynom minden történetből. Hiába, hogy köti a titoktartás, hiába, hogy ez neki a munkája és személyszerint a béna életemre egyébként magasról tesz, de akkor is. Olyan világban, ahol másféle törvények uralkodnak, ahol lövöldözésbe torkollik egy egyszerű találkozó, ahol fegyvert kell fognom a saját életemért, miért lennék pont egy idegen pszichodokival őszinte? Nem gondolhatjuk komolyan.
- Minden rendben van, tényleg. - mondom újra, hogy nyomatékosítsak neked. Ne aggódj, ne tedd, most nem kell. Már nem kell. Akkor tedd ha nem jövök vissza. Akkor tedd, ha kórházban találnak meg egyszer. Babszem pedig? Egészséges vagyok. Velem maradt a groteszk survivor show-ban is az elmúlt napokban. Azt hiszem maradna. A kicsi Én, vagy kicsi Te, de leginkább kicsi Mi.
Megérintelek, támogatólag. Nincs benne felhívás, nincs benne kérés. A világod megértése nehéz és olykor egy furcsán megírt filmben érzem magam tőle, de hol vagy te mindebben mondd? Mennyi van még hátra a kilencből? De azt szeretném, hogy tudd nem menekülök előled, jelentsen is jelenléted akármit. A szabályaid, a tekintélyelvűséged, a felszíned alatt fejét felütő harag már betagolódott az életembe a különös munkakapcsolatunk vagy nem is tudom minek nevezzem. Elgondolkodom. Palermo. Igen, sok tekintetben egyszerűbb lenne, de az, amit most szabadságnak hívok és hívtam annak az elmúlt 11 évben nem lenne. Nem él a védelmezőm. Az, aki felcsatolta rám a szárnyakat melyeket az elvárások súlya tört le. Hazamenni. Már azt sem tudom hol vagyok otthon.
- Tudja? - pillantok rád, ilyen jól ismered őket odalent? Persze látni láthattad mindegyiküket, láttad apát is. A házunkat. Engem is. Vittem neked pezsgőt, most pedig a gyerekedet várom. Ha van az életben olyan fordulat, ami a meglepetést tartalmazza csupa kiemeléssel, hát ez az volt. - Ha elmennék egyébként Angliába mennék. Ott az lehetek, aki szeretnék. Palermoban az, akinek szánnak. - vallok, bár sosem csináltam titkot abból, hogy honnan érkeztem haza. Nem hazudtam neked az önéletrajzomban, bár szerintem el sem olvastad, lévén nem te vettél fel. Ezzel tudást adok, hogy ha elmegyek, oda fogok menni. Vissza a különös időjárásba, a zöldellő dombok közé, el tőled, el a családomtól. És mégis itt ülök melletted a kanapén, nem a repülőn. Nincs mit tenni, nem igaz? Elvesztettél, visszataláltam, az idő pedig nem a barátunk.
- Tehát elengedett volna? - kérdezek vissza, ha már belemegyünk ebbe a különös játékba. Valahogy remélem, hogy erre igent felelsz, bár a személyiséged kapcsán különösen hatna, viszont csak bízol bennem annyira, hogy tudd, nem eltűnök, csak levegőért megyek. Ezért kérdezem amit kérdezek. Ha igen érkezik, akkor mindketten tudjuk melyik lépésnek kell következnie a táblán. Hagyod, hogy elmenjek? Mit szeretnél, mije akarsz lenni Babszemnek? Az apja? Olyan apja, amilyen nekem volt az enyém? A hőse, akit imádhat, akire felnézhet? Vagy csak egy férfi akarsz lenni aki néha megjelenik, néha megnézi mit csinálunk, hogyan élünk? Segíts nekem, kérlek, segíts nekem. Itt van Babszem ténye, de mi hibások vagyunk ebben a képletben. Belekortyolok a bögrébe, de majdnem félre is nyelek. Emésztem az információt. Van egy kisfiad. Fél éves. Hat hónapos. Hat hónap. Akaratlanul nyögök fel, hisz ez azt jelenti, hogy a feleséged gyermeket várt mikor mi lefeküdtünk egymással. Fél éves az a kisfiú. Hogy magyarázod el ezt majd neki, mondd? Hogy apa szeret kicsim, de van egy alig egy évvel fiatalabb testvéred, akinek más az anyukája? De szeretem a te anyukádat is? Egyáltalán akarod te, hogy az a két gyerek valaha is találkozzon? Előre szaladtam. Nagyon előre szaladtam. Hogyan, én..nem. Én ezt nem értem. Megrázom a fejem. Nem egyedül neveled. Persze, hogy nem. Élsz az éjszakai életben is, a különös világodban is. Kérném a kisfiad, ne haragudjon rám. Bocsásson meg nekem, amiért igeneltem a vágyakra, melyeket irántad éreztem. És a feleséged?
- Én... - nézek félre zavartan, hisz nem vethetem a szemedre, hogy hogy tehetted, tudtam a házasságodról. Igaz azt hittem, a Vörös a delikvens, ő nem várt gyereket. De már tudom, már tudom, hogy van valaki más is. Valaki aki előttem névtelen és arctalan és otthon vár téged a fiatokkal. - Egy kisfiú. Miért nem mondta el ezt nekem? - kérdezlek halkan, nem vádlón, de kérdezlek. Miért nem mondtad? Ha tudom, soha nem szólok a terhességemről. Soha. Te nem az én családom vagy, hanem az övéké. És mellettük is van a helyed. Talán groteszk, vagy mulatságos az én számból, de hiszek a házasságban. Miért is vagyok én veled ennyire őszinte?
- Tudja a felesége? - kérdezlek és nem tudom mit akarok erre hallani. Elmondtad otthon, mit tettél? Elmondtad, hogy talán lesz egy második gyermeked egy másik nőtől? Babszem örökké emlékeztetni fogja a családodat arra, hogy félreléptél. Örökké. Tisztában vagy te ezzel? - Mármint, hogy terhes vagyok. - sajnálom, Őt, akit nem ismerek. Sajnálom, mert ismeretlenül is fájdalmat okoztam neki. Sajnállak téged, mert rád raktam a terhet, holott egyszerűbb lett volna ha nem avatlak be. Sajnálom magam, mert kezdenek befalazódni az előttem álló ösvények. Ez lelkiismereti kérdés is valahol. - Szeretném ha elmondaná, hogy mi történik otthon. Kérem. - és tényleg kérem, látnom kell a családi képet, amiben él és amit széttett lábakkal basztam tönkre.
Gondolkodtam-e? Valami ámokfutó gondolatokban biztos. De így..nem lehet. Nem is szabad. Nagy szavakkal mondhatnám, hogy légy apja a fiadnak és engem hagyj békén, tegyél egy emlékké az életedben és ez is lenne a helyes.
- Gondolkodtam, vagyis ez erős kifejezés. - nézek rád most már - De van egy kisfia, akinek szüksége van magára, a jelenlétére. Az apaképre. - megrázom a fejem - Én, vagyis mi ebbe nem férünk bele. - mondom ki végül - Gondoljon bele mit érezne a felesége ha látná magát egy kisgyerekkel aki egy másik nőtől van. - beletúrok a hajamba, kell valami plusz, valami pótcselekvés - Nem lehet egyszerre két helyen. - sommázom a végeredményt, bár persze lehetne itt labdázni kéthetente, meg ilyesmik, de te mint hétvégi apa? Hétvégéd sincs. Mindig dolgozol. - Miért akarja? Mit érez ennek az egésznek kapcsán? - szakadnak ki a kérdések. Persze elvi oldalról megértem, a gyerek a tiéd. Van már kettő, gondolom szereted a gyerekeket. De nem értem. Nem értelek. Segíts, vezess ki ebből a sötétből. Kérlek..
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar
Russij Geduska
Age :
39
Tartózkodási hely :
Firenze
Hozzászólások száma :
562
Csoport :
Solntsevskaya Bratva / RussGed

stivali italiani
Témanyitás Re: Grace •• 25th Október 2017, 14:34


Demon's grace

„On the 21th day"

21Győzködjük egymást, hogy minden rendben van, holott semmi sem jó jelenleg. A dolgok, amik körbevesznek minket, nem kedveznek egyikünknek sem.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem vagyok boldog, amiért Kirill kanapéján ülsz és biztonságban vagy, perpillanat. Köcsög mód aggódtam, hogy merre jársz, kivel? Vajon most lépsz le a gyerekemmel? Ki kell forgatnom a világot a négy sarkából, hogy a nyomodra bukkanjak, mert ezt tettem volna. Még akkor is, ha tudom, hogy a családod az olasz maffiához tartozik, hogy ők bujtathatnának. Megindítottam volna a vadászatot, előbb vagy utóbb, de valaki a nyomodra vezetett volna, s akkor olyat tettem volna, amit nem bocsátunk meg egymásnak. Pedig áldozat vagy. Elsőnek az enyém, aki megöltem apád, aki megcsonkítottam a családod és most teszem a te lelkeddel. Többet és jobbat érdemelsz nálam. Érintésed elcsitítja zajongó lelkem, elhiteti velem, hogy rendben is lehetnek a dolgok, holott nincsenek.  Mi sem lehet zavarosabb a jelenleginél? Hiszen itt vagy, életben vagy, és a kicsi is jól van. Olyan mérhetetlenül vágyom rá, hogy szavakkal nem tudom eléd gördíteni. A kokain hiánya szert fut a szervezetemben, feltölt, energiával maszatolja el a tudásom.
A színtiszta vágy él benne, hogy lesz egy apró csemetém, rettentően szeretnék egy kislányt, egy apró, zsarnok királylányt, akivel több gondom lesz, mint nem, de ölelése forró lávaként mos el mindent a szervezetemben. Vagy egy serény kisfiút, akivel majd focizok a fűben, aki majd barátja lesz Mironnak. s én hagyom majd nyerni őket társasjátékban. Tévképzetek, álomképek kúsznak el előttem a boldog jövő reményében. Lehet ezt jól csinálni, nem igaz?
Biccentek.  Hiszek neked, ha azt mondod, minden rendben van, akkor hát, hiszek neked. Veled legyen rendben, magammal megoldom, csak te vigyázz Rá. Kérlek, óvd meg őt, hogy aztán majd magamhoz ölelhessem. Lesz valami végre a világban, ami elidegeníthetetlenül az enyém. Vér a véremből, hús a húsomból. A férfi erre teremtett ezen a földön, nemzeni, sokasodni. Terjeszteni a szent igét, hogy az emberiség nincs kihalóban, hogy bár a gonosz köztünk jár, gomolyog elő a sötétből, te és én összehoztunk valami felsőbbrendűt, egy új életet.
Karcol a gerincemen a vágy, hogy hozzá szóljak, hogy megérezzem először, amikor megmozdul benned, amikor apró talpa a hasfaladnak feszül, képet ölt, látványosabb lesz, mint egy kis körömpiszok.
Tudom, hogy bűnben fogant, hogy a házasság szent kötelékét téptem el vele, hogy nem tettül jól, hiszen minden szempontból vesztes vagyok veled szemben, a tisztaságoddal átellenben. Tudom, hogy apád vére a kezemen szárad, de most adhatok neked valamit, ami miatt érdemes tovább lépni, építeni a jövőt.
Újra biccentek, beleiszom a kávéba. Ismerem a családod, lehet jobban, mint te magad, de ebbe most nem mennék bele, lévén nem jogom elmondani ki is vagy, honnan jössz és hova mehetsz haza. A családod tagja az elitnek, és a maffiának, te pedig a gyermekemmel a szíved alatt őrlődsz. Olyan fegyvert viselsz a testedben, ami engem a föld alá tenne.
Nekem is ok a kicsi, hogy ne adjam fel, ne boruljak meg, lépjek egyet előre. Küzdjek érte, noha a házasságom éppen füstbe menni látszik, de Dim majd lehiggad, remélem.
S most itt ülsz velem szemben, őszintén beszélgetünk, róla, rólunk, arról, hogy mit tervezünk és én semmit nem tudok ígérni, pedig oly sok minden nyugszik a vállamon, hogy néha azt érzem, megrokkanok a súlyuk alatt.
Mindjárt 40 éves vagyok, van egy fiam, aki már 20, sosem élt velem, most is csak egy idegen, aki vérem ugyan, de nem tudok róla semmit. Zárt ajtó a szíve, hiszen eddig nem kerestem. Nem tettem aprót a párnája alá, amikor kihullottak a fogai a fogtündérnek, nem vigyáztam első lépést, nem halottam első nevetését. Mironnal mindez megadatik és bár imádom, az életem adnám érte, mégsem vér szerinti örökösöm. Ezt a vágyott célt vele dérhetem el.
Először rettegtem a gondolattól,  s meglett a böjtje, a szerelmem elhagyott, talán ennél is jobban el fog. A gyűrűje a hálószobámban pihen az éjjeli szekrényen, szívemben tomboló űr.
Mosolyommal felelek, mert nem akarok neked hazudni. Nem engedtelek volna el, nem a gyerekemmel. Szüld meg és hagyd itt, akkor mehetsz. Vele nem, nem viheted el tőlem. Sajnálom, de ő annyira az enyém, mint a tiéd. Én sem akarom elvenni tőled, te se tedd velem, azt hiszem ez egyértelmű így.
Pont ez az oka annak, hogy mostantól felügyelet alatt tartalak majd, hogy ne hagyd el Firenzét anélkül, hogy tudnék róla. Mielőtt összetűzésbe kerülök az olaszokkal a gyerek miatt. Nekik fegyver nekem egy csepp a jövőből.
Akarom. Olyan nagyon akarom. A karomba akarom venni, ringatni, halkan súgni neki, mosolyában veszni el, azzal a túllüktető szeretettel, amivel Mironnal is teszem. Pedig ő nem teljesen az enyém, Dim bármikor el is veheti tőlem. De a mi gyerekünk, na őt senki nem veszi el tőlem, ezt garantálom.
Arcodra írod az összes kételyt, milliónyi gondolat cikázik a fejedben, látom, ahogy gellert kapva koppannak faltól falig, hogy befogadd a tudást. Igen, van egy fiam. Igen, már úton volt, amikor összegabalyodtunk, jórészt oka volt ez is, hogy te és én… Hiszen a gondolattól is rosszul voltam, hogy a szöcske és Dim… így megértem hát őt is. A különbség annyi, hogy Dim kapta Miront és nem akarta, én viszont nagyon szeretném ezt a gyereket, tiszta szívemből.
Látom, hogy megüt a tény, mint egy pofon, úgy változik meg az arcod, akár egy bevitt ütés után.
- Most mondom el. – nem bántani akartalak vele, egyszerűen nem voltam benne biztos, hogy Te és én ezt a kicsit akarjuk, így Mironnak eleddig nem volt jelentősége. A mi kapcsolatunk szempontjából most sincs. Persze nem vagyok hülye, tudom, mi jár a fejedben, hogy mekkora egy geci vagyok, hogy megcsaltam a nejem, aki otthon szopiztatott éppen.  Tegyük fel, hogy pontosan így történt, nincs jelentősége, ebből a szemszögből, ez csak az én szegénységi bizonyítványom. Annak viszont jelentős. Ez vagyok én, Stella. Ez a tetves, önző geci, aki csak magára gondol, és a saját jólétére. Már az apám is megmondta, hogy férgese vagyok a társadalomnak, mitől ne lenne igaza hát?
- Igen, elmondtam a páromnak. – nem javítalak ki, nem kell. Tudja a párom,  a társam, szerelmem, hogy terhes vagy, nem boldog tőle. Sőt kifejezetten rosszul reagált, nem lep meg. Dim rögtönítélő bizottságot állított fel, tárgyalás nélkül küldött a halálsorra. Így kellett lennie, de talán megbékítem és megérti, hogy mennyire fontos nekem a gyerek. Azt tudom biztosra, hogy akarom, kell nekem, a lelkemnek, hogy legyen kihez bújnom, aki akkor is szeretni fog, ha hibát követek el, és rám csapja az ajtót, én pedig kidobom az ablakon a zenelejátszóját.
Nem gondolkodom a maffiában. Ebből a szempontból vagy nekem jó, mert két oldalról leszel védett, az oroszok miattam, az olaszok miattad. Nem akarom elvenni a bébit tőled, de akarom, hogy én legyek az apja.
Nem válaszolok azonnal. Persze, hogy tudni akarod, mi zajlik otthon, erőt gyűjtök, hogy elmondjam. Nem tudom mennyire tartozik rád, mi az ami megvisel és mi csúszik le könnyedén a torkodon. El fogom mondani, nekem is ki kell beszélnem valamilyen szinten, csak had vegyek pár levegő előtte.
Pillantásom a tiédet kutatja, meséljen az is, valamit, ami nem fáj. De ez ma nem ennek a napja.
- Nézd, azt eddig is tudtuk, hogy te és nem leszünk egy pár, s nem azért mert nem lennék boldogan a … társad, hanem mert nem működik. – közelebb hajolok a kanapén, ujjaim közül a bögrét az asztalnak koppintom, jó helyen van ott. Mély levegőt szívok be, csak nézlek, befogadlak, kételyeid helytállóak.
- Azt is tudtuk, hogy nem fogunk együtt élni. – tények, neked is kell tudni, nem is úgy mondom, hogy fájjon. Én sem gondoltam végig, de én önző vagyok, onnan nézem, hogy gyerekem lesz, akire majd nagyon kell vigyáznom.
- Akarom ezt a gyereket Stella, nem mert gyűjtő vagyok, mert Taras és Miron mellé kell még egy, hanem mert a szívemben érzem, hogy akarom. – kifújom a levegőt, lepillantok a kezemre, rajta az arany karikára, szívembe szúr a fájdalom jól ismert érzete.
- A párom lehet, hogy elhagy. Jelenleg elköltözött a gyerekkel együtt, nem túl békíthető. – hangom olyan halk, nagyon kell figyelned, hogy megértsd. Mégis kihúzom magam, őszintén fúrom tekintetem a tiédbe, nem fogok megroggyanni, nem előtted. Erősnek kell, hogy láss, olyannak, aki képes megvédeni, aki tud a gyerekre vigyázni.
- Nem azért akarom a gyereket, mert ő elvett egyet tőlem, mert elhagyott, mert lehet soha nem kapom vissza. A kölyöktől nem tilt el, csak magától. – nem hagyom, hogy kihalld hangomból a veszett félelmet, hogy sosem kapom vissza.
-  Egyszerűen akarom, magam miatt. Nem tudom, hogy mit ígérhetnék neked, jószerivel semmit. Annyit, hogy amiben tudok, segítek, hogy számíthatsz rám, hogy megpróbálok vigyázni rád. De valóban igazad van, nem leszek melletted, nem fogok veled tölteni ünnepeket, de azt szeretném, ha Ő lehetne velem. – lepillantok a hasadra, valószínűleg most fogsz megbántódni, hiszen neki tudok helyet szorítani az életemben, de neked nem.
- Sajnálom. – tényleg sajnálom. Nem kellett volna, hogy ilyen helyzetbe hozzalak téged, a szívem vadul dobol, muszáj ujjaimmal az orrtövem összeszorítani, hogy múljon a feszítő érzés. Többet érdemelsz, de azt nem fogom én megadni, az a baj, hogy azt sem fogom elviselni, hogy a gyerekem mást szólítson apának, más legyen a példaképe. Nem látok a jövőbe és nem tudhatom, hogyan alakul a holnap, az sem biztos, hogy nem leszek a föld alatt, vagy valami sokkal rosszabb helyen, ahogy az sem, hogy veled nem történik meg. Lehet holnap mégis lelécelnél, lehet bomlik a kártyavárunk, nem tudom.  Hátra tolom magam megint a kanapén, onnan szemléllek. Te is akarod, hiszen nem vetetted még el, de vajon azt tudod-e ki vagyok én? Mekkora felelősséggel nézek szembe? Mennyire nem vagyok egyszerű eset?
I remain who I always wanted to be
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar
Commerce & Service
Age :
29
Tartózkodási hely :
Firenze
Hozzászólások száma :
214
Csoport :
Civil

stivali italiani
Témanyitás Re: Grace •• 25th Október 2017, 17:05


to my Boss
Embrace the shadows.
Lehet, hogy nem tudod magadról de a hallgatásod színes. A lélegzetvételeid megegyeznek szavaiddal. Nem véletlen, hogy nem mondod ki őket. Sok mindent megéltünk együtt, talán szerényke ízlésemhez képest túl sokat is. Elengednél? Megölelnél búcsúzóul, miket beszélek, integetnél, hogy menj csak Stellácska, de immár végleg? Nem akarlak megfosztani a gyerektől, nekem is fontos volt mindig is, hogy két szülőm legyen. Akkor is, ha anyám nem éppen a jóságos, szerető anyuka képében tetszelgett. Viszont lehetett hősöm. Lehetett olyanom, akihez odabújhattam ha azt éreztem a világ sötét hely és magányosan fogok kóborolni benne életem végéig. Megmondhattam ha egyest kaptam, ami anyám szemében maga a szégyen billoga volt. Magán iskolában? Ilyet nem teszünk. Hogy lesz ebből egyetem? Lett anyám, láthatod. Miért kívánnék a saját gyerekemnek egy apaképpel kevesebbet? Miért akarnám, hogy ne ismerjen? A világod az, ami nehéz, amiben sikolyok pattannak, golyók repkednek és vér folyik. Ettől megóvnád őt? Egyáltalán merre tartunk, mondd meg? Akarod őt? Nem értem magam. Nehéz ez a helyzet, hisz ez az élet bennem növekszik. Nem gondoltam arra, hogy gyerekem lesz. Arra pláne, hogy ilyen helyzetben, felállásban. Bár tudnám mi rejlik a gondolataidban. Annyira szeretném tudni. Ez a beszélgetést talán ösvényt mutat.
Túl sokat, túl keveset. Egy baba. Egy fél éves kisfiú, egy ártatlan lélek kinek létezése úgy nyomakszik az elmémbe akár a rozsdás kés. Istenem, mit élhetett át az anyja amikor kiderült ez az egész? Istenem..ha tudom. Soha nem mondom el. Egyedül hoztam volna döntést, egyedüli lennék neki, te pedig joggal hinnéd, hogy egy kurva vagyok akinek mindegy ki, csak fektesse meg. Nyugodt lenne a lelkiismereted ebből a szempontból. Viszont nem tudtam. Nem tudtam a kisfiadról. Isten bocsássa meg, nem tudtam róla. E pillanatban szeretnék egy irdatlan pofont adni, mire visszakontráznál, hogy semmi közöm az életed azon részéhez. Igazad lenne, tudom, hogy igazad lenne. Most mondod el. Remek.
- Ha előbb tudom.. - nyögöm, de nem fejezem be. Mindketten tudjuk, sejtjük, hogy mit akarok mondani. A vonzódást nem tudtam volna kikerülni, bár talán a szexet igen. Talán most nem ülnénk itt, hanem lent lennénk a klubban. Figyelnélek, figyelnél. Követnénk egymást, de egymás ismerete nélkül. És elmondtad otthon. Ez mit jelent? Hogy akarod a kicsit? Még egyet?
- Elmondta.. - sóhajtok, elmondtad. De miért mondtad el? Mit jelent ez? Segíts, annyira sok kérdésem van. Annyira szeretném ezt az egészet megérteni. Szeretném, balga módon olyan nagyon, hogy tedd a tarkómra a kezed cirógatva a hajam és azt súgd, minden rendben lesz. Mindent megoldunk. Hogy itt vagy és nem hagysz magamra. Vagy mondd azt, hogy menjek el mert nem kellek ezzel a helyzettel, sem emberként sem munkaerőként. Mondd ki, csak mondj valamit! Szemeidbe nézek, tekintetünk találkozik. Kérlek rá, mesélj. Mondd el, hogyan éled ezt meg, rámentél-e. Egy gyereknek örömet kellene okoznia, határtalant. És mi bántunk valakit vele. Figyelem a mozdulatsort, hogy nekem szenteled a figyelmed. Féljek? Tartsak szavaidtól? Nem számít, sok mindent kibírok, eddig is kibírtam. Legyünk túl rajta kérlek. Csak legyünk túl. Halvány mosoly jelenik meg arcomon.
- Igen, ezt az elejétől tudom én is. Ami köztünk történt az.. - sóhajtok az emlékek kavalkádjában - jó volt, de mi ketten nem. - rázom meg a fejem, mintegy nyomatékosításként. Nem leszünk együtt, nem is lehetünk együtt. Soha nem is gondolkodtam abban, hogy ez másként lenne. Jöttél, akár a forró sivatagi szél és noha küzdöttem, végül megadtam magam, melynek háromszori tényét egyébként nem bántam meg, csak azon a szinten, hogy sérült egy harmadik fél és jelen van egy negyedik, meg talán egy jövőbeli ötödik. Hibáztunk, mert ennek beteljesületlen vágynak kellett volna maradnia. Megint bólintok. - Ez is igaz. - írom alá, hisz egyszerűen ez nem..nem ez sem lenne működőképes, hiszen a főnököm vagy még mindig. Menjünk haza minden éjjel együtt? Vagy várjalak otthon, vajon hol lehetsz? Nem, nekünk nem ez a rendeltetésünk. Kiszakad sóhajom, most mondod ki ezt nekem először. Akarod. Akarod a gyereket. A mi gyerekünket. Most azonban hagylak, arcvonásaim mégis érzem, hogy változnak. Nem mondod azt, hogy ballagjak el abortuszra. Nem mondod, hogy nem akarsz róla tudni. Akarod. Tudod mit jelent ez? Tudod, hogyne tudnád, hisz van már kettő. Én mindennap félek, hogy elbaszok valamit, már a pocaklakó időszakban.
- Sajnálom. - mert tényleg sajnálom, nem akartam ezt. Nem akartam, hogy tönkremenjen a magánéleted, a házasságod. Nem akartam. Kértelek, hogy ne mondd el míg nem beszéltük meg. Ezek szerint már hamarabb tudatosult ez benned? Kezedbe adtam egy tényt, annak tudatát, hogy ha megadod neki az esélyt, megajándékozlak egy kicsivel. Akkor is, ha nem fogsz soha elém térdelni szerelmi vallomást rebegve, akkor is, ha a lakcímünk soha nem lesz közös. Másunk viszont az lesz. Közösebb egy háznál és pár bútornál. Még ha nem is szeretsz és én sem téged, az a gyerek minket fog a szüleinek nevezni.
- Helyre fogja hozni. Ha akar valamit mindig eléri. - szavaim komolyan csengenek. - Hisz szereti őt igaz? - félve teszem fel a kérdést, mert pont én kérdezlek érzelmekről, amikor fulladtam melletted a vágytól, feszülően ugráló izmokkal járkáltam előtted a klubban, vagy figyeltelek vadászként. Csak meg ne kérdezd, hogy mindennek tudatában megtenném-e újra, akár a 204-ben, akár a raktár asztalán. Akkor is ránk szakadt, hogy nem beszéltünk, nem találkoztunk. Düh dolgozott, a nem megkapás és a tilos érzete. Sajnálom, hogy ezt ennyire meg kell sínylened. Sajnálom, de hiszek az erődben. Hiszek abban, hogy be tudod bizonyítani a társadnak, hogy igazán szereted.
Hallgatlak és próbálok értelmezni. Világos, minden szavad napfényként oszlatja a ködöt. Nem akarom, hogy ígérj nekem olyasmit, amit egyikünk sem akar. Nem akarom, hogy felrúgd az életed. De azt sem akarom, hogy úgy vedd, nem létezem a gyerekünk életében. Gondolkodom, pörögnek a gondolatok. Mellettem leszel és vigyázol rám, de mégsem leszel mellettem, hiszen nem is lehetsz. Kiiszom a kávémat és az asztalra teszem a bögrét csakúgy mint te tetted. Felhúzom térdeimet és rád pillantok.
- Örülök, hogy akarja. Még ha ez jelen helyzetben érdekesen is hangozhat. - kezdek bele, de nem akarom, hogy félre nézz. Rám nézz. És vegyél komolyan. - Nekem nem egy férj imitátor kell. Kedvelem magát, ezt őszintén mondom. Igen, ennek voltak fizikai megnyilvánulásai is. - jegyzem meg mintegy - De szeretném ha tényleg az apja lenne Babszemnek. - nevezzem akkor nevén - Ha segítene nekem az elkövetkezendő fél évben. Ne vegyen nekem lakást, hátaslovat meg kocsit, csak ismerje őt el. Tudja.. - térdelek fel, hogy szemben legyek veled, lesimítva az ing széleit - az én életemben az apám volt a legfontosabb. A kar, ami megvédett, a dörmögő hang, ami hercegnőjének szólított, fegyelmezett ha kellett, de szeretett is. Akiben bízhattam, aki cinkosom lehetett és szabadságot adott amikor szükségem volt rá. Aki nem akart megváltoztatni. A saját gyerekemnek sem akarok kevesebbet. Szeresse őt és ne éreztesse vele, hogy csak egy bordélyban bekövetkezett aktus eredménye. Én ennyit szeretnék. - mondom ki tényleg komolyan, még ha sok is, ezzel meg is adom azt, hogy már a lövöldözéskor terhes voltam, noha nem tudtam róla. És te úgy mentettél meg, hogy erről fogalmad sem volt. Ennyit tegyél meg nekem. - És ne nézzen levegőnek az életében. Ha már a gyerek a miénk, szeretném ha közösen vennénk részt az életében. Ha úgy tudna hozzámszólni a jelenlétében, hogy ne az utálat csöpögjön belőle. Meg tudja ezt tenni? - kérdezlek, komolyan kérdezlek - Megígéri nekem, hogy megteszi? - esdeklek, annyira szeretném ha igent mondanál. Nem akarok tőled mást, nem akarlak meggyűrűzni, megváltoztatni, nem kérlek szeretőmnek, gyóntató papomnak. A gyerekem apjának igen. Esküszöm jó leszek, megegyezhetünk annyi mindenben. Csak hagyj a képben, ne akarj kitúrni. Ne akard, hogy gyűlöljelek. Kérlek..
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar
Russij Geduska
Age :
39
Tartózkodási hely :
Firenze
Hozzászólások száma :
562
Csoport :
Solntsevskaya Bratva / RussGed

stivali italiani
Témanyitás Re: Grace •• 28th Október 2017, 17:39


Demon's grace

„On the 21th day"

21Az élet nem habos torta, soha nem is volt az, nem tartottam annak. Midig is ezer veszélyt rejtett az emberiségre nézve, ember, embernek a farkasa. Mindannyiunkban lakozik egy felsőbbrendű én, egy nagyobb hatalom egy út, amin haladunk. A sorsunk meg van írva, ha nem is az égben, ahogy azt ezer nóta megénekelte, de a lelkünkben biztosan. Tudnunk kell, hogy kire kell rátalálnunk, összetenni a kis lélekarabkákat, hogy aztán együtt alkossunk egy nagy egészet.
Ez vagy te is, Stella. Egy része az életemnek, nem mondom, hogy nem lehettél volna több, ha ellene megyek a sorsomnak, a kijelölt utamnak, ha a józan eszemre hallagatok. Akkor talán most melletted érne minden reggel, és a legnagyobb problémám az lenne, hogyan küzdjek meg az olasz maffiával, hogyan egyesítsük a családjaink elképzeléseit. Az én családom a Bratva, nem a szülők, a testvérek, nekem falkám van, mint a jól idomított korcsoknak, összetartunk, és védjük egymást. Nem lenne helyed köztünk, elbirtokolnálak, a magamévá tennélek, ez a csúf igazság. Nem lehetnél a kettő között, ahogy nem lehetsz majd most sem. Az én véremmel a szíved alatt, a te háttered nekem nagyon veszélyes. Fegyver a gyerek, a gyerekünk, a gyerekem. De akarom. Ezt tudom.
Látom, hogy megüt a tény, miszerint van egy fiam már. De van, nem mondok le róla, csak ha Dim más utat nem jelöl ki számomra. Miron az övé, a tulajdona, azt tesz vele, amit akar, ha azt mondja többé a közelébe se menjek, nekem meg kell tennem, az ő családja, nem szólhatok bele, pedig csak részese akarok lenni, minden erőmmel, minden elképzelésemmel. Akarom. De én önző vagyok, nekem minden kell, nem egy kisujj, egy kar, az egész ember. Erre tanítottak. Sose érd be kevesebbel, mint a minden.
Összeomlasz. Máshogy látod. Pedig a jelentősége nem pont az, amit te hiszel ebbe. Még gecibnek látsz vajon? Egy alantas féregnek, aki veled kefélt, miközben a szülésben kifáradt nő otthon liheg a kölyköm pelenkáit cserélve?
Elnevetem magam, nem rajtad, nem gúnyosan, inkább csak lemondóan.
- Ha előbb tudod mi történik Stella? Mitől lenne szimpatikusabb valaki, aki gyerekkel van otthon, mint az, akinek a gyűrűét hordom? - Ha tudsz a gyerekről, akkor mi van? Ugyanmár. Nem kell ez a hazug önámítás. A gyűrűm pont annyira telibe fostad, ahogy tetted volna a gyerekem. Hiszen neked volt mentséged, mégpedig az, hogy én vagyok házas és nem te. Most más, igaz? Hiszen anya leszel, most érzed milyen. Ha feleség lennél, és te lennél megcsalva, akkor azt is tudnád milyen, akkor nem mondanád, hogy az én döntésem egyedül, akkor a tiedé is lenne. Nem kell ez a maszlag. Ha előbb tudsz róla sem változtat semmin. Álszent szar szöveg, nincs rá szükségem. Ha előbb tudod, akkor mi van? Akkor nem bújsz a karjaim közé, akkor nem duglak meg a raktárban? Hagyjuk már. Kár lenne jelentőséget ruházni rá, mert nincs neki. Nem kell a szar kifogás. Ha tudsz róla szemet hunysz felette, ahogy a feleségem tudata felett is tetted.
Kutakodva pillantok a szemeidbe. Ennek az éremnek két oldala van, te is ugyanúgy feldobtad, ahogy tettem én. Én egyszer elküldtelek, akkor ellent tudtam állni, s te elmentél, sértetten, elutasítva, pedig akkor csak azt tudtad, hogy házas vagyok. Hagyjuk már.
- Kellett, hogy tudja. Egyszerűen... - elhúzom a szám, nem tudom, hogyan mondjam el neked, hogy miért fontos ez.
- Nekem könnyebb így most. Minthogy a háta mögött hoznék meg egy döntést, így ha akarta volna, talán... beleszólhatott volna. De kapitulált. Jogosan. - mégis magamra hagyott, illetve veled kettesben ezzel a dologgal, pedig szólhatott volna, mondhatta volna, hogy mit szeretne. Segíthetett volna dönteni, ha más nem, akkor nekem, nem mondhatná, hogy döntöttél idd meg a levét. Neki mégis így könnyebb most.
- Egy gyerek nem tarthat össze egy kapcsolatot, nem lehet ezt a felelősséget a vállára tenni. - a gyerek nem lehet kapocs. Nem tolhatjuk rá, hogy később azt mondjuk miattad maradtunk együtt, s gyűlöltük egymást hosszú évekig, mert egyszer felnő, érett lesz, okos. Aki majd azt tanulja, hogy ne álljon ki magáért, a szülei sem tették, nem is lettek boldogok. Rendben van, hogy családra van szüksége, de sokkal jobb egy szétesett család, mint egy egymást gyűlölő együtt élő. Én már csak tudom. Az én anyám rettegésből volt az apám mellett, én pedig voltam a köztes erő, aki megannyi szemétséget megélt, akit bezártak, akit vertek, aki elviselt mindent, hogy enyhítse az anyja kínjait, akkor még szerettem, talán ő is engem. Mára betegnek tart, melegnek, irtandónak. Nem kívánom senkinek, hogy mások öröme miatt áldozzon magán, főleg nem várhatjuk el egy gyerektől. Nem várnám el a sajátomtól sem, főleg.
Biccentek. Tudtuk, hogy nem fogunk együtt járni, mi nem fogunk randizni, nem fogok a párom ujja helyett az övére gyűrűt húzni, szerintem megölnénk egymást. Nem csak azért mert nagyon különböző helyekről jövünk, vagy nem. Lehet jók lennénk, nem tudom, nem is fogom megtudni.
Összeroppansz. Látom. Nem akarlak bántani, még így sem, hogy az igazsággal teszem. De ez vagyok én, nézz rám. A férfi, akivel lefeküdtél, s akinek a gyereke benned növekszik, de nem tehetlek boldoggá,mert nem ez a sorsom. Ha lenne két életem, egyet neked adnék belőle, de nincs. Így ezen kell megosztoznom, ezt én Dimnek adnám, mert Ő a mindenem, nem tehetek ellene, ha akarnék sem. Elnyomni tudnám, egy idő után lehet más oldalán a boldogságot sem hazudnám, de nekem Ő kell. Vele vagyok teljes.
- Miért sajnálod? - elmosolyodom. Nem kell sajnálni, nincs mit. Így alakult és már nem lesz máshogy. Igen, még mindig el lehet vetetni, persze, megoldható. De attól még tény marad, hogy volt, hogy hibáztunk, hogy a dolgok összeomlanak, mint egy kártyavár, hogy aztán újat építsünk, erősebbet, jobb alappal, erősebbel, vagy éppen ugyanúgy elbukjunk. Nincs mit sajnálni, én is hoztam egy döntést, gondolom te is. A te életed kicsit erősebben változik, én sajnálhatnám.
Elmosolyodom, hogy Dimre terelődik a szó, arra, aki elméletileg otthon várt, míg én vele keféltem.
- Remélem, mert igen, nagyon szeretem. - azonban Ő nem egy buta nőcske, akit megveszek kilóra, és nem a pénzről beszélünk, pár bók, kis kedvesség és a nők a lábaim elé vetik magukat, sőt, ami azt illeti, annyi sem kell, imádják, hogy geci vagyok. Ez a tény, de Ő... nagyon más. Nem baj, ha meglátja, hogy már attól más leszek, hogy róla beszélünk, hogy a vonásaim ellágyulnak, Kibaszás, hogy senkivel nem tudok róla beszélni, mert Ő egyben a legjobb barátom is, vele így nem beszélhetem meg, hogy mit tegyek meg érte? Mert megtennék mindent, csak adja jelét, hogy van esélyem. Mégis elnevetem magam, amolyan megtört lélekként.
- Örülök, hogy ilyennek látsz. - erősnek. Lehet ez jel neked is, hogy megküzdünk mindennel, együtt is. Ha ezt hiszed róla, azt is elhiheted, hogy nem foglak cserben hagyni, nem foglak eltolni magamtól, nem foglak bántani. Hiszen amit akarok, azt megszerzem nem? Ez voltál te is, téged is akartalak, meg is kaptalak és most a gyümölcse benned van. Jó játék volt veled, nem hittük, hogy következménye lesz, főleg nem, hogy ilyen kézzel fogható, eltörölhetetlen. Mert noha el lehet egy életet is tüntetni, mégis örökre bennünk marad a nyoma, az emléke, a miértje. Ahogy bennem te, s én benned. Hiszem, hogy van megoldás nekünk is, csak kéne hozzá a szebbik felem. Megcirógatom ujjamon a gyűrűt, emlékek szöknek az elmémbe. De most a te időd van, veled kell foglalkoznom.
Nem azért feküdtem le veled, mert Ő nem adta meg, hanem mert kívántalak, tények, nem hazudtolhatom meg őket, nem is akarom. Volt és van jelentősége, lesz is. Eredménye is van. Látod? Ezt tettük, egymással.
Hallgatom szavaid, mérlegelem őket, nem fogok neked hazudni, sosem tettem, mellé beszélek nagyon maximum, de most azt sem fogok, minek tenném? Ez most a mi beszélgetésünk, a mi jövök valamilyen szinten való eltervezése.
- Sosem tagadná meg, Stella. Hiszen Ő pont annyira az én részem, amennyire a tiéd is. Nem mondanék le róla és nem hagynám, hogy elvaduljon tőlem. - tetszik, hogy belelovalod magad, hogy mozdulsz, figyelem alakod, belém hasít, hogy semmi nincs rajtad vajon az ing alatt? Nem. Nagyon kérlek ne gondoljunk most erre. De baszki nem tehetek róla, hogy szexi vagy, hogy hozzád érni is forrósítja a bőröm, hogy a vágyak csiholódnak. Nem tehetsz arról, ahogy alakult az életem én sem arról, ahogy a tiéd.
- Pedig az lenne a könnyebbik része. - mégsem szakítalak meg. Felvonom a szemöldököm. Babszem? Akkor te már elnevezted, kialakult a kötelék köztetek, ezt már nem lehet megszakítani. Ezt kell, hogy érezd. Összetartoztok, a varázslat létre jött. Lelkesedésed kicsit elnémít. Nem lehetnék férj imitátor, házas vagyok, de csak ezért el sem vennélek, nekem ehhez több kell. A nevem a gyereké, lehet ez inkább átok, mint áldás.
Lehunyom a szemem egy pillanatra. Az apád? Akit én elvettem tőled?! Sajnálom. De nem tehetettem máshogy, nekem Ő akkor és ott nem egy apa volt, hanem egy férfi, aki fel akart állni az asztalunktól és azt nem lehet, nem engedhette meg neki. Elvettem a támaszod, a mankód és én nem lehetek helyette az. Férfi kéne melléd, erős kar, ahogy te mondod.
Egy gyermeknek sem lenne szabad szülő nélkül maradnia, de nem csinálnám máshogy. Megöltem őt, aki nagyapja lenne a gyerekemnek, a sors kifürkészhetetlen. Itt ennek a példája. Megreszket a kezem, ahogy sorolod mi volt Ő neked, s mi lehetne a gyereknek, de nem lesz, miattam. Sosem tudhatod meg, sosem tudhatja meg a gyerekem, ezt nem bírnám elviselni. A sötét energia azonban benne volt az együttléteinkbe, a tudat, hogy én öltem meg azt, aki téged nemzett, hogy fordul minden a visszájára. Gyilkosa voltam a férfinek, aki a nőt alkotta, és gyilkosa vagyok a vérem nagyapjának. Másik nincs is neki, de nélküle jobb is neki. Tuche. Fáj. Szíven üt, nem kicsit, ellenben legalább nagyon. Sajnálom.
legalább mindezt megkaptad tőle, felnőtt voltál mire elvettem tőled, ez sem vigasztal, de nem keresek kifogást. Megtettem, mert meg kellettem tennem. Sorsok, összeérnek, elválnak, összeérnek.
- Ha ennyi lenne nekem, akkor kolonc lenne, de én nem így akarom őt, Magamnak akarom, ne érts félre, nem tőled akarom elvenni, de részese akarok lenni az életének, megadni neki, amire vágyik, elkényeztetni, szeretni, óvni, pedig...- lehet tőlem kéne, én vagyok alvilági nagykutya, valaki, aki veszélybe sodorhatja. A legnagyobb veszély az, ha te összejössz valakivel, ha szerelmes leszel, ha mást szólítana apának, más lenne a védőfal, akkor kell majd lépnem. Olyat, ami veszettül fog fájni nekem. Adott pillanatban el fogom neked mondani. De a gyerek az enyém, én leszek az apja, én akarok a példaképe lenni, nem holmi olasz faszi, vagy ki tudja. Itt a bökkenő neked, de ezt, hogyan mondhatnám el?
- Ha ennyi lenne nekem, akkor nem akarnám. Azt mondtam volna vetessük el. - királyi többes, de sajnos egyedül döntöttem volna ebben, ha nem akarom nem szülhetted volna meg. Nem érted mit jelent nekem, hogy mennyire akarom, mégsem érted.
Feléd nyúlok, ujjaim helye a combodhoz ár. Nyugalom. Nyugalom. Lesz ez így sem.
- Úgy tűnik gyűlöllek? - összeráncolom a szemöldököm. Ha így lenne, akkor nem tartanánk itt. Miből gondold, hogy ezt tenném? Ilyennek látsz? Kegyetlennek? Olyannak akinek egy eszköz vagy? Ezt érzettetem veled?
- Nem tudok annyira részese lenni az életének, mint te. - nyögöm ki végül, nem fogok hazudni. Ahhoz el kell vennem tőled. Ahhoz velem is ugyanannyi időt kell lennie, mint veled. Vállalod? Tudod ezt ígérni? Nem fogod.
- Mindenben ott akarok lenni, mindent neki adni, az élete része lenni, az apja akarok lenni. - de nekem van egy családom, akikkel együtt akarok élni. Nem tudok ennyit adni neked, csak, ha te nem vagy részese, de meg fogom próbálni, de ahhoz Dimnek meg kell értenie, hogy nem a te társad akarok lenni. Neked pedig meg kell értened, hogy nekem van másom, aki szinte biztos, hogy részesedne. De idővel, haladjunk lassan.
- Azt megígérhetem, hogy számíthatsz rám, ahogy eddig is tehetted. - hiszen nem voltam ott neked, amikor bajban voltál? Igaz miattam. De amikor neki indultunk a meleg bárnak, még nem tudtuk, hogy hozzám vezetnek a szálak, mégis ott voltam.
Elmosolyodom, annyira keresed, hogy mibe kapaszkodhassak félteni kezdelek, magamtól, Én az ördög vagyok. Magamért teszek meg mindent, de nem vagy kellék.
- Megoldjuk jó? Nem ígérem, hogy nem lesz kemény, azt sem, hogy könnyű lesz, egyet érteni sem fogunk mindenben. Nem ígérhetek mást csak, amit tudok, hogy mindent el fogok követni, hogy boldog legyen, s te is az legyél. - ennyit tudok, mert ezt tudom magamról. A gyerek boldogsága függ a tiédtől, ez meg tény.
Combodról a kezedért nyúlok, meghúzlak magam felé.
- Gyere! - ha hagyod az ölembe húzlak, ölelésembe vonlak, akarom érezni, hogy rendben vagy, sajog a szívem. Bár neked adhatnék mindent, de nem tudok.
I remain who I always wanted to be
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar
Commerce & Service
Age :
29
Tartózkodási hely :
Firenze
Hozzászólások száma :
214
Csoport :
Civil

stivali italiani
Témanyitás Re: Grace •• 30th Október 2017, 05:25


to my Boss
Embrace the shadows.
Letaglózol, voltaképpen mondva világi nagy rejtély vagy számomra. Általában a helyes pakliban kezelem és tartom az embereket, te miért hágtál át mindenféle szabályokat? Mondd meg, miért? Miért kellett, hogy magad felé fordítsd a figyelmem a kelleténél jobban? Miért kellett, hogy vonzódjak hozzád? Le kellett volna lépnem, igen le, amikor ez az egész felütötte a fejét. Akkor amikor kidobtál, mert az mély volt és nyers, előzmény nélküli. Egy különös este fülledt befejezése. Kívántalak. Rettenetesen, bénítóan és olyan mélyre löktél a saját megítélésemben, hogy ámokfutottam. Nehéz volt emlékezni rá, segítettél is benne. És talán azóta, ez a szikra ott sistergett, vagy sistereg még mindig, nem tudom. Most minden annyira más. Nem csak azért, mert terhes vagyok és tőled vagyok az, hanem mert emelkedtek a tétek az asztalnál. Neked egy házasság, nekem az életem, a független életem. Mert többé nem vagyok az, igaz? Neem, nem vagyok. A szó szoros értelmében nem vagyok, bár nem vagyok a párod, az ágytársad, az akármid. Semmid vagyok. Egy beosztottad. Még egy darabig. Ha valaha beszélgettünk volna mindarról ami köztünk zajlott elmondtam volna, hogy ha szingli lennél sem muzsikálnánk együtt szépen, csak disszonánsan. Annyira más vagy. Kérlelhetetlen, szerteágazó. Míg én? Még itt most, a kisfőnök kanapéján ücsörögve melletted sem tudnék arra felelni, hogy mit akarok az élettől. Te teljes vagy ugye? Van kit szeretned, van aki szeressen, létrehoztad önmagad két genetikai reprodukcióját. Két gyereket, akik felnézhetnek rád, akik felhívhatnak, akik apának hívhatlak. De mondd meg nekem, én mit tettem? Mit csináltam eddig? Semmit. Mire lenne majd olyan nagyon büszke Babszem? Annyi kérdés feszíti, gyúrja az agyam örökké, hogy szeretném ha magamra lehetnék süket. Érted ezt vajon? Tudod milyen amikor a semmiért kérdezel, mert nem lelsz válaszokat akkor sem ha tíz ember ordítja őket rád?
A fiad, igen a kisfiad. Igen sajnálom, mert a feleséged tudatában egy embert bántottunk, így azonban kettőt. Ott az a kicsi, talán érzékeli, hogy nem vagy vele most annyit. És miért? Mert vétkeztünk és én terhes lettem. Sajnálom. Talán nem hihető, de nem akartam, hogy ez idáig fajuljon. Valójában szép és istenien könnyed szexnek kellett volna maradnia. Egy emléknek. Emléknek, amit őriz a testünk és a lelkünk. Nem elmondani, nem megismételni soha többé. Hibás vagyok, nem léptem ki a melóból sem, de a raktáros incidens megmutatta, hogy nem, nem vagyok rád nézve semleges. Reagálok a közelségedre és valamiért mindig kimondom az igent. Még ha nem is hangokat formázva ajkaimmal, de kimondom.
- Ezt nehéz lenne fekete-fehéren megmagyarázni. - ismerem el, mert a nyers visszavágásodban egyébként van valami ráció - Mert a házasságtörés így is úgy is az, ebben igaza van. - ismerem el, egyébként magamban legyintek. Ha nem érted, nem kezdem magyarázni mi a különbség. Nőiségében aláztunk meg valakit kétszer. Otthon, terhesen, vagyis otthon egy csecsemővel, aki a tiéd én meg a farkadon élvezkedek ezalatt. Nem, ez sokkalta rosszabb így. És utána mi történt? Hazamentél és együtt etettétek meg a kicsit? Ó, ugyan, könyörgök ne legyen vádló a hangod. Érezzük, hogy a mérleg serpenyőjére így még egy dologgal több került fel, ami miatt hibának kell tekinteni. Tilos voltál, csak nem figyeltem a figyelmeztetésekre. - Engem is csaltak már meg, tudom milyen utolsó, mélyre érkezően fájó érzés. De nem tudom, ha a közös gyerekünk születése után történne ilyen kevéssel, az kinullázná a nőiségemet. Változik a test, változik minden. Remélem érti a különbséget. - célzok arra, hogy mit próbálok elmondani. Jesszus sose hallott gyermekágyi depresszióról? Néha mintha nem is tudom, ismernéd a nőket bizonyos szinten, utána pedig idegenül pislognál lépéseikre.
- Tényleg sajnálom. Nem akartam elrontani a magánéletét ilyen szinten. - ismerem el, de mindig őszinte voltam hozzád nem? Nem akartam eltitkolni, neked egyszerűen jogod volt tudni. Jogod volt végiggondolni. Jogod volt hozzá, mert te vagy az apja. Még akkor is ha most még nem is emberi lényről beszélünk. - Nem, ebben egyetértek. A gyerekek nem ostobák. Hamarabb átlátnak a hazugságokon és hallanak meg mindent amiről mi azt hisszük nem tudják. Egy gyereknek nem szabad hazudni én ebben hiszek. - sóhajtom a szobának inkább, meg magamnak. Nekem is hazudtak az elején, hogy anya szereti apát. Francokat, anya a kötelességeit szereti, de azokat vakon. Apám csak egy volt közülük. A férfi akihez hozzá kellett mennie, akinek szült négy gyereket. Inkább nem lennék ilyen, inkább láttam volna őket igazán boldognak. Legalább néhányszor.
- Mert maga is megérdemli a szerelmet. Megérdemli, hogy azzal legyen akit szeret. És tudja.. - döntöm hátra a fejem - mondhatnám azt, hogy a Vörös a hibás, mert ha ő nincs, most nem ülünk itt, de nem keresek felelőst. Talán ez a sors valamiféle elbaszott próbatétele. Nem tudom. De nem szeretném ha boldogtalan lenne, ennyi az egész. - mosolygok rád féloldalasan. Hisz így van. Nem üldözlek szerelemmel, azt sem akarom, hogy te tedd ezt rám nézve, de az elmúlt egy év alatt beékelődtél a lelkembe és az életembe. Miért akarnék neked rosszat? Miért akarnám, hogy szenvedj örökké a szerelmed hiányától azért, amit tettünk? Menj, találd meg az utat hozzá és tegyél meg mindent. Mert ebben a világban neked és neki van jövője. Nem neked és nekem. Nekünk eddig sem volt, nagyon jelenünk sem. Pillanataink voltak. Lopottak. Időt csíptünk le akár két, saját hasznát hajtó könyvelő. Munkából, egyéb időből. Egymás idejéből. Két tolvaj vagyunk, akik összeadták zsákmányukat. De még milyet..
- Szeresse is, bízom abban, hogy helyrehozza. Maga nem rossz ember. A felesége is tudja ezt, különben nem kötötte volna magához az életét. - mondom ki amit gondolok, így látom. Persze nem beszéltél a házasságodról, de gondolom nem azért nősültél mint apám. Téged nem befolyásolt a családod, nem volt a fejed felett hozva egy döntés, hogy ezt kell és őt kell és ekkor kell. Választottad őt, ahogyan ő is választott téged. Ez érzelem. Ez szív. És kurvára küzdj meg érte, mert ha nem teszed, lehet soha többé nem lesz ilyen. Szerintem egyszer lehet igazán és mélyen szeretni, a többi már csak ennek az egynek az olcsó reprodukciója lehet, ha hagyjuk elveszni. Egyetértenél ezzel mondd? Szeretném ha küzdenél. Hogy tudjam, rendben vagy. Mert csak. Oké?
- Az elmúlt egy év tapasztalata. - mosolygok, bár úgy lenne helyesebb, hogy ilyennek is látlak. És még sok minden másnak is. Láttalak dühösnek, parancsolónak, megértőnek, viccesnek és szenvedélyesnek, férfinak és embernek. Egy léleknek aki esendő, egy embernek aki aggódik, egy főnöknek aki szigorú. Sok minden vagy és nem is tartozom azoknak a táborába akik elmondhatnák, hogy túl régóta és túl jól ismernének. Ez viszont az, amit én látok.
- Először.. - nyelek - mármint amikor elmondtam, erre nem számítottam. Mármint, hogy ezt fogja mondani. Én azt hittem, hogy maga nem.. - nem mondom ki a végét, hisz tudod. Azt hittem azt mondod, oldjuk meg szépen egy kórházban, szabaduljunk meg egymástól, ne fonjunk köteléket, ne akarjunk egy életet létrehozni. Most itt ülsz, napok óta nem láttalak, előtte nem igazán beszéltünk. És arról beszélünk, hogy létrehoztunk valakit, akinek esélyt adunk, hogy erre a világra lépjen. Igaz, nem klasszikus családmodellként, de talán nem is lesz ezzel akkora probléma. Tisztább így, mintha most sírnék had legyek a feleséged és gyűlölnénk egymást nem? Szerintem igen. Mert itt és most nem mi vagyunk a lényegek tehát, hanem Ő. Akinek még nincs neve és aki még olyan picike, hogy hinni sem akartam neki az ultrahangon.
De el kell mondanom, mondom is mit szeretnék, ha már így itt vagyunk. Ha már kimondtad, ha már tudod, hogy becézem Őt. Más körülmények között, ha nem lennél már két gyerek apja megkérdezném, hogy ilyet szántál volna-e anya szerepre mint én? De a kérdést feltenni is felesleges. Nem tőlem akartál te gyereket, de tőlem lesz. Ezt osztották neked az asztalnál, ezt kell elfogadnod vagy épp nem elfogadnod, bár teszed. Akarom, hogy tudd én minek látok egy apát. Mi az, amit a mai napig hiányolok, hiába leszek maholnap 30 éves, ami egy nőnél valljuk be, kor. Sorozatok születnek róla, regényeket írnak meg, milyen harmincasnak lenni. Nos valamikor egyszer gondolkodtam rajta, hogy anya leszek mielőtt még betöltöm. És lám, meg nem lám. És jól esik amit mondasz. Hogy szeretni akarod, vigyázni rá, ott lenni neki. Lehunyom a szemeimet, mert a hangod akarom a saját megértési központomban keringeni. Ízlelni, lenyelni amit kimondasz. Akard, kérlek szépen akard tényleg.
- Pedig? - pillantok rád kérdőn, mi a mondat hiányzó része, mit nem mondasz ki? - Ezt mind megteheti. Nem akarom elvenni, kiszorítani az életéből. Nem tartom magam szupernőnek, hiszek az apaképben, mint mondtam. - erősítem meg a korábbit, vagy csak benned akarom tudatosítani, hogy azt akarom, hogy te legyél az apja. Ha már neki adod a neved. Mert neki adod nem? Idegen íz, más nemzet. Kicsit mindkettőbe fog tartozni. Vannak vajon rokonaid a hazádban? Akarod, hogy tudják, létezik? Micsoda dolgok keringenek az elmémben! Meg sem született még. Neve, neme sincs, de én ilyen vagyok. Nagy családban gondolkodom. Mindig.
- Nem úgy értettem.. - rázom meg a fejem - csak, érti. Nem épp nászágyban fogant, valami roppant szűzies aktusból. Legtöbbször túlságosan előre gondolkodom és ez is valószínűleg csak az én fejemben volt értelmes. - legyintek, nem megbántani akarlak, vagy azt akarom mérsékelni amikor ez a baba fogant, hanem a körülmény. Ugyan, hisz minden gyerek előbb-utóbb kérdez erről. Vártatok? Akartatok? Nehéz lenne most arra úgy felelni, hogy jó is legyen. De mint mondtam volt, ez is az én előregondoló fejemben értelmes. Majd 15 év múlva. Na jó, te jó ég. Mire gondolok???? Ujjaid semmis kis érintése ráz ki itt a lassankénti nyugdíjas tervezési metódusból. Sóhajtok. Neked. Magamnak.
- Nem. - rázom meg a fejem - Nem mostanra gondoltam. Később. Nem akarom, hogy egy hibának érezzen, vagy valami ilyesmi. Pontosan nem tudnám ezt behatárolni. - nézek félre, hát ez mindenképpen hülyén hangzik. Csak sok a mi van ha, mi lesz ha, ennyi az egész. Legyintenél biztos, nő vagyok miért aggódom túl az ilyesmit, a képlékeny és talán messzi jövőt? Igazat adnék, adok is. Nem tudatos, esküszöm. Csak ne rossz szájízzel gondolj rám a körben, ennyi. Persze, most nem teszed. Most. Hisz visszajöttem és jól vagyok, te is jól vagy. Babszem is jól van. Most nem gyűlölsz, én sem téged. Remélem ez így is marad. Hallgatlak is. Bólintok is.
- Anya mindig más. - mosolyodom el - Csak legyen a része. Ő egy gyerek lesz, nem egy százalékos lebontásos szerződés. Lévén nem fogunk sem bíróságra menni és ostoba kijelölt határidők szerint élni, valahogy megoldjuk majd. Ha az elejétől mindketten benne vagyunk, akkor a kivitelezésre már lesz út. - most én vigasztallak, vagy te adsz nekem vigaszt? Támogatjuk egymást akár ha az élet mibenlétéről filozofálnánk egy bárpult mellett, nehéz fejjel, szívvel és lélekkel. Remélve, hogy a másik tudja a megoldást. Tud egy másik igazságot. Valamit, amivel egésszé teheti a saját igazságot. Most ígérsz, vagyis olyasmit teszel. Persze tudom, talán a kérés így elsőre túlságosan nagy. Túlságosan akarom, hogy helyeselj és igenelj benne mindenre. Megint nem kalkulálok a kisfiadra, a feleségedre. Az igazi családodra. Bocsáss meg, önző vagyok valahol. Viszont ez a helyzet nekem rettenetesen új.
- Tudom. - nyugtázom, tudom, megértelek. - Higgye el, nem fogok a dolog útjába állni. - bólintok is rá, miért akarnék? Miért akarnálak elzárni a gyerekedtől, miért akarnám, hogy én legyek neki az egyetlen? Persze szőhetnénk itt egy hálót, hogy mi van ha lesz valakim. Mondjuk miért pedzegetnénk. Egyedülálló nő, gyerekkel azért nem éppen az a kategória, amiért ugrándoznak a jelöltek. És az én életem most? Nem ilyesmi felé halad. Nem is említem. Nincs miért. Nincs kiért. Most rólunk van szó, három személyről. Nem egy talán jövőbeli negyedikről.
- Köszönöm. - nézek rád, szemeidbe, melyekkel annyi mindent ki tudsz fejezni, szavak nélkül is. Valahol ez mosolyogtató is, mert köszönöm, hogy foglalkozni akarsz a gyerekeddel és nem küldesz el a faszba? Nem, nem ezt köszönöm. Hanem azt, amit rejtenek szavaid. Ezt az elmúlt egy évet, hogy jöttél velem, segítettél rajtam. Megmentetted az életem. Hogy aggódtál értem. Ezt köszönöm. Mosolyod tiszta. Ad bizonyosságot. Figyellek és magam is elmosolyodom. Nekünk mi volt eddig könnyű, vagy egyszerű? Mikor volt az, hogy nem húztuk egymást valamivel kapcsolatban?
- Tudom, hogy komolyan mondja. Ígérem nem fogom felhívni hajnal 3-kor, hogy fagyit ennék, vagy rémálmodok rosszul biztonságossá tett asztalokról, konnektorokról és ilyesmikről. - mosolygok rád vissza, kicsit tompítva a komoly élt. Boldogság. Igen, szeretnék az lenni, szeretnék egy boldog gyereket is. És azt is szeretném ha te is az lennél a családod körében is. Remélem ez nem túl nagy kérés odafentre sem. Kezeinkre pillantok. Halk sóhajjal adok igent. Feltérdelek, hogy az öledbe ülhessek. Pár hónapja ezt simán szexuális felhívásnak veszem, most nem. Ölelsz, belesimulok ebbe az ölelésbe, sóhajtva ölellek én is, fejem válladra támasztva. Kiszakad belőlem a feszültség. Ezé a három napé. A félelemé, az aggódásé. A tudaté, hogy nem fogsz egyedül hagyni. Hogy most is itt vagy. Felegyenesedem, tenyerem tarkódra csúsztatom. Homlokon csókollak, talán ezzel többet mondok mint egy monológgal. Akkor is, ha egyébként rettenet alulöltözött vagyok. Bíznod kell. Nekem is bíznom kell. Ajkaim elválnak bőrödtől, füledhez hajolok. - Lesz egy gyerekünk. El tudja ezt hinni? - el tudod hinni? Mert nekem még mindig hihetetlen. Meg az is, hogy akarod. És hogy én is akarom.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar
Russij Geduska
Age :
39
Tartózkodási hely :
Firenze
Hozzászólások száma :
562
Csoport :
Solntsevskaya Bratva / RussGed

stivali italiani
Témanyitás Re: Grace •• 2nd November 2017, 15:39


Demon's grace

„On the 21th day"

21Lényegi dolgokról beszélgetünk, arról tanakodunk, hogy hova tart az életünk, hova is indulhatunk a hullámok hátán, amiket kavartunk önmagunknak. mert te pont annyira részese voltál, miként én. Hozzá tartozik, hogy nekem kellett volna a hűségem megőrizni, annak a szívét nem tiporni, akit mélységesen szeretek. Hidd el, hogy nekem is új még az egész. Az, hogy egy férfi, hogy amikor össze simulunk, erős vágya préseli az enyémet és nem egy punciba botlok.
Mégis annyi dolog normális ebben a nem normális világban, ami a miénk, csak a miénk. Mégis egy pár vagyunk, vagy voltunk, remélem vagyunk és leszünk, mert nélküle az életem vajmi keveset ér. Nyilván vagyok, aki vagyok, már nem nagyon leszek más. A Bratva légióin belül magasra vittem, jól lehet félig sem ez volt a célom, de már beültem a villamosszékbe, már csak arra várok, hogy valaki megrántsa a kart. Veszélyes az életem, amíg Laurenek vesznek körbe, akik a véremre szomjaznak, amikor nem tudom most jelenleg mennyi fejpénz jár annak, aki elválasztja a fejem a testemtől. De azt tudom, hogy a falka megvéd, hogy Ők azért tettek a trónra, mert Dim alám támogatott, nélküle nem lennék senki, ő pedig pont ott tartana nélkülem, ahol tart. Ez valahol fáj. Talán sebhelye lenne kevesebb.
Mégis itt ülök veled és arról beszélgetünk, hogy szeretem őt, hogy közös gyerekem van valaki mással, hiába várunk veled is egyet.
A gyerek nem tehet róla, hogy mi gyarlók voltunk, hogy vágyaink egymás karjaiba vetett minket, s ő pedig megfogant. Ártatlan ebben az ügyben is, ő eleddig mindenben az. Ahogy Miron is az. Nem is kevéssé szeretem, sőt, de most Őt is bántom, mert nem vagyok vele, nem fektetem le minden este, nem bújok hozzá reggel, hiánya betölti a napjaimat, rengeteget gondolok rá, illata szinte az orromban van. Ez lesz a közös gyerekünkkel is, imádni fogom, már most várom, valami hormon zavaros fasz vagyok
Nem mondok semmit. Nem lehet megfogalmazni pár szóban az érzéseket, az egészet nem lehet, ez egy roppant összetett dolog. A gyerek közös, noha Dim nem hordta ki és nem szoptatta, de etette és fürdette, ahogyan én is. Most is sok időt tölt velem Miron, Dim szívesen passzolja le, mert a gyerek boldog velem. Talán a mi gyerekünknek is adhatnék szeretetet, talán Ő is boldog lenne velem.
Értem, amit mondasz, nem vagyok teljesen hülye, de én kettőjükért aggódom és nem azért mert jaj szegény nő... De igen, értelek. Biccentek.
Ettől függetlenül mégis biztos vagyok benne, hogy a szex ugyanúgy megtörtént volna köztünk, ha tudsz a gyerekről, ha nem. Nem fogott volna vissza, egy nő tudata sem tette, pedig a szádba rágtam, hogy házas vagyok, van valakim.
Legyünk reálisak. Nem befolyásolt sem engem, sem téged. Nem kell áltatni magunkat és senki mást.
Nem tudok a családomra így gondolni, hiszen Dim nem nő.
- Ugyanannyi részem volt benne, mint neked! - feléd nyúlok, finoman végig simítok az arcodon, hidd el, hogy nem rontottad el sokkal jobban, mint én. Nekem is van bűntudatom, sőt, én feszülök. Megőrülök a hiányától.
- A gyerekek roppant okosak. - értek egyet veled. Nem akarok hazudni neki, neked sem, nem akarok hazudni senkinek sem, pedig hivatásból teszem eleget, tettem is. Művésze vagyok ennek, de nem szeretem, persze eldönthetem kinek hazudok, nekem is jogom van hozzá, hogy eldöntsem kinek mit mondok. Nem tervezek neked sem hazudni, miért tenném? Amiről nem kell tudnod azt meg elhallgatom majd okosan.
Felvonom a szemöldök, alóla szemléllek. Szavaid kedvesek, meghatnak. Élem, hogy törődsz velem, jól esik. Más vagy, mint a többiek. Nia, aki csak faszt akar, s többek közt ez az oka annak, hogy nem kapja meg, nem tőlem.
Figyelem vonásaid, előrukkolok egy mosollyal.
- Ha nincs Ekaterina, akkor máshogy ismerkedünk össze jobban, hisze ne feledd, hogy tőle független lettél az alkalmazottam. -a Róka csak egy kellék volt a puzzle dobozban. Én mondjuk kihagytam volna, az életemből is egyaránt, még szopni sem tudott, pedig akkor még nekem is lehetett nőzni.
- Köszönöm. - hogy érdekel a boldogságom, hogy szurkolsz nekem. Pedig magadnak kéne. Azt kéne éltetned, hogy te legyél boldog, te leszel anya nemsokára, a te testedben növekszik az élet, amit majd én is akarok imádni. Boldog szeretnék lenni, teljes.
Nyitom a szám, hogy megosszam veled a titkom, akkor talán könnyülne a lelked is. A tudattól, hogy nem egy nőt döntöttem romba, nem azért mert meghízott és már nem tetszett, vagy mert a fáradtságtól nem volt odaadó. Egyszerűen én egy féreg vagyok. Kölyökorom óta tudom, hogy kivetettje vagyok a társadalomnak túl fekete bárány. S mégis apám, nézd meg ki lettem. Ugyan megvetnél és leigáznál, gyűlölnél, de tetted így is. Az lesz a finom, amikor otthon bejelentem, hogy még egy gyerekem lesz, és mással vagyok házas. Alla, az anyám, majd utálhat jobban, majd szerethet téged, lévén nő vagy, veled kéne lennem, ezt diktálja a kibaszott illem.
Mégsem mondok semmit. Újra biccentek.
Igen, ő jobb embernek lát, mint amilyen valójában vagyok, de ő pont annyira betege ennek az életnek, mint én. Ő is tagja a Geduskának, ő is nagyhal, tudja ki vagyok, tudja mi vagyok. Ismeri az éllatot bennem, a földtúró démont, a nagyravágyó istent is, aki minden ember sajátja. A lelket, a nagy masszát, a mindent. Ő ismer a legjobban és hozzám jött, szeret, vagy csak szeretett, nem. Még mindig szeret, tudom jól, csak nehéz nagyon.
- Jogos, sok arcomat ismered már. - s még mindig nem mindet. Mit szólnál ha eléd állnék és közölném, hogy maffia tag vagyok, sőt, és ja megöltem az apádat, és még halom embert. A Rókát valószínűleg tudod jól, nem titkoltam el előled, hogy kivégeztem, a módját nem mondtam el, azt, hogy a torkát vágtam át és kivéreztettem, miközben... nos igen. Rossz ember vagyok, lehet ezt kéne tudnod.
- Azt hitted nem szeretném? - én is azt hittem, hogy nem szeretném. Bepánikoltam, összeomlottam, majd Dim elé álltam, mindezt egy nap alatt. Ő pedig elhagyott, még akkor is azt hittem, hogy nem akarom. De akarom. A gyerek nem tehet semmiről, de célpont lesz, veszélyben lesz, miattam. Kicsit még miattad is lehetséges. Az olasz maffia sem kevésbé veszélyes, mint az orosz. Már most féltem és ez csak a kezdet...
- Eleinte nem is akartam, féltem, hogy felrúg mindent, ahogy tette is, hogy nem lesz megoldható, de a gyerek nem akart megfoganni, Stella. Ő nem kérte az életet, sors, hogy megtörtént, nem vehetem el az életet tőle. - meg kell, hogy értsd, a gyerek nem miattad és miattam születik meg, hanem mert joga van az élethez. Mondom ezt én, aki már több emberét is elvettem, de... ezért majd én megrohadok a pokol örök tüzében. Igen, a saját életem másnak látom, mint bárki másét, de így van ez rendjén az ember én központú, egy ego. Tessék, itt a titka.
Újra bólint, megmosolygom. Pedig erős vagy. Annyi mindenen átmentél és még nem roppantál össze, erős vagy, szuper erős, és éld túl Dimet is légyszíves.
Jól van, nem veszem fel, beszélgetünk. Tervezgetünk, a végén úgysem lesz belőle semmi, teljesen máshogy lesz, ez a természet rendje. Mindig így alakulnak a dolgok, annyi mindig közrejátszik benne. Ki sem fejteném.
- Most sem hiba, később sem lesz az. - rám férne egy cigi, de komolyan. Nem tudok semmi olyat mondani, ami egy kicsit is segítene a helyzetünkön, az majd kialakul. Terveink vannak, szépek, hősiesek, de majd ezret hibázunk és százakat.
Szó nélkül hagyom a legtöbb megjegyzést, részemről elmondtam, ami ezzel kapcsolatos. Az idő fogja hozni. Biztos vagyok benne, hogy ismersz ennyire, tudod, hogy nagyjából elmondtam mindent, amit fontosnak éreztem. Nem bunkó vagyok és azért nem felelek, hanem, mert egyet értek.
- Csak ne félj, jó lesz, megoldjuk és ... kicsit csak bízz. - sosem hagytalak még cserben, most sem foglak, tudod jól, így vagy úgy de a dolgok meg fognak oldódni, így.... vagy.... úgy.
Muszáj testkontaktba lépnem veled, ezért érintelek meg, hogy azzal is sugalljam, hogy nem kell félni, noha tudom, hogy a te életed pont úgy a feje tetejére áll, mint az enyém ezzel.
- Ne köszönj semmit! - mosolyommal jelzem, hogy tényleg nincs mit, a dolgok csak jöttek, mi pedig sodródtunk az árral. Ide lyukadtunk ki, de együtt. Meg fogjuk oldani, nincs lehetetlen, csak tehetetlen. Én pedig nem hiszek abban, hogy vannak olyan feladatok, amik túlnőnek rajtunk.
A gyerek nem feladat életélmény, igen, lesz, amikor ordítunk, lesz, amikor veszekszünk, lesz, amikor nem értünk együtt és fogjuk meghatottan nézni a színdarabot, amiben játszik, és aggódni a randik miatt, megvallom, alig várom.
- Ó kérlek, meg se próbáld. De most, hogy mondod tiltóra teszlek este 8-tól reggel 6- ig a telefonomba. - rád kacsintok, ölembe húzlak, átölellek, ez pont annyira kell nekem, mint amennyire neked is. Pakol volt ez a 3 nap, amiben nem tudtam semmit, még mindig túl jól sem vagyok, a kurva méreg áztatta a vérem. Gyenge vagyok, paranoid, és talán hullajelölt is, de most jó, most élünk, beszélünk, tervezünk.
A homlok csók majdnem felér egy pofonnal. Wattafak? Kérdő lesz a tekintetem. Na, na, na. Azért itt nem tartunk. Atyai csók, mi a faszom? Ledöbbenek, de ezt te nem láthatod, mire újra az arcom nézed, már rendezem a vonásaimat.
- Már egy ideje győzködöm magam, hogy el merjem hinni. - elnevetem magam, elhelyezkedek ebben a fura ölelésben. Mély levegőt veszek, mint akit beinvitálnak a fogorvosi székben. Aztán majd Milos ad egy nyalókát, ahogy szokta... vállon vereget, ügyes voltál. Anyád. A lezsibbadt fél fejemmel nem is olyan vicces, de precízen és szépen dolgozik. Még egy levegő, akkor rukkoljunk elő.
- Azonban. Én tisztáznék veled most még egy dolgot. Szerintem ideje, és talán segít pár dolog megértésében. - vannak titkaim, még előtted is, de van, amit meg kéne veled osztanom, hogy tudd. Helyezd el a kirakóban, adj neki értelmet vagy valami másnak.
I remain who I always wanted to be
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar
Commerce & Service
Age :
29
Tartózkodási hely :
Firenze
Hozzászólások száma :
214
Csoport :
Civil

stivali italiani
Témanyitás Re: Grace •• 7th November 2017, 18:34


to my Boss
Embrace the shadows.
Bár könnyebb lenne ez az egész! Úgy szeretném. Ha független lennél, sokkal egyszerűbb lenne. Akkor sem kérném, hogy vegyél el és legyél velem, csak nem kattogna előttem minduntalan egy ismeretlen nő sziluettje. Valakié, aki most is otthon vár talán, karján a fiatokkal. Míg te idejöttél, miattam. Aggódtál, persze. Aggódtál. Én is aggódtam már érted, magamért, az életünkért. A motoros napon különösképp és mi lett a vége? Megöltem valakit, hogy élhess és zokogtam, hogy hogy vagy képes egyáltalán rám nézni ezek után. Nem fogtam azóta fegyvert. Bár ennek a baromnak a társaságában imádkoztam egyért, nem mintha terveznék sorozatgyilkossá válni, csak mint láttuk, olykor sokkal egyszerűbb nem gondolkodni, csak menteni és elvenni a másikét. Lenyűgözően precíz voltál és az életben is benne tartottál. Nem hagytál szétesni és máig örülök, hogy nem volt szükség térítő taslira sem. Féltem. És félek most is, bár ez egészen másfajta félelem. Hogy lehetnék jó anya, mikor olyan elbaszott dolgok történnek velem? Hogy védjem meg a babát, ha sokszor magamat is képtelen vagyok? Mi a faszt csinálok ha baj lesz és te nem leszel ott? Szeretném ha néha vattacukorban lehetnék, ahol puhára eshetek, ahol körbeölel a cukros selyem illat és nem bántanak. Érintésed kedveskedő, bizonyosságot adó. Persze, nem erőszakoltalak meg, te sem engem. És nem bánom a dolgot ha egészen őszinte akarok lenni. Rád pillantok, ezt akarom, hogy tudd. Sajnálom a feleséged, de nem sajnálom a kihajszolt élvezetet. Normális vagyok? Nem.
- Nem tudom megmagyarázni. A szex isteni volt, mindháromszor. Azt nem bánom. - mondom komolyan, egy mosoly kíséretével. Meglehet átcsaptam nagyon őszintébe, de tudod, hogy nem szoktam neked hazudni. Eddig sem tettem. Nem azzal kapcsolatban fogom elkezdeni, hogy azt mondom nem esett jól, nem volt rá szükségem veled, tőled. Mert igenis akartalak, forrt érted a vérem. Vagyis, nos most sem rúgnálak ki az ágyamból, bár ezt nem feltétlenül fogom bevallani. Neked a házasságodra kell koncentrálni nem velem hajszolni a test örömeit. Hidd el elfogadtam, hidd el megértettem. Nem az a típus vagy, akivel olyan baszott könnyű cicázni napközben éjjel pedig dorombolni a kezeid alatt. És éppen nagyon terhes vagyok tőled. Valahol mosolyogtató a komikum, nem gondolod?
- Azok. - bólintok, áldva azt, hogy amikor megszületik Babszem nem kell neki monológba fognom rögvest, apa meg anya miért nem ilyenek vagy olyanok. Valahol talán ezért jó ez. Nem? Mert nem vagyunk túlságosan klasszikus vonalon. Nem fogok veled feküdni és ébredni, nem baszlak le azért, mert széthagyod a zoknijaidat, de lesz valakink, aki közös. Akiben mindketten ott leszünk. Misztikum. Varázslat. Egyszerűsítve persze csupán biológia meg genetika és mégsem az.
Mosolyogsz. Mosolygok én is.
- Nem kellett ahhoz sem, hogy történjen valami. - célzok ezzel arra, amikor lepasszoltál kártyán annak a vén perverznek. Megérintettél. Elbasztad. Akkor is, ha csak látszatnak szántad, az én bőröm, az érzékeim nagyon is éreztek. Érezték a lélegzetvételeidet, melegedet és a vonzást. Megnyomtad azt a kapcsolót és kukáztam az elveimet. A kutató nyelved alatt olvadt szét az, amit munkahelyi etikettnek hívunk, amit házassági szentségnek és annak tiszteletének. Én is elbasztam. Mondhattam volna, hogy megállni. Valahol köszönöm, hogy nem engedtél mindent. Köszönöm, hogy egyértelmű volt, nem lehet. Mert tudod, a testiség birodalma mélyen gyökeredzik. És alászálltam volna a kedvedért, egészen mélyre.
- Nem kell köszönnie, csak elmondtam a véleményem. - nézlek újra. Nézem és rögzítem vonásaidat. Sosem hittem, hogy egyszer mi ketten ilyen beszélgetést fogunk lefolytatni. Hovatovább azt sem hittem, hogy támogató félként képes leszek azt mondani ilyen helyzetben, hogy hozd helyre a házasságod. Sokszor vagyok az, aminek neveltek. Esetedben mégsem. Mert igaz az, hogy megérdemled. Igaz az, hogy küzdened kell érte. Én jól vagyok. Jól, mert tudom, hogy valahol, valamikor de én is megváltoztam a szemedben, ahogy te az enyémben. Haragudtál amikor kerültelek, emlékszel? Nem értettél. És felbasztál vele. Amivel pedig én téged. És finom voltál.
- Újságíró vagyok, kenyerem a megfigyelés. - mosolygok rád, bár ez így nem egészen kerek. Esetedben a megfigyelés szarra sem jó, semmire sem elég. Azért láttalak, mert engedted. Ha nem akartad volna, marcona főnököm maradtál volna. Jobb így? Könnyebb volt? Nekem igen. Veszélyes terepre léptettél Juri Kazakov. Nagyon veszélyesre. Mert ajkaid legalább olyan könnyedén és simogatóan tudnak vigaszt adni, mint amennyire szidást. Nem tudod minek látlak, mert sosem kérdezted. Megvan a saját következtetési rendszered és nem hajhászol vallomásokat. Talán ezért könnyebb beszélnem.
- Igen. - bólintok, azt hittem nem szeretnéd. Hogy gyűlölsz és azzal a lendülettel közlöd, hogy akkor egyúttal húzzam el a fenekem még a környékről is, ha már voltam olyan balga, hogy teherbe estem. Hisz így ami titok maradt volna, kibukott. - Amikor elmondtam, teljesen..- megrázom a fejem, na arra a beszélgetésre viszont nem szívesen gondolok vissza. Szerintem tudod. Eljutottunk odáig, hogy jóformán, pontosítok, megfenyegettél. Hogy részt akarsz venni a döntésben, hogy időt kérsz. És kaptál. Noha ha most mást mondtál volna, ha azt mondtad volna, nem érdekel a gyerek, nem tudtam volna mit lépjek. Talán megtartanám, csak nem itt. Máshol, másik országban. Hogy ne keresztezzétek egymás útját. Hogy elfelejthesd őt, engem és az egészet. Mégis azt mondod, akarod. Akarod.
- Különös. - nézek rád, végigmérve arcod, vonásaid - Azt hittem tárgyilagosabban fogja kezelni ezt a kérdést. Mármint, jelenleg neki még nincsenek jogai. Ő nem tud dönteni. Felette mi ketten döntünk. Megfoganni nem akart, megszületni sem akar. Ő nem kéri, hogy egyik vagy másik legyen. Gondolkodhatunk itt lélekben, érzésben, de az igazság az, hogy erről mi döntünk. - ingatom a fejem, sosem hittem, hogy ilyen oldalról állsz ehhez a kérdéshez. Nem akarok belemenni, nem akarom azt taglalni, hogy én adok neki életet, de Életet mi adunk. Szeretnünk kell és megadni neki mindent. Megpróbálni nem elbaszni, boldoggá tenni. Örülni a mosolyának, zokogni a ballagásán és nem távcsővel figyelni ha randizni megy. Nem gondoltam, hogy ennyire össze fog fonódni az életem a tiéddel. Komolyan nem gondoltam. Hisz a szex nem köt össze. Emléket ad. Egy tudatot. Bekapcsol illatokat, ízeket és érzéseket, de nem láncol össze minket. Egy gyerek? Ott leszünk a papírjain, pecsételve. És én félek, igen félek, mert nem tudom milyen ez. Nem tudom milyen ha egy ártatlan lény bennem látja a világot. Mesélhetnél nekem, tudod? Apa vagy, tudod milyen. Én nem tudom. Isten segítsen meg, nem tudom. Azt sem, mit kell csinálni. Mi van ha elrontom? Ha nem is vagyok rá alkalmas? Nyelem le a kétségbeesést. Mi a francot kell ilyenkor tenni? Olvassak? Járjak anyu klubba? Hozzám érsz, az érintés gyengédsége kizökkent a kétségbeesés mélységéből. Ne simogass meg, mert szétesek. Tarts össze inkább. Vagyis jaj mindegy. Hagyjuk csak hagyjuk.
- Azért ezt jól esik hallani. - húzódnak mosolyra ajkaim. Nem a hibád akarok lenni. Mondjuk ki, szarul esne. Az is, ha érdektelenül néznél rám. Nem gyártok hozzá okokat, csak így van. Ne féljek. Pedig teszem, tudod te is, hisz azért mondod, hogy ne tegyem. Bár ha megkérdeznéd mitől, nem tudnám pontosan elmondani. Talán egészséges a félelmem. A doki szerint igen. Az elmúlt hetek pedig leginkább annak félelmében teltek, hogy megszokjam-e a helyzetet vagy sem. Hogy mire megszeretném a tudatot, lehet nem lesz minek tudatban maradnia. Most pedig félek, hogy miként fog eltelni a következő fél év. Rendben lesz-e minden? Jaj, magam se tudom.
- Nem azzal van a baj, hogy nem bízom magában. - sóhajtok - Csak.. - vállat vonok, nem tudom, ne feszegessünk olyat, amire válaszom sincs - majd jobb lesz. Majd alkalmazkodunk.- bólintok egyet, megerősítés. - Akkor nem köszönöm. - nevetem el magam halkan, ami kitart. Tiltóra mi? Végigmérlek, pedig egész szexi lennél kajafutárként, pláne éjszaka ágyból kiugrasztottként az álmaid nyomával szemeidben, enyhén kócosan. Engem anyázva, hogy miért nem vásároltam be, vagy rendeltem étteremből. Vagy bárhonnan.
- Pedig istenien festene álomból ébredt futárként. - mosolyom vigyorba ugrik, a bók meg az, aminek hallani is lehet - Hogy áll a hajnali barkácsolással és fúrással? Vagy annak tudatával? - nevetek megint, a feszültségem is kicsit oldódik.
És átköltöztetsz belém egy másikat, pusztán azzal, hogy az öledbe húzol. Tudom, nem helyes meg nem is azért teszed, mert valami mást szeretnél, de így hatsz. Összerántod az izmaimat, hogy megálljon a levegőáramlás pillanatokra. És ennek el kell venni az élét. Homlokon csókollak, igen. Mert örülök, hogy itt vagy és mert máshol minden lenne csak nem illendő. És mindegy melyik részedről beszélünk. Mégis most csak jó, jó, hogy átölelsz, hogy bizonyos szempontból én is téged, bár ez inkább nálam a lábaimmal van kivitelezve. Hátrébb csúszok az öledben, hogy lássalak is, lehetőleg ne csak sóhajnyi távolságból. - Nekem is különös, de még annyira nem látom jelét. Csak megvan a tudat. Meg ugye az ultrahang.. - mellékes, hogy utálom az orvosokat, de babával nem tehetem meg, hogy ne járjak minden kiírt időpontban. Nekem is érdekem.
Szavaid nyomán balsejtelem, sőt, inkább egy rossz érzés fészkel belém. Nem jók az ilyen indítások. Remélem nem valami szar hír. Nő vagyok, előre kapcsolnak a gondolataim rögtön, megannyi horrorisztikus elemmel teletűzdelve a mondatodat. Mit akarsz? Mit akarsz nekem elmondani? Fájni fog? Rossz lesz? Basszam...mély levegőt veszek, lassan kifújom. Mintha valami boxmeccsre készülnék. Bár lehet, csak épp ez nem testek között fog lezajlani.
- Megijeszt.. - harapok alsó ajkamba, félve nézek újra szemeidbe - Ne kíméljen, mondja ki..legyen az akármi. - hangom komollyá válik, felkészülök. Bár fel lehet? Mit akarsz nekem mondani? Mi lesz a kihatása? Istenem, lebénulok. Belebénulok.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar
Russij Geduska
Age :
39
Tartózkodási hely :
Firenze
Hozzászólások száma :
562
Csoport :
Solntsevskaya Bratva / RussGed

stivali italiani
Témanyitás Re: Grace •• 11th November 2017, 14:43


Demon's grace

„On the 21th day"

21Megint itt vagyunk egymásnak, együtt, ahogy azt az utóbbi időben tettük jó párszor. megértem Dimet, hogy miért bántja, hogy te vagy. Noha a kapcsolatunkról jószerivel semmit nem tud azon kívül, hogy keféltünk párszor, szám szerint háromszor.
Szavaidra elnevetem magam, kicsit talán szomorkásan. Igen, nagyon jó volt, mindhárom, megvallom egyik ellen sem mentem volna, hiszen volt értéke. Érzelmi töltete is akadt, vigasz volt, összeolvadás. De mégis azt kell, hogy mondjam csak szex volt. Emlékszem, hogy apád emlékének sötét árnya fokozta a vágyaim. Nem volt merő jószándék felőlem, bántani is lehet, hogy akartalak velük, de akkor még nagyon más volt a helyzet. Egy picsa voltál a pultomból, aki nehezen nyílt, nem vettette magát a lábaim elé, legalábbis nem azonnal. Nehéz vadnak tűntél, s mint olyan, kellettél nekem. Egyszer sem csalódtam, nem benned, de magamban igen. Hittem, hogy nem lesz baj, nem bántalak téged sem, s Őt sem, akiért minden feláldoznék.
Az élet bitang nehéz tud lenni, mi nehezítjük meg magunknak, mi, akik képesek vagyunk a legnagyobbat ártani.
- Nem, azt én sem. - tényleg nem, a közvéleményeivel van baj, de azzal akad bőven. Mégis volt szépsége annak, hogy együtt voltunk, egymásnak. Rántottál ki szar helyzetből, s én téged bevittelek a susnyásba, hagytam, hogy bajod essen, hogy megkísértsen a gonosz.
De ez vagyok én, egyszer lehet ezt is meg kell tudnod, de még mindig nem tudom, hogy mennyit tudsz a saját családod beteges dolgairól?
Tudnom kéne mi az, amit a maffiából tapasztalsz? Bármi vajon?
Talán, ha eljön az ideje, erre is rákérdezek, meg minden másra is.
Lepillantok a hasadra, még nincs nyoma a születendő életnek, még nem simulhat a tenyerem alá, még nem mozdul meg, csak épen fejlődik, szépen.
Mit mondjak neked? Hogy öreg vagyok már? Én is látom a szarkalábakat a szemem körül, a szám szélébe futni, hiába puha mosoly, ha keménnyé teszik az elmúló napok. Nézek tükörbe, tudom, hogy az idő kifolyik az ujjaim közül, mint a sivatagi homok, talán te vagy az utolsó esélyem, hogy gyerekem legyen. Noha a nők felett az idő jobban szalad ilyen értelemben, könnyebb is lehetne, ha felbérelnék valakit, de én azt akarom, hogy legyen anyja. Miron is meg fogja sínyleni, hogy két férfi... álmodok. Nem lehetek ebben sem biztos, ha Dim elveszi...
Akkor is marad a gyerekem, a gyerekünk, noha harc lesz a kisfiúért is, ezt garantálom. Most elengedem ezt a témát, figyellek téged. Lesem a mozdulataid, a gondolataid közé akarok veszni, hogy tudjam minden rendben van, megértesz engem? Mert én nagyon szeretnélek téged, elengedem a félelmem az összeset, pedig van benne jó adag belőle.
Újra csak elnevetem magam. Igen, a dolgok csak úgy megtörténnek. Csináltunk együtt sok faszságot, nem keveset, nem biztonságoska, és féltéttelek, pedig én magam hoztam el a poklot közénk. Hol tartunk most? Ülünk egymással szemben, beszélgetünk, a jövőről, a közösről, mert van, kell lennie.
Valahogy el kéne mondanom neked, hogy amint úgy döntesz lelépsz a gyerekkel, maffia háborút robbantasz ki, mert a családod szembe kerül a falkámmal. Valóban nem vagyok vele tisztában, hogy mit tudsz erről. Amilyen ártatlanul kezeled... talán nem sokat. Azt lehet, hogy sejted, hogy a családod nem volt és most sem makulátlan. Apád sem volt, ő is a maffiának dolgozott, csak nem a sajátjának.
- Igen? Mesélj, mit tudsz rólam? - ha már jó megfigyelőnek tartod magad, egyszerűen érdekel mit gondolsz rólam. Milyennek hiszel engem, mit gondolsz az életemről? Minek látsz? Mumusnak? Farkasnak? Egyszerű bártulajnak? Tudsz arról, hogy zsaru voltam? Tudsz rólam valamit, amit nem kéne? Ha így lenne, akkor is itt ülnél velem szembe? És bíznál bennem? Ha tudnád ki vagyok, vajon megbíznál bennem? Most vajon bízol bennem? Tudnál kicsit szeretni? Csak annyira, hogy higgy bennem?
- Tévedtél. - rád kacsintok. Akarom, hogy elhidd teljesen magabiztos vagyok, pedig én is félek, én is tartok attól, hogy valami elbaszódik. De nem fog igaz? Erősek vagyunk? Össze akarlak ereszteni Dimmel, hogy lássa... vajon azt látná, amit akar?
Féltelek, még tőle is, vagyis a bébit féltem. Zúgok a vágytól, hogy a kezembe foghassam.
- Stella. Én is emberből vagyok, néha... - de joggal hiszed, hogy kemény a szívem, megkérgesített az élet, a sok mocskosság, a rettegés, és nem magam miatt. Mindig másért félek, mást féltek. Pedig néha magamat is kéne, mégsem teszem. A saját életem valahogy sosem olyan keményen kerül veszélybe, vagy csak nincs időm rettegni. De van, ami miatt túl akarok élni, aki miatt küzdök az utolsó levegőkortyért a víz alatt, aki miatt ébren maradok, amikor jól esne aludni és Te, drága, egy ilyen ki motívumot hordasz a szíved alatt.
- Hiszek a sorsban, lehet ez szarul hangzik az én számból, de hiszek. Abban, hogy vannak dolgok, amiket nem mi döntünk el, alakulnak. És nem tehetsz ellene. Ő, hogy is hívod? Babszem? Na, szerintem Ő pont ilyen. Megfogant, mert meg akar születni. - hajamba túrok, nem tudom mitől nyílok meg neked, talán mert a problémánk közös, mert a jövőnknek közös pontja van, Ő. Nem meggyőzni akarlak, egyszerűen csak ez a véleményem. Használd ki, hogy nyitott vagyok, hogy jár a szám, mert máskor nem fog, nem teszi, én nem vagyok ilyen, nekem ez nem létszükségem. Elvagyok enélkül, aki ismer az olvas bennem. Kérdések nélkül is vannak válaszok. Ennyire mondjuk kevesen ismernek, sőt.
Biccentek, nem kell bíznod bennem, sok alapot nem adtam rá, az nem én vagyok. Az életem miatt, amit élek, pedig szeretném, hogy biztonságba legyél, de nem tudom ezerszázalékosan biztosítani, mert egyszerűen ez vagyok én. Az az ember, aki úgy él, ahogy. Döntés volt ez is, egy út, amire ráléptem, amin haladok, s amin jönnek velem másik is, jössz te is.
Az ölembe vonlak, nekem is kell a közelséged, kell, hogy legyünk egymásnak, ez az oka annak, hogy Dim kifutna a világból, ha ezt tudná, de ez az, ami nem tartozik rá.
Közelséged felforralja a gyomrom, vágyakkal húz csíkot az elmémre, légzésem lesz csak sűrűbb, jelzés, de ezek is mi vagyunk, azonban azt hiszem a sorsot nem kéne már kísértenünk többé, nem így. De a tudat, hogy meztelen vagy félig arra késztet, hogy nagyot nyeljek.
- Látod? De máris nyomot hagyott benned. - elvigyorodom, ujjaim csupasz combodra csúsznak, csak lágyan cirógatom puha bőröd.
- Nincs mitől félni, csak apró részlet belőlem, amit el sem kéne mondanom, azért teszem, hogy,... franc tudja, talán könnyebb nekem is. - látom, sőt érzem, hogy megfeszít a vallomás kezdete. Nagy levegőt veszek. Elgondolkodom. Lehet nem kéne.
- Azonban meg kell ígérned, hogy nem beszélsz senkinek erről. - megvárom, hogy szavad add, hogy komolyan add.
Nehéz, nagyon nehéz erről beszélni nekem. Túl nehéz, kiszárad a szám, mérlegelek. Lehet hazudok inkább valamit, mégsem mondom el.
Tekintetem a tiédbe fúrom, ujjaim fel le futnak a combodon, adott esetben rámarkolhatok, ha menekülnél.
Annyi titkom van, de csak egyet akarok megosztani veled, hogy tudd mitől vagyok biztos abban, hogy megoldjuk, hogy meg fogjuk próbálni.
- Mesélnék neked a házasságomról, arról,hogy miért hiszek abban, hogy van sors, ami ellen nem tehetsz. - megremeg a szám, mesélni róla, beszélni Róla, nem könnyű, de szeretnék.
- A házastársam egy férfi. - olyan könnyen csúszik ki a mondat a számon, mintha természetes lenne, mert valahol az is. Várom, hogy mit szólsz hozzá. Érdekel. Remélem most megjelenik az arcodon, hogy melegnek nézel, pedig neked minimum háromszor bebizonyítottam, hogy nem vagyok az, de persze nem lenne meglepő, ha előítéletes lennél.
Most mondtam ki először valakinek hangosan, ettől csak valósabb. Sors. Ő az nekem, nem akartam beleszeretni, nem akartam más lenni, nem akartam gyenge lenni és nem akartam elbukni. Szerelmes az nagyon szerettem volna lenni, megkaptam.
Érted már? Miért történhetett meg köztünk?
I remain who I always wanted to be
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Sponsored content


stivali italiani
Témanyitás Re: Grace ••


Vissza az elejére Go down
 
Grace
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Stivali Italiani :: Firenze-
Ugrás: