Joana && Alain

Kevés unalmasabb dolog volt, mint harmadjára is újrarendezni az archívumot; minden hétfő reggelt ezzel kezdeni monoton feladat volt, de rendszerének egyik alapja - hiszen elég volt egy hétvége, amit Genovában töltött, ahhoz, hogy a munkatársai teljesen felforgassák az egész archívumot egy olyan szinte, hogy a belépés után azt se tudja, hol volt. Tudta, hogy mind tudták, mennyire gyűlöli a rendszertelenséget, ennek ellenére mintha csak a mániájuk lett  volna, hogy mindent felforgassanak, hogy minden hét elején újrakezdhesse a munkáját, amit az egész előző héten át a lehető legnagyobb alapossággal végzett, ami csak telhetett tőle - pedig ő sem volt kifejezetten alapos, sokkal inkább csak úgy pakolta a dolgokat, hogy mindent megtaláljon, ha arra szükség lenne... Bár eddig sosem volt.
Ha rajta múlt volna, a régi akták nagy részét csak bescannelte volna a rendszerbe, hogy aztán a papírra vetett formájukat átengedje az iratmegsemmisítőn; mennyivel tisztább lett volna az egész alagsor, ha erre lehetősége lett volna! Hiszen az akták eltűnésével együtt eltűnt volna a dohos pinceszag is és az az állandó érzése, hogy valahol, a sötét sarkakban néha patkányok pici karmainak kaparászását is hallotta... Bár ezt aztán mindig betudta annak, hogy igazából csak beteg, úgy, ahogy ahogy feketén-fehéren papírra volt vetve a saját aktáiban.
Néha elgondolkodott még azon is, mi a faszt keresett még itt; minden egyes kartonnal, amit le kellett vennie a polcról és átraknia egy másik helyre, ahol lennie kellett volna, egyre közelebb volt ahhoz, hogy felmondjon és teljes műszakban annak a kibaszott ruszkinak dolgozzon - még ha teljes szívéből is gyűlölte őt, sokkal jobban, mint a jelenlegi munkáját. Ő legalább nem próbálta ráerőszakolni a saját rendszerét - jó, volt néhány szabály, amit be kellett tartania, de azok olyan nyilvánvaló dolgok voltak, amiken már meg sem lepődött és amiket egyébként magától sem tett volna; mert hát mi értelme lett volna kibeszélni mindent a rendőrségnek, amikor azzal elásta volna saját magát is?
Unottan dúdolva valami dalt tette a helyére az utolsó kartont is, amit a munkatársai valami random helyen hagytak, úgy, hogy majdnem átesett rajta, amikor megérkezett a munkahelyére; bár elég gyorsan elvégezte az aktát rendszerezését, már így is olyan érzése volt, mintha legalább egy évtizedet elvesztegetett volna itt; a reggeli koffeinadagja nélkül olyan volt, mint egy jobb napokat is látott the walking dead statiszta. Alig másfél óra telt el, mióta megérkezett, mégis olyan érzése volt, mintha már lassan évek óta rohadna itt; talán ezért is traktálta megváltásként azt az utasítást a főnökétől, hogy pakolja magát autóba és azzal a lendülettel kotorjon Firenzébe, mert hasonló gyilkosság nyomaira találtak ott, mint amilyeneket az utóbbi hetekben Torinoban láttak. Amennyiben ez is ugyanolyan lett volna, ez már a negyedik alkalom lett volna két és fél hónap alatt, ami akár már sorozatgyilkost is indikálhatott volna - és ez azt jelentette, hogy szükség lehetett rá meg a logikájára, meg a szinte már fotografikus emlékezetére, aminek hála már szinte fejből fújta az ügy aktáit.
Szerette volna a négy órás autóutat lerövidíteni, de bármennyire is igyekezett, erre nem volt lehetősége; pár padlóig nyomta az autójának gázpedálját, a pár száz ló sem volt elég ahhoz, hogy ne várassa meg firenzei kollégáit. Bár igyekezett mellékutakon menni, ahol nem tartaná őt fel a forgalom, hamar rájött, hogy ennek sem volt túl sok értelme és visszatért az autópályára. Az izgatottság és idegesség keveredtek benne, és valami perverz öröm arra a gondolatra, hogy talán megint láthat majd egy hullát - egyet a sok közül, akiket már nézegethetett élőben a komplikáltabb ügyeknél. Valamiért remélte, hogy ezúttal is valami értelmes ügyhöz küldik ki, nem egyhez azok közül az unalmas, semmi újat nem mutató ügyekhez, amiknek mindig kategorizálta a felszarvazott férjek vagy feleségek bosszúját. Unalmas, sablonos ügyek, amik sosem tartották fenn az érdeklődését pár percnél tovább - ennél sokkal többre tartotta magát, minthogy csak ilyenekkel foglalkozzon, főleg úgy, hogy hivatalosan nem is volt joga ehhez. Véletlenszerű mázlija volt, hogy egyszer sikerült megoldania azt az ügyet, amit Torino legjobb nyomozói sem tudtak elkezdeni - azóta foglalkozott azzal, hogy az egész ország területén utazgasson és információkat gyűjtsön, archívumokban turkáljon és nyomozókkal, ügyészekkel és kórboncnokokkal konzultáljon. Alaposabb volt, mint nem egy kollégája; és mindez csak azért, mert betegesen ragaszkodott a rendszereihez, amiket létrehozott betegségeinek következményeképp.
Firenzébe olyan öt órával később érkezett meg; bár eleinte problémája volt azzal, hogy odataláljon a bűntett helyszínére, mert sosem járt a városnak ezen részében, mikor már megtalálta a város szélén lévő, erdőbe hajló parkot, fékcsikorogva parkolt le a közelben lévő rendőrautók mellett, potenciálisan magára vonva ezzel mindenki figyelmét. Tudta, hogy valószínűleg így is legalább hatan megkérdőjelezik majd a jelenlétét itt, hiszen levéltárosként egyenruha nem járt neki, így ide is farmerben és pulóverben érkezett, jelvényét a nadrágja hátsó zsebébe gyűrve, kezében pedig a főnökének ajánlólevelét gyűrögetve, amit kapott, hogy beengedjék őt a nyomozásra. Már csak találnia kellett valakit, akinél bejelentkezhetett volna...
...és hamarosan meg is találta, az egyik autó mellett állt a noteszével és hasonlóan oda nem illőnek tűnt; így őt környékezte meg először, kezeit mélyen a zsebeibe süllyesztve, elrejtve ezzel az ajánlólevelét a zsebébe. Emlékezett rá - talán korábban látta már valahol, mert dolgoztak együtt valamin és nem volt kizárt, hogy őt is csak konzultációra küldték ide, máskülönben biztos ott sündörgött volna a többi rendőr körül; és bár részéről ez nem vallott kifejezett professzionalizmusra, de megtámaszkodott mellette a rendőrautón és előzőleg eleresztve egy halk kacajt fordult hozzá, fejét érdeklődve billentve félre.
- Várj, hadd tippeljek... Téged is csak konzultációra hívtak ide, mert sorozatgyilkosra gyanakodnak? - Egy próbát megért; legfeljebb eszmecserébe fullad majd ez a beszélgetés is, esetleg megtud valami újat - akárhogy is legyen, megpróbálni megérte, a szegény hullát amúgy is ráért még szemügyre venni.