Foglalkozás: Író, könyv- és filmkritikus, újságíró (ebben a sorrendben)
Anya: Gianna Plaggio
Apa:Luigi Gattuso
Egyéb családtagok: Testvérek: Ferraro Gattuso - kapcsolatuk viharos. Ő Luc legidősebb testvére. Andrea Gattuso - Nem beszélnek egymással. Luc fiatalabb bátyja.
Családi állapot: Nőtlen
Tartózkodási hely: Nincs állandó tartózkodási helye. A fő csomópontok: Firenze, Róma, Cagliari és a szülővárost övező kisebb települések. Néha az utca.
Bemutatkozás
Belbecs és külcsín
Luciano a saját magát alábecsülő, ugyanakkor bámulatos írásokkal rendelkező íróember. Elintézhetném ennyivel bemutatását, mint a Wikipédia, de nem fogom, elvégre Luciano nem ennyi. Nem egy egyszerű feltörekvő, fiatal író, hanem annál sokkal több. Egy emberre sem lehet elmondani, hogy csak ilyen, vagy csak olyan.
Luciano egy szegény családból származó, szerencsétlen sorsú fiú. Két idősebbik fivére mellett kevésbé tudott érvényesülni. Na igen, ez mind olyan meseszerű, de ezt nem ő akarta így. Nem tehetett az ellen, hogy egy ilyen családba született. Apja verte a legkisebb fiút csip-csup dolgok miatt - a nadrágszíj nyoma állandó volt Luc hátán, illetve lábán. Ezek a mai napig is látszanak. Anyja korán meghalt, de főhősöm őt szerette leginkább az úgynevezett "családjában".
Külseje első ránézésre teljesen átlagos, ámbár ha töviről hegyire megnézi az ember, észrevehet egy heget szemből jobb oldalon a szeme alatt, illetve ugyanezen oldalon hiányzik a füléből egy darab. Olyan, mintha kiskorában levágták volna. Öltözéke kifinomult az utcákon járva: ing, farmernadrág és alkalomadtán egy lezserül a fejére dobott kalap látható rajta. Az átlaghoz képest nem számít alacsonynak, de égimeszelőnek sem mondanám. Kék szemével, barna hajával és abszolút kifogástalan alkatával már nem egy nőt csábított a "második dolgozószobájába", ahogyan ő nevezi a hálót. Külsejéről több szót nem is ejtenék, elvégre akkor, amikor ránézel, megtudhatod azt amit el nem mondtam, de szerinted érdemes lett volna.
Külső, sok mindent mutat, köztük néhány belső tulajdonságát is felfedi az embernek. Olykor pont ellenkezőjét teszi, eltakar bizonyos dolgokat. Na most jól figyelj drága kérdezgető! Egyszer mondom el, nem többször, szóval jól figyelj! Luc gyerekkorától kezdve családi terrorban élt, és ennek nyoma a mai napig megmaradt benne. Ebből kifolyólag elég érzékeny, de ezt nem mutatja a külvilágnak. Sokkal inkább szereti adni azt az embert, akin nem fognak a sértések. Otthon ráér kiírni magából a sérelmeket a laptopja vagy egy szelet papír segítségével. Kicsit lerövidítem a jellemzését, mert ha én belendülök, akkor holnap este is itt fogsz ülni velem szemben, és ezt fogod hallgatni.
Három dolog, amit imád: olvasni, írni, úszni Három dolog, amit szeret: beszélgetni, csajozni, enni Három dolog, amit eltűr: francia zene, a virágok illata, gyermekordítás Három dolog, amit utál: fröcsögés, számok, tejfel
Na, jó. Talán közlök veled még pár információt róla. Érdekes tények: - Kilencévesen kezdett el írni. - Legjobb barátja egy tengerimalac volt egészen tizenhat éves koráig. - Most éli az első tinédzserkorszakát. - Huszonhárom évesen még nem mondhatta el magáról, hogy megvolt az első csók.
Legyen is belőle ennyi elég. Majd, ha találkozol vele, akkor megtudsz róla még mást is.
“Húsz éve a pokolba buktam én.
Életem
Az életet nem kell annyira eltervezni. Csak sodródj az árral, és hagyd, hogy történjen!
Remegő kezedet magad elé teszed, hátha védelmet nyújt apáddal szemben. Itt ülni a sarokban kilenc évesen azt várva, hogy mikor csap le újra a nadrágszíj, számodra még mindig felfoghatatlan. Mikor még csak öt éves voltál, el sem tudtad volna képzelni, hogy veled bármi ilyen történhet. Apád akkor még imádott; azt gondolta, hogy majd saját képmásának nevel, de ezt te hamar megcáfoltad. Apádat ugyanis csak a sportok érdekelték. Az volt az élete, vagy tudjam is én. Most is valami idióta sportiskolába jársz. Nem tudom, mi a neve, de olyanokat tanulsz ott, hogy hű, csak nézek, amikor látom, hogy ezt te csináltad. Luciano, néha nagyon meg tudsz lepni.
Az öv súlyos csapást mér bal lábadra. Eddig még sosem kaptál ekkora ütést, és most még az okát sem tudod. Az apád egy röhej, már bocs, hogy ezt mondom. Hogy lehet egy harmincéves férfi ennyire zakkant? Elvárja, hogy a flancos suliban szaltózgass, meg spárgázz, aztán ő egy bukfencet sem tud megcsinálni, helyette ver minden kis hibáért. RÖHEJ!
Apád nagyjából harminc ütés után feladta. Tudomásul vette, hogy nem vagy képes megcsinálni egy gyakorlatot. Hátra szaltóból spárga. Egyáltalán a sznob sulitársaidon kívül ki tudja megcsinálni? Külön-külön még megy, de ezt így egyberakni... Ez nonszensz. Na mindegy, ki fogod bírni ezt a kis időt, legalább apád erre költi az összes pénzét, aztán ha elfogy az a kis összeg is, akkor kivesz a suliból. Ennyi, probléma megoldva... Persze, szép is lenne.
A félig megvilágított padlásszobádban ülsz, és egyre csak körmölsz. Elképesztő, hogy miket írsz tizenhárom éves létedre. Több, mint három füzet tele van a kis irományaiddal, de még mindig írsz. És nem csak a mennyiség a lenyűgöző, hanem tényleg tudsz írni. Idéznék is az egyik történetedből.
Al írta:
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy majomcsalád. Egy fán laktak, valahol az Alpokban. Maguk sem tudták, mit keresnek ott, hanem egyszerűen csak ott voltak.
Hanem történt egyszer, hogy ez a majomcsalád elhatározta, elmennek világot látni. Úgyis mindig fagyoskodnak itt, az Alpokban.
Érdekes. Nekem sosem jutott volna eszembe az Alpokba tenni egy majmot, nemhogy egy egész családot. Mindenesetre le a kalappal. Elég fiatal vagy, még jó a fantáziád... Csak ne változzon ez meg, mire felnősz. Kár lenne érte, hiszen jó adottság.
Minden út Rómába vezet a mondás szerint. Lehet valami ebben, hisz bármikor elindulsz, ott lyukadsz ki. Így ismerted meg egyik legjobb barátodat is - persze az első a történeteid -, aki az utcán barangolt élelem után kutatva. Mindez a kettőezer és hetedik évben történt. Barátod szőre csomókban állt, és egy kukában kutatott. Megesett rajta a szíved, és hazavitted az akkori, római házadba - akkoriban rengeteg helyen vettél házat, vagy lakást, melyek a mai napig megvannak. Megfürdetted, kifésülted szőrét, és enni adtál neki. Ekkor nem volt veled a kreativitás legapróbb szikrája sem, így hát elnevezted Kóbornak. Tökéletesen illik rá a név. Egy kutya, mely az utcáról jött. Kellett ezt neked elvállalni! Hagyhattad volna, hogy megöljék azt az idióta kutyát, de neeem, Luciano Alvise Gattuso túlságosan is nemes lelkű ahhoz, hogy lemondjon valamiről. Most meg szenvedhetsz azzal, hogy balesetnek állíts be egy gyilkosságot. Na jó, az öngyilkosság sem rossz, de akkor is. Miért? Néha megáll az eszem miattad, Luc.
Hosszú, forgalmas utcán haladsz megnyújtott léptekkel. Öt perc múlva találkozol fenyegetőddel. Fogalmad sincs, hogy mit kezdj ezzel a helyzettel. Gondolkoztál már sokat a gyilkoláson, de az eltussolása már nehezebb. Lehet, hogy felakasztod a saját lakásában az illetőt, akit meg kell ölnöd, de "autóbaleset" is érheti. Idegen autóval és maszkkal könnyedén megoldható. Na jó, nem hiszem el, hogy már én is erről gondolkodom!
Ha nem bánod maradnék ennél a megszólításnál. Többnyire nagyon szoktám figyelni, hogy a választott PB és a történet passzoljon egymáshoz. Sokféle szerepben láttam már Bradley-t de te bebizonyítottad, hogy egy ilyen különleges történethez, egy kicsit talán érzékenyebb íráshoz is illik. Még gyorsan az elején megjegyzem, bár később még ki fogok rá térni, hogy az a stílus amiben írsz, komolyan még soha nem olvastam senkitől ilyesmit, legfeljebb könyvben. És nekem az első pillanattól tetszett. Olvastalak volna még. :22:
Rá is térnék akkor a lapodra szépen sorban.
A jellemzés résznél nagyon tetszett az a megoldás, hogy bevontad az olvasót, vagyis jelen esetben engem az egészbe. Mintha ott ülnék veled szemben egy szobában egy aprócska széken kuporogva, és akár egy gyerek várnám a folytatást. :h2: Pedig amit leírtál hihetetlenül szomorú, ugyanakkor rengeteg bizakodás is van benne. Egész idő alatt amíg olvastam ott volt benne valami tisztaság, valami ami a gyermeki énedre volt jellemző, és amit nem tudtak belőled kiölni. Sem ütésekkel, sem családi terrorral, sem elvárásokkal...úgy alapvetően semmivel. Egyedi vagy és megismételhetetlen. :nyomnyom: Játékos, komoly és az élet apró részleteire is odafigyelő. Az ahogyan ezt a részt összeraktad engem teljesen magával ragadott. A végén még betűzve a pontokba szedett részletek, az meg csak hab volt a tortán. Kíváncsiságot hagytál magad mögött, kérdéseket, ami az olvasóban megmarad, és ez jó.
A történet részed kezdeténél dobtam egy hátast a mondatkezdés miatt: „Remegő kezedet magad elé teszed”...ez a mondat te jó ég! :wee: Most lehet hülyének gondolsz, de kimondtam hangosan és dallama van...azon túl, hogy a világ egyik legkeservesebb mondata, van egy íve. Csodálatos! És ezzel a mondattal megalapoztad azt amit a történetrészben kaptam tőled. Egyrészt olvastam már sokféle stílust van aki E/3-ban van aki E/1-ben ír előtörténetet, de igen hosszú frpg pályafutásom alatt egy kezemen meg tudom számolni hányszor olvastam E/2-ben megírt, és nagyon jól megírt történetet. Mintha egy naplót kaptam volna a kezembe, amit valaki más írt rólad. Elbűvöltél, és ezt mindenféle túlás nélkül mondom. Userként el tudom képzelni a gyermeket aki a mesék között él, és saját maga olyan történeteket talál ki, ami megnyitja a fantáziáját és egy mesebirodalomba repíti. Keserédes történet, amelynek végén a kutyát befogadó ember jelenik meg előttem, aki nem tud elsétálni egy rászoruló állat mellett. Akit bántottak egykor, nem tud otthagyni egy védtelen jószágot. :1:
Az írói stílusod, szintén minden túlzás nélkül mondhatom, hogy eredeti és szinte összetéveszthetetlen. Tudod, van aki képes idősíkok, idők és ragozások között úgy ugrálni, hogy a végére egy káosz keletkezik, te viszont mesterien csinálod ezt. Időtlenné váltál a számomra. Az az egyszerűség, választékosság ahogyan a szavaiddal bánsz egyszerűen nem lehet elmenni mellette, hogy az ember meg ne jegyezze: profi munka.
Nem tartalak fel tovább, engedlek, hogy belevesd magad az oldal életébe. Irány a foglalók, aztán a játéktér!
Nagyon jó játékokat kívánok Neked az oldalon! :lovpov:
Kezdőlap 
És ezzel a mondattal megalapoztad azt amit a történetrészben kaptam tőled. Egyrészt olvastam már sokféle stílust van aki E/3-ban van aki E/1-ben ír előtörténetet, de igen hosszú frpg pályafutásom alatt egy kezemen meg tudom számolni hányszor olvastam E/2-ben megírt, és nagyon jól megírt történetet. Mintha egy naplót kaptam volna a kezembe, amit valaki más írt rólad. Elbűvöltél, és ezt mindenféle túlás nélkül mondom. Userként el tudom képzelni a gyermeket aki a mesék között él, és saját maga olyan történeteket talál ki, ami megnyitja a fantáziáját és egy mesebirodalomba repíti. Keserédes történet, amelynek végén a kutyát befogadó ember jelenik meg előttem, aki nem tud elsétálni egy rászoruló állat mellett. Akit bántottak egykor, nem tud otthagyni egy védtelen jószágot. :1: 