Egyéb családtagok: Kishúg: 17 éves kis csitri, a szüleink szeme fénye
Családi állapot: Szingli
Tartózkodási hely: Róma
Bemutatkozás
Belbecs és külcsín
Arrogáns, önfejű, makacs, mindent azonnal akaró típus és nehezen visel el ha nem neki van igaza és egy vitában alulmarad. Az övé kell hogy legyen az utolsó szó. A türelmet mint fogalmat kb csak szótárból ismeri, és mindig van valami baja. Éhes, szomjas, álmos, unatkozik, fáj valamije amolyan igazi nehéz eset és ember legyen a talpán aki elviseli maga mellett hosszabb távon. A modora szúrós, csípős, gúnyos a megjegyzéseivel sok mindenkinek egy pillanat alatt a lelkébe tud gázolni anélkül hogy észrevenné. Vagy ha észre is veszi nem igazán sajnálja. Persze tud kedves is lenni ha nagyon akar, csak rendszerint nem akar, nincs miért. Elég zárkózott, barátai nem is igen vannak, kölcsönös érdekkapcsolata viszont annál több, amikkel igen csínján válik, sosem lehet tudni, mikor kivel kell jóban lenni. Tipikusan az a fajta pasi, akinek a hangja nagyobb, de ha úgy adódik nem riad vissza a verekedéstől sem, bár a nagy pofája ellenére nem túl agresszív. Nem hátrál ki a verekedésből, de nem is kezdeményezi. Tulajdonképpen jól akkor lehet kijönni vele ha valaki végtelen türelemmel rendelkezik és szeretgeti. Szorult bele egy adag mazochizmus, de azért alapjába véve nem aláfekvős típus. A fájdalom az más. És a vanília... nem nyerő.
Egyéb: - dohányzik, és szívesen él az alkohollal, meg más tudatmódosítókkel, de még éppen nem függő. - nem szereti a kisgyerekeket, szerinte idegesítőek és csak a baj van velük - utálja a gombát - jó a nyelvérzéke (kackac), beszél angolul és németül, és már kezdi az olaszt is jól nyomni ha már egyszer itt vannak - nincs jóban a családjával - a gitárja szent és sérthetetlen, az ő "kicsikéje" - minden tetoválásnak tudja a jelentését, nem részegen készíttette őket
Magasnak számít, de amilyen magas olyan vékonyka és szikár is. Alakjához képest meglepően nagyot tud ütni ha kell, de nem mondhatni izmosnak, egyedül a karjain látszik némi "gyúrás" nyoma. Szereti a feketét, feketével, de más kényelmes darabokat is hajlandó felvenni. Farmert, bőrt, bármit csak jól álljon neki, és inkább póló meg trikó párti mint sem inget vegyen fel. Szívesen visel kendőt, hol a nyakában hol a derekán, hol a csuklójára tekerve, és ugyanígy mániája a rockeres lelógó lánc és széles öv. Haja felnyírt fazonú, de ha hosszabbra engedi nőni akkor sem fogja össze, szemei sötétbarnák, inkább feketék, és gyakran kihúzza feketével. Alsó ajkában egy spirál piercing feszül oldalt. Körmeit is lakkozza néha, de itt nem a kinézet hanem a teljesítmény a fontos. Éppen ezért teszi gyakran közszemlére számtalan tetoválását, és fülbevaló gyűjteményét.
“Sokkal könnyebb lenne eladni a lelkem, ha meg tudnám találni.
Életem
Az életet nem kell annyira eltervezni. Csak sodródj az árral, és hagyd, hogy történjen!
Nos, előre szólok, nem vagyok valami rendezett ember, még az életemben sem, szóval nézd el ha csapongok egy kicsit. Nem vagyok olyan egyszerű eset nah. Igazából azt sem tudom, hol kéne ezt elkezdenem, mármint mit szokás ilyenkor mondani. Hát, mindegy. elkezdem aztán kérdezel ha valami nem vili, vili?
"Hát kezdjük el, tegyük rendbe amit kell, ép ésszel"
Fogalmam sincs, hol kezdődött el. Azt tudom hogy a szüleim valamit elbsztak, egészen pontosan engem, úgy 23 évvel ezelőtt. Jah hát, annyi vagyok szóval értelemszerű. Szóval nem mondhatnám hogy olyan rossz lett volna nekem, a szüleim normálisak voltak, teljesen, és nem hagytak ott, meg semmi, hanem ha már elbszták a rexet akkor úgy döntöttek vállalják is, és felnevelnek. Hogy ez hogy sikerült nekik, hát az nos... nézz rám, szerinted hogy? Laza gyerekorom volt, sok játékkal és olykor kevés szülői szigorral, nem csoda hogy a magaviseletemmel mindig is gond volt. Meg különben is, anyámék is úgy költöztek prágába, azért van normális nevem, nem valami kimondhatatlan betűhalmaz. Bár ez nem is olyan lényeges, szóval nem voltam valami jó gyerek. Ellógtam, fára másztam, olykor összetörtem magam... az első tetoválásom is így szereztem amúgy. Összetörtem magam, és lett egy csúnya sebhelyem, ami bántotta a hiúságom, és így megcsináltathattam 17 évesen szülői engedéllyel az első mintámat.
"Scream, shout, we are the fallen angels..."
Nem tudom megmondani, hol romlott meg a kapcsolatom a szüleimmel. A húgom születése után sem volt gond, mert tudtam hogy mindkettőnket ugyanúgy szeretnek, és nem kivételeztek vele, nem lettem mellőzve. Talán a kamaszkor, de... egyre többször vitatkoztunk. Eleinte kis dolgokon, aztán feszegettem a határaim, hogy mit meddig lehet, és egyre nagyobb lett a szám is, nem is igazán akartam máshogy viselkedni, vagy visszafogni magam. Az iskolában sem. Ott is kezdtem nagy szájú lenni, és tetszett hogy ha kinyitottam szám, és szembementem a szabályokkal akkor sokan kedveltek és valamilyen szinten csodáltak vagy irigyeltek. Nem érdekelt, népszerű lettem, az osztály rossza és menője. A tanáraim és a szüleim nagy bánatára, mert szerintük tehetséges gyerek voltam. Jah, megtanultam gitározni de abban igazuk volt hogy ha kicsit ráfeküdtem valamire,akkor az ment. A nyelvek például, azokat szerettem is, és hamar letettem a nyelvvizsgát németből és angolból. Sokak keverik a kettőt, de nekem valahogy ment a kettő külön. Szóval jah, ezzel nem volt gond, csak aztán elkezdtem rossz társaságba keveredni, azokkal akik szintén zenéltek és elkezdtünk hobbyból dzsemmelgetni és kiderül hogy jó vagyok a gitárral, nagyjából ekkor meg is érett bennem a gondolat hogy én ezzel akarok foglalkozni, és ez nekem tetszik.
"Csak a zene, se ku*vák se kokain..."
Szóval valahol itt kezdődött az, hogy zenélni kéne. Még iskola társakkal álltam össze egy kis garázsbandába és feldolgozásokat kezdtünk el játszani, mindenfélét ami tetszett nekünk. Led Zepellin, AC/DC, Black Sabbath... ami jött. Aztán elkezdtünk saját számokkal is próbálkozni, de nem tudtuk mi lenne a stílusunk, ekkoriban történt meg az első tetoválásom, és a banda neve Mad Hatter lett. Nem tudom honnan jött ez de jól hangzott, és szerintünk menő volt. Olyan jól hangzott hogy azt gondoltam ez az, világsztárok leszünk! Persze, nem lettünk azok, csak az összes zsebpénzem ráment a hangszerre meg a ruháimra, mert elkezdtem beújítani a fekete és bőr darabokat, meg kiegészítőket, fülbevalót szúrattam. Anyámékkal ekkor lett állandó a veszekedés, így amennyit tudtam nem voltam otthon, végül feladták. A húgomra koncentráltak aki még normális volt, és nem vittem magammal a rosszba. Vele semleges volt a viszonyom mindig is. Szerettem, hogyne szerettem volna de... nem rajongtam érte, néha elmentem elé, vagy érte ilyenek és békés volt a viszonyunk de.. nem voltunk azok az elválaszthatatlan testvérek, mint a filmeken. Valami nem működött. Aztán a bandával sem volt jó valami, vitáztunk, új tagok jöttek mentek, végül hagytam őket. Zenélgettem magamban és írogattam saját dalokat.
"Like warriors they travel with me. United we stand and this land will be free."
Aztán elmentünk nyaralni. Berlinbe mert nem jártunk még ott, és hát miért ne? Nem is volt vele bajom, elmentünk, vittem a kis motyómat meg a gitárom aztán helló Berlin. Elmentünk mindenhová tetszett a város, és az is hogy meg tudtam értettni magam, és találkoztam pár sráccal. Véletlen volt a találkozás, de összespanoltunk és beszélgetni kezdtünk. Zenéltek ők is, és összeültünk egy kis közös zenélésre, és tetszett nekik ahogy tépem a húrokat kérdezték hogy nem szállnék-e be mert hogy basszeros híján vannak. Meggondoltam a dolgokat, és végül is, miért ne? Egyszer élünk alapon fogtam a kis spórolt pénzem, meg a gitárt, egy doboz cigit, és elindultam velük. Nem tudtam merre, hová csak mentem. Aztán voltak koncertjeink, igazi színpad, közönséggel és megrészegültem tőle. Egyszerűen imádtam, beleszerettem az egészbe és már nem mentem haza. Anyáméknak is telefonon mondtam meg hogy úton vagyok Rómába, mert szerencsésen jött ki az élet, és aki menedzselte a bandát, össze szaladt egy nevesebb taggal és meghívott minket olaszba és szervezett nekünk koncerteket, a közönség meg imádta. Már a lemezünkön dolgozunk és ismerik a nevünket. Delirium Tremens.
"Úgy még sohasem volt hogy sehogy sem lett volna..."
Szóval itt tartunk, Rómában vagyunk és viszonylag jól alakul a ki életünk, mellékesként dolgozok egy szórakozóhelyen hangtechnikusként és szépen tovább gyarapítottam a tetoválásaim számát is. Szóval haladnak a dolgaink. A koncertek száma gyarapodik és már a lemezünkön is dolgozgathatunk ez csodálatos. Az, amire mindig is vártam. Hogy az utcán többen felismerjenek, sokan fotózkodnak velem, én pedig gátlástalanul élem a feltörekvő sztárok életét. Cigizem, iszom, nőzöm és még ki tudja mi mindent csinálok. A szüleimmel azóta sem találkoztam és nem is sietek haza hozzájuk. Ami azt illeti ők sem kerestek, hát én minek törjem magam? Majd lesz ami lesz. Hát nem? Nah, van kérdés?
"Lesz még ráadás"
Depresszió - Kezdjük el Black Veil Brides - Fallen Angel Depresszió - Csak a zene Celesty - Warrior Anti Fitness Club - Lesz ami lesz Junkies - Lesz még ráadás
Engedd meg kérlek, hogy még egy öt percig tobzódjak azon, hogy Andy arcával karakter érkezett az oldalra. :wee: Egyszerűen kismilliószor vagyok érte oda meg vissza. És a külső mellé még társul egy olyan hang, amire szerintem sokan nem számítanának, mikor belekezd…sorry, hogy erre így ennyire kitértem, de egyszerűen nem tudok szó nélkül elsétálni mellette. *PB iránti őrjöngés off* :bummy:
Most pedig szeretnék rátérni a karakterlapodra, hiszen nem is okoztál nekem vele csalódást, mert egy olyan laza igazi lázadó fenegyereket hoztál nekünk aki mindamellett, hogy nagyjából magasról tesz bizonyos társadalmi konvenciókra, mégsem állítanám róla, hogy nem lopta be magát a szívembe. :*-*: Tudod azt szoktam mondani, hogy lázadni is tudni kell. Van aki görcsösen és nagyon akarva csinálja, van akinek meg ösztönből jön, mintha erre a stílusra erre a fajta életvitelre született volna. És te tökéletesen ilyen vagy. Már a jellemleírásodból is teljesen átjön, hogy gyakorlatilag az egész életed abba az irányba haladt, hogy a művészeteknél fogsz kikötni. Szabad lélek, szabadság iránti mérhetetlen vággyal. Az egyéb résszel a jellemleírásodban mosolyt csaltál az arcomra, hihetetlenül tetszett a pontokba szedett rész, és ilyenkor döbbenek rá, hogy kevés szóval, tömörítve mennyi mindent el lehet mégis mondani. Ehhez is kell egyfajta érzék. Én látod nem tudom röviden megfogalmazni a gondolataimat. O.o
Húúúúú és a történetrész, ahogyan nekikezdtél teljesen el tudtam képzelni, hogy levágod magad a kanapéra, ott ülök veled szemben mint egy újságíró, és lazán odavágod, hogy na jó mesélek ám, ha meg érdekel még valami akkor kérdezz. Gyönyörűen tagolt részeket kaptam, pontos és tiszta leírással, ami keretbe foglalta gyakorlatilag az eddigi egész életedet. Kicsit olyan road movie fílingem volt, amíg olvastalak, és ez a megoldás nekem tetszett, volt egy lendülete, volt egy sodrása, ami vitt magával engem is. :nee: Mondjuk biztos, hogy volt köze hozzá annak, hogy a zenéket mindegyiket ismerem, amiket bemásoltál ( egy kivételével) és totálisan el tudtam képzelni aláfestésként is az egyes részekhez. Az a fajta srác vagy aki lehet, hogy ma itt beszélget velem, de holnap átszellemülten tépi a húrokat egy egész teltházas koncerten az ő „kicsikéjével”. Szóval azt kell mondjam, hogy engem teljesen megvettél kilóra ezzel az előtörténettel, ezzel a karakterrel akit megalkottál. És noha Zoya nem igazán rajong azért a zenéért amit te képviselsz ( ellentétben a user igen) jó lenne véletlenül odakeveredni ahol te fellépsz, hátha még élvezné is, mert átjönne belőle a szabadságod, a teljes felszabadultságod, amit a zene jelent a számodra.
Az írásmódod egyszerű, tökéletes, választékos, és teljesen érthető bárki számára. Filmszerűen írsz, ami nagyjából megegyezik számomra egyfajta forgatókönyvvel, és mielőtt bárki azt gondolná, hogy ez olyan egyszerű, nem nem így van. Ehhez ugyanolyan tehetség kell, mint mondjuk a hasonlatokhoz, vagy éppen a nagyobb lélegzetvételű írásokhoz. Nem mindenki képes úgy írni ezen a módon, hogy közben minden benne legyen, ami miatt élvezhetővé válik a történet. Te viszont igen. És ez hidd el nagyon komoly fegyvertény egy alkotó ember számára. Humoros vagy, laza vagy és nagyon mersz bánni a szavakkal, nem félsz a keményebb leírásoktól is. Nagyon tetszik, komolyan, mert ezzel közben karakterhű is maradsz.
Nos, ifjú zen-ész, üdvözöllek a nagy olasz csizmában, remélem hamarosan rólad cikkeznek majd az újságok, még többet mint eddig. Élvezd az életet, a valódi dolce vitát. Utadra engedlek, nyomás foglalózni, és csapj a húrok közé! Nagyon jó játékokat kívánok Neked az oldalon! :lovpov:
Kezdőlap 
:wee: Egyszerűen kismilliószor vagyok érte oda meg vissza. És a külső mellé még társul egy olyan hang, amire szerintem sokan nem számítanának, mikor belekezd…sorry, hogy erre így ennyire kitértem, de egyszerűen nem tudok szó nélkül elsétálni mellette. *PB iránti őrjöngés off* :bummy: 