Angelique Velasquez

Stivali Italiani

Üdvözlünk titeket Olaszországban, a maffia főhazájában. Oldalunk fórum alapú szerepjáték, szeretettel várunk minden erre tévedőt!
 
Légy üdvözölve!
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
multiváltó
Felhasználónév:
Jelszó:


beszélgessünk

Feljegyzéseink

Matteo Moretti   tollából
16th November 2017, 15:30

Taras R. Kazakov   tollából
16th November 2017, 11:32


Matteo Moretti   tollából
14th November 2017, 15:45

Dimitrij J. Sergievszkij   tollából
12th November 2017, 17:51

Juri Mikail Kazakov   tollából
11th November 2017, 14:43

Oldal Lelke   tollából
9th November 2017, 23:17

Itala Mantegna   tollából
9th November 2017, 21:41

Marea-Stella Albertini   tollából
8th November 2017, 18:26

szemtanúk

Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég :: 1 Bot

Nincs






A legtöbb felhasználó (69 fő) 24th Március 2016, 19:54-kor volt itt.


statisztika

Csoportok
Mafia Italiani
3
3
S. Bratva
6
4
Yakuza
5
1
Arts & Media
6
7
Law & Justice
4
4
Commerce & Service
5
12
Supporters
0
0
Elite & Business
0
0
banner csere

Az oldalunk Facebook csoportja

Frpg banner hirdetés:
Frpg.hu oldalunk helyezésének növelése Stivali Italiani Toplista

Magyarország FRPG Top 100 hirdetésünk:
FRPG Top Sites - Magyarország

Share | 
 

 Angelique Velasquez

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 


avatar
Arts & Media
Age :
21
Tartózkodási hely :
Róma
Hozzászólások száma :
9
Csoport :
Művész/Baletttáncos

stivali italiani
Témanyitás Angelique Velasquez •• 5th Augusztus 2017, 12:01


Angelique Velasquez
Balerina

Művész
21
India Eisley
Saját
Angie
Nápoly, 1996. 01. 05.
Cél a Prima ballerina assoluta cím
Balerina
Carmela Velasquez
Domenico Velasquez
egyetlen gyermek
Hajadon
Róma

Sokan azt mondják, csendes vagyok, egy igazi jó kislány. Visszafogott, visszahúzódó, saját akarat nélküli szép porcelán baba. A hangtalan megadó, az irányítható, a meseszép dísz egy faragott hintó kasmír ülésén. Ez volnék én, ezt látják mások, s talán egy kicsit igazuk is van. Teszem, amit mondanak, teszem, amit elvárnak s mindezt a legmagasabb fokon. Jónak kell lennem mindenben, a legjobbnak. Ezt várják el tőlem, ezt kell tennem. Nem magamért, hanem Értük. A szüleimért, hiszen nekik csak én vagyok. Egy jómódú gazdag kereskedőcsalád egyetlen gyermeke… ez vagyok. A következő generáció olasz Prima Ballerina Assoluta-ja.  Erre készítenek fel évek óta, erre nevelnek, e körül forog az egész kis életem. Nem túl izgalmas, de annál fájdalmasabb, annál kínzóbb. Láttad már egy balerina lábát egy maratoni gyakorlás után? Nem… igaz? Persze, hogy nem. Nem szoktuk mutogatni… Amit mások az erényeim közé sorolnak, szerintem inkább hátrány. Nem tudok kiállni magamért, ijedős vagyok és kalickában nevelt magányos kismadár. Bentlakásos iskolába járok, még sincsenek szobatársaim. A papa elintézte, hogy egyedül lakjak egy szobában, mert nem akarta, hogy megzavarjanak a felkészülésemben. Tudom, hogy csak jót akart… de én... én szeretnék barátokat. Az órán összemosolygok egy-két lánnyal, de ennyi. Ennyi a szociális életem. Hogy is mondták? Csendes, visszafogott, jó kislány. Magányos, szociális analfabéta, lélektelen porcelánbaba.

Életem néhány lapja

Halk kopogás ébreszt fel eseménytelen álmomból, s figyelem, ahogy a kis kövér esőcseppek meghalni érkeznek az ablakomra koccolva, s szétcsapódott kicsi testük lefolyik az üvegen. Sajnálom őket, bár valahol egy kicsit irigy vagyok rájuk. Nekik már nincs semmi dolguk széles e világon, s útjukat megkezdve egyszer majd újjászületnek az óceánban, vagy épp egy gyönyörű virágnak adnak életet. Míg én? Öt perc múlva hat óra. Mindjárt érkezik a felügyelő s kopogni fog az ajtómon. Mindig engem ébreszt először, pontosan hatkor. Valószínűleg ebben is a Papa keze van s az, hogy bánom-e vagy sem, nem fontos.  Mint sok minden másba se, ebbe sincs beleszólásom. A papa fizet, a papa megmondja, Angie meg úgy csinálja, hogy boldog legyen. Ha valaki megkérdezi tőlem, hogy boldog vagyok-e, azt fogom mondani, hogy igen. Az vagyok. Az voltam egyszer valaha. Még kislánykoromban, mikor életem első balettelőadását láttam. Emlékszem a zenére, arra a pehelykönnyű kecsességre, amivel a táncosok mozogtak. A fények, a díszlet, a gyönyörű flitteres ruha s ott volt Ő, a Prima. A jelenléte beárnyékolt mindenki mást, tündökölt, elvarázsolt és felemelt. Mialatt szólózott, semmi más nem létezett nekem. Azt hittem, ez így is van rendjén, de aztán… a fináléra egy meseszép koreográfiával rukkolt elő a csapat. Életemben nem láttam olyan szép, aprólékos, és tökéletes megvalósítást. És a Príma? Ugyanúgy tündökölt, ugyanúgy vakított de mégis… felemelte a többieket is. Nem ragyogta túl őket, nem taposta a mélybe a háttértáncosait, hanem a fényére ültetve láthatóvá tette őket. Akkor döntöttem el, hogy mi akarok lenni, ha nagy leszek s évekig élveztem is az órákat. Annak ellenére, hogy sokszor esett le a lábkörmöm és esténként álomba sírtam magam a vérző lábfejem felett. Hogy mikor veszett ki belőlem a szenvedély mindez iránt? Nem tudom, talán fokozatosan vesztett a fényéből az álmom. Megkopott, üres lett. Már nem vágyaim tárgya, hanem a mindennapjaim egyetlen dolga. Általános lett, sivár… kötelező. Nem csinálhatom puszta bolondozásból, mert az nem elég tökéletes. Szigor, fegyelem, testkontroll. És még csak véletlenül se élvezd, amit csinálsz. Az évek alatt kiölték belőlem azt a kis szikrát, azt az elfeledett emlékmorzsát, ami miatt elkezdtem ezt az egészet. Ma már csak azért csinálom, mert máshoz nem értek, máshoz nem jutok hozzá. Mást nem kell csinálnom. Nem szabad. A saját szüleim sem tudják rólam, hogy már nem szeretem ezt csinálni. Elvették belőle mindazt, ami különlegessé tette számomra a balettet. Viszont ezen kívül… nem értek semmihez sem. Hiába vagyok kitűnő tanuló, ez mind csak… megfelelés az elvárásoknak velem szemben. Az egész életem erről szól. Megfelelni.

Már a délután végét járja az idő és én még a teremben vagyok. Mindig én vagyok az első, aki belép és én az utolsó, aki elhagyja azt. A minap hallottam, ahogy az osztályomban lévő lányok kuncognak a sarokban valami ifjúsági magazinnal a kezükben. Csak a szemeimet forgattam akkor, még is kíváncsian pillantottam feléjük. Ilyen tipikus szennylapnak tűnt, tele a most híres bandák posztereivel, mindenféle ostoba pletykával fűszerezve. A borítóján is valami feketére mázolt bájgúnár pózolt kitartóan a mikrofonjával. Gondolom, a lányok éppen az ő képeire adnak ki ilyen lehetetlen hangokat, hiszen a cucc ígér valami extra tartalmat a srácról. Noha ennyi smink fényében, én azért megkérdőjelezném a hovatartozását. Igaz-igaz, Angie, ne legyél előítéletes. A ballerino-kat is mindig piszkálják, jobbára alaptalanul és azt utálom. Szóval inkább visszaszívom a gondolataimat s hagyom, hogy csitrisen visongva örömködjenek egy halál angyalnak beállított műsrácnak.

Olyan sokáig pepecseltem, hogy majdnem bezártak az iskolába. Már mindenki elment, minden kis klikk ment a maga délutáni programjára. Én pedig… Ó, én is! Egyedül… szerintem keresek egy cukrászdát. Úgy is szeretek magamban sétálgatni a szűk utcákban. Illetve hát… még ha nem is szeretek mindig, akkor is ez van csak. Valami csendesebb környéket keresek, olyat, ahova be tudok ülni, ami nincs tele. Kicsit messze kell kavillóznom a megszokott útvonalamtól, mire kiszúrok egyet az egyik kis utcában. Ahogy ráfordulok az utcára a pillantásom találkozik valami démonéval, felsikkantva dobom el a táskámat és ugrok odébb egy métert. Zaklatott és zilált lélegzetvételem csak akkor kezd némiképp csendesülni, mikor realizálom, hogy azért néz rám az a pár ember komplett idiótaként, mert egy plakáttól ijedtem meg. Néhány nagyobb nyelés, s összekapargatva a sosem létezett méltóságomat megigazítom a fekete rakott szoknyámat, és felveszem a táskámat leporolás céljából. Sandán pillantok fel az agyoncicomázott képmásra s tényleg nem értem, hogy lehet ez a smink mögé bújtatott hímszerű egyed vonzó a többi lánynak. Valószínűleg többet tud a kozmetikumokról, mint én, az meg valljuk be, akkor is furcsa, ha valamiféle hírhedt személy is. Nézegetem a plakátot s arra a következtetésre jutok, hogy valószínűleg valami hallgathatatlan és érthetetlen zajos hanghullámokat játszanak, amit még csak zenének sem lehet nevezni. Nem, egyáltalán nem értem, mi a jó ebben a srácban. Hümmentek egyet, megvonom a vállam s mint aki nem is látta sosem, betérek abba a levendulaszínű cukrászdába. Szó se róla, én szeretem a feketét, de nem divatból hordom. Tudjátok… Ez az egyetlen szín, ami felveszi a harcot a halállal.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar
Yakuza
Age :
24
Tartózkodási hely :
「Genova」
Hozzászólások száma :
70
Csoport :
「I'm Yakuza」

stivali italiani
Témanyitás Re: Angelique Velasquez •• 5th Augusztus 2017, 18:50


Gratulálunk elfogadva!
A NAGY EMBEREK NEM SZÜLETNEK NAGYNAK, DE AZZÁ LESZNEK.

Üdvözletem miss tökéletes Velasquez!

Engedje meg hogy gratuláljak...mindenben. Az anyagi háttérének, a kitűzött szakmájának, a zsenge életévének, a lehengerlő szépségének és természetének...és nem utolsósorban tökéletességének! Számomra a tökéletességet apám szavai tették érhetővé. Azt mondta, ,,még a legszebb virágnak sem tökéletes mindegyik levele" S talán kézenfekvő ha én is pontosan ezen az állásponton vagyok. Az hogy ön szinte mindenben tökéletes, számomra fájdalmas érzéseket kelt...olvasván hogy a mindennapos élete, félresiklott, és szinte feledésbe merült egy elvárással teli árnyék miatt. S persze ön kénytelen eleget tenni a kérésnek...mégis meddig? Kinek tud jobban megfelelni, mint önmagának?
Nem tudom magamat a helyébe képzelni, de ha tehetném is, a szorgalmas kemény munka mellett annyi szenvedést találnék, amivel nem lennék képes tükörbe nézni. Nagyban befolyásol mindent hogy még fiatal éveit tapossa...de már az üresség megjelenő félbe van. Kérem, ne várja meg míg a tökéletesség szörnyeteg alakot ölt, s ott lesz minden momentumában. Ne várja meg míg az üresség súlyosbodik...a fekete hattyú nem az ön jövője! S habár a plakáton lévő illetékessel nem szimpatizál, tegyen egy halvány érdeklődést. A korabeli fiatalokkal tanuljon meg igazán élni...hasra esni...vagy a legfontosabb: túltenni magát ha kudarc éri. Az emberek által. A szülei által, a tanítói által...
Mert bármilyen túlzó is, a tökéletesség képes a halálba kergetni!

Várja Itália!
Gondos figyelemmel:
Eren

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 
Angelique Velasquez
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Stivali Italiani :: Karakteralkotás :: Elfogadott karakterek :: Arts & Media-
Ugrás: