Azon kevés olasz família sarja vagy, akik bírják a firenzei falka szeretetét és bizalmát - köszönhetően a máig bokszedzőként tevékenykedő nagyapádnak, aki harmincegy-néhány éve barátságot kötött Lev Sergievszkijvel. A családod időről-időre kisegíti az orosz maffiát a civil életben, ami rád vonatkozóan a bébiszitterkedést jelenti már egy ideje - a rugalmas munkaidő (hajnali kettőkor ugrasz, és maradsz ameddig kell, legyen szó néhány óráról vagy néhány napról) díjazása nagyjából duplája annak, amit máshol megkeresnél. Ahogy a családod nőtagjai általában, érettségi után te is a nővérképzőbe jelentkeztél - és mert lényegében belenőttél a szakmába, különösebben erőfeszítések nélkül vizsgáztál le, mint gyermekápoló. Ennek jegyében akár degradáló is lehetett volna, amikor egy pár hetes pókmajom felvigyázása miatt ugrasztottunk ki az ágyból, de nem csináltál büszkeségi kérdést a dologból - óvodás korod óta részt veszünk az életedben, tudod, hogy nem sértés.
Családcentrikus vagy, szereted a gyerekeket (nyilván) és az állatokat - emellett olyan, mint minden huszonéves lány: shoping, smink, fodrász, a többi hülyeség, internet, fiúk és a hülye sorozatok, lányregények... De nem vagy felszínes, csupán megéled a korosztályos jellemzőket: szerelembe esel, szakítasz, hol a kedvedben lehet járni, hol pedig jobb messziről csokival dobálni, ameddig lenyugszol. Tisztában vagy azzal, hogy az orosz maffiának dolgozol, ahogy azzal is, hogy a rendőrök imádnák ha besúgót csinálhatnának belőled, ám megvan a magadhoz való eszed - nagyon, nagyon, nagyon vigyázol a szádra: cserébe mi is nagyon vigyázunk rád, vagy talán még jobban is, mióta Miront hazahoztuk a kórházból. Naponta legalább hatezer képet készítesz róla, saját bevallásod szerint azért, hogy ne maradjunk le egyetlen rezzenéséről sem – afelett pedig mindenki jótékonyan szemet huny, hogy majd' mindegyik képen más ruhában van a gyerek.
Kezdőlap 
