Business date

„Appuntamento di business

Firenze mocskos kis városa a bűnben ég, és én olyan vagyok mint a Sin Citys csávó, melyik is? Mindegy is.
A sorozatgyilkosság, nem kis piskóta, már a 4. gyilkosság nyomait göngyölítem fel, ugyanoda jutok el, a nagy büdös, retkes semmibe. Fáradt vagyok, a papírok már belém égtek, a képek, a levágott végtagok a hiányzó testrészek. Eleddig a maffia kezét sejtettem benne, de már jómagam sem tudom. Ki spicliket ismerek, kéne nekem egy nagy hal az oroszoktól vagy az olaszoktól, a japokat egy másik kasztba sorolom.
Ezredszer lapozom át a dossziét, újabb tanú után kutatva, aki mondhat nekem esetleg újat, pedig már ezer oldalról körbejártam, álmatlan ékszakák sora áll mögöttem, az agyam lassan nem működik.
Nem vadászom a maffiára, nem vagyok olyan nagykutya, én csak egy egyszerű kis fos vagyok ebben a nagy szarrengetegben. Állok a nyomozással, semmire nem jutok, pedig újabb gyilkosság volt a városban és nekem nincs gecire semmi nyomom sem.
Letolnak az ügyről, gecire nem vágyom erre, de állok a sorompó előtt, elvállalok bármi mást, csak haladjak valamerre.
Rápillantok a papírra, ami az asztalomon figyel. Nia V. Jayde… a főnököm szerint megkörnyékezhetem a nőt, Kazakovnak dolgozik. Róla pedig köztudott, hogy exzsaru, pandúrból lett rabló. Gyönyörűen kimosták a testületből, azonban a muki neve többször bukkan el kétes ügyeknél,mint az egészséges lenne.
Szóval itt ez a nő, akit kihallgattak a robbantások ügyében, persze semmit nem tudott, persze hivatalosan volt jelen, ó persze Kazakov is csak egy egyszerű nézelődő volt, óh, menten el is hiszem. Mindesetre nem lenne rossz, ha kicsit közelebb engedne az ügyhöz.
A számát az ügynökségen adták meg.
Feltárcsázom és „randira” hívom. Az ajánlatom ellenállhatatlan, arról mesélek, hogy nyomozok egy ügyben és a főnöke talán tudna nekem segíteni, de vele is szívesen elcsacsognék, noha nem szeretném hivatalosan beidézni. Szóval randira hívom, amolyan kötelezőre, az emberek nem szoktak nemet mondani, csak ha van valami nagyon titkolni valójuk, de jellemzően akkor sem.
7-re foglalok asztalt a kedvenc kajáldámba, nem jellemző, hogy ne egyedül járnék oda. Az sem,  hogy nem elvitelre kérek ételt.
Nem öltözök ki, de azért hazamegyek lezuhanyozni. Farmert húzok, hozzá fehér inget, bőrcipőt.
A nő saját kocsival jön az étterem elé, máris jó, hogy nem kell érte mennem, ez tulajdonképpen egy amolyan üzleti megbeszélés. Előbb érkezem, mint Ő, enyhe szél fújdogál, nem kap fel a tornádó, de azt sem mondanám, hogy melegem van, csak jön a kurva tél.
Mosolyogva figyelem, ahogy a szexi kis tejeskávé megérkezik, elé sietek, ahogy leparkol ajtót nyitok neki, a sajátját.
- Köszönöm, hogy eljött! – mosolyom puha, őszinte. Remélem kellemes beszélgetős este elé nézek. Kezet nyújtok, hogy kisegítsem a kocsiból, valahol tanultam, hogy így illik.
Mellé szegődöm, hogy megtegyük együtt azt a 200 métert, ami az étteremig vezet.
- Kérem, ne szólja le, ez a kedvenc helyem, igaz nem egy négycsillagos étterem, de ha szereti a finom ételeket, nem fog csalódni. – nagyon mosolyogva engedem előre az ajtóban, hiszen belátni az ablakokon, nincs bent bunyó, senki nem üti le.
A pincér vigyorogva köszönt, nem kell megmutatni hova kell ülni, én itt itthon vagyok, ő meg azt hiszi végre becsajoztam. Eddig itt csak Amandával jártam.
Letolom a köröket, elveszem a kabátját, majd leveszem a sajátom, a bejárat melletti fogasra akasztom, az asztalhoz kísérem széket húzok neki, nem ki alóla, csak, hogy leülhessen. Édes jó anyám büszke lenne rám…
Leülök vele szembe, bort rendelek, tekintetemmel kérdezem meg, hogy vöröset vagy fehéret, édeset vagy szárazat inna. Ha megiszunk egy-egy pohárral még az sem fog fájni, ha mindketten vezetünk később.

„Appuntamento di business"

A nő megjelenése kellemes, bizalomgerjesztő, ma ez az én szerepem is. Főleg, hogy okom semmi nincs megbízni benne, majd az embere ismeret vezet valamerre. Ki akarom puhatolni ki ő, mi köze a faszom Kazakovhoz.
Nyilván tudjuk, hogy ott volt a kiállításon, azt is, hogy az ő emberei léptették meg, ahogy azt is, hogy ki Ő, meg a kis szőke haverja, akit ugyan kivágtak minden videóból, de wckefét szopogatnék rá, hogy megjelent ő is a helyszínen. Persze a nőnek arról semmit nem kell tudni, hogy nem vagyunk jól informálva. Blöffölnöm kell, abban pedig jó vagyok, ha nem olvas a fejemben, akkor nagy baj nem lehet.
Érintése tartózkodó, nem azért van itt, mert jól szeretné magát érezni, hanem mert kötelezővé tettem, hogy bizonyíthassa, ő gyanú felett áll. Bezonyám.
Megjelenése csinos, finom, ízletes. Kellemes benyomást kelt bennem, talán még jó is lesz az este.
- Igyekszem majd meghálálni. - jól esik ez a kis illedelmes társalgás, nem kamu még. Őszinte, érdeklődő, puhatolózó.
Sajnálnám, ha Kazakov kutyája lenne, de nem lenne meglepő, előbb vagy utóbb mindenki azzá válik, aminek a közelében vagy. A nőt is bekebelezik majd. Tudnom kell, hogy mi köze a Geduskának a robbantáshoz. Nyilván tudjuk, hogy kik ők, csak bizonyítani nem, nekem is dolgom, nem vagyok alvilági fórumon. Kis spiclikkel tárgyalok, engem az érdekel, hogy mi volt a robbantás oka és ki rámolta ki a bankot végül, mi tűnt el onnan. Egy maffia háború nagyot tudna ütni a város életén, oda a turizmus.
Beengedem az étkezdébe, ebben a csinos ruhában sokkal jobb helyre is vihettem volna, de ki hitte volna? Lényegében nem kellemetlen. Illata betölti a teret egy pillanatra, ahogy elém lép, és a kabátjáért nyúlok.
Megnyerő, így összegezném. Karcsú vállai, keskeny háta van, formás, törékeny.
Mosollyal jelzem,hogy jöhet a bor, fehér és száraz. Végre egy nő, aki nem édeset iszik.
Tekintete bizalmatlan, kutakodó.
Iszom egy kortyot a vízből, ami előttünk van, hátradőlök a széken, lábam kellemesen áthelyezem a másikon. Várakozunk, belelapozok az étlapba.
- Igazából igen. De nem sokszor ülök be, ha igen akkor a kislányommal, ő imád itt lenni, néha beszökik a konyhába és juharszirupot kunyerál. - őszinte vagyok, még semmi olyan nem hangzott el, amiben hazudni kell. Nem is akarok neki. Miért tenném? Beszélgetni hívtam.
- Leginkább elvitelre szoktam kérni, ebben vagyok kivételes, másnak nem adnak. - elmosolyodom, valamiben én is annak számítok.
- Gondolom maga egy kicsit nívósabb helyekhez van szokva. - nem bántásból mondom, igyekszem is, hogy megértse,
- Arra gondolok, hogy nagyon csinos. - felé mutatok, hogy ezzel is összegezzem, milyen jól néz ki. Hú de nagyon rég nem voltam még vacsorázni sem senkivel, már azt sem tudom, hogy kell egy nőt elbűvölni. Totál béna vagyok ebben, bármikor levezetek egy kihallgatást, de udvarolni...az egy másik világ.
- Szereti a Bruschettát? - előételnek gondolom, nagyon finom, elég laktató, keveset kell enni belőle, ez a nyitja a dolognak. De sejtem Ő salátát fog rendelni, ahogy az ilyen kis vékonyka nők szokták.

„Appuntamento di business"

Okkal vagyunk itt Ő is, meg én is. Ő azért mert kötelezővé tettem, én pedig mert meg akarok tudni pár dolgot, s a legjobb úgy, hogy összekötjük a kellemest a hasznossal. Végül is éhes vagyok, enni meg kell, akkor már beszélgessünk. Mellé így sokkal kevéssé hivatalos, mintha az irodámba hívtam volna be. Bár kétség kívül sokkal gyorsabb lenne, célra törőbb és gyorsabb. Nem kéne mellébeszélni, de kurva rég „randiztam” talán itt az ideje egy kis játéknak. Kis társasági élet.
- Elváltam. – olyan könnyedén mondom, mintha én akartam volna és nem döglöttem volna bele minden egyes percébe, amikor az asszony közölte, hogy nem bír zsarufeleség lenni. Nem viseli el az ezzel járó stresszt, előbb fenyegetett, aztán elköltözött, majd vissza, aztán megint fenyegetett, végül elvált és vitte a házat, meg a kölyköt. Önkéntelen mozdulattal simítok végig hüvelykujjammal az egykor volt jegygyűrűm helyén. Szép volt, jó volt, észre sem vettem, hogy tönkre ment és vége is lett.
Magányos farkas vagyok, a kapcsolatomban is az voltam végig. Azt hittem a társas magány a kötelező része, hogy ennek így kell lennie. Szerettem, azt hiszem szerettem, sokáig. Aztán elcsitult a szex, múltak a vágyak, előbb én léptem félre, aztán Ő.
Szavaira felé pillantok, biccentek a pincérnek, aki megérkezik a borunkkal, két pohárba tölt, az üveget az asztalon hagyja.
Legalább nem elénk bassza, mint kutya elé a kekszet. Megvárom, hogy a nő poharat ragadjon, aztán nyúlok a sajátomért, rá emelem. Nem koccintok vele, az nem most jön el időben, talán majd. Tekintetem végig fut a nő alakján, amit látok belőle, a többit is láttam odakint. vékony, formás lábait, keskeny csípőjét.
- Szomorú. Több idő kéne, hogy jusson önmagára. Na nem akarok én prédikálni. – poharam az asztalhoz koccintom, összecsukom az étlapot. Sajnálom, hogy a nőnek sem jut ideje saját magára, hiszen nagyon fiatal még, nem tudja, hogy elfutnak mellette az évek. Nem fogok neki erről papolni, mert teljességgel felesleges, nem vagyok az apja, sem a haverja, de az is lehet, hogy Ő ezt élvezi. Van ideje, hogy rájöjjön elfut előle minden. Én is azt hittem, hogy minden előttem áll és tessék…
- Legalább a munkát élvezi? – témánál is vagyunk, ez nagyon korán jött, még lehet, hogy elengedem kicsit a témát, hogy feloldódjon, de ahogy sejtem beszélni fog róla, mert tudja, hogy emiatt van itt túl akar esni rajta, tudni, hogy jó úton halad. Kérdezni fogom ő pedig válaszolni fog, a testbeszéde majd elárulja, ha hazudik, nem várok tőle őszinteséget, sem azt, hogy megnyílik, de el fog szórni ezt meg azt, ez az összes kívánalmam.
Bizalmasan közelebb hajolok, halkan elnevetek, ujjaim a terítő mintáján futnak lassú táncot.
- S milyen jól tette, mint már mondtam észbontóan csinos. Majd elhívom máskor is, hátha van még tartalékban valami a szekrényében. – mosolyom kedves, puha, mint a macska járása, simulni akarok vele, simogatni, bizalmat osztani, hogy tudja nem akarom bántani, nem is fogom. Mellékesen tényleg nagyon csinos. Imádom a karamella nőket, igazából a szép nőket szeretem, nekem nem oszt szoroz a haj vagy bőrszín, rasszista is csak akkor vagyok, ha rossz fiúkról van szó. De ma nem akarok a rácsok mögötti életről gondolkodni sem.
- Táncolni tud? – biztos vagyok benne, a mozgása ruganyos, kecses, szép nő, akin meglátszik, hogy mégis izmos, így élek a gyanúperrel, hogy sejt valamit a maffiáról, lehet küzdősportot űz, nőknél jobban szeretem, ha lőni tud, vagy csavaros az észjárása, persze nem ért, ha klumpával a csillagokat is lerúgja. Érdekel, mit tud a nő, mitől különleges, mert valamitől az. Hiszen kimenekítették a kiállító teremből, valaki a papírjait is eltolta a felszínről, hogy ne lássunk bele. Megvallom, nem is jártam utána, nem nyomoztam le a nőt, semmit nem tudok a múltjáról, mert nem is gyanúsítottként ül most velem szembe. Pillantásom elveszik tekintetében, próbálok belelátni.
- Rendben van. – megjutalmazom egy mosollyal, hogy érezze megértettem, nem fogok neki semmi olyat rendelni, amit nem szeretne, majd valami tésztát neki.
Addig is megvárom, hogy megérkezzen a pincérünk, előételt rendelek, majd meglátjuk mennyire ízlik neki.
- Nia, köszönöm. Matteo! – mutatkozom be egy finom mozdulattal. Nem kell nagyon túlspirázni a dolgot, hiszen csak beszélgetünk, kicsit ismerkedünk, hogy majd belemélyedjünk, abba, amit tudni akarok.
Elejtett információ kell, nem az, amit be akar nekem vallani, az nem fog semmit hozzátenni. Nem látszik hülyének, nem félek, hogy megfontoltak lesznek a szavai.
- Szóval, mióta dolgozik Kazakovnak? – ragozhatnám még, újabb kortyot tolok le a boromból, tekintetemről tudom, hogy élénk lesz, kíváncsi, puhatolózó. Nem akarok tolakodni, beszélgetek.
Jó magam személyesen kétszer találkoztam az ürgével, egyszer még zsaru korában, nem tegnap volt. Annak jó volt, a munkáját jól végezte eleinte, aztán azt beszélik beszippantotta a sötét oldal, persze bizonyítékunk nincs rá, nem is az én osztályom foglalkozik vele. Én pár gyilkosságot húznák a Geduska nyakába, többet pedig a Yakuzának. De az ő felségterületük nem Firenze.

„Appuntamento di business"

Az éle erről szól, nyomot hagyunk magunk után, ilyet vagy olyat, nem számít, hogy mitől lesz a neved hallhatatlan, amíg az. Aztán pedig mindent enyésszen fel a múló idő.
Elváltam. Pont. Jobb is így, hiszen nekem sem kell arról győzködnöm a volt nejem, hogy szeretem és mindennél fontosabb, éjszak lopózni le aktákat olvasni, neki pedig már nincs oka feltétlen aggódni, maximum annyit, hogy mit mond majd a lányunknak, ha történik velem valami. Olaszország mostanában nem egy életbiztosítás. Kicsit felkavarodott az állóvíz, amióta a maffia nyugtalankodik. Erről mondjuk én pont ennyit is tudok, nem az én asztalom, nem én rendeltem, meg sem eszem. Más utakon járok, én a sorozatgyilkosom keresem, bizonyos nyomok az alvilághoz vezetnek. A robbantás csak ürügy, hogy kicsit beleássam magam az ügybe, mellékesen terelnek a munkámtól, lehet már azt hiszeik fanatikusan keresem a gyilkost. Nyilván rögeszmém, de egy ideje ülök a témán. Egyértelműen szeretnék bilincset csattintani az elkövető csuklójára, de ami késik az meg nem múlik.
Laza mozdulattal kostól a borba, ellenben velem, aki csak belelöttyinti a szájába, nem foglalkozom vele, hogy mit akartak beleputtonyolni, a bor az bor, jobban szeretem a sört.
A nő szép ívű ajka puha mosolyra hajlik, finoman vállat húzok, én ismerek olyat, aki imádja a munkáját, vagy legalább olvastam róla. Mondjuk az én főnököm is biztosan kedveli, ordíthat velünk és alázhat kedvére, otthon meg vele teszik. Ő biztos örömmel basz le minket nap nap után, szóval vannak élvezeti faktorai.
- Szokták volt mondani, hogy minden munkának megvan a maga szépsége. - nem tudhatom, hogy ő maga hogyan áll hozzá, de a szavaiból sejtem, hogy szívesebben csinálna mást, valami neki valóbbat, mi lehet az? Manapság minden diploma megvehető a sarki bódéban és nem ér sokkal többet egy végzett pénzügyes, mint egy rafinált csaló.
- Mit dolgozna szívesen? - ha már erről beszélgetünk, hátha megtudom mi álmai melója, lehet kiderül, hogy még értelmes is. Akkor talán nem fog nekem kotyogni, mint öreganyám kávégépe.
- Értem. Szerencsés véletlen, hogy most megmutathatta a világnak az egyikben magát. - nem tagadható, hogy a nő formás nagyon, vékony, jól izmolt.
Kulturáltan, halkan elnevetem magam. A barátságos fényben, a motoszkáló csendben nem akarok hangoskodni én sem, valahogy olyan, mintha illúziót tőrnék darabokra, mintha varázst buktatnék le a színpadon.
- El nem hinné mennyi nő nem szeret, vagy csak szégyenlősek, lehetnének bátrabbak, értékelnénk. Örülök, hogy egy kivétellel hozott össze a sors. - házasságunk kezdetén eljártam az asszonnyal klasszikus táncra, tangót, salsát, csa-csa-csát, keringőt tanultam, talán még rumbát is. Bebizonyosodott, hogy két botlábam nőtt, mindkettővel zseniálisan tudok lábakat tiporni, mire belejöttem volna és élvezni kezdtem volna, az asszony beféltékenykedett az oktató csajra és lefújta a dolgot. Kár érte, jókat szeretkeztünk utána, már a nejemmel, nem az oktató csajjal. Jó volt a közös program, nem is próbálkoztunk mással.
- Pedig hát maga is nagyon fiatalnak tűnik, a retró diszkóra bukik? Vagy élőzenés rendezvényekre? - millió éve még csak koncertre sem voltam, nemhogy táncolni, vagy érdemben zenés helyen, ahol nem fél részegen próbáltam felszedni valami csóka ribancot egy éjszakára. Sajnos ez össze is szokott jönni, olykor olyan részegre iszom magam, hogy arra sem emlékszem basztunk-e? De addigra nem is számít. Jószerivel semmi nem számít.
Tekintetem elakd a vendégeken, azon agyalok, kit mit csinálhat civilben, az egyik férfi biztosan a szeretőjével van, az órájára pislog az ajtóra, menne. Kötelező randi az is.
Tudatosan az arcára pillantok, amikor bedobom Kazakov nevét. Látni akarom, milyen reakciót vált ki belőle. rándulnak-e izmok? Hogy jön ki vajon a főnökével? De a nő arca rezzenéstelen marad, nem látok semmit, semmi előre mozdított, így tovább ütöm ezt a vasat.
- Az pont elég, hogy eldöntse gyűlöli-e? - kis időt adok, hogy kit kell gyűlölni, a főnököt, vagy a munkát? Mert a kedves Kazakovrol megoszlanak a vélemények. A férfiak félik, a nők meg leszopnák, és vagy gyűlölik, a másik fele, meg rajongva kúszik a seggében. Részemről bilincset annak is a csuklójára, bebaszni a börtönbe, élve felzabálnák, vagy ha túl nagy kutya, most csak sejtjük, hogy a Geduska élé pöffeszkedik, de tudni nem tudjuk, még az is lehet, hogy aranyélete lenne odabent, Csak a zsaru múltja dobhat ezen, ám bent is védve lenne. A legjobb lenne golyót röpíteni a fejébe, nem bűnhődne sokat, de nem is élősködne az állam pénzén.
Olvastam a nő semmit mondó vallomását, hogy dolgozni volt ott, Juri Kazakov megbízásából, hogy semmit nem tud, egyszer csak rájuk robbant, aztán lövöldöztek és elvitték a bankárt, aki később szintén vallomás tette, de semmi használhatóval nem szolgálhatott a rablók és per robbantok kilétét illetően. Hogy hogy nem, az összes kamerafelvételnek lába kélt. Nahát, mily megdöbbentő. Újra az arcát fürkészem éppen hogy csak fél szemmel, de minden kis rezdülés izgat.
- Hogy jön ki a főnökével? Azt mesélik nehéz eset nagyon. De lehet csak a rendszeres razziákat nem szereti. - könnyedén elmosolyodom, azokat ugyan ki szeretné. ujjaim a pohár talpán simogatnak, lassú, figyelőmozdulatokkal.
A pincér elénk gyúrja az előételt, megvárom, hogy a nő hozzálásson, mielőtt és is megkóstálnám a kis falatkákat.
- Amióta az eszem tudom nyomozó akartam lenni, 20 évesen álltam be a kötelékbe, azóta, az már vagy 15 éve. - és csak egy golyó ütötte seb van az irhámon és kétszer késeltek meg abból egyszer combon szúrt egy kurva a drogos fasziját védve, esküszöm jobban fájt, mint a vállamon átfutó golyó.
- Már nincs miért váltani. - megcsillantom a csábos mosolyom, hogy érezze, milyen közel vagyok ahhoz, hogy nyugdíjba küldjenek, hát gecire nem.
A kislányomra gondolok, aki most állatorvos akar lenni, aztán meg majd ügyvéd, mint a nevelő apja, végül remélem, hogy én adom majd férjhez az oltár előtt. Igyekszem vele ápolni a kapcsolatom, de nagyon nehéz úgy, hogy nem én nevelem.
Elismerően hümmentek az előételbe kóstolva, nem rossz, nem rossz, ezért is vagyunk itt.

„Appuntamento di business"

Elnevetem magam, a nő kissé cinikus kijelentésén. Pedig az én melómnak is megvan a maga szépsége, mégpedig az, amikor célba érek, amikor levadászom a gyilkos, amikor végre rács mögé juttatom a rosszfiút. Nem szeretek könyékig turkálni a halottakban. Főleg, hogy valami ocsmányság közeleg, érzem a zsigereimben. Az ügynökségen arról beszélnek, hogy valami elszabadult egy tiltott területről. Ma már a walking deadot sem nézem, annyira rettegek, hogy zombik szabadulnak a világunkra és én nem tudom a kislányom megmenteni. Akkor majd nem fogom már szeretni a munkámat? A félelem sokakban tanyát vert, mintha a változás már belénk lenne kódolva, nem lepne meg semmi, hogy őszinte legyek.
Rápillantok a szép tejcsokira, kedvem támad belekóstolni, de nem hiszem, hogy Kazakov emberével kéne kezdenem.
Érdeklődve rántom meg a szemöldököm, bizalmasan előre dőlök, méregetem kicsit a nőt.
- Tényleg? Vállal bébiszitterkedést? – félre döntöm a fejem, ahogy végig mérem. Igaz nekem 6 éves a kislányom, de ha valaki segítene, vagy csak ellátna tanáccsal, akkor könnyebben tudnék vele foglalkozni. Hiszen az, hogy mélységesen szeretem, nem old meg mindent, pedig teszem. A szívem szava túl erős. A szerelmem irányába erősen addictiv, még akkor is, ha nem él velem, vagy pont emiatt.
- Akkor maga nagyon türelmes. Nekem egy lányom van, de legóval le tud venni a lábamról pár napra. – elnevetem magam. Na igen, ezek csak egy módszer. Amanda… már rá gondolni is gyönyör. A hétvégén megpattanok vele a városból valamerre, hogy élvezzük kicsit a szabadságot. Nem kell félni, nem nyúlom le az anyjától, zsaru volnék, még engem is lecsuknak érte, távolságtartás és miegymás. Ez egy másfajta szerelem.
- Vagy beteg gyerekekre gondol? – kicsit elkalandoztam, értem én. Beleiszok a poharamba. El ne felejtsem, hogy nem vallatáson vagyok, csak érdeklődöm.
Biccentek, ezer éve nem voltam már táncolni senkivel sem, lehet már nem is tudok,pedig tanultam, hála annak, hogy próbáltam jó férj lenni, és azt hittem megy is, nos nem ment. Szar férj voltam és észre sem vettem. Pedig igyekeztem, azt hiszem. Mégsem jött ez be.
- Persze, hogy van. Firenze nagy város, van itt minden, mint a mesében. – ha jó kislány lesz, egyszer talán elviszem egy ilyen helyre, hogy megmozgassam, nekem sem ártana valami, ami nem munka.
- Hogy őszinte legyek, nem. – kicsit másfajta koncertekre járok, vagyis valljuk be, hogy jártam. manapság csak azt hallgatom, ahogy gyilkosságokat vallanak be, vagy tervezik, esetleg nekem esnek, hogy tudjam, mennyire gyűlölnek, engem és a munkám, a fajtám.
Visszakanyaríntom a témát arra, amiért itt vagyunk, nem másra, mint a kedves kis főnökére, akit el tudnék képzelni bilincsben, és nem, nem az ágyamhoz béklyózva. Rács mögé való a pasas, ott is lehetne nagykutya, míg valaki rojtosra kúrja a seggét. Ha ugyan….
Kazakov, mi? Mosolya sokat mesél. Itt van ez a csúnya mackó elásva? A nők a rosszfiúkra buknak, minél rosszabb, ők annál jobban alá feküdnének. Biztos geci nagy a farka is. A nők vonzódnak a veszélyhez, ez lehet az oka annak, hogy nem sok esélyem van náluk, én nem vagyok kifejezetten rossz ember, csak gyarló, ez pedig nem klasszikusan fekszik nekik.
- Pedig azt hittem sokat jár be, hogy megkeserítse az életüket. – vele mosolygok, igaz nem azon, amin ő. Én inkább úgy vagyok vele, hogy díjazom a beszédességét. Valljon csak, mindent, amit tud.
Zharkov? Vele is lenne egynéhány tervem arra, hogy miként zárnám rács mögé, igaz ő már volt, és lófaszt sem húzott a többiekre, nem hogy vizes lepedőt, ahogy azt én elvártam volna tőle. Igaz csak az aktáját olvastam és néhányszor a bárban találkoztam vele. VIP-ként kezelnek, hiszen zsaru vagyok, nem árt, ha nem kutakodok. Igaz sokkal jobb lenne, ha ők mondjuk adnának egynéhány infót, ha nem is magukról, de rivális bandákról. Csakhogy most valamiért összezárnak. A levegőben vibrál valami, amitől hányom kell, amitől zúgok, amitől félelem kúszik a bőröm alá.
- Lehetséges. De talán ebben vagyok a legjobb, szeretem, néha. Legtöbbször. - elnevetem magam, kedélyesen falatozom, hiszen emiatt is vagyunk itt, hogy jól lakjunk, én információt is szeretnék. Az is táplálna.
- Nem. A kiállítótermes robbantások után nyomozok. Biztosra tudom, hogy nem csak maga volt ott, hanem Kazakov is, rajta volt a vendéglistán. – az más dolog, hogy eltüntették a nyomait, de tudom, hogy ott volt. Igaz jelenleg csak blöffölök. Biztos, hogy jelen volt, hogy köze volt hozzá, ahogy arról is tettek jelentéseket, hogy a yakuza embere is tiszteletét tette. Jó lenne tudni miről is szült az este.