Egy rendőrnő az álmom

Az egész szakma nevében persze nem nyilatkozhatok, de a ranglétra azon fokáról, ahol többed magammal állok, arról nagyon is.
A költözés nagyon betett. Az anyanyelvi szintű görög és pastu mellett kellett világnyelvnek az angol, de a csizma alakú földrészen ezek közül utóbbit is csak muszájból brekegik. Egyszerre kellett megtanulnom olaszul és oroszul is, utóbbit azért, mert bár mikrokörnyezetem (Az orosz maffiáról beszél - A Szerk.) tagjai közt egyre kevesebb az, aki nem Itáliában született, az igazi társalgás mindig az orosz krepegéssel zajlik: ha azt akarod, hogy befogadjanak, tanulj meg beszélni hozzájuk. Főleg, ha nem akarsz szívatás tárgyává válni - soha, mondom soha ne ismételj el semmit, amit túl készségesen adnak a szádba. Az első olasz-orosz csajnál úgy nyitottam, hogy "szeretném ha megdugna egy sörösüveggel" -  és vigyorogtam mellé megnyerően, kezemet felé nyújtva, másikban egy üveg sörrel, hogy akkor eljön-e velem táncolni, vagy sem.
Ehhez csapjuk még hozzá a családomat, és minden egyéb állatfajtát, akikkel akkor sem feltétlenül vergődök zöld ágra, ha NORMÁLISAK és az anyanyelvemen szólnak, de a pereputtyom apai ágon mind a bolondok házába való; Anyai ágon mondjuk csak anyám van, afgán származását tekintve talán megértjük, hogy az ő pereputtyának férfitagjait kivétel nélkül gázkamrába küldeném... De rágjunk egyelőre csak egy országot, az olaszokét és benne a fateromékat. Sorolom, rendben?
Nagyanyám jóvoltából a fater a létezésemről sem tudott. Nagyanyám jóvoltából rendelkezem egy, azaz egy darab menyasszonnyal, aki apám hitvesébe szerelmes (Addig sincsen láb alatt - A Szerk.). Apámnak nemrégiben született meg a második fia, akinek a bébiszitterét levarrnám szívesen, és aki nélkül nem érdemes kivinnem az öcsémet a levegőre, mert olyan ízes akcentussal beszélek, hogy rögtön gyerekrablónak néznek. Nem tudom kinek a jóvoltából, de már azelőtt bekerültem az orosz maffia firenzei képviseletébe (RussGed - A Szerk.), hogy apámnak tudomást szerzett volna rólam. Akkor még Seku volt, most ő az Alvezér. Jól jártam? A faszt. Na jó, igen, a faternek sztriptízbárja van.
Miután kiderült, hogy egy fokkal jobban értek az informatikához, mint ahogy az indokolt lenne zsenge életkoromra való tekintettel, én lettem az ügyeletes hacker: a legtöbb biztonsági rendszer (Főként a rendfenntartó szerveknél garázdálkodik - A Szerk.) és térfigyelő kamera elérhetővé vált a számomra, pontosabban a RussGed számára általam, és már kurvára unom. Tökmindegy, hogy az egyetemen ülök, egy csajt fűzök vagy éppen már megfűztem és ágyban vagyunk, ha telefonálnak ugranom kell - ha nem teszem, az a legkevesebb, hogy fejmosást kapok. Annyi bűncselekményt és gyilkosságot radíroztam már ki, ami ha egyszer előkerülne, akkor tárgyalás nélkül ültetnék őket villamosszékbe - annyiszor láttam őket veszélyben, vagy éppenséggel meghalni a képernyő előtt, hogy ha nem lenne a zene, az idegeim cafatokban lógnának valamerre.
A költözés pont ezért, nagyon betett. Athénban ismertem mindenkit, helyi tehetségkutatókon bemutatkozó garázszenekarok voltunk, közösség, barátok és riválisok - Firenzében több, mint egy évbe került, mire összejött egy zenekarra való hülye, elsimultak a kreatív viták és megoldódtak a dominanciai kérdések, de mostanra nem panaszkodhatok.
A holnapi zenekarok-viadala miatt vágni lehet a feszültséget - ilyenkor vagy összeveszünk, vagy betépünk (élvezhető előny, ha az ember drogdíler) és eljövünk sörözni és biliárdozni: a kocsmahelyszínre való tekintettel lehet tippelni, hogy melyik megoldás mellett döntöttünk.