Sosem lehet egy kis nyugalom... ~ Joana&Emilia •• 21st Július 2017, 20:32
Emilia & Joana
Időnként mindenkinek szüksége van arra, hogy kicsit elvonuljon, egyedül legyen, gondolkodjon. Na már most ha valaki egy olasz maffiózó felesége, ez egy cseppet sem egyszerű. Körülbelül havonta egyszer van lehetőségem arra, hogy picit elvonuljak a világ elől, kihasználva azt, hogy Stefano elutazik üzleti útra. Ilyenkor „alapítványi utazás” címen a magángépünkkel Firenzébe repülök, hogy egy eldugott kis kávézóban elmélkedhessek „csodálatos” életemről. Csak a magángépünk pilótája tudja, hogy mi ilyenkor az úti célom, de ő meg kedvel annyira, hogy ne szólja el magát a férjemnek. Szerencsém van vele, hogy ilyen kedves és aranyos, különben már biztos jól elvert volna ezért (is). A kávézóban már ismerősként köszöntenek a felszolgálók. Itt Lia-ként ismernek, vezetéknevemet nem tudják, és direkt nem Emilia-ként mutatkoztam be, igyekszem nem felhívni magamra a figyelmet. A ruhám sem kirívó, egy fehér, lenge nyári ruha, lapos talpú csinos szandállal, semmi extra. Helyet foglalok az egyik csendes kis boxban, és rendelek egy latte macchiato-t. Itt mindig ezt iszom, nagyon szeretem, és mindig kapok mellé finom fahéjas sütit is. Előveszek egy könyvet a táskámból, ami egy romantikus regény. Egyik szemem sír, a másik nevet, amikor ilyeneket olvasok, mert egyrészt szeretem az ilyen történeteket, ám tudom, hogy rám nem vár happy end úgy, mint a hősnőkre, és ez elszomorít. Kinyitom, és ekkor kiesik belőle egy papír. Felveszem, kinyitom, és kis híján elbőgöm magam. Ez a bakancslistám, amit egy-két éve írtam, mikor utoljára ezt a könyvet olvastam, talán ugyanezen a helyen. Csupa képtelen dolog szerepel rajta, amit úgysem fogok tudni véghezvinni. Kezdjük rögtön az első pontnál: elválni Stefano-tól és kiszabadulni a maffia világából. Ha ez megtörténne, én lennék a legboldogabb a világon, de tudom, hogy ez hiú ábránd. Nem is fájdítom tovább a szívemet a többi ponttal, inkább nem akarom tudni, mennyire kilátástalan a jövőm, és nem is kéne ezt a maffiás dolgot mutogatni, nem szabad lebuktatom magunkat, különben végem. Van pár ember a kávézóban, lévén hogy péntek kora délután van, és a kávémat is most hozzák, szóval nem kockáztathatom azt, hogy valaki észreveszi, mit írtam, így gondosan összehajtom, és a táskám mélyére süllyesztem a bakancslistát. Egy mosollyal megköszönöm a kávét és a süteményt, majd belekezdek a könyvbe. De jó egy kis nyugi!
Vendég
stivali italiani
Re: Sosem lehet egy kis nyugalom... ~ Joana&Emilia •• 18th Augusztus 2017, 01:51
Emilia & Joanna
Egy szabadnap. Az első szabadnapom, mióta itt vagyok. A forgatás csak három nap múlva kezdődik, addig bőven van időm. Nemcsak a szerepre felkészülni, de a másik munkámmal is foglalkozni. Persze akár már ma is felkereshetném a bátyám autószalonját, hiszen pontosan tudom, merre találom és mikor van ott, de még várnék vele holnapig. Egyrészt lelkiekben is fel kell készülnöm rá, hiszen ott talán nagyobb alakítást kell majd nyújtanom, mint a kamera előtt, másrészt talán kicsit túl gyanús is lenne, hogy az első utam odavezet, szinte amint leszállt a gépem. Hihetőbb úgy, ha várok, mintha kutatnom, kérdezősködnöm kellene utána. Mivel erre azonban semmi szükség nincs, és ezt a feletteseim is tudják, kaptam egy másik megbízást. Így csak látszatra lazíthatok, hiába nincs még ma forgatás. Pedig bizonyos szempontból jóval kellemesebb itt, mint Amerikában. Kevesebben ismernek fel és aki mégis megteszi, nem olyan tolakodó. Nem lihegnek a nyomomban lesifotósok, csak egy-két teljesen kulturált rajongó lép oda, hogy egy autogramot vagy közös fényképet kérjen, aminek én szívesen teszek eleget. Szerencsére még így is időben vagyok az utasítás szerint. Ráadásul még valahol előnyös is, hogy Stefano Giovinazzi, egy befolyásos maffiózó felesége, Emilia, akinél puhatolóznom kellene, épp egy kávézóban lesz fellelhető ebben az időben. Egy kávé pedig most nekem is kifejezetten jól esne. Az olasz kávéknak egyébként is nagy a híre, vétek lenne kihagynom, hogy megkóstoljak egyet. Hamar oda is érek a megadott kávézóhoz, és rögtön arrafelé is veszem az irányt. Elég zsúfolt a hely, úgy látszik, itt mindenki most akar kávézni. Először nem is látom a célszemélyemet, így megállok és körbehordozom a tekintetem a helyiségben. Hamar meg is pillantom az egyik asztalnál egyedül ülve, egy könyvbe feledkezve. Egyből felismerem, tényleg igazán csinos nő, nemcsoda hogy egy maffiózó felesége, az ilyenek éppúgy szeretnek villogni a szebbnél szebb nőikkel, mint a drága autóikkal. Nagyjából annyira is tartják őket egyébként. De attól még a közelükben vannak és sokat tudnak. Csak hallgatnak. Ezt kellene nekem megtörni Mrs. Giovinazzi esetében valahogyan. Határozott léptekkel megindulok felé. Ahogy megállok az asztalánál talán észre sem vesz, annyira belefeledkezik a könyvébe, talán felnéz, ahogy érzékeli a közeledésem. Akárhogy is, barátságos mosolyt villantok rá. Valójában folyékonyan beszélek olaszul, de ezt a világért sem fedném fel, amikor Joana Grant, mint a színésznő, akit bárki felismerhet vagyok jelen valahol. - Elnézést, beszél angolul? Bocsásson meg a zavarásért, de leülhetnék esetleg az asztalához? Nincs másik szabad hely. Ígérem, nem zavarok. Csak egy kávét szeretnék inni- elnéző, zavart mosollyal, szabadkozva szólítom meg, abban a reményben, hogy megkapom tőle az engedélyt. Nem a legerősebb kezdés, de valahogy meg kell szólítanom, amivel nem keltek gyanút benne. Bár nem úgy tűnik, mint aki túlzottan társaságra vágyna, azért reménykedem benne, hogy nem küld el. Az nem lenne túl jó kezdet a feladatom szempontjából.
Kezdőlap 
